A gyorskorcsolyázó Clara Hughes-t érte a megtiszteltetés, hogy a vancouveri olimpia megnyitó ünnepségén a rendező ország, Kanada zászlaját vihesse. A 206 fős hazai sportoló küldöttségből eredményesség szempontjából is kiemelkedő Hughes öt olimpiai éremmel rendelkezik. A négy olimpián is indult sportolónő még az atlantai nyári játékokon kezdte meg az éremgyűjtést, ahol kerékpározásban szerzett két bronzérmet, majd gyorskorcsolyázóként még sikeresebb karriert futott be. Pályafutásának eddigi csúcspontját a torinói olimpia jelentette, ahol az 5000 méteres versenyszám aranyérmét szerezte meg. Hughes már 2006-ban is ott volt a lehetséges zászlóvivő jelöltek között, akkor azonban a versenyek fontosságára hivatkozva nem vállalta a szerepet. Sőt mi több, eddigi négy olimpiáján is csupán egyszer vett részt magán a megnyitó ünnepségen.
![](http://images.reblog.hu/uploads/users/3724/s_avatar20110115121024.jpg)
Clara Hughes viszi a kanadai zászlót
![](http://images.reblog.hu/uploads/users/3724/s_avatar20110115121024.jpg)
Hét új ország a téli olimpián
Bár a megnyitóig hátralévő napokban még sok minden változhat, úgy tűnik, hogy öt új ország is debütál majd a téli játékokat tekintve Vancouverben. A Bahamák, Ghána, Gabon, Málta és a Kajmán-szigetek ugyanis eddig még sohasem küldött sportolót, sportolókat a téli olimpiára. Az új érkező országokkal tovább színesedik a résztvevő országok palettája, reméljük a megnyitón is sikerül majd üde színfoltként bevonulni ezen országok képviselőinek.
2010-02-13 UPDATE: A megnyitón végül eldőlt, hogy összesen hét új ország vesz részt a vancouveri játékokon: Kajmán-szigetek, Kolumbia, Ghána, Pakisztán, Peru és önállóan Szerbia és Montenegró is előszür van jelen. Az előzetesekkel ellentétben Bahamák, Gabon és Málta végül nem nevezett versenyzőket
![](http://images.reblog.hu/uploads/users/3724/s_avatar20110115121024.jpg)
Különös görög zászlóvivő
A téli olimpián induló legidősebb biatlonos, a 45 esztendős Atanasszios Carikisz viszi majd a görög zászlót a vancouveri játékok megnyitó ünnepségén, február 12-én. Carikiszt, akinek ez lesz az ötödik ötkarikás versenye, harmadszor tisztelték meg azzal, hogy ő viheti a nemzeti lobogót a megnyitón. A vancouveri olimpián Carikisz lánya is részt vesz, a húszéves Giona sífutásban indul majd. A magyar sport történetében is volt példa arra, hogy egy családon belül a szülő és a gyermek is részt vett a téli játékokon (igaz nem egyazon olimpia alkalmával). A műkorcsolyázó Czakó György oslói szereplése után lánya, Krisztina is ott volt két olimpián (1992,1994). A sífutó Holéczy Tibor Grenoble-ban (1968) indult téli olimpián, leánya, Beatrix pedig Albertville-ben és Lillehammerben szerepelt biatlonban. A négyszeres olimpikon gyorskorcsolyázó Egyed Krisztina édesanyja (Mató Edit) az 1968-as olimpián indult jégtáncban, igaz a sportág akkor még csak bemutató jelleggel szerepelt a programban.
![](http://images.reblog.hu/uploads/users/3724/s_avatar20110115121024.jpg)
Majdnem meglett a hetedik
A téli olimpiákat tekintve egyedülálló rekord felállítására készült az olasz szánkós, Wilfried Huber. Az 1994-es lillehammeri olimpián párosban (Kurt Brugerrel) olimpiai bajnoki címet szerző versenyző ugyanis januárban Oberhofban hetedik téli olimpiájára is kvalifikációt szerzett. Az ötkarikás játékokon Huber 1988-ban, Calgaryban szerepelt először, azóta pedig valamennyi téli olimpián ott volt. Pechére azonban most nagyon erős az olasz szánkó csapat, így a kvalifikációs szint teljesítése önmagában nem volt elegendő a vancouveri részvételhez. Az erős hazai konkurencia miatt Hubernek válogatóznia kellett a szintén az olimpiára hajtó David Mair-rel. A 39 éves dél-tiroli versenyző ebben az összevetésben lemaradt, így végül mégsem vehet részt a 21. téli olimpián. „A rekorddal szerettem volna valamit visszaadni szeretett sportágamnak, ezért sajnálom igazán hogy nem jött össze. A vetélytársaim egyszerűen jobbak voltak nálam, ezért nem sikerült.” – mondta nagyon sportszerűen az olasz sportoló, miután kiderült, hogy mégsem utazhat Kanadába.
Huber kárpótlásul a lettországi EB-n vehetett részt, ahol a 12. helyen végzett, várhatóan ez lesz az idény végén visszavonuló sportoló utolsó nemzetközi eredménye is egyben.
![](http://images.reblog.hu/uploads/users/3724/s_avatar20110115121024.jpg)
Do a Bradbury !
A 2002-es téli olimpia után új kifejezés került be az angol nyelv szleng szótárába. A Salt Lake Cityben rövidpályás gyorskorcsolyázásban győztes ausztrál Steven Bradbury ugyanis elképesztő szerencsével nyert olimpiai aranyérmet. Már az 1000 méteres versenyszám elődöntőjében is profitált abból, hogy előtte buktak a többiek, de mindez semmi sem volt ahhoz képest, ami a döntő utolsó kanyarjában várt rá. Aki emlékszik Bradbury hihetetlen „mákjára” és látta már a videót, annak azért, aki még nem tud róla, annak pedig azért érdemes megnéznie az alábbi videót…
![](http://images.reblog.hu/uploads/users/3724/s_avatar20110115121024.jpg)
Kanada végre aranyat akar
Végre hazai rendezésű olimpián is szeretne aranyérmet gyűjteni Kanada. Az eddigi két olimpiai rendezése (1976-Montreal, 1988-Calgary) során meglehetősen pechesen versenyző kanadaiak ugyanis hazai földön még nem nyertek aranyérmet. A nyári olimpiák történetében Montreal mindmáig az egyetlen olyan rendező város, amely elmondhatja azt a kétes dicsőséget magáról, hogy a hazai versenyzők nem nyertek aranyérmet; 34 évvel ezelőtt öt ezüst- és hat bronzéremmel zárták akkori szereplésüket a juharlevelesek.
![](http://olimpiak.blog.hu/media/image/jean%20marc%20rozon.jpg?full=1)
![](http://images.reblog.hu/uploads/users/3724/s_avatar20110115121024.jpg)
Sebestyén Júlia rekordja
A vancouveri olimpián összesen 16 magyar sportoló vehet majd részt. Köztük vannak néhányan olyanok, akik már a korábbi olimpiákon is indultak. A műkorcsolyázó Sebestyén Júlia ráadásul rekordot is dönt majd a kanadai városban, mert ő lesz mindössze a második olyan magyar sportoló, aki négy téli olimpián is részt vesz. Az eddigi rekorder a gyorskorcsolyázó Egyed Krisztina volt, aki Albertville és Salt Lake City között szerepelt négy téli olimpián. A Tagscherer testvérpár mindkét tagja harmadik olimpiájára készülhet, ami a férfiakat tekintve szintén rekordbeállításnak minősül.
![](http://images.reblog.hu/uploads/users/3724/s_avatar20110115121024.jpg)
Hét nap a vancouveri olimpiáig
Alig egy hét van már csak hátra a vancouveri olimpia megnyitójáig, a 2010. február 5.-én induló új blog oldal indulásához így stílszerűen a játékok egyik hivatalos filmje dukál...
Utolsó kommentek