Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A korábbi bajnokok üzentek a londoni olimpikonoknak

Egy évvel a londoni játékok nyitóünnepsége előtt eredményes felkészülési hajrát kívántak a jelen élversenyzőinek a magyar olimpiai bajnokok. "Nehéz, küzdelmes esztendő vár rátok, már több mint kétszáz ország versenyzői készülődnek világszerte. Töretlen bizalommal kísérjük erőfeszítéseiteket" - áll abban a levélben, amelyet Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke juttatott el az MTI-hez. "Ahogyan mi annak idején, az elkövetkezendő időben ti is Londonra gondolva aludjatok el és ébredjetek, hiszen életetek nagy versenye, a versenyek versenye, az olimpia következik."

A 167 magyar olimpiai aranyérmes nevében küldött üzenet felhívja a jövő évi ötkarikás játékokra készülők figyelmét, hogy ne feledjék: a magyar színeket, a magyar köztársaságot képviselik. "Legyetek szolidárisak egymáshoz, alkossatok igazi, összetartó csapatot. Dicső hagyományainkat megőrizve, példánkat követve szerezzetek örömet a határainkon innen és túl élő minden magyar embernek. Versenyezzetek bátran, ellenfeleiteket tisztelve, sportszerűen és ami a legfontosabb: tisztán, becsületesen!" - áll az Olimpiai Bajnokok Klubjának levelében.


0 Tovább

Eltilthatják a megnyitótól a brit atlétákat

Charles van Commenee, a brit atléták szövetségi kapitánya ragaszkodik hozzá, hogy versenyzői ne vehessenek részt a jövő évi londoni olimpiai megnyitóünnepségén. "Ha részt vesznek a megnyitón, az nem épp a felkészülésüket szolgálja életük legfontosabb eseménye előtt. Ez egyszerűen nem megvalósítható, de természetesen a záróünnepélyre mindenki elmehet" - nyilatkozta van Commenee. Az 57 éves, holland állampolgárságú edző eddig is keménykezűségéről volt híres, most elmondása szerint saját érdekükben tiltja el a sportolókat a színpompás megnyitótól, mert a részvétel veszélyeztetné éremesélyeiket. "Július 27-én egyetlen atlétánk sem jelenik meg az Olimpiai Stadionban."

A határozat egyben azt is jelenti, hogy a brit atléták ki vannak zárva abból, hogy részt vegyenek az olimpiai fáklyaváltó utolsó szakaszában, vagy akár közülük gyújtsa meg valaki a lángot. 2000-ben az ausztrál őslakosoktól származó Cathy Freeman gyújtotta meg Sydneyben a lángot, alig egy nappal később pedig aranyérmet nyert 400 méteres síkfutásban. A rendezők általában az utolsó pillanatokig igyekeznek titkolni, hogy ki fogja meggyújtani a lángot, de Sebastian Coe, a szervezőbizottság elnöke korábban már célzott arra, hogy Daley Thompson, az 1980-as és 1984-es olimpiai játékok tízpróbázó bajnoka lehet a londoni váltó utolsó embere.

0 Tovább

A NOB nem támogatja a két Korea közös rendezési ötletét

A 2018-as téli olimpiát a dél-koreai Pjongcsang városa rendezheti meg. A néhány nappal ezelőtt Durbanben született döntés után az ország sportvezetői közül többen felvetették, hogy néhány eseményt Észak-Koreában is meg lehetne rendezni. A régóta politikai konfliktusban álló két ország között a hét év múlva sorra kerülő olimpia hozhatna közeledést – legalábbis ebben bíztak mindkét oldalon. A közeledést azonban gyorsan lehűtheti a NOB elnökének, Jacques Rogge-nak csütörtöki nyilatkozata: „A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az olimpia rendezését egyetlen városnak és egyetlen országnak ítéli oda. A rendezés két ország közötti megosztása nem elfogadott az Olimpiai Charta szerint” – nyilatkozta Rogge, aki ugyanakkor jelezte, hogy a koreai béketeremtés lehetősége nem kerül le a napirendről.

Az Olimpiai Charta megváltoztatása ugyan nem szerepel a tervek között, az esetleges közös koreai csapat ugyanakkor a NOB-elnök szerint is járható út lehet Észak- és Dél-Korea számára. Korábban is előfordult, hogy a két Korea együttesen vonult fel az olimpiai megnyitóünnepségen, Sydney és Athén után azonban Pekingben már ismét külön csapattal vonultak be a stadionba. „A közös bevonulásnak ismét szimbolikus értéke lehet és talán a közös csapat indítását is sikerülhet tető alá hozni” – adott útmutatót a koreai szervezők számára Rogge. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság korábban sem támogatta két ország közös olimpiai pályázatát, sőt a 2020-as rendezésben gondolkozó – szintén komoly békeüzenetet hordozó – Hirosima–Nagaszaki közös kandidáció esetében sem engedett két japán várost elindulni és ragaszkodott az egy pályázat, egy rendező város alapelvhez. 

0 Tovább

Madrid harmadszor is pályázik

Madrid polgármestere, Alberto Ruiz-Gallardón megegyezett a két legnagyobb politikai párttal, így a spanyol főváros szinte biztosan pályázni fog a 2020-as nyári olimpia rendezési jogának elnyeréséért. A metropolis vezetője szerdai sajtótájékoztatóján a szocialista (PSOE) és a konzervatív (PP) párt szóvivőivel jelent meg, s elmondta, hogy a városi közgyűlés elé bocsátja a pályázat ügyét. Ruiz-Gallardón bejelentette, hogy igen esetén sincs szándék olimpiai beruházások elindítására még az előtt, hogy a NOB, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2013. szeptember 7-én dönt a 2020-as helyszínről, már csak azért sem, mert a polgármester közlése szerint Madridban 80 százalékban már most készen állnak egy leendő nyári játékokhoz szükséges létesítmények.    

A testület jövő szerdán szavaz majd, de a két fél megegyezése után a voksolás gyakorlatilag formalitásnak tekinthető. Madrid sorozatban harmadik pályázatára készül, miután a 2012-es és a 2016-os játékokért is versenyben volt. A 2020-as játékok rendezéséért eddig Isztambul és Róma jelentkezett be hivatalosan. A kandidálóknak szeptember 1-ig kell leadniuk jelentkezésüket.


0 Tovább

A pjongcsangi olimpia békét hozhat a Koreai-félszigeten

Korábban többször is előfordult már, hogy Észak-Korea és Dél-Korea sportolói közösen vonultak fel egy olimpia megnyitó ünnepségén. A koreai-félsziget két országa közötti katonai konfliktus ellenére időnként a közeledés jelei is megfigyelhetőek, amelyhez komolyan hozzájárulhatnak az olimpiai játékok is. A múlt héten derült ki, hogy Pjongcsang rendezheti a 2018-as téli olimpiai játékokat, melynek kapcsán már sokan az esetleges újabb észak-déli békítést látják.

Hétfőn rögvest publikáltak is egy felmérést Dél-Koreában, amely szerint a helyi lakosság 57,5%-a támogatná (30,5% ellenezné) azt az ötletet, hogy a hét év múlva sorra kerülő téli olimpián közös csapattal szerepeljen a két ország. Az egyik dél-koreai politikus, Sohn Hak-Kyu még ennél is messzebb menne, aki szerint Észak-Korea akár társrendezőként is szerepet vállalhatna a játékokban: „A 2018-as téli olimpia fordulópontot hozhat a megosztott Koreai-félsziget életében.” – nyilatkozta Sohn, akinek az ötletét egyelőre szélesebb körű társadalmi konszenzus nem segíti, hiszen a felmérésben az emberek 73,3%-a ez ellen foglalt állást. A két koreai csapat a 2000-es és a 2004-es nyári olimpia megnyitóján közösen vonult fel, ugyanakkor 2008-ban Pekingben és a tavalyi Ázsia Játékokon ismét külön zászló alatt vett részt a megnyitó ünnepségeken.

0 Tovább

Bognár Richárd olimpiai kvótás

Bognár Richárd londoni olimpiai indulási jogot szerzett, miután a maribori koronglövő Világkupa-versenyen döntőbe jutott a dupla traposok között. A tavalyi világbajnokságon ötödik helyen végző magyar sportlövő a 150 lövéses alapversenyt 145 találattal zárta és ezzel holtversenyben harmadikként került be a délutáni hatos fináléba. A VK-viadalon minden számban két kvótát osztanak ki, s mivel a döntőbe került versenyzők közül négy már korábban kivívta az ötkarikás szereplés jogát, Bognár a finálé végeredményétől függetlenül kvalifikálta magát a londoni játékokra.  A magyar sportlövők közül korábban a puskás Sidi Péternek, illetve a pisztolyos Csonka Zsófiának sikerült biztosítania helyét a jövő évi nyári játékokon.

0 Tovább

Olimpiai kvóta öttusában is

Kiváló versenyzéssel Kasza Róbert nyerte a férfi öttusázók londoni Világkupa-döntőjét, ezzel az európaiak közül elsőként ő szerzett kvótát a jövő évi olimpiára. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy mindenképpen indul majd a játékokon, előfordulhat ugyanis, hogy több magyar is kiharcolja a részvétel jogát, és mivel országonként és nemenként csak két-két fő szerepelhet az olimpián, a hazai szövetség határoz majd a résztvevőkről. A londoni Vk-döntőn - melyet részben olimpiai létesítményben bonyolítottak le -, Marosi Ádám és Demeter Bence is az élcsoportban végzett: előbbi hetedik, utóbbi kilencedik lett.

