Tizennyolc hónappal a londoni olimpia megnyitója előtt átadták a hertfordshire-i szlalom kajak-kenu pályát, amivel elkészült a 2012-es olimpia első hivatalos versenyhelyszíne. A Lee Valley White Water Center névre hallgató létesítmény 31 millió fontba került és körülbelül 20 km-re északra található a London keleti részén létesülő Olimpiai Parktól. A sport központ határidőre és az előre eltervezett költségvetés megtartásával készült el, az ultramodern vízi központot pedig csütörtökön – az amúgy NOB-tagnak is számító - Anna hercegnő adta át. Az új sportközpont jövőre már a brit szlalom kajak-kenusok hivatalos edzőközpontja lesz, a londoni olimpiai versenyek öt napja alatt pedig az ideiglenesen felépülő lelátóknak köszönhetően napi 12 ezer néző befogadására lesz alkalmas. Az avatási ceremónia során már a sportolók is birtokukba vették a pályát, amely 2011 áprilisától kezdődően nem csak a profi versenyzők, hanem a kalandvágyó nagyközönség számára is nyitva tart majd. A pályát elsőként kipróbáló sportolók között volt az athéni olimpia ezüstérmese, Campbell Walsh is, aki kifejezetten elégedett volt az áramlatok mennyiségével és minőségével is. A 300 méter hosszúságú versenypálya mellett egy 160 méteres bemelegítő pálya is található a 10 hektáron elterülő komplexumban. A pálya építése 2009 júliusában kezdődött el, a jelenlegi installációban pedig öt –egyenként öttonnás- vízi pumpa is szerepel.