Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

Kuriózum a téli olimpián - Anya és lánya

Nem kis bravúrt hajtott végre Elisabeth Görgl az osztrákok alpesi síelője. Ugyanabban a versenyszámban tudott ugyanolyan téli olimpiai érmet nyerni, mint édesanyja 1960-ban és 1964-ben. Waltraud J. "Traudl" Hecher Squaw Valley és Innsbruck lesikló bronzérmese biztosan nagyon szurkolt lányának a minél jobb eredmény elérése érdekében, aki azonban a 2 amerikai hölggyel (Vonn és Mancuso) ugyan nem bírt, de a 3. helyével olyan sporttörténeti érdekességet produkált, amilyenre a téli olimpiák versenyei során még nem akadt példa (ha mégis, osszátok meg velünk).

A nyári olimpiákon többször előfordult, hogy szülő-gyermek ugyanabban a versenyszámban versenyzett és szerzett ugyanolyan érmet (vívás, vízilabda, stb.), sőt olyan is akadt, hogy egy csapatban nyertek (arany)érmet (pl. Oscar és Alfred Swahn sportlövészetben több olimpián is).
Vancouverben az amerikai Elli Ochowitznak is megvan az esélye Görglhöz hasonló bravúrra, hisz édesanyja, Sheila Young 1976-ban a második innsbrucki olimpián bronzot nyert a gyorskorcsolyázók ezer méteres távján, s amelyen ő is futni fog a mai versenyen a 14. párban (500 m-en aranyat kellett volna nyernie, ha édesanyja példáját követni szerette volna, de csak a 17. helyet sikerült megcsípnie).

(köszönet Hencsei Pálnak az infóért)

0 Tovább

Vancouver 2010 - 5. nap összefoglaló

Az olimpia ötödik napján hét versenyszámban avattak bajnokot Vancouverben. Megszerezte első aranyérmét a norvég, az osztrák és az orosz küldöttség is, a három arannyal gazdagodó amerikaiak viszont átvették a vezetést az éremtáblázaton.

Alpesi sí – női lesiklás
Ha néhány nap csúszással is, de szerdán végre a női alpesi sízők is bemutatkozhattak a vancouveri téli olimpián, ahol elsőként a lesikló versenyt rendezték meg számukra. A győzelmet a papírformának megfelelően az amerikai Lindsey Vonn szerezte meg honfitársnője, a korábbi olimpiai bajnok Julia Mancuso és az osztrák Elisabeth Görgl előtt. A negyvenöt tagú mezőnyből Görgl érte el az első igazán jó időeredményt, amelyhez már viszonyítani lehetett a többiek futamát is. A torinói olimpián óriás-műlesiklásban győztes amerikai Julia Mancuso jött ezután, aki nagyszerű síeléssel kilenc tizedmásodpercet vert az osztrák sízőre. Nem sokkal később jött aztán az a Lindsey Vonn, akit mindenki az olimpia legfőbb esélyesének tartott és nem csak ebben a versenyszámban. A pályán található összes ellenőrző ponton jobb volt Vonn időeredménye, mint Mancusoé. A közel egy másodperces fórból a célban maradt még ötvenhat századmásodperc, ami végül az aranyérmet jelentette az olimpia előtti napokban sípcsontsérüléssel bajlódó amerikai versenyzőnek. Vonn győzelmét talán még a torinói bronzérmes Anja Pärson akadályozhatta volna meg, ám a svéd klasszis az utolsó ugratón közel hatvan méteres repülés után hatalmasat bukott és végül nem ért célba, igaz legalább a saját lábán hagyhatta el a pályát. Az esélyesek közül a német Maria Riesch rajtolt utolsóként, ám a Pärson bukása miatt sokat várni kényszerülő német ezúttal nem ment jól, végül pedig csak a 8. helyen ért célba. A mezőnynek Berecz Anna személyében magyar indulója is volt, aki végül két versenyzőt megelőzve (nyolcan kiestek) a 35. helyen zárta első vancouveri versenyét. Az olimpiák történetében korábban szinte mindig európai síző nyerte meg a női lesiklást (1992 - Kerrin Lee-Gartner (Kanada) volt eddig az egyetlen kivétel), így amerikai síző most először győzött az ötkarikás játékokon ebben a klasszikus számban. Amerikában nagy elvárásokkal tekintettek Lindsey Vonn olimpiai szereplése elé, a kétszeres világbajnok síző nevére utalva már előzetesen is VONNcouver-ként emlegette a helyi sajtó az olimpia helyszínét. Úgy tűnik nem hiába, az első szám után Vonn mérlege ugyanis rögtön egyből egy.
 
