A vízilabda sportág férfi olimpiai éremtáblázatán Nagy-Britannia a második helyet foglalja el. A listát kilenc aranyéremmel vezető Magyarország mögött a briteknek négy olimpiai bajnoki címük van, igaz valamennyit 1900 és 1920 között, tehát még a sportág hőskorában szerezték. A brit pólósok 1956-ban Melbourne-ben szerepeltek utoljára ötkarikás játékokon, két év múlva viszont rendezőként automatikus részvételi jogot kapnak. Arról már korábban írtunk blogunkban, hogy a brit női vízilabda csapat magyar edzővel, a magyar bajnokságban készül az olimpia tornára, most viszont a férfi csapattal kapcsolatban is fontos döntések születtek a csatornán túl. Az október végén hozott döntés értelmében ugyanis a válogatott játékosai valamennyien hamarosan profivá válhatnak (profi szerződéseket köt velük a szövetség az olimpiáig hátralévő időszakra) annak érdekében, hogy Londonban a hagyományoknak megfelelően tudjanak szerepelni. A csapatkapitány Craig Figes egyébként különleges precedenst teremtett a brit póló életben, hiszen egy manchesteri középiskolában meglévő földrajz tanári állását adta fel a hamarosan aláírandó profi szerződés érdekében. A brit férfi póló elég mélyről indul, így nem kell tartani attól, hogy a magyar csapatra veszélyes lesz, igaz Európa középmezőnye elérhető lehet számukra két év alatt. A brit csapat első körben a 2012-es eindhoveni Európa-bajnokságot tűzte ki célul maga elé, amelyre – az olimpiával ellentétben – selejteznie kell.