Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tíz éves kisfiú tervezte a dizájnt

Egy olimpiai kandidációnál minden részletre figyelni kell. Ezt az elvet vallják a 2018-as téli olimpiára pályázó PyeongChang városának vezetői is, akik azonban most mégis egy mindössze tíz esztendős fiú álmát váltották valóra azzal, hogy az ő tervei szerint festették ki a város sorozatban harmadik téli olimpiai kandidációját reklámozó repülőgépet. A több mint háromszáz pályamű közül a szakértő zsűri végül a tíz éves Yeon-wook Kang elképzeléseit ítélte a legjobbnak, a tervezett olimpia egyik szponzorának számító Korean Air egyik Boeing 777-200-as gépére pedig már fel is festették a motívumokat. A „Pyeongchang-2018” pályázatot ezzel is reklámozó repülőgép nem csak hazai, hanem külföldi utakra is vállalkozik majd. „Ezzel a pályázattal is szerettük volna jelezni, hogy támogatjuk a fiatalok szerepvállalását a sportban és reméljük, hogy ilyen formában is tudjuk növelni szándékaink ismertségét” – indokolta a projekt megvalósulását Yang Ho Cho a pályázati bizottság elnöke. Az új gép dizájnjának főszereplője egy-egby síugró és műkorcsolyázó alak, de természetesen a koreai zászló sem maradhatott ki az immáron "repülőgép nagyságban" is látható kompozícióból.

0 Tovább

Bubka maradt az ukrán elnök

Szergej Bubka neve világszerte jól ismert, még azok számára is, akik nem követik közelről figyelemmel az atlétika világának eseményeit. A rúdugrás mára szinte fogalommá vált egykori klasszisa sportolói pályafutásának befejezése után sem szakadt el az olimpiai mozgalomtól, hiszen sok egyéb pozíciója mellett jelenleg is tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Bubka hazájában korlátlan népszerűségnek örvend, amelyet jól mutat az Ukrán Olimpiai Bizottság csütörtöki közgyűlése is, amelyen a 107 jelenlévő tag egyöntetűen rá szavazott, így újabb négy évre az egykori olimpiai bajnok (1988-Szöul) lett a szervezet vezetője. Bubka 2005 óta vezeti az Ukrán Olimpiai Bizottságot. Az eddigi főtitkárt, Vologyimir Gerasenko-t is megerősítették pozíciójában, az olimpiai bizottság elnökhelyettese pedig a jelenlegi sportminiszter, Ravil Safiullin lesz a 2011-2014 közötti időszakban. A szervezet tagjai szintén ellenszavazat nélkül (vajon miért nem lepődünk meg ezen?) álltak Viktor Janukovics elnök „Olimpiai remény – 2022” programja mögé, amelynek értelmében - ahogy korábban is írtunk róla blogunkban - Ukrajna tizenkét év múlva téli olimpiát rendezne.

0 Tovább

Így nézne ki az olimpia Budapesten !

A látványtervek, világmegváltó elképzelések létrehozásában mindig jók voltunk, ebbe a sorba egyelőre remekül illeszkedik a Budapesti Olimpia kérdésköre. A korábban látványos kudarcot valló EXPO-tervek és a háromszor is elbukó (csak makettek és papíron létező stadionok által megtámogatott) labdarúgó EB-pályázat után könnyen lehet, hogy az olimpiai pályázatunk is erre a sorsra jut. A korábbi 2012-es, majd 2020-as dátum után ugyanis már 2028-at emlegettek a magyar fővárosba tervezett olimpiával kapcsolatban az illetékesek. A pályázat elkészítése és jóváhagyása még csak egy dolog, utána megnyerni a rendezést azonban egy másik -sokkal nehezebb- kérdés. A Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) az egyetlen komoly társadalmi szervezet, amely tesz is a merész célok megvalósulásáért, az általuk elkészített, amúgy még Budapest-2020 néven futó videót az alábbiakban lehet megtekinteni. A Csepel-szigetre vízionált Olimpiai Park bemutatása profi munka, érdemes megnézni:

0 Tovább

Olimpia 2018: Megvan a szemlebizottság programja

A 2018-as téli játékok rendezéséért versenyben lévő három város közül a franciaországi Annecyben kezdi majd meg jövő év elején a helyszíni vizsgálódását a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottsága. Az értékelő testület február 9. és 12. között néz körül Annecy-ben, majd február 16-tól 19-ig következik a dél-koreai Pyeongchang, végül március 1. és 4. között München. A szakértők a tervezett helyszíneket, szálláshelyeket tekintik meg, és találkoznak a leendő szervezőkkel. A jelentkezőknek ezt megelőzően, január 11-ig kell eljuttatniuk a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz a részletes pályázati anyagukat. A végső szavazásra július 6-án, a dél-afrikai Durbanben kerül sor.

0 Tovább

Nem lesz amerikai pályázat 2020-ra

Bár csupán tíz év múlva rendezik meg a 2020-ban esedékes nyári olimpiát, a helyezkedés, a lobbizás már most is javában zajlik a háttérben. A korábbi évekkel ellentétben (2016-ra Detroit, 2012-re New York kandidált) viszont úgy tűnik, hogy most nem lesz pályázó város az Egyesült Államokból. A nemleges döntés persze nem végleges, de az amerikai sportdiplomaták a pénteken nyilvánosságra hozott határozattal is jelzik, hogy szeretnék, ha lezárulna végre a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal régóta húzódó vitájuk. A vita természetesen a pénz körül forog és a kérdés pedig az, hogy a NOB (nem kevés) olimpiához köthető bevételéből az amerikaiak milyen százalékban részesüljenek. A megegyezésre persze még bőven van idő, hiszen a 2020-as játékokról csak három év múlva születik majd végső döntés. Érdeklődőből persze nincs hiány, a nagy bevételt és fejlesztési lehetőségeket magával hozó ötkarikás játékokra az Egyesült Államokban, a hírek szerint például Lake Placid és Denver is komolyan érdeklődik a 2022-es téli olimpia megrendezésére.

0 Tovább

Fokváros is indulna 2020-ért

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a 2020-as nyári olimpiára egyetlen város pályázik Dél-Afrikából. A helyi olimpiai bizottság (SASCOC) tájékoztatása alapján egyedül Durban városa jelezte kandidálási szándékát, így belső verseny nélkül őket jelölik majd (mivel egy országból csupán egy város indulhat hivatalosan) pályázóként. A legfrissebb hírek viszont már arról szólnak, hogy Fokváros is indulni szeretne a 2020-as olimpia megrendezésért. A város vezetői ugyanis jelezték az olimpiai bizottságnak, hogy ők nem tudtak a július 31-ei előzetes nevezési határidőről, ezért nem jelezték korábban szándékaikat. Fokváros volt az egyetlen dél-afrikai város, amely hivatalosan is pályázott már nyári olimpia megrendezésére, az 1997-es (Athén és Róma mögött a harmadik hellyel végződő) sikertelen kandidáció után most másodszor is belevágnának a nagy kalandba. A vita jelenleg arról folyik a fokvárosi illetékesek és a SASCOC vezetői között, hogy valóban létezett-e hivatalos határidő vagy pedig nem. Korábban négy dél-afrikai érdeklődő város volt a rendezési jogra (Fokváros és Durban mellett még Johannesburg és Port Elizabeth), de közülük csak Durban állt ki eddig a közvélemény elé. A fokvárosiak ugyan elismerik, hogy kaptak hivatalos levelet az olimpiai bizottságtól, a levélben azonban nem szerepelt határidő, amely azonnali cselekvésre késztette volna őket…

0 Tovább

A MOB inkább 2028-ra pályázna

Pénteken ülést tartott a Magyar Olimpiai Bizottság vezetősége, ahol az új MOB-elnök személye mellett a lehetséges budapesti olimpia rendezésének ötlete is szóba került. Előbbi kérdésben az a döntés született, hogy a november 20-ai közgyűlésen szülessen döntős Dr. Schmitt Pál utódlásáról. A MOB vezetősége tárgyalt a 2020-as olimpiarendezés esélyeiről is, és arra a megállapításra jutott, hogy – egy korábbi közgyűlési döntésnek is megfelelve – továbbra is kiáll a játékok megpályázása és Budapestre hozatala mellett, a 2020-as időpontnak azonban nincs jelenleg realitása: sem az ország gazdasági állapota, sem a magyar sport általános helyzete nem indokolja a kandidálást. A nemzetközi erőviszonyok ismeretében – 2020-ra valószínűleg Madrid, Róma és Párizs is jelentkezik, továbbá Tokió is ringbe száll – inkább a 2028-as játékok esetleges megrendezését érdemes célként kitűzni. A MOB üléséről bővebben az ALÁBBI oldalon olvasható beszámoló.

0 Tovább

Fallabdát az olimpiára !

Bár a legutóbbi két lehetséges alkalommal alulmaradt a kampányban, a fallabda (squash)sportág mégsem adja fel az olimpiai programba kerülést. Tavaly a NOB döntése értelmében golf és a hetes rögbi került fel a 2016-os nyári olimpia programjába, a squash szerelmesei pedig így most ár csak a 2020-as olimpiai szereplést célozhatják meg. Bár valószínűleg azon az olimpián már nem szerepelhet játékosként, a fallabdázás jelenlegi legnagyobb klasszisának számító Nicol David ennek ellenére is segíteni szeretné sportágát. „Szerintem nem voltunk szerencsések a szavazásoknál, hiszen a fallabdázás sokféle értéket adhatna az olimpiai mozgalomnak. Sajnos azonban még nem tartunk ott, hogy ezt a gyakorlatban is bebizonyítsuk”nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek David, aki 2006 óta vezeti a squash női világranglistáját és aki az azóta megrendezett öt világbajnokság (World Open) közül négyet meg tudott nyerni. „Továbbra sem adjuk fel a reményt, szeretnénk hamarosan az olimpiai család tagjai lenni” – mondta bizakodva a 27 esztendős malajziai játékos.

A 2020-as nyári olimpia sportágairól a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2013-ban dönt majd, a versenybe szálló sportágak listáját ugyanakkor már 2011-bern szeretné véglegesíteni az olimpiai mozgalom vezető testülete. A lobbi harc természetesen már évek óta zajlik a háttérben, ennek egyik állomása lesz az októberi Nemzetközösségi Játékokra tervezett Jacques Rogge látogatás is. A belga sportvezető ugyanis a vadonatúj squash létesítményt is megtekinti majd indiai látogatása alkalmával. A NOB tavalyi – a fallabdázás számára negatív üzenettel felérő – döntése után természetesen igyekeztek levonni a tanulságokat a sportág vezetői. A golf és a hetes rögbi a WSF (World Squash Federation) olvasatában azért került be a programba, mert a kereskedelmi jogokat tekintve jobb lehetőségeket kínál az olimpiai mozgalom számára. A fallabdázás erőssége ugyanakkor, hogy a gyorsaság és az erő optimális keverékét adja, a sportágat ráadásul egyre több országban játsszák magas szinten, emellett pedig a dopping ügyekben elvétve lehet érintettségéről olvasni. Korábbi cikkeinkben már írtunk a baseball és a softball kampányáról, így a fallabdázóknak nem lesz könnyű, ha be akarnak kerülni az olimpiai menübe...

0 Tovább

Pérec is harcba száll

A franciák sem akarnak kimaradni a jóból... Azok után, hogy a 2018-as téli olimpiai játékok megrendezésért harcban lévő Pyeongchang városa a műkorcsolya aktuális olimpiai bajnokával, Yu Na Kim-mel, a németországi München városa pedig Katarina Witt-tel kampányol, a harmadik rivális is olimpiai bajnokot nyert meg kampányarcnak. Az elmúlt hét végén ugyanis a háromszoros olimpiai bajnok Marie-José Pérec megerősítette, hogy szerepet vállal az Annecy-2018 pályázat sikerre vitelében. A beszédes „gazella” becenévre hallgató francia futónő Barcelonában nyerte meg a 400 méteres síkfutást, majd Atlantában duplázott (200, 400), ráadásul a centenáriumi nyári játékokon ő volt a francia küldöttség zászlóvivője is a megnyitón. Amúgy eddig sem voltak híján a nagy neveknek a franciák, igaz az Albertville-ben mogulban győztes Edgar Grospiron (a pályázati bizottság vezetője) neve csak a téli sportokat közelről követők számára ismert, Pérec viszont már teljesíti a „világszerte ismert sportsztár” valamennyi kritériumát.

Marie-José Pérec sportolói pályafutása furcsa módon ért véget, amely szintén köthető az olimpiákhoz. A francia futónő ugyanis nagy esélyesként érkezett a 2000-es sydney-i olimpiára, ahol a Cathy Freeman-el történő összecsapása előtt egy nappal hazautazott. Az indoklás meglehetősen banális volt, a média által „hajszolt” futónőnek ugyanis elege lett a felhajtásból, így önként mondott le a történelmi triplázás lehetőségéről az egykörös távon. Pérec vett már részt olimpiai kampányban, hiszen a 2012-es nyári játékok megrendezésre pályázó Párizs pályázatát is segítette már (sikertelenül), így tudja, hogy most mire vállalkozott. A sporttól és a médiától amúgy sem távolodott el, hiszen visszavonulása óta a francia tulajdonú Eurosport sport csatornánál dolgozott kommentátorként.

0 Tovább

München 2018: Katarina Witt kulcsfigura lehet

Nincs könnyű helyzetben a 2018-as téli olimpia megrendezésére pályázó München városa, amely a garmisch-partenkircheni gazdák ellenkampánya és a szervezőbizottság elnökének, Willy Bognernek (egészségügyi okokkal magyarázott) közelmúltbeli lemondása miatt bosszankodhat. Ilyen helyzetekben jöhet jól egy nyugodt, megfontolt ember, a megmentőt pedig jelen esetben a mindig mosolygós egykori világsztár, Katarina Witt személyében vélnek megtalálni a németek. A kétszeres olimpiai bajnok (1984, 1988)műkorcsolyázónő már eddig is a bajorok kampányarca volt, de lehet, hogy ennél komolyabb szerepre is vállalkoznia „kell” majd. „Korábbi élsportolóként szerzett tapasztalatomat és ismertségemet szeretném kihasználni és ezzel segíteni azt, hogy minél több ember ismerje meg az elképzeléseinket. Nagy a társadalmi támogatottságunk, de fontosnak tartjuk, hogy az aktív sportolók is jobban ismerjenek bennünket. Hamarosan jön a téli szezon, amelyben fontos és nagy jelentőségű sportesemények házigazdái leünk és ezeken keresztül szeretnénk ízelítőt adni a várható olimpiai hangulatból.” - mondta Witt.

München lehetne az első város a történelemben, amely téli és nyári olimpiának is otthont adhat, hiszen a bajor főváros 1972-ben már rendezett nyári játékokat. A 2011 júliusában a dél-afrikai Durban városában kihirdetendő végső döntés során a franciaországi Annecy és a dél-koreai Pyeongchang lesz a németek ellenfele. A németek számára jelenleg a legnagyobb problémát a gazdák sztrájkja okozza az alpesi sí versenyek tervezett helyszínén, akik nem akarják átengedni a játékok idejére a területet. A német szervezők ezügyben már alternatív megoldások érdekében is körbenéztek, egy NATO-használatban lévő terület jöhet szóba, amely egy golfpályát is magában foglal. „A gazdákkal folytatott megbeszélések jó irányba haladnak – nyilatkozta az egyik legkényesebb kérdésről Witt – ugyanakkor van B-tervünk is arra az esetre, ha nem sikerülne végül egyezségre jutni velük. A helyi politikusokra bízzuk az ügy rendezését, nekik kell megoldást találniuk erre a kérdésre, akár így, akár úgy. Az emberek többsége a szándékaink mellett áll és támogat bennünket, de mindig lesznek olyanok, akik mást akarnak, soha sem lehet 100%-os a támogatottság.”

Katarina Witt amúgy a vancouveri olimpián is ott volt személyesen, ahol természetesen már a München-2018 pályázat sikeréért kampányolt és ezen cél elérése érdekében találkozott egy tucat NOB-taggal is. A ’80-as években a „szocializmus legszebb arca” becenévvel is illetett Witt a szingapúri ifjúsági olimpián is hasonló szereplőként vett részt. A müncheni pályázat sikeréért dolgozóknak persze más feladatuk is lesz, hiszen októberben az első fontos prezentáció következik majd. A mexikói Acapulcoban / hol máshol… :) / sorra kerülő prezentáció lesz az első alkalom arra, hogy a hivatalosan is kijelölt hármas fényezze saját magát a döntéshozók előtt. Witt nem az egyetlen műkorcsolyázó, aki kulcsfigura lehet a 2018-as téli olimpiáért vívott harcban, a sorozatban harmadszor próbálkozó koreai pályázat mellett ugyanis a női műkorcsolyázás aktuális olimpiai bajnoka, Kim Yu-Na is kampányol. „Én versenyzőként három olimpián jártam, dolgoztam a médiában is, így nagy tapasztalatom van a sport területén. Most komoly lehetőséget kaptam az élettől arra, hogy a saját hazámba vigyem el az olimpiát, ami különleges dolog lehetne. A probléma csak az, hogy amíg a sportban van arany-, ezüst- és bronzérem, addig ebben a projektben csak egy igazi győztes lehet.” Katarina Witt nemcsak csinos, de roppant bölcs is…

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek