A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület áprilisi klubnapjának vendége Haklits András volt. A 32 éves szentpéterfai kalapácsvető három nyári olimpia után februárban, Vancouverben a horvát négyesbob csapat tagjaként szerepelt. Így elmondhatja magáról, hogy ő az egyetlen vasi sportoló, aki nyári és téli olimpiánis megméretette magát. Az olimpikonnal a jól sikerült teltházas esten– egyebek mellett – további terveiről is beszélgettünk. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket.
Névjegy
1977. szeptember 23-án született Szombathelyen. Szülőfaluja a horvátok lakta Szentpéterfa. Németh Pál dobócsoportjában ismerkedett meg a kalapácsvetéssel. 1997-ben a horvát állam által felkínált lehetőséggel élve, felvette a horvát állampolgárságot. Miután ez időben az óriási hazai konkurencia miatt nem volt reális esélye a világversenyeken való részvételre, döntését edzője is támogatta. Már horvátként felvételt nyert az USA-beli Georgia egyetemre, ahol közgazdász diplomát szerzett. Kalapácsvetőként a sydney-i olimpián a 29., Athénben a 21., míg Pekingben már a 8. helyen végzett. A vb-kről egy 2009-es 7. helyezés a legjobb eredménye. 1999-ben az utánpótlás EB-n ezüstérmet nyert, most a felnőtteknél szeretné éremmel gazdagítni eredménylistáját. Tavaly őt választották az év atlétájának Horvátországban.
– Négy éve tévén néztem a torinói olimpia bob versenyeit, ahol a horvát csapat is elindult. Miután izgalmasnak találtam az őrült száguldást, elhatároztam, hogy az olimpia után megkeresem a horvát bobosokat. A gondolatot tett követte, 2006 őszén részt vettem az első edzőtáborozáson. A bobosoknál egyébként nem ritka, hogy atléták, főként sprinterek és dobóatléták alkotják a csapatot kiegészülve a kormányossal. Bár az atlétikai szövetség nem örült az ötletemnek, de hallgatólagosan tudomásul vette döntésemet.
– A vancouveri részvételhez az ötlet önmagában kevés lett volna…
– Valóban. Tavaly a kvalifikációs versenyek előtt csapatunk az 53. helyen állt a világranglistán. Innen indulva kellett megcéloznunk a biztos részvételt jelentő világranglista első 30 hely egyikét. A 11 selejtező futamot európai és amerikai helyszíneken rendezték. Bár többünket – így engem is – sérülések hátráltattak, végül január közepére biztossá vált indulásunk, huszonhetedikként kerültünk ki az olimpiára. – Milyen volt az olimpia testközelből?
–Miután három nyári olimpián már részt vettem, volt összehasonlítási alapom. Mi, bobosok a Vancouvertől messze lévő Whitlerben voltunk elszállásolva. Így a játékok hangulatából nem sokat érzékeltünk, mondhatni családias körülmények között készültünk. A megnyitó ünnepségre azért eljutottunk, felemelő érzés volt mindannyiunk számára.
– A whistleri jégcsatornáról félelmetes hírek járták be a világot, de milyen volt valójában?
– Ezen a csatornán a hivatalos edzések során csúsztunk le először, s már ekkor érzékeltük, hogy egy rendkívül gyors, technikás pályával van dolgunk. Elsődleges célunk az volt, hogy ne hibázzunk, és teljesítsük a kötelező két borulás nélküli célba érést. Az első edzésen óvatosan, betolás nélkül ereszkedtünk le, és így is csaknem 140 kilométer per órás sebességgel felborult a csapat, de a következő napon sikerült teljesíteni a rajthoz állas jogát. Egyébként az edzések alatt a 30 csapatból 25 teljesítette csak az indulás feltételeit. A maximális sebesség 154 kilométer per óra volt, mi is 150 körül mentünk a versenyen. A mi csapatunk ténylegesen amatőr körülmények között készült. Nem volt külön technikai stábunk, csak a korcsolyák csiszolása napi szinten 3-4 órát vett igénybe, és ezen kívül rengeteg idő ment el a bob javításával. Egy jobb bobnak az értéke mintegy 50-60 ezer euró. Sajnos a sérülésem a versenyig nem jött teljesen rendbe, így tartalékként én voltam a felelős a csapat körüli összes teendőért, ráadásul mindenkinek a pozícióját be kellett gyakorolnom, felkészülve arra, ha bárki megsérül, helyettesítenem kell majd.
– Ez végül a 3. és 4. futamban bekövetkezett…
– Igen, miután csapatunk szinte minden tagja valamilyen sérüléssel bajlódott, a sors úgy hozta, hogy harmadik emberként kellett beszállnom a csapatba. Hatalmas megpróbáltatás, egyben élmény volt a verseny. Úgy vélem, hogy a megszerzett 20. hellyel kellemes meglepetést okoztunk, ráadásul felülmúltuk a torinói szereplést.
– Mik a terveid a közeljövőt illetően?
– Hamarosan kezdődik az atlétikai versenyszezon, gőzerővel készülök az Európa-bajnokságra. A sok helyezés után most már az éremszerzés a célom. A kalapácsvető szezon után bobban megkezdjük a felkészülést a 2011-es németországi VB-re. Miután sokat készülünk ott, ez számunkra szinte hazai pályának számít majd, így bízom a jó szereplésben. Bobozásban hosszabb távra nem tervezek, atlétikában azonban már a londoni olimpia lebeg a szemem előtt.
A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Edzők Társasága május 5-én (szerdán) 10 órától sportszakmai konferenciát rendez a Magyar Sport Háza tanácstermében: "Irány London!" címmel. A konferencia fő célja a számvetés, hol is tart a magyar sport, egyrészt az eredményességet, másrészt a felkészülést illetően, mintegy 800 nappal az ünnepélyes megnyitó előtt. A magyar versenysport helyzete két évvel London előtt,- címmel Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója tart bevezető előadást. Majd néhány szakszövetség és egyesület képviselője Storcz Botond, a kajak-kenu, Kiss László az úszók szövetségi kapitánya és Hajdu János a kézilabda-szövetség szakmai igazgatója, valamint Molnár Imre a Bp. Honvéd elnöke az olimpiai felkészülésükről tájékoztatja a megjelenteket. Szabó Tamás a NUPI - NUSI igazgatója a Csillag Program, a londoni felkészülésbeli szerepéről, Nagy Zsigmond, a MOB Nemzetközi Igazgatója pedig London előkészületeiről tart tájékoztatót. A szakmai konferencián a Wesselényi-Gerevich Alapítvány ösztöndíjban részesülő és a Heraklesz Programban érdekelt edzők számára a részvétel kötelező.
A finálé hosszabbításában használt pakk is gazdára talált, amely egy Ohio államban élő hoki rajongóé lett, csekély 13.088 dollár fejében. Talán kisebb az értéke annak a tálcának, amelyen a női jégkorong torna aranyérmeit vitték az éremátadási ceremóniára, ám még ez is megért közel ötezer dollárt egy rajongónak. A játékok hivatalos könyve, a kabalaállatok és (talán
A szezon ugyan már véget ért a téli sportolók számára, az olimpián sikeresen szereplő amerikai versenyzőknek azonban még áprilisban is akadt kellemes kötelezettségük. Az északi összetettezőknél Vancouvert megelőzően sohasem volt még amerikai érmes az olimpiákon, most azonban alaposan kitettek magukért Bill Demongék, akik összességben hét érmet szereztek 2010 februárjában. Nem is csoda, hogy ők kerültek kiválasztásra az amerikai hadsereg által egy olyan küldetésre, amelyben a külföldön állomásozó katonák előtt kell élménybeszámolót tartaniuk. Az április 3-a és 15-e között teljesített kéthetes misszióban az egyéni olimpiai bajnok Bill Demong mellett a csapatban ezüstérmes Johnny Spillane, Todd Lodwick és Brett Cam
Persze korábban is volt már példa több város bevonására az olimpián (pl. legutóbb Vancouver-Whistler, vagy 2008-ban Peking és Quingdao, valamint Hongkong is együtt rendezett). Ezen pályázatok különlegessége volt viszont, hogy egy pályázó vol
Nekem bizony kéne az a fránya ezüstérem. Ha olimpiai negyedik helyezett lennék és az előttem lévő két versenyzőt doppingvétség miatt a kizárás fenyegetné, akkor bizony joggal bíznék abban, hogy előbb-utóbb a nyakamba kerül a medália. A pekingi olimpia óta, immáron több mint másfél év óta húzódó ügyben persze a legkevésbé sem Pars Krisztián a hibás. Az a versenyző, aki a selejtező megnyerése után 2008 augusztusában 80,96 méteres dobásával a negyedik helyen zárta az olimpiai finálét. Utóbb aztán kiderült, hogy az előtte végző két fehérorosz dobó, Ivan Tyihon és Vagyim Gyevjatovszkij vétett a doppingszabályok ellen, így Pars elméletileg előreléphet a második helyre. Az újabb magyar ezüstről szóló hírek már az olimpia után, 2008 szeptember elején megjelentek, de a WADA-IAAF-NOB fémjelezte Bermuda-háromszögből azóta sem sikerült kihámozni a végső döntést, amely joggal követelhetné számunkra az érmet a fehéroroszoktól. Az athéni olimpia után a vétkesnek nyilvánított magyar sportolókat (Annus Adrián, Fazekas Róbert, Gyurkovics Ferenc) villámgyorsan megfosztották érmeiktől és már a pekingi vétkesek (az 1500-on aranyérmes Rasid Ramzi és az országúti versenyen ezüstérmes Davide Rebellin) is réges-régen megbűnhődtek. Hogy akkor mégis ki a hunyó a Pars-kontra-ezüstérem ügyben, na ez az, amit senki sem tud, vagy senki nem akar kimondani. Mi azért lassan már várnánk az ügy hivatalos befejezését. Az utóbbi időben egyre pontosabb Internetes enciklopédia, a 
.jpg?full=1)
A XX. század végén az egykori Jugoszlávia területén végbement politikai változások furcsa élethelyzeteket is teremtettek a sportvilágon belül. Ennek az egyik legérdekesebb megnyilvánulása a sportlövő Jasna Sekaric eddigi olimpiai szereplése. A legutóbbi hat olimpián (1988-2008 között) egyaránt szereplő sportoló eddig ugyanis négy különböző zászló alatt versenyzett a játékokon. Az 1988-as szöuli olimpián még Jugoszláviának szerzett aranyérmet Sekaric, majd a barcelonai olimpián az ENSZ szankciói miatt egyéni indulóként szerepelhetett. A következő három olimpián (Atlanta, Sydney, Athén) Sekaric már Szerbia és Montenegró színeiben versenyzett. A légpisztolyosok között 2000-ben s 2004-ben is a második helyen végző lövő öt olimpiai éremmel (1-3-1 megoszlásban) rendelkezik pályafutása során. Pekingben aztán élete hatodik olimpiáján már a tovább tagozódott, első alkalommal önállóként induló Szerbia színeit képviselve lett hatodik kedvenc számában. Ezen az olimpián ráadásul Sekaric a szerb zászlót is vihette a megnyitó ünnepségen.
Utolsó kommentek