Tizenöt évnyi versenyzés után befejezi aktív pályafutását a németek tizenkétszeres paralimpiai bajnok sífutója Verena Bentele. A vancouveri paralimpia nagy sztárja volt a német sífutó és biatlonos, Verena Bentele, aki a kanadai városban megszerzett öt aranyérmével már tizenkétszeres paralimpiai bajnoknak mondhatja magát. A másfél évtizedes aktív sportolói pályafutás az ötkarikás játékokon még 1998-ban Naganóban (1 aranyérem) kezdődött, majd Salt Lake City (4) és Torinó (2) után Vancouverben teljesedett ki. A 29 esztendős vak sportolónő a közelmúltban még részt vett a 2018-as müncheni téli olimpia kampányában is, most pedig hétfőn jelentette be, hogy befejezi sportolói pályafutását.

„Szocsi 2014, vagy a karrier befejezése. Az utóbbi napokban és hetekben már csak ezen jártak a gondolataim. Természetesen egy kicsit szomorú vagyok a visszavonulásom miatt, de azért persze jó érzésekkel hagyom abba az élsportot” - nyilatkozta Bentele, aki már a privát életre is gondolt döntésekor, hiszen mostantól egy, a németországi iskolai spotot segítő alapítványnál dolgozik majd.