Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Cseh László aranyért megy Londonba

Együttvéve összesen mintegy nyolc hónapot töltött edzőtáborban a kajakos Douchev-Janics Natasa és az úszó Cseh László, akik pénteken közös sajtóbeszélgetés keretében számoltak be arról, hogy hol állnak a felkészülésben, amelynek végcélja a nyári, londoni olimpia. Mindketten azt mondták: aranyérmet szeretnének nyerni a brit fővárosban.

A háromszoros ötkarikás bajnok Douchev-Janics klubja és a szövetség jóvoltából négy hónapot töltött Portugáliában, ahol vele volt családja is. Amint azt elmondta, az edzőtábor a tervek szerint alakult, most is jól mennek a tréningek, de nem érzi azt, amit sokan prognosztizáltak, hogy kislánya szeptemberi születése után fáradhatatlanná vált volna.

"Érdekes módon nem az állóképességemből, hanem inkább a gyorsaságomból veszítettem, ezen még dolgoznom kell a májusi válogatóig - árulta el. - Az edzőim szerint a technikámmal, a mozgásommal nincs gond, de a gyorsaságon még van mit javítani. Szerencsére a szeretteim jól vannak, Milana és a két fogadott gyerekem is rendben van."

 Az EDF Démász-Szeged 29 éves lapátforgatója, aki szülése miatt a tavalyi szezont teljes egészében kihagyta, kérdésre válaszolva elmondta: ha arra kerül a sor, legszívesebben kétszeres olimpiai bajnok társával, Kovács Katalinnal indulna párosban az idény során, de minden attól függ, hogy egyesben hogyan teljesítenek.

"A májusi válogatón egyesben kell jól szerepelni, a csapathajók kijelölése csak ezután történik. Ha valamelyikünk megkaparintja az egyes indulás jogát, a másiknak találnia kell egy másik párt, úgyhogy én is gondolkodok azért alternatív megoldásban" - fogalmazott Douchev-Janics, aki elárulta: szegedi klubtársával, Kárász Annával már kipróbálták magukat együtt, és jól is mentek.

Kajak-kenuban egyelőre nincs biztos londoni induló magyar részről, csak annyi dőlt el, hogy a női kajak szakágnak megvan a maximális hat kvótája. A csapat összetétele a május-júniusi válogatók során alakul majd ki.  A kajakos úgy fogalmazott: először is be akar kerülni a csapatba, s ha ez sikerül, Londonban legalább egy elsőséget szeretne ünnepelni.

Cseh László, a Kőbánya SC 26 éves, háromszoros ötkarikás ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok úszója elárulta: a májusi, debreceni kontinensviadalon 200 és 400 méter vegyesen, továbbá várhatóan 100 és 200 m pillangón, illetve a 4x100 és 4x200 m-es gyorsváltókban, valamint a 4x100 m-es vegyesváltóban áll majd rajtkőre.

Arra a kérdésre, hogy mit szól ahhoz a Michael Phelpsszel kapcsolatos hírhez, mely szerint az amerikai korábbi elhatározását megváltoztatva rajthoz áll Londonban 400 m vegyesen is, Cseh azt mondta: várható volt ez a lépés riválisa részéről.

"Szerintem vissza szeretne vágni Ryan Lochte-nak a sanghaji világbajnokságon elszenvedett vereségért. Engem nem zavar, én is ott leszek, s remélem, hogy amíg ők ellesznek egymással, én odaérhetek az élre" - fogalmazott. Peking háromszoros ezüstérmese a legjobb szeretne lenni az olimpián, azaz aranyat akar nyerni, és szerinte erre 400 m vegyesen van a legjobb esélye.

A Magyar Telekom által szervezett pénteki esemény zárásaként Douchev-Janics és Cseh különböző humoros feladatokban mérte össze erejét, a könnyed vetélkedő - a papírformát igazolva - döntetlennel zárult.

0 Tovább

Hackertámadás érte a londoni olimpia honlapját

Szombaton a legendás Oxford-Cambridge evezős versenyt zavarta meg egy Trenton Oldfield névre hallgató őrült ausztrál, szerdán pedig a londoni olimpia hivatalos honlapját érte előre kidolgozott hackertámadás. Bár Sebastian Coe, a szervezőbizottság elnöke szerint nem lesz gond a nyári olimpiával a brit fővárosban, mégis egyre nagyobb az aggodalom azügyben, hogy a játékokat egyesek saját célokra akarják majd felhasználni. A szerdai hackertámadást a Camsol névre hallgató, a fenntartható olimpiai mozgalomért küzdő szervezet vállalta magára, amelyben a London 2012 honlapra egy olyan cikket helyeztek el, amely szerint a szervezők megszüntették  szponzori megállapodásukat a British Petrol olajtársasággal.

0 Tovább

Egy fityinget sem kapnak a brit olimpiai bajnokok

Bár a britek komoly sikereket remélnek sportolóiktól a 2012-es nyári olimpiai játékokon, most úgy tűnik, hogy mégsem bánnak majd bőkezűen legjobbjaikkal. Erre utal ugyanis a Daily Telegraph szerdai cikke, amely szerint az idei nyári olimpián győztes brit sportolóknak - prémium hiányában - a dicsőséggel és a hírnévvel kell beérniük. "Azon az állásponton vagyunk, hogy a sportolók motivációját az olimpián már nem lehet érdemben befolyásolni pénzügyi jutalommal" - idézte a Brit Olimpiai Bizottság (BOA) egy meg nem nevezett tagját a lap.

A brit elképzelések szerint tehát sportolóik egyetlen font jutalmat sem kapnak majd sikerük után, a sikeresen szereplők a játékok után a szponzori piacon hasznosíthatják a győzelem illetve az éremszerzés által megszerzett hírnevet - amiben az olimpiai bizottság igyekszik segíteni nekik. A Telegraph információi szerint az olimpiai szervezőbizottság - a BOA-tól függetlenül - már korábban 12.000 eurónak (kb 3,5 millió forint) megfelelő összegű pénzjutalmat ajánlott fel a bajnokoknak, akiket a tervek szerint a játékok után bélyegen (melyeket a brit posta ígérete szerint állítólag már egy nappal a győzelem után ki is bocsát róluk) is megörökítenek majd.

A bejelentés azért is lehet furcsa a brit sportolók számára mert korábban több nagy sportnemzet is bejelentette már, hogy busásan megjutalmazza a Londonban sikeresen szereplő sportolóit. Az olaszok 42 millió, míg az orosz kormányzat hozzávetőlegesen 30 millió forintnak megfelelő összeggel jutalmazza londoni aranyérmeseit.

0 Tovább

Három NBA-s sztár a brit olimpiai keretben

Luol Deng, Ben Gordon és Byron Mullens neve is szerepel a brit férfi kosárlabda válogatott bő keretében. Gordon, a Detroit Pistons játékosa már korábban beszélt arról, hogy szeretne bemutatkozni a nemzeti csapatban, míg a Charlotte Bobcats centere, az anyai ágon angol Byron Mullens a múlt hónapban kapta meg az állampolgárságot. Luol Deng (Chicago Bulls), aki első brit játékosként szerepelt az idei All Star-gálán örömmel üdvözölte új válogatottbeli csapattársait.

Chris Finch szövetségi kapitány július elején nevezi meg azt a 12 kosarast, akik szerepelni fognak Londonban. A keretbe visszatért a Besiktasban remeklő Pops Mensah-Bonsu, az egykori NBA-játékos a tavalyi Európa-bajnokságról sérülés miatt maradt le.

0 Tovább

Elhunyt a barcelonai bajnok műugró

Elhunyt Mark Lenzi, az 1992-es barcelonai olimpia férfi 3 méteres műugróversenyének bajnoka. A 43 évet élt amerikai sportoló halálát az Indiana Egyetem jelentette be, ugyanakkor az okot nem közölte. Édesanyja annyit árult el egy lapnak, hogy fiát az elmúlt két hétben kórházban kezelték, miután alacsony vérnyomás miatt elájult. Az 1 méteren 1991-ben világbajnoki ezüstérmes Lenzi a sportág meghatározó alakjának számított az 1990-es években. Ő volt az első ugró, aki egy gyakorlatára 100-nál magasabb pontszámot kapott, s ő az eddigi utolsó amerikai férfi műugró, aki olimpiai bajnok lett, illetve ötkarikás érmet szerzett.

0 Tovább

Birgit Fischert szívritmuszavar akadályozza

Az 50 éves kajakos szinte biztos, hogy a későbbi válogatón sem száll majd vízre, így nem lehet ott Londonban. "Nem jó befejezés ez a számomra. - fogalmazott pénteki sajtótájékoztatóján az 50 éves, legendás kajakos, aki most, Duisburgban tért volna vissza a versenyszerű sporthoz, csütörtökön, egy rutinellenőrzés során azonban egészségügyi problémát állapítottak meg nála, így végül visszalépett. A diagnózis után szinte biztos, hogy a későbbi válogatón sem száll majd vízre, így nem lehet ott a londoni olimpián. - Ha két-három orvos is azt mondja, hogy ne versenyezzek, akkor nincs más választásom. Persze szembemehetnék a véleményükkel, de őszintén: annyira nem fontos ez az egész."

A 27-szeres világbajnok, egykori keletnémet kajakos hat és fél éve nem indult versenyen (a 2005-ös zágrábi vb-n szállt vízre utoljára), de a közelmúltban jelezte: megkísérli a londoni csapatba kerülést.

A kétgyermekes családanya először 1980-ban, Moszkvában szerepelt nyári játékokon, négy évvel később, Los Angelesben a keleti blokk bojkottja miatt nem volt ott. Legutóbb 2004-ben, Athénban szállt vízre olimpián úgy, hogy korábban már kétszer is visszatért: az 1988-as szöuli és a 2000-es sydneyi játékok után egyformán három évet pihent. Az újrakezdést követően mindkét alkalommal újabb aranyat, illetve aranyakat szerzett.

0 Tovább

Sztyepanova nem mehet Londonba

Súlyos térdsérülése miatt nem vehet részt az olimpián Marija Sztyepanova, az orosz női kosárlabda-válogatott ásza. A 202 centis center múlt héten, a Jekatyerinburg színeiben vívott Euroliga nyolcas döntő során szenvedett szalagszakadást Isztambulban, és a műtét után várhatóan legalább hat hónapig harcképtelen lesz.

A 33 éves kosaras szerepelt az előző négy olimpián, 2004-ben és 2008-ban bronzérmet nyert, ezenkívül háromszoros Európa-bajnok, legutóbb tavaly szerzett Eb-aranyat Lengyelországban. A zsákolni is képes játékos 2002-ben egy rövid ideig Pécsen légióskodott.

0 Tovább

Felépült sérüléséből Jeremy Wariner

A kétszeres egyéni vb-győztes, a pekingi olimpián és a 2009-es  világbajnokságon is második helyezett amerikai futónak tavaly júliusban egy edzésen elszakadt a szalagja az egyik lábujjában. Sérülése miatt nem vehetett részt az augusztus-szeptemberi, tegui világbajnokságon.

"Ott akartam lenni a vb-n, de jó döntés volt, hogy kihagytam. A távlati terveim kerültek akkor előtérbe, ezek pedig arról szóltak, hogy sikeresen visszatérjek és felkészüljek a játékokra" - nyilatkozott egy austini versenyen csapattársaival 4x400-on aratott győzelme után.

Wariner 20 évesen robbant be a világ élvonalába, s rögtön megnyerte az athéni játékok 400 méteres versenyét, majd egészen 2008-ig egyeduralkodója volt a számnak. A pekingi olimpián aztán kikapott honfitársától, LaShawn Merrittől, aki egy évvel később a berlini vb-n is legyőzte őt.
 

0 Tovább

Már nem csak a bikini a jó

A testet jobban elfedő öltözéket is viselhetnek a londoni olimpia alatt a női strandröplabdázók. A Nemzetközi Röplabda Szövetség keddi döntése értelmében a kulturális hagyományok tiszteletben tartása végett a nyári játékok során - a szokásos bikinin túl - megengedett a hosszúujjú felső és a rövidnadrág is. Utóbbinak legalább három centivel a térd fölött kell végződnie. Az új szabály már a májusban és júniusban sorra kerülő kontinentális selejtezőkön életbe lép.

0 Tovább

Enyhülne a vasárnapi szigor Londonban

A londoni olimpia és a paralimpia ideje alatt lazítani akarnak a vasárnapra érvényes szigorú kereskedelmi szabályokon. Az idén nyáron sorra kerülő j idején (összeseátékokn nyolc hétvégén) módosítani akarnak a vasárnapra érvényes kereskedelmi szabályokon Nagy-Britanniában - ezt erősítette meg a brit kancellár, George Osborne. A döntés hátterében az áll, hogy szeretnék elérni, hogy a brit gazdaság ezeken az extra napokon is profitálhasson a versenyek rendezéséből. A tervek szerint július 22. és szeptember 9 között a hétköznapi kereskedelmi szabályok lesznek érvényben vasárnapokra is. „Az egész világ nálunk lesz látogatóban Londonban. Úgy véljük, hogy nagy szégyen lenne, ha a legjobb és legizgalmasabb versenyen idején kitennénk a zárva-feliratot” - mondta Osborne.

A terveket még a brit parlamentnek is jóvá kell hagynia, amennyiben pedig ez megtörténik, akkor a most érvényes szabályokkal (maximum hat órás nyitva tartás) ellentétben a nagyobb áruházak is egész nap fogadhatják majd vásárlóikat. A döntés azért is lehet érdekes, mert egyes lobbicsoportok évek óta küzdenek a még 1994-ben hozott korlátozó szabályozások ellen. Az olimpia idejére tett ideiglenes engedmények után pedig a játékok után ennek a harcnak még vélhetően lesz folytatása.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek