A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Edzők Társasága május 5-én (szerdán) 10 órától sportszakmai konferenciát rendez a Magyar Sport Háza tanácstermében: "Irány London!" címmel. A konferencia fő célja a számvetés, hol is tart a magyar sport, egyrészt az eredményességet, másrészt a felkészülést illetően, mintegy 800 nappal az ünnepélyes megnyitó előtt. A magyar versenysport helyzete két évvel London előtt,-  címmel Kovács Tamás, a MOB sportigazgatója tart bevezető előadást. Majd néhány szakszövetség és egyesület képviselője Storcz Botond, a kajak-kenu, Kiss László az úszók szövetségi kapitánya és Hajdu János a kézilabda-szövetség szakmai igazgatója, valamint Molnár Imre a Bp. Honvéd elnöke az olimpiai felkészülésükről tájékoztatja a megjelenteket. Szabó Tamás a NUPI -  NUSI igazgatója a Csillag Program, a londoni felkészülésbeli szerepéről,  Nagy Zsigmond, a MOB Nemzetközi Igazgatója pedig London előkészületeiről tart tájékoztatót. A szakmai konferencián a Wesselényi-Gerevich Alapítvány ösztöndíjban részesülő és a Heraklesz Programban érdekelt edzők számára a részvétel kötelező.

(Forrás: www.mob.hu)