A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör csütörtökön a vancouveri olimpián is szerepelt sífutót, Viczián Verát látta vendégül. A szerényen nyilatkozó, de az olimpiai szereplésére büszke kétgyermekes családanya élménybeszámolójának érdekesebb részeit igyekszem leírni:

 

- Mikor derült ki, hogy mehetsz az olimpiára és hogyan készültél fel az olimpiai szereplésre?

- A 2008 tavaszán rendezett magyar bajnokságon győztem, amivel a ranglista vezetője is lettem egyben. Az első nemzetközi versenyen aztán sikerült a kvalifikációs kritériumot is teljesíteni, így onnantól kezdve szinte biztos volt, hogy én mehetek Vancouverbe. A felkészülés nagy része szárazon zajlott nálam, azt szokták mondani, hogy a jó sífutó alapvetően nyáron készül fel a versenyekre. Sok szárazedzést végeztem, emellett pedig az idei tél során elég sokat tudtam itthon is havon lenni. Még a kerületünkben (XVI.) található Sashalmi-kiserdőben is csúsztam, de a felkészülés nagy részét a Normafánál teljesítettem. Az állóképesség nagy része itthon is megszerezhető, csak a havas edzések miatt kellett olykor külföldre utaznunk. Most sikerült nyomkészítő gépet is beszerezni a Normafánál, így egészen korrekt körülmények voltak. Igaz ugyan, hogy a Normafánál egy hónapon keresztül lehetett folyamatosan sífutni, de sajnos ez az időszak részben egybeesett az olimpiával, így nem tudtam teljes mértékben kihasználni.

 

- Hogyan éltétek meg az olimpiát egy olyan kis nemzet sportolójaként, ahol a havas sportágak nem számítanak annyira népszerűnek?

- Nem voltunk egyedül ebből a szempontból, sőt. Sok olyan nemzet volt még kint rajtunk kívül, ahol a téli sportok nem annyira ismertek. Számos olyan ország sportolója is ott volt, ahol még magát a havat sem ismerik, csak a hírekből. Ilyen szempontból mi itt Magyarországon nem panaszkodhatunk, főleg az idei tél során nem.

 

- Milyen volt maga az olimpia, mennyi időt töltöttél kint Vancouverben?

- Szerencsére sikerült eljutnom a megnyitó ünnepségre, ami hatalmas élmény volt számomra. Ezek az ünnepségek mindig emlékezetesek voltak a számomra korábban a televízió előtt ülve is, most pedig személyesen is átélni mindezt nagyszerű érzés volt. Én csak az olimpia elején voltam kint, mert a családom (két gyermek) miatt nem akartam végig kint maradni, így a záróünnepség idején már nem voltam kint Vancouverben.

 

- Milyen volt a hangulat a magyar csapaton belül?

- Alapvetően két részre voltunk osztva, hiszen a jeges sportágak (műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya) sportolói a városban, Vancouverben voltak, míg mi, a havas sportok képviselői fent voltunk a hegyekben a Whistlerben található olimpiai faluban. Egymásra figyeltünk, tudtunk a mások eredményeiről, igazi csapatként éltük meg az olimpiai napokat. Sajnos a külföldi sportolókkal, sífutókkal nem alakultak ki szorosabb kapcsolatok, mert nálunk szinte mindenki a saját versenyére fókuszált. Nagy olimpiai „buli” hangulatról nem tudok beszámolni, legalábbis az olimpia első hetében ilyen nem volt érezhető a versenyzők között. Persze a nagyobb nemzetek képviselői sem voltak megközelíthetetlenek, teljesen emberien viselkedett mindenki. A finnekkel például reggelente együtt gimnasztikáztunk. Az olimpia falu egy kis településen (Whistler) volt, az erdő közepén, alaposan körülvéve biztonsági személyzettel, így egy picit el voltunk szigetelve a vancouveri hangulattól. Én ezt azonban nem igazán bánom, nekem ez a felhajtás is egy kicsit sok volt. Hozzá voltam szokva, hogy az edzés-odautazás-verseny-hazutazás határozza meg a programomat, most ez a ritmus megtört, hiszen az akklimatizálódás miatt már jóval korábban kint voltunk a helyszínen.

 

- Nagy visszhangja volt az olimpiai sprint versenyen a szlovén Petra Majdic bukásának és későbbi bronzérmének, versenyzőként ezt a helyzetet ti hogyan éltétek meg kint?

- Sok gond volt valóban a szervezéssel és a pályák biztonságával. Velem is többször előfordult, hogy edzettem és azt láttam, hogy másfél-két méter mélységben egy betonút megy a pálya mellett, ahol pedig autók mennek és semmiféle védőháló nincsen kihelyezve. Az eset után én elsősorban azon csodálkoztam, hogy Majdicot engedték elindulni a sprint verseny selejtezőjében, a mezőny végére rangsorolva. Ha velem történik hasonló, aligha kapok ilyen engedményt. A verseny technikai delegáltja (TD), azonban szlovén volt, bizonyára az ő személye is közrejátszott abban, hogy Majdic végül elindulhatott. Sok edző furcsállta a döntést, de végül –talán emberbaráti okokból- a svédek sem óvtak. (ha Majdicot kizárják, az ő versenyzőjük lehetett volna ugyanis bronzérmes)

 

- Eredetileg két versenyszámban indulhattatok volna Tagscherer Zoltánnal, a másik magyar sífutó résztvevővel, végül ez miért nem jött össze?

- Meglehetősen felületesen voltak meghatározva az indulási feltételek. A legutóbbi két téli olimpián, Torinóban és Salt Lake Cityben is az volt a bevett szokás, hogy aki kvalifikációt szerez, az indulhat a sprintben és az egyenkénti indításos futamban is. Mi így készültünk most is, mint ahogy a kis nemzetek többsége is. Zoli a sprintben szerzett eredetileg kvalifikációt, de a 15 km-es versenyben történt indulása után ebben a számban mégsem lehetett ott a rajtnál. Mi sem értjük, hogy miért, de a verseny előtti nap éppen pályabejárásra mentünk, amikor láttuk a FIS (Nemzetközi Síszövetség) kifüggesztett információját, hogy mégsem lehetünk ott a rajtnál. Jó lett volna nekünk is három naponta versenyezni, mint a többieknek, így az számban történt indulásommal egy kicsit kívülállónak éreztem magam a versenyből.

 

- Benned lehet még egy olimpia, találkozunk veled Szocsiban is?

- Nem hinném, hogy ez bekövetkezne. Számomra már a mostani szereplés is egy óriási élmény. Közel harminc éve sífutok és évekkel ezelőtt nem is álmodtam volna ilyenről, hogy ott lehetek a játékokon. Nálam egy picit fordított a menetrend úgy tűnik, hiszen a többséggel ellentétben fiatalon mentem hosszú távokat, már 30 évesen Worldloppet Masters minősítésem volt, most viszont már inkább a rövidebb távokat, az intenzívebb erőkifejtéseket kedvelem. A sportág iránti lelkesedésem töretlen, de egyéb elfoglaltságaim (munka, család) miatt nem hiszem, hogy még egy olimpiai felkészülést végig tudnék csinálni.