Sífutás – férfi klasszikus stílusú sprint
Az olimpia ötödik napján sprint versenyeket rendezték a sífutók számára. A klasszikus stílusú futamok szereplőit szikrázó napsütés fogadta, a pálya azonban nem ígérkezett ezúttal sem könnyűnek, elsősorban a hosszú célegyenes várható gyötrelmei miatt. A férfi elődöntők nagy meglepetését az okozta, hogy a sprint szakágat idén uraló svéd Emil Jönsson (bár futamában harmadikként zárt), nem került be a legjobbak közé, így érem nélkül fejezte be a versenyt. A svédek számára szintén csalódás volt az olimpia címvédő (igaz a sprinterek mezőnyéből már lassan kiöregedő) Björn Lind szereplése, aki már a negyeddöntőben búcsúzott. Meglepetésre egy kínai versenyző is odaért viszont a legjobb harminc közé, Sun Quinghai ugyanakkor a negyeddöntőből már szintén nem tudott továbbjutni. A férfiaknál hatalmas meglepetésre kettős orosz siker született, hiába szerepelt ugyanis a finálé hatos mezőnyében három norvég sífutó is, végül már a célegyenes bejárata előtt eldőlt, hogy mindenképpen orosz győztest avatnak. Az utolsó 200 méterre ugyanis már csak Nikita Krijukov és junior világbajnok honfitársa, Alekszander Panzinszkij maradtak az élen. Az 1600 méteres táv selejtezőjét megnyerő, majd a döntőben is végig vezető fiatalabbik orosz a célban mégsem örülhetett igazán, mert az utolsó ötven méteren honfitársa megelőzte őt, így Krijukov lett végül az olimpiai bajnok.  A norvég csapatból egyedül a tavalyi libereci világbajnokságon három aranyérmet gyűjtő Petter Northug tudott valamelyest elmenni az élen haladókkal, de az utolsó métereken reménytelen helyzetét látva már ő is kiengedett, igaz a harmadik helyet így is megszerezte, amivel pályafutása első olimpiai érmének örülhetett. Honfitársa, a világbajnoki címvédő Ola Vigen Hattestad meglepetésre csak a negyedik helyen zárta a versenyt. Az orosz olimpiai küldöttség ezzel a győzelemmel megszerezte első vancouveri aranyérmét. A mindössze 20 éves Panzinszkij minden idők legfiatalabb sífutó olimpiai bajnoka lehetett volna, de így sem lehet szomorú az ezüstéremmel, hiszen az oroszok 1998 után tudtak ismét sífutásban kettős győzelmet aratni.
 
Sífutás – női klasszikus stílusú sprint
A női sífutók mezőnyére 1400 méteres pálya várt a klasszikus stílusú sprintben. Bár a selejtezők általában papírforma eredményekkel érnek véget, most már a selejtező előtti bemelegítésnél fontos dolgok történtek, hiszen a szlovén Petra Majdic egy éles kanyarban megcsúszott és szerencsétlen módon beleesett egy szakadékba. Az öt métert eső szlovén versenyző megütötte magát és bordasérülései miatt ekkor úgy tűnt, hogy még a selejtezős részvétele is veszélybe kerül. A szervezők döntése értelmében végül a selejtező rajtlistájának végére rangsorolt Majdic fájdalomcsillapítókkal tudta vállalni a futamot, sőt be is jutott a negyeddöntőbe. A selejtezőt megnyerő norvég Marit Björgen a negyeddöntőben és az elődöntőben is kitűnően ment, sima futamok után került be a fináléba. Az előzetes esélyekkel ellentétben a finnek nem tudtak a döntő közelébe sem kerülni, Aino Kaisa Saarinen és Virpi Kuitunen is meglehetősen korán kiesett. A selejtező és a negyeddöntők közötti másfél órás szünetet kihasználva Majdicot „összedrótozták”, aki óriási fájdalmak és szenvedés közepette nem csak a negyeddöntőből, de (negyedik helyen szerencsés vesztesként) az elődöntőből is továbbjutott. A döntőben aztán ismét a sport igazi csodáját láthattuk, amely olyan befutót hozott, ahol mindhárom dobogós teljesen elégedett volt teljesítményével. A versenyszámot végül a norvég Marit Björgen nyerte nagy fölénnyel az erősen kezdő, ám a végére elfáradó lengyel Justyna Kowalczyk előtt. Björgen ezzel két ezüst- és egy bronzérem után végre aranyérmet nyert az ötkarikás játékokon, a lengyel sífutó pedig így is egyéni legjobbját érte el a torinói harmadik helyezése után. Az igazi siker azonban a harmadik helyen végző Petra Majdic-é volt, aki több bordájának zúzódása ellenére is megszerezte az érmet, majd célba érkezése után kis híján elájult és ölben kellett levinni a pályáról. A később kórházba szállított Majdicnak nem tört el ugyan a bordája, de az esti eredményhirdetés során úgy kellett felsegíteni a dobogóra, ez utóbbi tény pedig nem túl jó előjel a szlovén sportoló számára a további vancouveri szereplést illetően. A finálé legszomorúbb tagja talán a svéd Anna Olsson lehetett, aki végig ott volt az élmezőnyben, de végül leszorult a dobogóról és a negyedik helyen végzett. A norvégok Torinóban hatalmas csalódást okozva nem nyertek egyetlen aranyérmet sem sífutásban, most azonban megtört a jég, Marit Björgen aranyérme Norvégia első vancouveri, összesítésben pedig immár a 99. téli ötkarikás győzelmét jelentette.
                        