Hármójuk közül Kasza kezdett igazán jól, ő 976 pontos vívással a második volt az első szám után, majd jó úszással átvette a vezetést. Demeter 880 pontig jutott a pástokon, Marosi viszont csak 832-ig, ami az ő esetében korántsem értékelhető jó teljesítménynek. A medencében Demeter megőrizte első tíz közötti helyét és Marosi is felzárkózott némiképp: éppen tizedik volt a lovaglás előtt. A harmadik számban mindhárom magyar 1120 pontot hozott össze, ennél a 36 fős mezőny nagy része jobban teljesített. Ezzel együtt Kasza második, Demeter hetedik, Marosi pedig nyolcadik volt a lövészettel kombinált futás előtt.

Kasza két másodperccel indult az élen álló dél-koreai Jung után, de hamar leelőzte ázsiai ellenfelét, az üldözőit pedig maga mögött tartotta. Demeternek és Marosinak harminc másodpercen felüli hátránya volt a rajtnál, így nekik nagy bravúrra lett volna szükségük a jelentős előrelépéshez. "Nagyon nagy versenyt csinált ma Kasza Robi, tényleg egész nap kiválóan teljesített - világított rá a győzelem hátterére Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. - Jól vívott, jól úszott, s bár a lovaspályán volt négy verése, a kombinált számban történtek tükrében ezúttal ez is belefért."

0 Tovább

Isztambul ötödször is versenybe száll az olimpiáért

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerdán döntött a 2018-as téli olimpia helyszínéről. A dél-koreai Pjongcsangot választó voksolás után nincs megállás a lobbiban, hiszen a 2020-as nyári játékokra pályázó városok vezetői már most megkezdték a háttér munkát a rendezési jog elnyeréséért. Eddig egyedüliként csak az olasz főváros, Róma jelezte hivatalosan rendezési szándékát, mostantól viszont várható, hogy még többen „fedik fel a kártyáikat”.

A korábban többször is sikertelenül kandidáló Isztambul már jelezte részvételi szándékát, amit egyes NOB tagok a szervezet durbani kongresszusán meg is erősítettek. A török metropolisz a 2000-es olimpiára kandidált először, majd ezt követően sorozatban három alkalommal is sikertelenül kampányolt a rendezésért.

A szeptember elsejei hivatalos jelentkezési határidőig még vélhetően több város is jelentkezik majd, de a korábban –a cunami pusztítása és gazdaságra gyakorolt negatív hatása ellenére is – bizakodó Tokió nem biztos, hogy beszáll a versenybe. A NOB két év múlva, 2013. szeptember hetedikén, a bizottság buenos airesi közgyűlésén dönt majd a 2020-as olimpia helyszínéről.

0 Tovább

Szocsi 2014 - az űrbe is eljut az olimpiai láng

Oroszország azt tervezi, hogy a világűrben is megutaztatja az olimpiai lángot a 2014-es szocsi téli játékokat megelőző fáklyatúrán. Alekszander Zsukov orosz miniszterelnök-helyettes a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) durbani ülésén megtartott prezentációjában azt mondta: minden idők leghosszabb fáklyaváltóját akarják megvalósítani, s a történelemben először az űrbe is szeretnék eljuttatni a lángot. Zsukov jelezte, hogy Oroszország legmagasabb hegycsúcsa, a Mount Elbrusz és a világ legmélyebb tava, a Bajkál-tó is szerepel a 120 naposra és 28 ezer km-esre tervezett fáklyatúra állomásai között, amelynek során 130 városon keresztül 14 ezren viszik majd a lángot.

0 Tovább

Pjongcsangé a 2018-as téli olimpia

Szerdán este a dél-afrikai Durbanben eldőlt, hogy a dél-koreai Pjongcsang városa rendezheti meg a 2018-as téli olimpiai játékokat. A koreai város már az első fordulóban megszerezte a NOB-tagok szavazatainak többségét, így harmadik próbálkozásra elnyerte a rendezési jogot. A koreai metropolisz 2003-ban Prágában 56-53 arányban maradt alul Vancouverrel szemben, a 2007-es guatemalai NOB-döntés során pedig Szocsitól kapott ki 51-47-re. Mindkét szavazás különlegessége az volt, hogy ők kapták ugyan a több voksot az első körben, de az átszavazások miatt (Salzburg kiesése után) a végső szavazási körben mégis alulmaradtak.

Most viszont már ők számítottak az elsőszámú esélyesnek, még akkor is, ha az erős gazdasági lobbi és a téli sport hagyományok miatt Münchent komoly ellenfélnek várták. A szerdai prezentációk során mindhárom pályázó (a harmadik helyen végző Annecy is) saját előnyeit hangsúlyozta, de vélhetően a verseny már a korábbi lobbiharc során eldőlt a városok között. Ázsiában eddig kétszer rendeztek téli olimpiát (1972-Sapporo, 1998-Nagano), de most először nem Japán lesz majd a házigazda. Pjongcsang 63 szavazatot kapott, Münchent 25-en, Annecyt pedig csupán 7-en favorizálták ezúttal a NOB-tagok közül.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek