Az olimpia hetedik napján csak négy versenyszámban avattak bajnokot Vancouverben. Norvégia ismét két aranyérmet gyűjtött így feljött az éremtáblázat második helyére.

Sífutás – 15 km-es női üldözéses verseny
Az olimpia hetedik napján győztest hirdettek a női sífutók 15 km-es üldözéses versenyszámában, ahol a táv első 7,5 kilométerét klasszikus, a második felét pedig szabad stílusban tették meg a versenyzők. A hatvannyolc fős mezőny az első kilométereken még együtt haladt ugyan, két kilométer után azonban a sprintverseny győztese, a norvég Marit Björgen többször is ritmust váltott és fél távig leszakította a mezőny java részét. A léccsere után már csak heten maradtak az élen, a világbajnoki címvédő lengyel Justyna Kowalczyk, a svéd Anna Haag, az olasz Marianna Longa, a finn Aino Kaisa Saarinen, valamint Björgen két honfitársnője, Kristin Steira és Therese Johaug. Meglepetésre a leszakadók között ott volt az üldözéses verseny címvédője, az észt Kristina Smigun is, aki még a klasszikus rész során fel is adta a versenyt. Szintén nem bírta a tempót a 10 kilométeres szabad stílusú verseny győztese, a svéd Charlotte Kalla, aki később a számára kedvezőbb technikájú részben sem tudta ledolgozni hátrányát az élen haladókkal szemben, sőt végül egy perc feletti hátránnyal a nyolcadik helyre jött csak be a célba.
 
A szabad stílusú rész első köre után Saarinen és Longa is lemaradt, sőt később a léccsere során öt másodperces hátrányt összeszedő Johaug sem bírta már a Björgen által diktált tempót. A norvégok 29 éves klasszisának irama aztán a többieknek is sok volt, Björgen két kilométerrel a cél előtt, az utolsó nagy emelkedőn elment Kowalczykéktól is, ettől kezdve pedig már csak a második hely kérdése volt nyitott. A célban a norvég síző végül 8,9 másodperccel előzte meg a kitűnően hajrázó Haagot, míg Kowalczyk és Steira között célfotó döntött. Győzelmével Marit Björgen lett az első olyan versenyző, aki a vancouveri olimpián két aranyérmet szerzett és egyben ő az első olyan versenyző is, akinek már három érme van ezen az olimpián. Érdekesség, hogy Björgenen kívül már kilenc olyan sportoló is van már, aki két éremmel rendelkezik. A svéd Anna Haag élete első olimpiai érmét szerezte meg, míg a végül harmadikként záró Kowalczyk ismét dobogóra állhatott. Kristin Steirát továbbra sem fogadja kegyeibe a sors, a torinói játékokon három versenyszámban is a negyedik helyen végző norvég ezúttal mindössze 8 centiméterrel csúszott le a dobogóról.
 
Alpesi sí – férfi szuperóriás-műlesiklás
A pénteki napon rendezték meg a második férfi alpesi sí versenyt, a szuperóriás-műlesiklás volt azonban az első olyan férfi szám, amit az eredeti időpontjában sikerült megtartani. A győzelmet a norvégok korábbi összetett Világkupa győztese, Aksel Lund Svindal szerezte meg, aki az időjárás miatt romló pálya tetején még három tizedmásodperces hátrányban volt az addig vezető amerikai Bode Miller mögött, ám a második időmérő pontnál már ő volt a gyorsabb. Svindal a befutónál 28 századmásodperccel előzte meg az aranyéremről ezúttal is lemaradó amerikai sízőt. A norvég síző két összetett Világkupa győzelem, és három világbajnoki arany után olimpiai bajnok lett, ráadásul ezzel a nagy előd, a szuperóriás-műlesiklást korábban három olimpián (1992, 2002, 2006) is megnyerő Kjetil André Aamodt örökébe is lépett. A négyszeres világbajnok Bode Millernek csak nem akar sikerülni az aranyérmek az olimpián, a lesiklásban elért bronzérme és a nyolc évvel ezelőtt Salt Lake Cityben szerzett két ezüstérme után ugyanis megint leszorult a dobogó tetejéről, ezúttal 28 századmásodperccel. A verseny legnagyobb meglepetése azonban mégsem ez, hanem a hármas rajtszámmal induló amerikai Andrew Weibrecht szereplése volt, aki Millertől mindössze három századmásodperccel lemaradva végül a harmadik helyen fejezte be a futamot. A nagy esélyesek közül elsősorban a két svájci, Carlo Janka és Didier Cuche eredménye okozott csalódást, előbbi a nyolcadik, utóbbi mindössze a tízedik helyet szerezte meg. Az osztrák sízők számára is csalódást okozott a verseny, legjobbjuk, Benjamin Raich ugyanis csupán a 14. helyen végzett. A futam krónikájához sajnos az is hozzátartozik, hogy a 29-es rajtszámmal induló svéd Patrick Järbyn egyik léce beakadt egy kapuba, ezt követően pedig óriásit bukott. A 41 éves versenyző nem is mozdult az esés után, végül mentőhelikopterrel szállították el a pályáról.
 
Skeleton - nők
A női szkeletonosok versenye is befejeződött szombaton hajnalban a téli olimpián. Az aranyérmet a brit Amy Williams szerezte meg, aki a két német versenyzőt, Kerstin Symkowiakot és Anja Hubert előzte meg. A hazaiaknak nagy csalódás volt Mellissa Hollingsworth záró napi szereplése, hiszen a kanadai versenyző az utolsó futam előtt még a második helyen állt, de a végén nagyot hibázott, amivel az ötödik helyre csúszott vissza. Az első nap és a harmadik futam után is vezető Williamsnek a negyedik futamban egy biztonsági menet is elég volt, hiszen a skeletonban fölényesnek mondható 56 századmásodperces előnnyel tudott végül győzni. Amy Williams sikere azt is jelenti, hogy a britek is megszerezték első érmüket a vancouveri olimpián és ezzel most már 26 ország rendelkezik éremmel, ami a torinói rekordot jelentő szám beállítását jelenti. A brit skeletonos egyben 30 év után az első egyéni aranyérmet szerezte meg Nagy-Britanniának.
 
Skeleton - férfiak
Kanadai aranyéremmel zárult a férfi szkeletonosok olimpiai versenye. A csütörtöki első futam után még a Világkupában vezető lett Martins Dukurs vezetett ugyan a versenyben, de a következő három futamot a hazaiak versenyzője Jon Montgomery nyerte meg, ráadásul az utolsó futamban Dukurs hibázott - újabb 25 századmásodpercet veszített riválisával szemben - így visszacsúszott végül a második helyre. A harmadik helyen az orosz Alexander Tretyakov végzett, míg Martins Dukurs testvére Tomass Dukurs lett a negyedik. A torinói olimpiát követően ismét kanadai aranyérmest avattak férfi szkeletonban, négy évvel ezelőtt ráadásul kettős kanadai siker született Duff Gibson és Jeff Pain révén. Jon Montgomery szerezte a házigazdák negyedik vancouveri aranyérmét, amivel az eddig remekül szereplő Kanada a negyedik helyre jött fel az olimpiai éremtáblázaton. Lettországban nagyon sokan keltek korán szombaton hajnalban, hogy országuk történetének első téli olimpiai bajnokát köszönthessék, de végül csalódniuk kellett, hiszen a három futam után még vezető Martins Dukurs végül nem tudott győzni, hét századmásodperccel kikapott kanadai vetélytársától.