Snowboard – félcső - férfiak
Nem született meglepetés a férfi snowboardosok félcső versenyszámában, ahol a még mindig csak 23 éves amerikai, a vörös haja miatt csak „repülő paradicsom”-nak becézett Shaun White megvédte olimpiai címét. A vancouveri olimpia egyik legbiztosabb aranyesélyesének tartott White már az első futamban olyan előnyt produkált, amiből sejteni lehetett, hogy senki nem fogja tudni megelőzni. A második menetben azonban az amerikai snowboardos mégsem biztonsági sorozatot mutatott be, már olimpiai bajnokként még az elsőnél is jobb pontszámot szerzett. A snowboard sportág eddig meglehetősen rövid olimpiai történetében White már a harmadik olyan versenyző (a svájci Philipp Schoch és a szintén amerikai Seth Wescott után), aki meg tudta védeni olimpiai bajnoki címét. A második helyen a finn Peetu Piiroinen végzett, a harmadik pedig a szintén amerikai Scott Lago lett ezúttal.
 
Szánkó - páros
Címvédés született a szánkósok páros versenyében is, ahol az osztrák Andreas Linger és Wolfgang Linger Torino után Vancouverben is aranyérmet szerzett. Lingerék az első futam után már egy tizedmásodperccel vezettek, ezt az előnyt pedig növelni tudták a második futam során. A lettek párosa, Andris Sics és Juris Sics elsősorban remek első futamuknak köszönhetően ezüstérmet szerzett, a harmadik hely pedig Salt Lake City olimpiai bajnokaié, a német Patric Leitner – Alexander Resch párosé lett. A torinói olimpián szenzációsan szereplő osztrák olimpiai küldöttség eddig Vancouverben nem remekelt, az olimpiai megnyitón az osztrák zászlót vivő Linger testvérek révén azonban már a kanadai városban is van olimpiai bajnokuk. A téli olimpiák történetében most másodszor fordult elő címvédés, a Hans Rinn – Nobert Hahn páros 1976-ban és 1980-ban szerzett két olimpiai bajnoki címe után. Lettország eddig egy bronzéremmel (a szintén szánkós Martins Rubenis révén 2006-ban) rendelkezett a téli olimpiákon, így a mostani ezüstérem egyben az ország legjobb téli olimpiai szereplését is jelenti.
 
Gyorskorcsolyázás – férfi 1000 méter
A téli olimpiák történetében először került sor címvédésre a férfi gyorskorcsolyázók 1000 méteres versenyszámában, miután a torinói aranyérmes amerikai Shani Davis Vancouverben is legyőzhetetlen volt. A négy évvel ezelőtt első színes bőrűként egyéni téli olimpiai bajnoki címet szerző sportoló egyedüliként tudott 1:09-en belüli időt teljesíteni, amivel az 500-on győztes dél-koreai Tae-Bum Mo-t és a szintén amerikai Chad Hedrick-et előzte meg. Az eredetileg mind az öt számban indulási joggal rendelkező amerikai gyorskorcsolyázó a játékok előtt néhány nappal jelentette be, hogy kihagyja a 10.000 méteres versenyt, hogy figyelmét jobban tudja azon számokra összepontosítani, ahol esélye lehet a győzelemre. Úgy tűnik, hogy megérte, mert Shani Davis győzött az 1000 méteren, ráadásul másik erős száma, az 1500 méter még hátravan az olimpián. Hedrick bronzérme azért is különleges, mert ezzel immáron a negyedik olimpiai távon tudott érmet gyűjteni (csak 500-on nem nyert még ötkarikás medált).
 
Rövidpályás gyorskorcsolyázás – női 500 méter
Második aranyérmét is megszerezte Kína a vancouveri téli olimpián (ezzel már most ugyanannyi aranynál jár, mint Torinóban összesen), miután a rövidpályás gyorskorcsolya versenyek során rendezett női 500 méteres versenyben Vang Meng győzött. Az olimpia előtt sérüléssel küzdő, de a játékok idejére már kondícióját és robbanékonyságát is visszanyerő kínai hölgy a legrövidebb távon szokatlan fölénnyel nyerte a versenyt, hiszen több mint hat tizedmásodperccel verte meg a 20. születésnapját éppen a döntő napján ünneplő kanadai Marianne Saint-Gelais-t és a végül harmadik helyen végző olasz Arianna Fontana-t. Vang a selejtezőben, majd a negyed- és az elődöntőben is olimpiai csúcsot ért el, és bár a fináléban már nem javított a rekordon, így is jogosan ünnepelhetett a célban. Az ebben a számban induló Huszár Erika még a szombati selejtező során kiesett. Bár férfi 1000 méteren nem most osztottak aranyérmet, Knoch Viktor révén azonban mégis érdekeltek voltunk ezen a napon is a rövidpályás gyorskorisok mezőnyében, a magyar versenyző azonban kiesett a versenyből.


 

 

0 Tovább

Tippjáték - Ki lesz a legeredményesebb?

Már 5. napja folynak a küzdelmek Vancouverben, jó pár meglepetéssel és papírforma eredménnyel. A bobosok és szkeletonosok még nem jutottak jéghez, rajtuk kívül a többi sportágban azonban körvonalazódni látszanak az erőviszonyok, mely országoknak, sportolóknak sikerült jobban vagy kevésbé a formaidőzítés. A 86 versenyszám vonatkozásában vannak akik csak 1 számban méretnek meg és vannak, akiknek többen is megadatik a bizonyítás lehetősége, az olimpiai bajnoki cím, érem lehetősége.

Ennek függvényében játékra hívunk minden kedves olvasót és kérjük, írjátok meg kit vártok a legeredményesebb versenyzőnek a 2010. évi téli olimpián! 
 
