Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Női győztes a brit olimpiatörténeti vetélkedőn

Egy 30 esztendős hölgy, bizonyos Karen Smith nyerte meg Angliában a Nemzeti Lottótársaság által indított olimpiatörténeti vetélkedőt. A Whitley Bay-ből érkezett fizioterapeutaként dolgozó nő az olimpiai és a paralimpiai játékok történelméből összeállított vetélkedőn bizonyult a legjobbnak, ahol a döntőben nyolc társát utasította maga mögé. Karen Smith a győzelemnek köszönhetően egy utazást nyert meg az általa kiválasztott egykori olimpia helyszínre (ő már a döntő előtt eldöntötte, hogy a 2000-es olimpia helyszínére, Sydneybe szeretne eljutni). „El sem tudom hinni, hogy én nyertem. A vetélytársaim is nagyon sokat tudtak, így nem is bíztam benne, hogy nyerhetek. Mindig is szerettem nézni az olimpiákat, így nem volt kérdés, hogy jelentkezek, amikor megláttam a felhívást a Nemzeti Lottótársaság Internetes oldalán. A közvetlen kollégáimnak el sem árultam, hogy miért hiányzom ezen a héten a munkából, de már alig várom, hogy megoszthassam velük az információt” – nyilatkozta a boldog győztes. A döntőben a versenyzők fokozatosan nehezebbé váló kérdéseket kaptak és ezekre kellett gombnyomással minél hamarabb válaszolniuk.

Smith azon az Internetes vetélkedőn tudott most győzni, amelyet blogunk is ajánlott már idén áprilisban és amelyen közel 10.000-en indultak el. Az élő döntőt Stratfordban az Olimpiai Parkban rendezték, ahol az olimpiai bajnok Steven Redgrave volt a díszvendég. „Nagyon kemény vetélkedő volt, én alig-alig tudtam bármire is válaszolni, még az evezéssel kapcsolatos kérdéseknél is sokat hibáztam. Kitűnő válaszokat kaptunk a kérdésekre, nagy eredmény, hogy Karen az ország legjobb sport tudorait tudta megelőzni a vetélkedőn” – mondta a finálé után az ötszörös olimpiai bajnok evezős. A vetélkedő döntőjét a friss tornász világbajnok Beth Tweddle is a helyszínen tekintette meg, ahol a nyertes annak is örülhetett, hogy sikere után garantáltan behívják majd interjúra a londoni olimpia szervezői, így magas szintű tárgyi tudása mellett várhatóan majd önkéntesként is segítheti a 2012-es nyári olimpia megrendezését.

 

0 Tovább

Kilencéves lány tervezte az érmét

A Brit Királyi Pénzverde új fémpénzeket vezet be a jövő hónaptól kezdődően, az új 50 pennys érméken a 2012-es londoni olimpia és paralimpia sportágai lesznek láthatóak. A pénzverde 1100 éves történetében most először fordul majd elő az, hogy a nyilvánosság által tervezett motívumok kerülnek a hivatalos brit fizetőeszközre. A nyilvános pályázatra egyébként 30.000-en jelentkeztek, közülük választották ki azt a 29 szerencsés angol illetve walesi pályázót, akiknek a tervei meg is valósulnak. A NOB szakembereiből, független szakértőkből valamint a Brit Királyi Pénzverde vezetőiből összeállított bíráló bizottság által kiválasztott boldog nyertesek között szerepel egy manchesteri rendőr, egy readingi futár, egy bristoli banki alkalmazott és többek között egy 75 éves nyugdíjas szociális munkás is Derbyből.  Mint minden Nagy-Britanniában elfgoadott hivatalos pénzeszközt, így az újonnan megjelenő penny-ket is a királynő, valamint az Államkincstár jóváhagyásával bocsátják ki. Az újonnan kibocsátott pénzérméken valamennyi olimpiai sportág helyet kap majd, kezdve a kosárlabdától, az úszáson át egészen a paralimpiai programban szereplő – talán kevéssé közismert – bocsáig.

A 29 kiválasztott érme közül kettőt is gyerekek álmodtak meg, közülük az egyik, a bristoli Florence Jackson (ld. kép) tavaly, kilenc éves korában készítette el azt a magasugró alakot ábrázoló tervet, amellyel a BBC által is promótált pályázat során 17.000 társát előzte meg. A másik „kiskorú” által készített terv a Halifaxból származó 16 éves Theo Crutchley-Mack nevéhez fűződik, aki kerékpárost ábrázoló munkájával került be a kiválasztottak szűk klubjába. „A penny a mindennapunk része, így külön megtiszteltetés a számunkra, hogy a hivatalos pénzre is felkerülnek az olimpia motívumai. Számunkra azért is különleges ez a projekt, mert a nyilvánosság bevonásával alakult ki a végső dizájn – nyilatkozta a bejelentés kapcsán Sebastian Coe, a szervezőbizottság elnöke. „Az 50 pennys érmék hosszantartó olimpiai örökséget biztosítanak nemzetünk számára. Már alig várom, hogy a kezembe foghassam az első ilyen jellegű érmét, sőt szeretném a teljes kollekciót beszerezni majd.” – zárta nyilatkozatát egy személyes gondolattal Coe. A Brit Királyi Pénzverde a tervek szerint összesen 87 millió darab „olimpiai 50 pennys”-t bocsát majd ki, amelyek így hamarosan a Nagy-Britanniába látogató honfitársaink pénztárcájába is eljuthatnak.

0 Tovább

Megszűnik a tűzijáték?

Ezekben a napokban a NOB Végrehajtó Bizottsága a mexikói Acapulcóban ülésezik, ahol számos fontos kérdésben születik majd döntés. A három napos tanácskozás második napján (hétfőn) szavaznak majd az illetékesek többek között a 2014-es téli olimpia végleges programjáról (a hírek szerint a női síugrók reménykedhetnek a leginkább a programba kerülésben), emellett pedig számos egyéb javaslatot is megvitatnak majd. Ezek közül az egyik legérdekesebb a srí lankai olimpiai bizottság vezetőjének Hemasiri Fernando-nak a javaslata, aki a tűzijátékok betiltását kéri a NOB-tól. A mára az olimpiai megnyitó- és záróünnepségek kötelező részévé vált látványos parádé elképzelhető, hogy hamarosan megszűnik majd. Az ok nem más, mint a tűzijátékok környezetkárosító hatása, a NOB pedig ezen a téren is szeretne előrelépni így elképzelhető, hogy hamarosan már csak lézershow-kat láthatunk az olimpiai protokoll eseményeken. A londoni olimpia megnyitójával kapcsolatban amúgy még nem született végső döntés, de a brit látványtervezők mozgásterét vélhetően befolyásolja majd az acapulcói szavazás eredménye is.

0 Tovább

Nem csökken a londoni költségvetés

Bár az utóbbi napokban öntötték magukból a híreket a különböző csatornák a brit kormány takarékossági programjáról, úgy tűnik, hogy a London-2012 névre hallgató projektet ez a fajta keretszűkítés egyelőre nem érinti. Erről hoztak ugyanis döntést még szerdán Nagy-Britanniában, ahol ezzel párhuzamosan az egyes területek költségvetését átlagosan 19%-kal nyirbálták meg. A brit sportra fordított összeg is csökken, méghozzá 28%-kal (!), de az olimpiára jóváhagyott 14,7 milliárd dolláros eredeti terv keretszámai megmaradtak. A nadrágszíj szorosabbra húzása egyébként már így is elérte az olimpiai szervezőket, hiszen még a brit „Bokros-csomag” bejelentése előtt kiderült, hogy az olimpia szervezői 32 millió dollárt spórolnak meg különböző belső átszervezésekkel. A „lehúzott” projektek között szerepel például a 80.000 néző befogadására alkalmas központi Olimpiai Stadion kicicomázásnak elhagyásával megtakarítható 11 millió dollár is. (A stadion tetejére tervezett különleges felület kettős cél szolgált volna, amely egyrészt a nézők védelmére is alkalmas lett volna, másrészt pedig a tervek szerint a versenyek alatt különböző képeket, filmeket vetíthettek volna rá.)

A brit sportéletet irányító UK Sports elnevezésű szervezet bejelentette, hogy az őt érintő radikális forráscsökkenés ellenére is biztosítani szeretné a londoni felkészülés feltételeit (csak az olimpia után terveznek ezen a területen 15%-os csökkentést), a most kieső bevételek pótlására pedig részben alkalmas lehet az a 79 millió dollárnyi pénzösszeg, amely a brit nemzeti lottóból többletként folyik be hozzájuk a jövőben. A végleges költségvetési számok alapján a következő négy éves időszakban a kultúra, média és sport területén összesen 1,7 milliárd dollárnyi elvonásra kell számítani Nagy-Britanniában.

0 Tovább

London 2012 – publikusak a jegyárak

Pénteken hivatalosan is bejelentették a londoni olimpia jegyárait. A belépők közül 2,5 milliót darabot kevesebb, mint 20 fontért (6.400 forint) lehet megvásárolni, kétharmaduk pedig olcsóbb lesz, mint 50 font (kb. 16.000 Ft). A legdrágább (sporteseményre szóló) londoni biléta pedig a 100 méteres férfi síkfutás döntőjének napjára (Usain Bolt ugye minden pénzt megér mottóval) érvényes belépő lesz, amelyért 725 fontot (jelenlegi árfolyamon 232.000 forintot) kell leszurkolnia a fanatikus sportrajongóknak. A jegyek árusítása hivatalosan jövő márciusban kezdődik majd meg, amikor is összesen 8,8 millió belépő találhat gazdára. Az eredeti belépő számot (8 millió) egyébként a közelmúltban növelte meg a szervező bizottság, hogy még több néző számára biztosítson lehetőséget az olimpiai versenyek megtekintésére. A jegyek 75%-át tervezik nyilvánosan értékesíteni, amelyek nagyrészt előzetes jelentkezés (és sorsolás) után válnak elérhetővé bárki számára.

A londoni szervezők természetesen a jótékonykodásra és különböző szociális programokra is gondoltak, ennek szellemében 100.000 jegyet londoni iskolák diákjainak adnak, illetve az olimpiát megelőző iskolai diákolimpia versenyeken legjobban szereplők között osztanak szét. Érdekes újításnak ígérkezik a „Fizesd meg a korodat” névre hallgató, elsősorban a fiatalokat megcélzó akció is, amelynek keretein belül 200 olyan esemény is lesz az ötkarikás programban, ahol a 16 év alattiak saját koruknak megfelelő fontösszegért mehetnek be az eseményre (a „túlkorosak” persze ennél jóval többet lesznek kénytelenek kipengetni). Bizonyos eseményeken lesz kedvezményes jegyár a 60 év felettiek részére is. Az olimpia ideje alatt összesen 26 sportág eseményeire kerül majd sor, ahol a jelenlegi tervek szerint összesen 649 különböző programra (szekcióra) lehet belépőkhöz jutni. A jegyekre a londoni olimpia hivatalos honlapján, az úgynevezett Sign Up programban lehet „benevezni”, ahol jelenleg már 1,7 millióan regisztráltak.

Néhány érdekesség a magyar érdekeltségű sportágakról: a vízilabda torna döntője 65 és 185 font közötti összegért látogatható, a kajak-kenu döntők 35-95 fontos jeggyel nézhetőek meg, míg aki az úszó döntőkre kíváncsi, az a konkrét helytől függően 50 és 450 font közötti összeggel számoljon. A sportágankénti teljes ártáblázat az alábbi linken megtekinthető. Hagyományosan a megnyitóünnepség legjobb helyre szóló jegyei viszik a prímet a drágasági rangsorban, aki prémium helyről szeretné élvezni a 2012. július 27-ei megnyitót, annak – stílszerűen - 2012 fonttól (643.000 forint) kell megválnia.  

0 Tovább

Megvan az USA kihelyezett edzőközpontja

Különleges megállapodást kötött a héten az Amerikai Olimpiai Bizottság (USOC) egy angliai egyetemmel, amelynek értelmében kihelyezett edzési és felkészülési lehetőséget biztosít majd sportolói részére a 2012-es londoni olimpia előtt és alatt is. A „University of East London” névre hallgató felsőoktatási intézmény vezetői Colorado Springsben, az USOC éves közgyűlésén írták alá a megállapodást, amelynek értelmében közel 1000 amerikai sportoló használhatja majd az egyetem területén belül 2011 második félévében átadásra kerülő SportsDock névre hallgató sportközpontot. Az egyetemi campus kiválasztása nem volt nehéz az amerikaiak számára, mivel szinte valamennyi leendő olimpiai helyszínhez közel van, emellett pedig a XXI. század igényeit kielégítő infrastruktúrát biztosít majd a sportolók számára. Az egyetem új sportközpontja 20 millió fontért épül fel, a terveket pedig külön az amerikai kérésére „turbózták fel”, így végül két fedett csarnok, egy minden igényt kielégítő, modern felszerelésekkel ellátott edzőterem, szabadtéri pályák, kávézó és 400 fő befogadására alkalmas fedett lelátó is rendelkezésre áll majd. Az amerikai csapat a tervek szerint ezt a bázist használja majd az olimpia évében, itt szállásolja el a kísérők nagy részét, emellett pedig itt lesz majd az USOC orvosi és saját logisztikai központja is egyben.

0 Tovább

Helyszíni videó beszámoló Londonból

A londoni olimpia közeledtével (két év sincsen már hátra a megnyitóig) gőzerővel zajlanak az építkezések. Az Angliában élő és dolgozó, Lamb79 becenévre hallgató olvasónk volt olyan kedves, hogy körbenézett az olimpiai létesítmények környékén és ha már ott volt, akkor kamerára vette a helyszíni állapotokat. Az alábbiakban az általa készített videót közöljük, amelyet az olimpiak.blog.hu olvasói számára készített, ezúton is köszönjük neki a munkát és a szellemes feliratokat is:

0 Tovább

Dolgozz a londoni olimpián !

Ha valaki szereti a sportot, van is benne tapasztalata, tud angolul, az nyugodtan dolgozhat a londoni olimpián, feltéve, ha van benne egy kis bátorság és megfelelően mobilis. Az önkéntes programról már többször is írtunk ebben a blogban, amely tökéletes lehetőség a fiatalok számára. Ha valaki azonban fanyalogna, mondván, hogy „ingyen azért mégsem dolgozok nekik, főleg ha én fizetem a repülőjegyet és a szállást is”, annak is van lehetősége részt vállalni a 2012-es játékok szervezésében. A londoni nyári olimpia hivatalos álláskereső oldalán ugyanis (tényleg komoly rangot jelentő, olykor vezető beosztású) álláslehetőségek garmadája várja a sportban tapasztalattal rendelkező és Angliában munkát vállalni képes szakembereket !

0 Tovább

Már 100.000 önkéntes jelentkezett

Hatalmas az érdeklődés a 2012-es londoni olimpia önkéntes programja iránt. A jelentkezésre összesen hat hét áll rendelkezésre, az október 27-én éjfélkor lejáró jelentkezési határidő előtt három héttel viszont már elérték a pályázók a 100.000-es számot. A londoni olimpia és paralimpia szervezői összesen 70.000 önkéntes segítőre számítanak, akiknek a lelkesedése és elhivatottsága meggyőződésük szerint a döntő különbséget jelenthetik majd a „jól” és a „kiválóan” rendezett olimpia között.

A londoni szervezők - az eddigi adatokat elemezve - külön örülnek annak, hogy a jelentkezők 52%-a most, az olimpia kapcsán tervez először részt venni önkéntes programban.  „Már most nagyon le vagyunk nyűgözve a jelentkezők hatalmas száma miatt. Ezúton is köszönjük mindenkinek, akik kitöltötték a jelentkezési formulát és akik vállalják azt, hogy a világ egyik legnagyobb show-jának elkészítésében segítenek nekünk” – mondta a szervezőbizottság elnöke, Sebastian Coe. A londoni olimpia és paralimpia szervezői az alábbi linken várják a jelentkezéseket, ahol a jelentkezés feltételeiről minden megtudható. Ami fontos és gyakori kérdés, hogy az oda- és hazautazás, valamint a szállás kérdését mindenkinek magának kell rendeznie, emellett viszont az önkéntesek formaruhája és a testközeli olimpiai élmény "jár" a munka ellentételezéseként.

0 Tovább

Erzsébet Királynő Olimpiai Park

Csütörtökön egy különleges ceremónia keretein belül jelentették be, hogy II. Erzsébetről, Nagy-Britannia jelenlegi uralkodójáról nevezik el a 2012-es londoni olimpiára elkészülő Olimpiai Parkot. Az ötlet tavaly vetődött fel, amelyet Newham város polgármestere, Sir Robin Wales javasolt, aki azt mondta, hogy ez kitűnő alkalom lehet arra, hogy méltó módon emlékezzenek meg arról, hogy az olimpia évében II. Erzsébet királynő uralkodásának 60. jubileumát ünnepli. A névadási ünnepségre majd csak 2013-ban kerül hivatalosan is sor, a mostani bejelentést azonban igencsak komoly háttérmunka előzte meg. Előzetesen a Brit Olimpiai Szövetség (BOA), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és természetesen maga a királynő is hozzájárult a névadáshoz. „Az Erzsébet Királynő Olimpia Park méltó öröksége lesz a 2012-es olimpiának, amely a későbbi sportolói generációk számára is megfelelő motivációt jelenthet majd” – indokolta a névadást Colin Moynihan, a BOA elnöke.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek