„Anglia válasza az Eiffel-toronyra” – így mutatta be Boris Johnson polgármester a 2012-es londoni olimpia egyik leendő ékkövét, a 118 méter magasra tervezett ArcelorMittal Orbit névre hallgató létesítményt. Az indiai Anish Kapoor által tervezett, egy ufóval harcoló fémpolipot imitáló ultramodern (sokak által eléggé jellegtelennek tűnő) monstrum 19,1 millió fontból, közel 6 milliárd forintból épül majd fel. A két év múlva sorra kerülő olimpia egyik legnagyobb turista látványosságának számító építmény finanszírozásának nagy részét az indiai acélipari óriás, a névadó ArcelorMittal nevű cég adja 16 millió (!) fonttal, a többit pedig a Londoni Fejlesztési Hivatal adja bele a projektbe.
Nagyratörő londoni tervek
Népes brit csapat Londonban
Minden idők egyik legnépesebb brit küldöttsége vehet részt a 2012-es londoni olimpián. A Brit Olimpiai Szövetség (BOA) szerdai tájékoztatás alapján a házigazda nemzet legalább 500 fővel képviselteti magát a következő nyári olimpián. Bár ez a szám nem éri el az előzetes (optimista) becslések alapján várt 550 fős csapatot, így is az olimpiák történetének második legnépesebb brit csapata szerepelhet majd 2012 nyarán. A pekingi olimpián 311 sportolóval felálló brit küldöttség az éremtáblázat negyedik helyén zárt (47 érem, közte 19 aranyérem).
Kivetítők Londonban
Jó hír a magyar szurkolók és az Angliában élők számára, hogy a londoni olimpia idején is lesz lehetőség a közös sportesemény nézésre. A londoni olimpia szervezői ugyanis hétfőn bejelentették, hogy a brit főváros négy forgalmas terén felállított óriás kivetítőkön lehet majd nézni az olimpia 16 napjának eseményeit. Boris Johnson, a város polgármesterének elmondása szerint Londonban négy helyen, a Hyde parkban, a Victoria parkban, a Jubilee Gardensnél és a Potters Fielden lesz majd olyan kivetítő, ahol az eseményeket azok is élvezhetik, aki adott esetben nem jutnak be egy-egy érdekesebb eseményre. A londoniak a woodstocki fesztivál megidézését és békés, az olimpia szellemiségének megfelelő közös szurkolást várnak a kezdeményezéstől és bíznak benne, hogy a 2012 július 27-e és augusztus 12-e között sorra kerülő esemény azért nem bolygatja fel az amúgy is világvárosnak számító London megszokott hétköznapi „nyugalmát”.
Nem tart ki Londonig
Azt mondják, hogy egy hazai rendezésű olimpia minden sportoló számára egyedi lehetőség az életben. Erről mondott le a napokban a britek olimpiai bajnok (2008-csapat sprint) kerekese, a 36 esztendő Jamie Staff, aki mindössze két évvel a londoni olimpia előtt bejelentette visszavonulását. A 27 éve (!) versenyszerűen kerékpározó brit sportember eredetileg BMX-esként kezdte pályafutását, két olimpiai szereplése előtt sem volt sikertelen két keréken, hiszen 1996-ban BMX világbajnoki címet szerzett. A 2002 óta pályakerékpáros Staff döntését vasárnap hozta nyilvánosságra saját honlapján. Elhatározásában nagy szerepe lehetett annak is, hogy januárban összeszedett hátsérülése miatt kénytelen volt kihagyni a napokban véget ért koppenhágai pályakerékpáros világbajnokságot.
Londoni jegyek
A következő olimpiát két év múlva Londonban rendezik. Mivel nyári olimpiáról van szó, ráadásul a brit főváros jóval közelebb fekszik hozzánk, így várhatóan sokkal több magyar szurkoló utazik majd ki az eseményekre 2010 nyarán. A londoni szervezőbizottság külön hírlevélben igyekszik tájékoztatni az érdeklődőket az esetleges jegyvásárlási lehetőségekről. A hírlevélre az ALÁBBI linken lehet feliratkozni.
A londoni jegyek értékesítését ugyan csak 2011-ben kezdik el, de már most érdemes keresni az információkat, hogy le ne maradjunk a számunkra legérdekesebb eseményekről. A jegyértékesítési stratégiák várhatóan most sem változnak majd a korábbi nyári olimpiák rendszeréhez képest, így lesz a szokásos egycsatornás (vélhetően Pegazus Tours-os) magyarországi értékesítés mellett majd az Internet kínálhatja a másik olyan lehetőséget a magyar szurkolóknak, hogy belépőhöz jussanak.
Whitaker mehet az olimpiára?
A Brit Olimpiai Bizottság eltörölte Michael Whitaker díjugrató ötkarikás játékokra vonatkozó eltiltását, így elképzelhető, hogy a sportoló két év múlva Londonban mégis rajthoz állhat. A szervezet szabályai szerint olyan versenyző nem vehet részt olimpián, aki valaha megbukott doppingvizsgálaton, ugyanakkor a szerdai közlemény szerint Whitaker fellebbezése nyomán jelentős enyhítő körülmények vetődtek fel. Az 50 éves sportoló Tackeray nevű lovának szervezetében a szintetikus hormonként nyilvántartott altrenogeszt nyomaira bukkantak egy tavaly májusi, franciaországi versenyt követő ellenőrzésen, ezért júniusban pénzbüntetést kapott és négy hónapra eltiltották.
Leisel Jones visszatér
Egy év kihagyást követően az ausztrálok klasszis mellúszója, Leisel Jones úgy döntött, hogy mégis nekivág az újabb olimpiai ciklusnak és szeretne részt venni a londoni olimpián. A még mindig csak 24 esztendős versenyző a tavalyi évben feltöltődött és úgy érzi, hogy lehet esélye arra, hogy három év múlva immáron negyedszer is tagja lehessen az ausztrál olimpiai csapatnak. „Eldöntöttem, hogy teljes emberként tovább csinálom az úszást, nem akarok félgőzzel benne maradni a sportágban. Én lehetek az első ausztrál úszó, aki négy olimpián indul el, ami különleges dolog lenne a számomra. Fizikálisan abszolút rendben vagyok, így csak a koncentrációmat kell ismét elővennem.” – nyilatkozta a tavalyi római világbajnokságot kihagyó úszó. Jones eddig nyolc éremmel (három arany-, négy ezüst- és egy bronzérem) rendelkezik az olimpiákról.
Utolsó kommentek