Segítségül összegyűjtöttük a korábbi téli olimpiák legeredményesebb versenyzőit, 10 olimpia legjobbja hosszúpályás gyorskoris volt, 8x északi síelő, 4x alpesi síelő, míg biatlonos, rövidpályás gyorskorcsolyázó és síugró 1x-1x lett végzett az élen (5 alkalommal 2-2 versenyző holtversenyben) az éremgyűjtésben.
 
Olimpiánként a legeredményesebbek az érem minősége alapján:

1924
Clas Thunberg (FIN)
3,1,1
1928
Johann Gröttumsbraaten (NOR) és Clas Thunberg (FIN)
2,0,0
1932
Irving Jaffe és John A. Shea (USA)
2,0,0
1936
Ivar Ballangrud (NOR)
3,1,0
1948
Henri Oreiller (FRA)
2,0,1
1952
Hjalmar Andersen (NOR)
3,0,0
1956
Anton Sailer (AUT)
3,0,0
1960
Jevgenyij Grisin (URS) és Lidia Szkoblikova (URS)
2,0,0
1964
Lidia Szkoblikova (URS)
4,0,0
1968
Jean-Claude Killy (FRA)
3,0,0
1972
Galina Kulakova (URS) és Adrianus Schenk (NED)
3,0,0
1976
Raisza Szmetanyina (URS) és Rosi Mittermaier (FRG)
2,1,0
1980
Eric Heiden (USA)
5,0,0
1984
Marja-Liisa Hämäläinen-Kirvesniemi (FIN)
3,0,1
1988
Matti Nykänen (FIN) és Yvonne van Gennip (NED)
3,0,0
1992
Ljubov Jegorova (EUN)
3,2,0
1994
Ljubov Jegorova (RUS)
3,1,0
1998
Larissza Lazutyina (RUS)
3,1,1
2002
Ole Einar Bjoerndalen (NOR)
4,0,0
2006
Ahn Hyun-Soo (KOR)
3,0,1
 
7 sportolónak sikerült 5 érmet nyernie 1 téli olimpián:

1980
Eric Heiden (USA)
5,0,0
1992
Ljubov Jegorova (RUS)
3,2,0
1924
Clas Thunberg (FIN)
3,1,1
1998
Larissza Lazutyina (RUS)
3,1,1
1994
Manuela di Centa (ITA)
2,2,1
2006
Cindy Klassen (CAN)
1,2,2
1992
Jelena Välbe (EUN)
1,0,4
 
0 Tovább

Érmes pár - egy napon !

Ritka alkalom az, amikor egy házaspár (vagy a magánéletben együtt élő pár) tagjai egy napon szereznek olimpia érmeket. Ebben a különleges élményben volt része február 16-án két francia biatlonosnak, akik kedden egyaránt bronzérmet szereztek a vancouveri olimpia negyedik napján. Vincent Jay és jelenlegi párja, Marie-Laure Brunet ugyanis a biatlon versenyek üldözéses futamai során egyaránt harmadikként zárt.

A leghíresebb hasonló eset a cseh pár, Emil Zatopek és Dana Zatopkova szerepléséhez köthető, akik az 1952-es helsinki olimpián egyazon napon lettek olimpiai bajnokok, Emil 5000 méteren, Dana pedig a női gerelyhajításban. (a képen éppen Emil gratulál kedvesének)

0 Tovább

Korea tarolt 500 méteren

Kedden a férfiakhoz hasonlóan a női 500 méteres versenyben is koreai siker született a gyorskorcsolyázóknál, ami azért is különleges, mert ilyesfajta duplázásra viszonylag ritkán van példa a téli olimpiákon. A 2010-es olimpián a nőknél a Li Szang Hva, a férfiaknál pedig Mo Teae Bum győzött a legrövidebb távon. Érdekesség, hogy Dél-Korea korábban normál gyorskorcsolyában nem nyert még aranyérmet az olimpián egyet sem…

Ezen kívül csak négyszer fordult elő, hogy egy távon egy olimpián ugyanazon nemzetek nyerjék meg egyazon távot a férfi és a női mezőnyben is:
1960 – 1500 méter Jevgenyij Grisin (SOV) – Ligyija Szkoblikova (SOV)
1964 – 1500 méter Ants Antson (SOV) – Ligyija Szkoblikova (SOV)
1994 – 1000 méter Dan Jansen (USA) – Bonnie Blair (USA)
1998 – 1000 méter Ids Postma (NED) – Marianne Timmer (NED)

Pontosítás (2010.02.22): Megvan az ötödik hasonló eset - 2010 Vancouver: 1500 méter Mark Tuitert és Ireen Wüst (NED)

0 Tovább

Vancouver 2010 - 4. nap összefoglaló

Az olimpia negyedik napján ismét csak öt versenyszámban avattak bajnokot Vancouverben. Ezúttal a két aranyérmet szerző németeknek volt jó napjuk, akik Neuner és Hüfner győzelmeivel az éremtáblázaton is átvették a vezetést.

Biatlon – férfi üldözéses
A biatlonosok számára kedden az üldözéses versenyekkel folytatódott az olimpia, ahol a férfiak 12,5 kilométer során két fekvő és két álló lövészetet teljesítettek. A sprintverseny első 60 helyezettje vehetett részt a keddi viadalon, ahol az olimpiai bajnok Vincent Jay indulhatott elsőként. A francia kiválóan kezdett, három lövészetet is hibátlanul tudott le, miközben a mögötte induló norvég Emil Hegle Svendsen, valamint a horvát Jakov Fak ellőtték magukat (4-4 hiba), így az ő érmes esélyeik ezzel el is szálltak. Nem úgy a futamot 72 másodperces hátrányról megkezdő svéd Björn Ferryé, aki a harmadik kör végén érte utol az élen haladó Vincent Jay-t, majd a sok tévesztést hozó negyedik lövészet után meg is lépett a franciától. A svéd versenyző ezzel folytatta az olimpiai biatlon versenyek eddigi meglepetés sorozatát és pályafutása első olimpia aranyérmét szerezte meg. Az ezüstérmet végül a két lövő hibával záró, de jól sífutó osztrák Christoph Sumann nyakába akasztották, Vincent Jay pedig egy újabb éremnek, a bronznak örülhetett. A 31 éves svéd versenyző 2007-ben a vegyes váltóban lett világbajnok, mostani győzelme pedig legjobb egyéni eredményét jelenti. A svédek most harmadszor szereztek olimpiai bajnoki címet biatlonban, az 1960-as játékokon Klas Lestander nyert a férfiaknál 20 km-en, majd hosszú kihagyás után Torinóban sikerült nekik az újabb győzelem megszerzése, amikor is a nőknél Anna Carin Olofsson nyerte meg a tömegrajtos versenyt.
 
Biatlon – női üldözéses
A nők számára a 10 km-es üldözéses versenyt rendeztek kedden, ahol a sprintversenyt megnyerő szlovák Anasztazija Kuzmina indulhatott az élről, de a német Magdalena Neunerrel szemben meglévő két másodperces előnye nem tűnt megnyugtatónak. Az első két körben fej-fej mellett haladt a két versenyző, ekkor azonban Kuzmina rontása után Neuner az élre állt, és onnantól már nem is engedte ki a kezéből a vezetést. A 23 esztendős Magdalena Neuner élete első olimpiáján már a második érmét szerezte, a sprintverseny ezüstérme után az üldözéses futam aranyérmét szerezte meg. A második helyen végül a szintén másodszor dobogós szlovák Anasztazija Kuzmina végzett, aki 12 másodperces hátárnnyal ért be Neuner mögött a célba, míg a bronz a hatodik helyről induló francia Marie Laure Brunet-é lett végül. A hatszoros világbajnok, 2008-ban minden idők legfiatalabb összetett Világkupa győztesévé váló Neuner most már olimpiáról is rendelkezik aranyéremmel, mostani formáját elnézve pedig a további versenyszámokban is éremesélyesnek számít. A svéd Anna Carin Olofsson a huszadikról a negyedikre, míg a norvég Tora Berger a 33. helyről az ötödikre jött előre. A román színekben versenyző Tófalvi Éva tizennegyedikként indulhatott neki a távnak, végül pedig két büntetőkörrel és két perc feletti hátránnyal a 19. helyen ért célba.
 
Gyorskorcsolya – női 500 méter
A férfiak 500 méteres versenye után a nők legrövidebb gyorskorcsolya számában is dél-koreai aranyérem született kedden, ahol Li Szang Hva lett az olimpiai bajnok. A két futam alapján győztes Hva mindössze öt századmásodperccel előzte meg a nagy esélyes német Jenny Wolfot. A németek ezen a távon háromszoros világbajnoka, valamint világcsúcstartója a második futamban ugyan gyorsabb volt a vele egy párban futó dél-koreai versenyzőnél, de csak egy századot tudott faragni hátrányából. A harmadik helyet a címvédő kínai Vang Bej-Hszing szerezte meg, aki több mint fél másodperccel volt lassabb összességében. Érdekesség, hogy a gyorskorcsolya sportágban korábban még aranyérem nélkül álló dél-koreaiak két napon belül már a második aranyérmüket nyerték ebben a sportágban. Ráadásul mindkét 500 méteres szám az övék lett, a sportág történetében pedig sohasem volt még példa hasonló duplázásra.
 
Szánkó nők
A háromszoros világbajnok Tatjana Hüfner révén Németország megszerezte második szánkós aranyérmét is Vancouverben. Torino bronzérmese a harmadik futamban harcolta ki a döntő előnyt, amelyet a negyedikben még növelni is tudott. A bronzérem is német versenyző nyakába került, a tavalyi csapat világbajnok Natalie Geisenberger zárt harmadikként. A német hegemóniát az osztrák Nina Reithmayernek sikerült megtörnie, aki hatalmas meglepetésre ezüstérmet szerzett, és ezzel Nagano óta ő lett az első nem német versenyző, aki dobogóra állhatott az olimpián. Az esélyesek közül többen is hibáztak a futamok során, a harmadik német, Anke Wischnewski csak ötödikként zárt, de talán ennél is nagyobb csalódás, hogy a világbajnok amerikai Erin Hamlin csak a tizenhatodik helyen végzett. A hatodik olimpiáján szereplő lett szánkós, Anna Orlova a tizenharmadik helyen fejezte be a küzdelmeket. A német szánkósok az elmúlt évtizedekben uralják a sportágat, Calgaryban és Naganóban mindhárom szám az övék lesz, a vancouveri triplázás azonban most nehéznek tűnik. Bár a két egyéni száma Felix Loch és Tatjana Hüfner révén már zsebben van, a párosoknál az osztrák Andreas Linger - Wolfgang Linger páros esélyesebbnek tűnik, mint a németek legjobbjai, André Florschütz és Torsten Wustlich.
 
Snowboard cross - nők
Kanadai aranyérem született az olimpia programján most másodszor szereplő női snowboard krossz versenyben, amelynek mezőnyéből ezúttal hiányzott a címvédő és a játékok előtt közvetlenül megsérülő svájci Tanja Frieden. A futamot a heves esőzések és a nagy köd miatt csak két órás csúszással tudták elkezdeni (a pálya kritikus részeit a szervezők ponyvákkal védték az eső elől), ami azonban nem zavarta a vancouveri illetőségű Maelle Ricker-t, aki Torinóban épphogy lecsúszott a dobogóról, most viszont negyedik olimpiáján kihasználta a hazai pálya előnyét. A selejtezőben még hibázó Ricker a kieséses szakaszban minden futamát megnyerve fölényesen jutott tovább, majd a döntőt is magabiztosan nyerte meg. A győzelem mellett a kanadai szurkolók bánkódhattak is, mert a Világkupa sorozatban harmadik helyen álló Dominique Maltais be sem jutott a negyeddöntőbe. A második helyen végül az a francia Deborah Anthonioz végzett, aki közel sem számított éremesélyesnek az olimpián. A bronzérmet a fináléban eleső, de még időben hajrázó svájci világbajnoki ezüstérmes Olivia Nobs szerezte meg. A torinói olimpia ezüstérmese, a hatszoros X-Games győztes amerikai Lindsey Jacobellis óriási meglepetésre ezúttal sem járt sikerrel, az elődöntőben hibázott, így végül csak ötödik lett. A hazai szurkolóknak úgy tűnik megéri felmenni a Cypress hegyen rendezendő versenyekre, hiszen Kanada immár a második aranyérmét szerezte meg ezen az olimpiai helyszínen.
 
Műkorcsolyázás – férfi rövidprogram
Magyar idő szerint kedden hajnalban a férfiak rövidprogramjával folytatódtak a műkorcsolya versenyek Vancouverben. A papírformának megfelelően a rövidprogram után a címvédő és közel három éves kihagyás után visszatérő Jevgenyij Pljusenko vezet, előnye azonban minimális az amerikai világbajnok Evan Lysacek és a világversenyen eddig még soha nem nyerő japán Daisuke Takahashi előtt. A mezőny szorosságára jellemző azonban, hogy ha hármójuk közül valaki ront a kűrben, akkor az első nyolcból bárki odaérhet még a dobogós helyek valamelyikére. A korábbi világbajnok francia Brian Joubert, valamint a cseh Tomas Verner nagyon elrontották rövidprogramjukat, így nincsenek még a legjobb 15-ben sem. A torinói olimpia ezüstérmese, a kétszeres világbajnok és a szintén az olimpiai aranyéremért visszatérő svájci Stephane Lambiel az ötödik helyről várja a folytatást. A kanadaiak legjobbja, a tavalyi világbajnokságon ezüstérmet szerző Patrick Chan némiképp meglepetésre csak a hetedik helyen áll a két nap múlva sorra kerülő kűr előtt.
 
 
0 Tovább

Jacobellis újabb drámája

A torinói olimpia egyik legnagyobb drámája az amerikai snowboardos, Lindsey Jacobellis nevéhez fűződik. Biztosan sokan emlékeznek még a snowboard cross döntőjére (ld. lenti videó), ahol az amerikai versenyző fölényesen vezetve trükközött az utolsó ugratónál. Elesett, így végül a svájci Tanja Frieden megelőzte őt. Vancouver előtt nagyon fogadkozott a hatszoros X-Games győztes versenyző, de ezúttal már az elődöntőben (pályatévesztés miatt) elvérzett, így ezúttal sem lett olimpiai bajnok.

0 Tovább

Zöggeler is legendává vált

Armin Zöggelernek nem jött össze a triplázás, az olasz szánkós a 2002-es és a 2006-os olimpiai bajnoki címek után Vancouverben „csak” harmadik helyen végzett. Ezzel ugyan egy vonatkozásban nem érte utol nagy példaképét, egykori ellenfelét, a német Georg Hacklt, de más értelemben feliratkozott mellé és végleg bekerült a szánkósport legendái közé. Hackl ugyan továbbra is marad az egyedüli háromszoros győztes a szánkósoknál, Zöggeler (ld. kép) viszont a német klasszishoz hasonlóan zsinórban ötödik olimpiáján lett érmes. A „Kannibál” becenévvel is illetett 36 éves olasz sportoló még Lillehammerben kezdte az olimpiai éremhalmozást, akkor harmadik lett Hackl és az osztrák Markus Prock mögött. Négy évvel később, Naganóban már csak Georg Hackl előzte meg őt, Salt Lake Cityben azonban már fordult a kocka kettőjük között és az olasz győzött az akkor utolsó olimpiáján szereplő német legenda előtt.

Amúgy nem sok olyan sportoló van a téli olimpiákon, aki öt olimpián is érmet szerzett, nekem elsőre Hackl és Zöggeler mellett a finn sífutó Harri Kirvesniemi, a német biatlonos, Uschi Disl a szintén biatlonos Ricco Gross illetve a német gyorskorcsolyázó, Claudia Pechstein neve jut még eszembe ilyen vonatkozásban. De persze lehet, hogy rajtuk kívül is akad még valaki, aki képes volt erre a bravúrra. Ha valakinek van még ötlete, ne kímélje a blogot – ezért jött létre…

0 Tovább

Vancouver 2010 - 3. nap összefoglaló

Az olimpia harmadik napján hat versenyszámban avattak bajnokot Vancouverben. Ezúttal a két aranyérmet szerző svájciaknak volt jó napjuk, páros műkorcsolyázásban viszont megszakadt a szovjet/orosz dominancia.

Alpesi sízés – férfi lesiklás
Eredetileg szombatra, az olimpia első napjára tervezték a férfiak lesikló versenyét, de az időjárás miatt csak két nap csúszással lehetett megrendezni az első alpesi sí versenyt a 21. téli olimpiai játékokon. A győzelmet némiképp talán meglepetésre az ebben a versenyszámban harmadik számú svájci sízőnek tartott Didier Défago szerezte meg, aki a tavalyi duplázásán (egy héten belül nyerte meg az egyaránt klasszikusnak számító wengeni és kitzbüheli versenyt) kívül mindössze egyetlen Világkupa futamot nyert meg. Az egykori kanadai sízőről, Dave Murray-ről elnevezett pályán azonban most ő volt a leggyorsabb, különösen a pálya második szakaszában síelt szenzációsan, és ez elég volt neki a győzelemhez. Amúgy szokatlanul szoros versenyt láthatott a közönség, mivel az első három helyezett egy tizedmásodpercen belüli időeredményt síelt. Az ezüstérem az összetett Világkupa korábbi kétszeres győzteséé, Aksel Lund Svindalé lett, aki mindössze hét századmásodperccel volt lassabb Défagónál. A háromszoros világbajnok norvég síző azonban így is élete első olimpiai érmét szerezte meg. A harmadik ezúttal Bode Miller lett, aki Salt Lake Cityben szerzett már két ezüstérmet az olimpián. Az amerikai síző is csak mindössze kilenc századdal kikapott Défagótól, de ezzel is ő lett az első amerikai síző 1994 óta, aki lesiklásban érmet szerzett az olimpián. A verseny egyik nagy esélyesének számító, és a lesikló szakági Világkupát vezető Didier Cuche számára nem jött össze az érem, a svájci versenyző az utolsó időmérő pontnál még csak hat századra volt honfitársától, Défagótól, azonban az utolsó néhány száz méteren három tizedet kapott, és így végül az osztrák Mario Scheiber és a kanadai Erik Guay mögött csak hatodik lett. Igaz, januári balesete miatt Cuche most törött ujjal versenyzett az olimpián. Az alpesi sízésben az olimpiák történetének második legeredményesebb nemzetének számító svájciak elég sokat vártak az újabb lesikló sikerre, legutóbb még 22 évvel ezelőtt Pirmin Zurbriggen tudott nekik ebben a szakágban aranyérmet szállítani. A 32 éves Défago mostani sikerével minden idők legidősebb lesikló olimpiai bajnoka lett, leszorítva a vonatkozó rangsor éléről az 1998-as bajnok francia Jean-Luc Crétiert.
 
Sífutás – női 10 km
Hétfőn a sífutók számára is elkezdődtek az olimpiai küzdelmek Whistlerben, ahol elsőként a női 10 km-es szabad stílusú versenyre került sor. A győzelmet az a Charlotte Kalla szerezte meg, aki a szezon valamennyi ilyen típusú versenyén dobogós volt (egyet megnyert, kettőn pedig második lett), így várható volt, hogy jól fog szerepelni. Az első olimpiáján szereplő, mindössze 22 esztendős Kalla ezzel a svéd csapat első érmét szerezte a vancouveri játékokon. A második helyre a 10 km-es verseny címvédője, (igaz Torinóban klasszikus stílusban rendeztek futamot) az észt Kristina Smigun-Vaehi érkezett be, aki kislánya születése miatt két év kihagyás után csak tavaly év végén tért vissza a mezőnybe. Smigun hátránya mindössze 6,6 másodperc volt Kalla mögött a célban. A bronzérem az előzetesen az aranyéremre is esélyesnek gondolt norvég Marit Björgené lett, aki ezzel már harmadik olimpiai érmét szerezte pályafutása során, igaz aranyérme továbbra sincs. A norvég sífutó majdnem tíz másodperccel maradt le Smiguntól is, de így is megelőzte a legnagyobb favoritot, a végül csak ötödikként záró lengyel Justyna Kowalczykot. A 78 tagú mezőny egyetlen magyar indulója, a két gyermekes édesanyaként első olimpiáján szereplő Viczián Vera a 75. helyen érkezett be a célba. A futam érdekessége volt, hogy a pálya rossz állapota miatt a Világkupa sorozat legjobbjai ezúttal nem a mezőny végén, hanem alacsony rajtszámmal (10-33-ig) indultak.
 
Sífutás – férfi 15 km
A svájci csapat volt a hétfői nap legsikeresebb nemzete, hiszen Défago aranyérme után alig egy órával ismét ünnepelhettek. A férfiak 15 kilométeres szabad stílusú sífutó versenyében ugyanis az összetett Világkupa tavalyi győztese, Dario Cologna végzett az élen, méghozzá hatalmas fölénnyel. Az eddig egyenkénti indítású futamot még sohasem nyerő Cologna jól kezdett, majd a táv második felében lépett el igazán riválisaitól. Az ezüstérmet az olasz Pietro Piller Cottrer szerezte meg, aki szokásához híven nagyon erősen ment a táv első felében, ám az utolsó öt kilométeren nem bírta Cologna iramát futni. A bronzéremért hatalmas küzdelem alakult ki a versenyzők között, végül a cseh Lukas Bauer lett a harmadik, másfél másodperccel megelőzve a svéd Marcus Hellnert és néggyel a francia Vincent Vittoz-t. A nap meglepetése volt, hogy a nagy sífutó nemzetnek számító norvégok egyetlen futóval sem kerültek be a legjobb huszonöt közé, az előzetesen szintén esélyesnek tartott Petter Northug is két percet kapott a győztestől. A nehéz vaxolási körülmények között a svájciak valószínűleg nagyon eltaláltak valamit, hiszen négy futójuk is legjobb húsz közé került végül. Dario Cologna a svájci sport első olimpiai bajnoki címét szerezte meg sífutásban. A versenyszám egyetlen indulója, az élete harmadik olimpiáján szereplő Tagscherer Zoltán hét és fél perces hátránnyal a 81. helyen végzett a 95 fős mezőnyben.
 
Snowboard cross – férfi
Hétfőn a sífutók mellett a snowboardosok is elkezdték a küzdelmeket az olimpián, ahol rögtön címvédésre került sor. A férfiak snowboard cross versenyszámában a Torinóban aranyérmet szerző amerikai Seth Wescott nyerte meg ugyanis a szám második olimpiai aranyérmét is. A döntőben a kanadai Mike Robertson vezetett sokáig, azonban 300 méterrel a vége előtt Wescott megelőzte őt. Robertson így is elégedett lehet az ezüstérmével, mivel az idei Világkupa sorozatban még döntős helyezése sem volt. A bronzérmet a francia csapat eredetileg talán leggyengébb emberének számító Tony Ramoin szerezte meg. A negyeddöntők során számtalan meglepetés született, a nagy esélyesek legtöbbje (köztük a selejtezőt megnyerő ausztrál Pullin, a francia testvérpár, Xavier és Paul Henry de la Rue is) még az elődöntőbe sem jutott be. A snowboard sportágban Wescott mindössze a második olyan sportoló, aki meg tudta védeni olimpiai bajnoki címét, korábban csak a svájci Philipp Schoch volt képes minderre, aki 2002-ben és 2006-ban is győzött.
 
Műkorcsolyázás – páros
Negyvenhat éves szériát megszakítva Vancouverben kínai siker született a műkorcsolyázók páros versenyében. Az utóbbi évtizedekben rendre szovjet vagy orosz párosok nyerték meg ezt a versenyszámot az olimpián, most azonban még a dobogóról is leszorultak a képviselőik, hiszen a Kavaguti-Szmirnov páros csupán a negyedik helyen végzett. A három év kihagyás után visszatérő, az előző két olimpián egyaránt bronzérmes Sen Hszüe, Csao Hong-po duó győzött a kűr során parádés programot bemutató Pang Csing, Tung Csien páros előtt. A kétszeres világbajnok, az olimpia előtt sok problémával küzdő német Szavcsenkó-Szolkowy kettős ezúttal sokat hibázott, de még így is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.  
 
Gyorskorcsolya – férfi 500 méter
Totális ázsiai fölényt hozott a férfi gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyszáma. A versenyzőket némiképp megzavarhatta az a tény, hogy az első futam közbeni jégfelújítás során nem működött megfelelő a jeget javító Rolba, így a futam közel másfél órát csúszott. A kanadai szervezőknek különösen azért volt kínos az eset, mert az eddigi napokon minden tökéletesen ment, most azonban éppen a NOB-elnök Jacques Rogge jelenléte mellett „égtek” a verseny szervezői. Az eddigi eredmények alapján az aranyéremre kevéssé esélyes Mo Te Bum viszont felborította a papírformát és a két futam (hiszen a legrövidebb számban a pályaelőnyök nagyobb szerepe miatt két futamból áll a verseny) alapján hat századmásodperces előnnyel megnyerte az olimpiát a két japán, Nagasima Keicsiro és Kato Dzsodzsi előtt. A dél-koreaiak most már nem csak a rövidpályás gyorskorcsolyázásban uralják a terepet, hanem megszerezték első olimpiai bajnoki címüket a sportág hagyományos változatában is. Az amerikai Shani Davis (a sportág első színes bőrű olimpiai bajnoka) a gyengébben sikerült első futam után visszalépett és inkább a számára több sikerrel kecsegtető 1000 illetve 1500 méteres versenyre koncentrál majd.



 
0 Tovább

Kvíz III.

A vancouveri olimpia mezőnyében van olyan versenyző, aki magyar származású és más ország színeiben szerepel. Én egyről tudok, de lehet, hogy van több is. Szerintetek kiről lehet szó?

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek