Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Női edző az amerikai úszóknál

Teri McKeever személyében női edzőt neveztek ki az amerikai női úszó válogatott élére. A hír önmagában még nem nagy szám, kivéve, ha hozzátesszük, hogy ő az első, aki a gyengébb nem képviselői közül ilyen fontos megbízatást kapott. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) régóta dolgozó McKeever kapta azt a megtisztelő feladatot, hogy a 2012-es londoni olimpiára felkészítse az amerikai úszókat (a férfiaknál a floridai Gregg Troy lett a főnök). „Óriási megtiszteltetés számomra ez a feladat – mondta a boldog McKeever, akit eddig leghíresebb tanítványa, az olimpiai bajnok Natalie Coughlin kapcsán ismerhetett az úszósport – Remélem, hogy a jövőben már nem lesz önmagában hír az, hogy nőként kerülök ennyire fontos pozícióba. Bízok magamban és a szakmai felkészültségemben annyira, hogy tudjam, nem azért lettem csak én a főedző, mert nő vagyok.” Teri McKeever annak idején az első női segédedző volt, aki az amerikai olimpiai csapat mellett dolgozott, amikor a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián Mark Schubert munkáját segítette. „Teri, nagyszerű választás, megérdemli, hogy ő kapja a feladatot” – kommentálta a döntést Schubert, akit a közelmúltban – eléggé rejtélyes okokra hivatkozva – távolítottak el a posztról. A férfiaknál Troy azért (is) kaphatta a főedzői posztot, mert sokan neki tulajdonítják Ryan Lochte utóbbi időszakban mutatott fejlődését és azt, hogy az elmúlt két évben rendre Cseh László nagy ellenfele lett az Egyesült Államok legjobb férfi úszója. A McKeever-Troy páros (ld. kép) már dolgozott egyszer közösen, az idei Csendes-óceáni Játékokon ugyanis ők vezették azt az amerikai úszócsapatot, amely 51 éremmel tért haza. Troy amúgy most harmadszor dolgozik majd az olimpia stábban (1996-ban a nők, 2008-ban a férfiak segédedzője volt), de most először főedzőként. Gregg Troy kiemelkedő tanítványai közé az egykoron Darnyi Tamás nagy riválisnak számító Greg Burgess, valamint Caroline Burkle és Ryan Lochte számítanak.

0 Tovább

Alex McLeish is bejelentkezett

Nagy-Britanniában a labdarúgás kiemelten népszerű sportág, így bár az olimpiákat tekintve a foci nem tartozik a legtöbb figyelmet érdemlő sportok közé, mégis fontos a 2012-es hazai rendezésű labdarúgó torna. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már a csapat szövetségi kapitányának a megtalálása sem egyszerű. A napokban a Birmingham City csapatának edzője, a skót Alex McLeish is bejelentkezett erre a posztra. Szándéka nem aratott osztatlan elismerést Skóciában, lévén a skót szurkolók nagy része ellenzi azt, hogy a szigetország egyesített (skót, angol, észak-ír, walesi) csapatot indítson a 2012-es olimpia labdarúgó tornáján. A korábban a skótok szövetségi kapitányi posztját –igaz rövid ideig – betöltő 51 esztendős McLeish ennek kapcsán már jelezte is, hogy csak akkor vállalja a megbízatást, ha részvétele nem borítja fel az eddig már nyugvópontra jutni látszó nemzetiségi kérdést. A skótok (és az észak-írek, valamint a walesiek) azért aggódnak a londoni szereplés miatt, mert attól félnek, hogy a FIFA precedensként éli majd meg az esetet és a közeljövőben az EB illetőleg világbajnoki selejtezőket tekintve sem engedélyezi a négy különálló csapat indulását. Döntés egyelőre még nincs a szövetségi kapitányi kérdésben, főleg úgy, hogy a Manchester United edzőjeként köztiszteletnek örvendő Sir Alex Ferguson már korábban jelezte, hogy nem valószínű, hogy vállalná a feladatot. Ezt követően pedig sokan a mostanában igencsak sikeresen menetelő Tottenham Hotspur edzőjét, Harry Redknapp-et látnák szívesen az olimpiai csapat kispadján 2012-ben.

0 Tovább

Elkészült az első londoni helyszín

Tizennyolc hónappal a londoni olimpia megnyitója előtt átadták a hertfordshire-i szlalom kajak-kenu pályát, amivel elkészült a 2012-es olimpia első hivatalos versenyhelyszíne. A Lee Valley White Water Center névre hallgató létesítmény 31 millió fontba került és körülbelül 20 km-re északra található a London keleti részén létesülő Olimpiai Parktól. A sport központ határidőre és az előre eltervezett költségvetés megtartásával készült el, az ultramodern vízi központot pedig csütörtökön – az amúgy NOB-tagnak is számító - Anna hercegnő adta át. Az új sportközpont jövőre már a brit szlalom kajak-kenusok hivatalos edzőközpontja lesz, a londoni olimpiai versenyek öt napja alatt pedig az ideiglenesen felépülő lelátóknak köszönhetően napi 12 ezer néző befogadására lesz alkalmas. Az avatási ceremónia során már a sportolók is birtokukba vették a pályát, amely 2011 áprilisától kezdődően nem csak a profi versenyzők, hanem a kalandvágyó nagyközönség számára is nyitva tart majd. A pályát elsőként kipróbáló sportolók között volt az athéni olimpia ezüstérmese, Campbell Walsh is, aki kifejezetten elégedett volt az áramlatok mennyiségével és minőségével is. A 300 méter hosszúságú versenypálya mellett egy 160 méteres bemelegítő pálya is található a 10 hektáron elterülő komplexumban. A pálya építése 2009 júliusában kezdődött el, a jelenlegi installációban pedig öt –egyenként öttonnás- vízi pumpa is szerepel.

0 Tovább

Alakul a belga sztárpáros Londonra

A belgák két világklasszis teniszezője, Kim Clijsters és Justine Henin egyaránt elképzelhetőnek tartja, hogy a 2012-es londoni olimpián párosban induljon – méghozzá egymás oldalán. Érdekesség, hogy korábban mindketten visszavonultak már egyszer (Clijsters gyermekvállalás, Henin pedig világelsőként motivációja elvesztése miatt), majd a közelmúltban sikeresen tértek vissza. Újdonsült tervükről egy közös sajtótájékoztatón beszéltek, amely után bemutató mérkőzésen csaptak össze.„Természetesen nagyszerű lenne az olimpián szerepelni – mondta Clijsters, aki egyúttal közölte azt is, hogy a 2012-es lesz az utolsó teljes profi idénye. – Szép volna ilyen módon búcsúzni." Clijsters amúgy egyetlen olimpián sem vett még részt, Henin viszont a 2004-es játékokon aranyérmet szerzett egyesben. A két játékos sosem titkolta, hogy nem ápolnak szoros barátságot egymással, ezúttal azonban Henin elmondása szerint mindketten komolyan gondolják, hogy Londonban egy párt alkotnak majd. „Tényleg szeretnénk ott lenni. Már most kezdhetünk gondolkodni ezen, minden lehetőséget meg kell vizsgálnunk."- mondta az egykori világelső, aki a 2010-es év második felét könyöksérülése miatt kihagyta.

Ők ketten amúgy rangos tornán csupán egyszer játszottak párost egymás oldalán, mégpedig a 2006-os Federation Kupa negyeddöntőjében Oroszország ellen. Akkor a Dinara Szafina, Marija Kirilenko duótól kikaptak két szettben. Az ötkarikás aranyra nemcsak az összeszokottság hiánya miatt mutatkozik kisebb esélyük, hanem például a Williams nővérek miatt is. Ha a párosban 2000-ben és 2008-ban is olimpiát nyerő két amerikai egészséges lesz, akkor toronymagas favoritként vághatnak majd neki a versenynek, amelyre Wimbledon (amúgy Williams felségterületnek számító) füvén kerül sor.

0 Tovább

125.000 jegy londoni iskolásoknak

Bár a londoni olimpia hivatalos jegyértékesítése még nem kezdődött el, a fennmaradó belépők száma napról-napra így is fogy. A közelmúltban adtunk hírt a családi jegyek bevezetéséről, most pedig azt kürtölték világgá az angol szervezők, hogy londoni iskolások részére 125.000 jegyet különítenek el. A tényt London polgármestere, Boris Johnson hozta nyilvánosságra, aki azt is hozzá tette, hogy ezen program keretein belül így minden nyolcadik londoni diák eljuthat legalább egy olimpiai eseményre. Az olimpiai szervezőbizottság (LOCOG) már korábban elkülönített erre a célra 50.000 belépőt, a csütörtöki hír viszont már arról szól, hogy ezt a keretet további 75.000 jeggyel toldják meg a jótékonykodó angolok.

0 Tovább

Walesben lesz a trinidadi bázis

A walesi fővárost, Cardiffot választotta felkészülési központjául a trinidad és tobagói olimpiai küldöttség - jelentették be szerdán. A karibi ország lett ezzel az első olyan olimpiai küldöttség, amely a Londonhoz közeli Walest választotta ki végső felkészülési, edzési helyszínként. Korábban már az ausztrál és a dél-afrikai paralimpiai csapat is tett hasonló bejelentést, de az elsősorban a sprinter Richard Thompsonra épülő trinidadi csapat jelenléte most mégis nagyobb visszhangot váltott ki. Az ország olimpiai bizottsága azért választotta Walest, mert magas színvonalú sporttudományos és orvosi ellátást kínál. „Számos lehetséges helyszínt megvitattunk előzetesen, de örömünkre szolgál, hogy végül Wales mellett döntöttünk, amely fontos állomás lehet a londoni felkészülés folyamán.” – hangsúlyozta Larry Romany az olimpiai bizottság vezetője. Trinidad és Tobago 28 fős csapattal vett részt a pekingi olimpián, a sportolói küldöttség nagy része természetesen atlétákból állt. A 23 atléta mellett három úszó, egy sportlövő és egy teniszező alkotta az ötkarikás csapatot. A csapat két éremmel térhetett haza a kínai fővárosból, a 100 méteres síkfutásban Richard Thompson végzett a második helyen Usain Bolt mögött, míg a Keston Bledman – Marc Burns – Emmanuel Callender – Richard Thompson összeállítású férfi 4x100-as síkfutó váltójuk Jamaica mögött lett ezüstérmes.

0 Tovább

London beintett a FIFA-nak

A múlt hét egyik legfontosabb sporthíre volt, hogy a FIFA kijelölte a 2018-as (Oroszország) és a 2022-es (Katar) labdarúgó világbajnokság házigazdáját. Előbbi torna megrendezéséért volt versenyben az angol pályázat is. Az előzetesen az esélyesek közé tartozó angolok csalódottan vették tudomásul a FIFA számukra igencsak elszomorító hírét (a lehetséges 22-ből mindössze két szavazatot kapva estek ki). Nem is csoda, ha London polgármestere, Boris Johnson azon melegében be is jelentette, hogy „stornózza” a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség vezetőinek korábban beígért luxus vendéglátást a 2012-es nyári olimpiára. Sepp Blatter és stábja az eredeti tervek szerint ingyenes szállást és ellátást kaphatott volna az olasz márvánnyal díszített, a harmincas évek hangulatát idéző ötcsillagos Dorchester Hotelben (ld. kép) a 2012 nyarán sorra kerülő játékok ideje alatt – feltéve, ha Anglia nyeri el a 2018-as világbajnokság rendezési jogát. Az ingyenes ellátások ügyében amúgy a szervező bizottság (LOCOG) dönt, így Boris Johnson is egyeztetett a visszamondás kérdésében Sebastian Coe-val. „Nagyon csalódottak vagyunk, hiszen a technikai minősítéseket tekintve a miénk volt a legjobb pályázat, stadionjainkat megtöltöttük volna a torna idején, így számunkra nagy érvágás a FIFA döntése” – jelezte Johnson, hogy finoman fogalmazva sem elégedett a szavazás végeredményével. Nyilvánvalóan ezért ebrudalta ki az 1000 font/éjszakát kóstáló luxus szobákból a FIFA korifeusait…

0 Tovább

Családi jegy az olimpikonoknak

A londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) november végén bejelentette, hogy a két év múlva a brit fővárosban versenyző sportolók családtagjai, ismerősei számára speciális jegyhez jutási konstrukciót dolgozott ki. Első hallásra az ajánlat nem túlságosan nagylelkű, de ha figyelembe vesszük, hogy a szervezők erre a mostani ígéretükre sehol sem vállaltak kötelezettséget, akkor mégis értékelni kell a gesztust. Az ajánlat úgy szól, hogy valamennyi sportoló, aki részt vesz a londoni olimpiai játékokon vagy a paralimpián, jogosult minden olyan eseményen (a jegyelosztásnál alkalmazott fogalmak szerint szekcióban) két-két belépőt vásárolni, amelyen ő maga is szerepel. Az ötlet a pekingi olimpia után vetődött fel, ahol többek között a háromszoros olimpiai bajnok brit kerékpáros, Chris Hoy is arra panaszkodott, hogy nehezen tud jegyet szerezni családtagjai, ismerősei számára. Az ajánlat nem jogosít fel ingyenességre, a sportolóknak is ugyanúgy meg kell váltaniuk jegyüket, de innentől kezdve alanyi jogon jár nekik, igaz a leginkább frekventált események esetében a rendezők fenntartották a jogot arra, hogy a megajánlott két belépőt egyetlen darabra korlátozzák.

A jegyekhez a tervek szerint akkor lehet majd hozzájutni, amikor az egyes versenynapok konkrét szereplői kialakulnak (magyarul véglegessé válik a rajtlista). „Mindig azt hangoztattuk, hogy a sportolók az olimpia főszereplői, így örömmel jelentettem be ezt a döntésünket. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a versenyzők azokkal oszthassák meg ezt az életre szóló élményt, akik a leginkább fontosak számukra.” – nyilatkozta Sebastian Coe, a szervezőbizottság elnöke. A brit szervezők elhatározását a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is támogatta, a jegyek konkrét beszerzését és elosztását pedig majd a tervek szerint az adott ország nemzeti olimpiai bizottsága lesz jogosult intézni. A program keretében a londoni szervezők hozzávetőlegesen 70.000 jegyet tartanak majd vissza a sportolók részére.

0 Tovább

Profik lesznek a brit pólósok

A vízilabda sportág férfi olimpiai éremtáblázatán Nagy-Britannia a második helyet foglalja el. A listát kilenc aranyéremmel vezető Magyarország mögött a briteknek négy olimpiai bajnoki címük van, igaz valamennyit 1900 és 1920 között, tehát még a sportág hőskorában szerezték. A brit pólósok 1956-ban Melbourne-ben szerepeltek utoljára ötkarikás játékokon, két év múlva viszont rendezőként automatikus részvételi jogot kapnak. Arról már korábban írtunk blogunkban, hogy a brit női vízilabda csapat magyar edzővel, a magyar bajnokságban készül az olimpia tornára, most viszont a férfi csapattal kapcsolatban is fontos döntések születtek a csatornán túl. Az október végén hozott döntés értelmében ugyanis a válogatott játékosai valamennyien hamarosan profivá válhatnak (profi szerződéseket köt velük a szövetség az olimpiáig hátralévő időszakra) annak érdekében, hogy Londonban a hagyományoknak megfelelően tudjanak szerepelni. A csapatkapitány Craig Figes egyébként különleges precedenst teremtett a brit póló életben, hiszen egy manchesteri középiskolában meglévő földrajz tanári állását adta fel a hamarosan aláírandó profi szerződés érdekében. A brit férfi póló elég mélyről indul, így nem kell tartani attól, hogy a magyar csapatra veszélyes lesz, igaz Európa középmezőnye elérhető lehet számukra két év alatt. A brit csapat első körben a 2012-es eindhoveni Európa-bajnokságot tűzte ki célul maga elé, amelyre – az olimpiával ellentétben – selejteznie kell.

0 Tovább

Negyedmillió önkéntes jelentkezett

Az október végi határidőig bezárólag közel negyedmillió ember jelentkezett a londoni olimpia és paralimpia közös önkéntes programjára. A szervező bizottság számára most kezdődik majd el az igazi munka, hiszen a 240.000 jelentkezőből kell kiválasztani azt a 70.000-et, akik képesek lesznek a játékok szervezését hatékonyan segíteni. A szervezők eltökélt és az olimpia iránti szenvedéllyel rendelkező embereket kerestek a feladatra, a mostani létszám az ő várakozásaikat is felülmúlta. „Örömmel tölt el bennünket, hogy ilyen sokan szeretnének hozzájárulni a londoni olimpia sikeres rendezéséhez. Ezúton is szeretném megköszönni a 240.000 jelentkezőnek, hogy támogatásukról biztosítottak bennünket.„ – mondta Sebastian Coe a szervezőbizottság elnöke. Az önkéntesek kiválasztása és a személyes interjúk jövő februárban kezdődnek majd csak el és közel egy éven keresztül fognak tartani. A hivatalos londoni önkéntes program mellett a brit főváros vezetése is indított egy kezdeményezést, amelynek keretében 8.000 „londoni önkéntest” keresnek. Az ő feladatuk az lesz, hogy az olimpiára Londonba érkező vendégek közlekedését, városon belüli eligazodását segítsék, erre a kezdeményezésre december 31-ig lehet jelentkezni az ALÁBBI linken.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek