Nyolc éve az athéni olimpián Márkus Gergely révén magyar versenyigazgatója volt az olimpiai triatlon versenyeknek. Londonban is lesz magyar tagja a versenybíróságnak. A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) ugyanis nyilvánosságra hozta a 42 fős technikai személyzet névsorát, ahol Dr. Varga Béla személyében magyar szakember is szerepel. Összesen 25 ország képviselői kapnak majd szerepet, közülük hét olyan, amely első alkalommal küldhet képviselőket.
A londoni olimpián a Hyde Parkban rendezik a téli olimpia versenyeit, augusztus 4-én a női, augusztus 7-én pedig a férfiak versenyét rendezik meg. A versenyek lebonyolítását a kanadai Leslie Buchanan és a görög Thanos Nikopoulos felügyeli, akik munkáját 27 versenybíró (2 tartalékkal), 10 ún. nemzeti felelős (valamennyien britek) és az olasz Dr. Sergio Migliorini révén egy orvos szakember is segíti majd Londonban.
A londoni olimpia versenybírói:
Omar Abu Bakar (SIN), Shanelle Barrett (NZL), Dirk Bogaert (BEL), Joyce Donaldson (USA), Juliet Fahey (NZL), Dominique Frizza (FRA), Rick Fulton (ZIM), Andreas Galanos (GRE), Jorge Garcia (ESP), Murray Hilder (AUS), Yolanda Ibarra (MEX), Stephanie Kraus (LUX), Casper Kriel (RSA), Alan Ma (MAC), David Markham (CAN), Stefane Mauris (SUI), Hugh McAtamney (IRL), Roberto Menescal (BRA), Felix Molina (MEX), Laura Patti (ITA), Patty Petty (BER), Jianqiu Qin (CHN), Rachel Ribo (PHI), Esther Sanchez (Arribas ESP), Fernando Suarez Perez (CHI), Kiriyo Suzuki (JPN), Dr. Varga Béla (HUN), Jacqui Kenney (AUS - tartalék), Ulf Schuetze (CAN - tartalék)
Lesz magyar versenybíró triatlonban
Választható marad a szoknya és a nadrág
Korábban is írtunk már róla, hogy az ökölvívásban komoly vitákat kavart az a kérdés, hogy a nők milyen ruházatban lépjenek szorítóba. Egyesek a sokkal nőiesebb, az idomokat sokkal inkább előtérbe helyező szoknya mellett érvelnek, de népes azok tábora is, akik ragaszkodnának a "kisgatyás" megoldáshoz. A Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) tajvani elnöke, Ching-Kuo Wu most végleg tisztázta a kérdést. A sportvezető amúgy is a salamoni-döntés mellett kardoskodott, álláspontját pedig végül az AIBA Végrehajtó Bizottsága is elfogadta, így Londonban mindkét ruhadarab viselhető lesz, attól függően, hogy ki melyikben szeret sportolni.
"Vannak olyanok, akiknek a szoknya jobban tetszik, mások viszont a nadrág mellett kardoskodnak. Ezért döntöttünk úgy, hogy mindkettőt megengedjük. Ezzel is segítjük a versenyzőket, hiszen közülük sokan még nem alakítottak ki határozott álláspontot ebben a kérdésben" - nyilatkozta az AIBA elnöke. A londoni olimpia nagy újdonsága lesz a három súlycsoporttal szereplő női ökölvívás, hiszen ebben a sportágban soha korábban még nem vehettek még részt nők a játékokon. "A női ökölvívás nagyszerű kiegészítője az olimpiai programnak. Éppen itt volt az ideje, hogy ez a sportág is bekapcsolódjon" - tette hozzá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság belga elnöke, Jacques Rogge. Magyar női ökölvívó egyelőre még nem szerzett kvótát a nyári játékokra.
Megvan a női Dream Team bő kerete
Sorozatban ötödik olimpiai sikerére készül az amerikai női kosárlabda válogatott - egyelőre 21 fős bő kerettel. Hétfőn az amerikai női kosárlabda válogatott edzője, Geno Auriemma kijelölte azt a 21 főt, akikkel jelen pillanatban számolhat a londoni olimpián. Az Egyesült Államok csapata zsinórban ötödször győzhet az olimpián, mivel az 1996-os atlantai olimpia óta mindig elhozta az aranyérmet. A női kosárlabda az 1976-os montreali olimpia óta szerepel az ötkarikás programban, az eddig megrendezett kilenc olimpiából hatot az amerikai hölgyek nyertek meg. A 2000-es olimpián győztes együttes mellett maga Auriemma is dolgozott, akkor még csak segédedzőként.
„Most megvan a bővebb, 21 fős keretünk, így látjuk, hogy kire számíthatunk. Hatalmas mennyiségű tapasztalat van bennünk, erre kell alapoznunk a felkészülés során. Vannak olimpia és világbajnokok, WNBA győztesek a keretben, így nem lehet más a célunk,mint az újabb aranyérem megszerzése” - nyilatkozta Auriemma, aki a University os Connecticut edzőjeként dolgozik a hétköznapokban. A mostani keretben három kétszeres olimpiai bajnok (Sue Bird, Tamika Catchings és Diana Taurasi) is szerepel, a 2010-es világbajnok együttesből pedig 12-en is bekerültek az újabb keretbe.
Amennyiben az egykoron még Rátgéber Lászlóval is együtt dolgozó Taurasi bekerül a végleges csapatba is, akkor számára óriási fordulatot hozhat ez az év. A 2010-ben kirobbant dopping-ügye kapcsán még elúszni látszott neki az olimpia, a török dopping-labor hibája miatt azonban később felmentették őt, így most gőzerővel készülhet a játékokra. Az amerikai női csapat 33 meccs óta veretlen az olimpiákon. A 2010-ben világbajnoki címet szerző amerikaiak már kvalifikáltak a londoni játékokra, ahol jelen állás szerint már Angola, Ausztrália, Brazília, Kína, Oroszország és a rendező nagy-Britannia is szerepet kap. Hozzájuk csatlakozik még öt további válogatott, amelyek júniusban egy törökországi kvalifikációs tornán harcolhatják ki a szereplés lehetőségét.
Az Egyesült Államok női kosárlabda csapatának 21 fős olimpiai kerete:
Jayne Appel (San Antonio Silver Stars) Seimone Augustus (Minnesota Lynx)
Sue Bird (Seattle Storm) Rebekkah Brunson (Minnesota Lynx)
Swin Cash (Chicago Sky) Tamika Catchings (Indiana Fever)
Tina Charles (Connecticut Sun) Candice Dupree (Phoenix Mercury)
Sylvia Fowles (Chicago Sky) Brittney Griner (Baylor University)
Lindsey Harding (Atlanta Dream) Asjha Jones (Connecticut Sun)
Kara Lawson (Connecticut Sun) Angel McCoughtry (Atlanta Dream)
Renée Montgomery (Connecticut Sun) Maya Moore (Minnesota Lynx)
Candace Parker(Los Angeles Sparks) Cappie Pondexter (New York Liberty)
Diana Taurasi (Phoenix Mercury) Lindsay Whalen (Minnesota Lynx)
Sophia Young (San Antonio Silver Stars)
Birgit Fischer még haladékot kért
Még öt hét türelmi időt kért a németek nyolcszoros olimpiai bajnok kajakosa, Birgit Fischer, aki március 25-éig dönt arról, hogy harcba száll-e a londoni indulásért. A németek nyolcszoros olimpiai bajnoka, Birgit Fischer tavaly nyáron határozta el, hogy újrakezdi pályafutását. A szombaton ötvenedik születésnapját (!) ünneplő legendás kajakos az utóbbi időszakban Ausztráliában készült, az ottani hosszú alapozó edzőtábor pedig jó alap lehet neki ahhoz, hogy jól szerepeljen az április 5-7. valamint április 27-29. között Duisburgban sorra kerülő német válogató versenyeken.
"Egyelőre zajlanak az előkészületek. A szövetség által megszabott március 25-ai határidőig hagyok magamnak időt a döntésre, az addig hátralévő hetekre még szükségem van a felkészülés során" - osztotta meg jelenlegi gondolatait a német sajtóval a 27-szeres világbajnok Fischer, aki utoljára 2005-ben indult nagy világversenyen.
Hosszú kihagyás után egyre versenyképesebb Libby Trickett
Akad a nagy visszatérők között, aki képes lehet eljutni korábbi szintjére – Libby Trickett már egyre komolyabban gondolhatja londoni szereplését. Az úszósport több visszatérője (ld. Janet Evans és Dara Torres nagyravágyó bejelentéseit, vagy éppen az ausztrál Ian Thorpe szárnyaszegett próbálkozásait) is szembesült már a hosszú idő utáni újrakezdés nehézségeivel. Hasonló procedúrán ment végig az utóbbi hónapokban a háromszoros olimpiai bajnok Libby Trickett is, aki viszont pénteken plusz motivációhoz jutott. A harmadik olimpiájára készülő nyolcszoros világbajnok úszó ugyanis Új-Dél Wales állam bajnokságán 54,87-es időeredményt ért el 100 méteres gyorsúszásban, ami egy másodperccel jobb idő, mint amit visszatérése óta valaha is úszott.
Trickett 2009 végén fejezte be aktív pályafutását és majdnem két éves szünet után tavaly júniusban kezdte újra a versenyzést. „Eléggé bizarr eredmény volt, mert nem vártam hasonlót. Tavaly ilyenkor még 1,02 körüli időt úsztam, ha ehhez nézzük az eredményt, akkor parádés. Az 55 alatti úszás már versenyképes nemzetközi szinten is. ” - mondta a 27 éves versenyző, aki az alig egy hónap múlva sorra kerülő ausztrál olimpiai válogatóra készül. Trickett a közelmúltban állt össze ismét korábbi edzőjével, Stephan Widmerrel, aki a pekingi olimpián 100 pillangón aranyéremig, 100 gyorson pedig ezüstig vezette.
Megúszta az eltiltást a zsűrihajón dulakodó Ainslie
A tavaly decemberben megrendezett perthi vitorlás világbajnokság egyik kellemetlen meglepetését a brit Ben Ainslie okozta, aki az őt ért igazságtalanság miatt a zsűrihajóra átúszva kis híján ököllel vett elégtételt. A háromszoros olimpiai bajnok vitorlázót az adott futamról kizárták, így a vb-n is leszerepelt, de ami sokkal fontosabb volt számára, hogy felvetődött az esetleges eltiltásának a veszélye is. Bár a nemzetközi szövetség nem foglalkozott tovább az Ainslie-üggyel, félő volt, hogy a hagyományokra és a sportági etikettre nagy hangsúlyt fektető brit szövetség mégis eltiltja őt, ami veszélybe sodorhatta volna londoni szereplését is. A most megszületett felmentő ítélet azt is jelenti, hogy Ainslie-nek megmarad az esélye arra, hogy olimpiatörténetet írjon.
A brit vitorlázó ugyanis londoni sikere esetén sorozatban negyedik olimpiáján szerezhetne aranyérmet, amire nagyon kevesen voltak képesek eddig. Vitorlázásban pedig csupán a dán Paul Elvström, aki 1948 és 1960 között nyert négy olimpiai aranyérmet. A tettét azóta már többször is megbánó Ainslie a sportág legendái közé tartozik már most is, hiszen 2000-ben Sydneyben a laser hajóosztályban nyert, majd a következő két olimpián már a finn dingi legjobbja lett.
Gemma Mengual visszavonult
Ennyire közel az olimpiához már ritkán vonulnak vissza igazán nagy favoritok a sportból, most a spanyol szinkronúszó, Gemma Mengual tett így. Vajon mi történne, ha az olimpia előtt alig öt hónappal bejelentené visszavonulását Usain Bolt, Ryan Lochte vagy éppen Vajda Attila. A világsajtóban nem okoz majd ekkora földindulást a spanyol Gemma Mengual szerdai bejelentése, a kiváló szinkronúszó azonban váratlanul hagyja ott a medencék világát. A visszavonulását egy sajtótájékoztató keretében bejelentő 34 éves spanyol versenyző a londoni olimpia esélyesei között lehetne, de mégsem vállalja az újabb megmérettetést. „Azért vonulok vissza, mert én már mindent beleadtam a sportágba, amit csak tudtam és így is jóval többet kaptam vissza, mint amire bármikor is számíthattam” - nyilatkozta a szülővárosában, Barcelonában rendezett eseményen Mengual
Mengual karrierje során 40 érmet szerzett olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki versenyeken, legutóbb Pekingben a párosoknál és a csapatversenyben is ezüstérmes volt. A 2009-es világbajnokságon aranyéremhez segítette a spanyol csapatot a szabadon választott programban, amely után viszont kisfia (Nil) születése miatt hosszabb időt kihagyott. Mengual tavaly szeptemberben tért vissza az edzésekhez, amikor jelezte, hogy nekifut az újabb felkészülésnek és szeretne eljutni élete negyedik olimpiájára, Londonba. A lendület úgy tűnik, hogy csak február 15-éig tartott…
Tűz ütött ki az Olimpiai Parkban - nem történt személyi sérülés
Hétfőn éjjel tűz ütött ki a londoni Olimpiai Parkban - így a tűzoltók is élesben gyakorolhattak a játékok előtt. Az egyik raktárban kitört tűznek szerencsére komolyabb következményei nem voltak. A londoni szervezők és a helyi tűzoltóság jelezte, hogy a hétfőn este 22.30-kor bejelentett tüzet kedden a hajnali órákra sikerült eloltani. A tűz a megújuló energiaforrásokból táplálkozó energia központban ütött ki, ahol egy olyan tároló gyulladt ki, amely 100 kg-nyi szárított faforgácsot tartalmazott. A tűzoltók négy autóval és 25 emberrel indultak a kiemelt fontosságú helyszínre, így szerencsére jelentős anyagi kár sem keletkezett.
Bajban van Steven Hooker - veszélyben az olimpia
Olykor még egy olimpiai és világbajnok is elveszítheti a motivációt - ez történt az ausztrál Steven Hookerrel. Veszélybe került Steven Hooker címvédése a londoni olimpián. A roppant sérülékeny rúdugró ugyanis elveszítette motivációját és kérdés, hogy Londonra, az olimpia idejére újra tudja-e építeni magát. A 2009-es világbajnok ausztrál versenyző egyelőre minden versenyétől visszalépett, így nem indul el többe között az áprilisi ausztrál bajnokságon sem. „Egyelőre elszállt az önbizalmam. Márpedig arra szükség van akkor, amikor az ember a nekifutó végén áll, majd egy rövid nekifutás után leböki a rúdját és felrepül hatméteres magasságba” - mondta a 30 esztendős ugró, aki a 2009-ben Bostonban teljesített 606 centiméteres ugrásával Szergej Bubka után a második legjobb rúdugrónak számít a versenyszám történetében.
Hooker nem most kér először „türelmi időt” a sportágban, volt már ilyenre példa kilenc évvel ezelőtt is. „A 2003-as évem is hasonlóan alakult, de ott még ennél is rosszabb volt a helyzet. Akkor ugyanis komoly hátsérülésem volt, nekifutás és ugrás közben pedig folyamatosan ezen jártak a gondolataim. A következő évem azonban már sokkal jobban alakult, hiszen kvalifikáltam magam az athéni olimpiára. A 2005-ös év pedig már kiemelkedő volt, hiszen 587 cm-t is teljesítettem és ezzel a legjobbak közé kerültem” - mondta Hooker, aki most - testileg - legalább egészségesen várja a 2012-es évet.
„Az első hazai verseny után Adelaide-ben éreztem, hogy valami nem stimmel. Tudtam, hogy bajban vagyok. Csak öt métert tudtam átugrani és a következő heti edzések katasztrofálisnak voltak. Leültem edzőmmel, Alex Parnovval és a pszichológusommal, a közös döntésünk pedig az volt, hogy le kell mondani a teljes szezont” - osztotta meg kételyeit őszintén Hooker. A londoni olimpiai szerepléshez viszont még meg kellene ugrania az IAAF szintjét (572 cm), még a július 8-ai határidő előtt - amire jelen állás szerint kevés az esélye.
Phelps magaslati kamrában készül Cseh Laci ellen
A 14-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps is igénybe veszi az orvostudomány legfrissebb fejlesztéseit. Az utóbbi időben a sporttudomány legújabb fejleményeit is alkalmazzák a világ legjobb sportolói. Sokan sérüléseket kezelnek az extrém hideg hőmérsékletre hűtött kamrákban, egyesek viszont magaslati körülményeket szimulálva alacsonyabb légnyomást biztosító készülékekben töltenek el időt a regeneráció javítása érdekében. Utóbbi kategóriába tartozik többek között a világelső teniszező Novak Djokovics és a tizennégyszeres olimpiai bajnok úszó, Michael Phelps is.
Az amerikai klasszis arról nyilatkozott, hogy közel egy éve egy ilyen speciális kamrában alszik, ahol a légnyomás olyan szintnek felel meg, mint ha 2500 méteres tengerszint feletti magasságban lenne. „Felfedeztük azt, hogy amikor Colorado Springsben vagyok, akkor gyorsabban regenerálódik a szervezetem. Ahogy öregszem, egyre fontosabb ez a tényező is, ezért döntöttünk a magaslati kamra használata mellett” - mondta a 26 esztendős Phelps.
A kamra használata sok szempontból kényelmetlen, de Phelpset a körülmények nem zavarják különösebben, egyetlen tényezőt leszámítva: „Egy hatalmas nagy ajtó van az ágyam végében. A legrosszabb dolog ebben az, hogy nehéz TV-t nézni benne, hiszen egy nagy plexi falon keresztül kell néznem, ami igencsak zavaró” – tette hozzá a Pekingben rekorndak számító nyolc aranyérmet nyerő Phelps, aki korábbi nyilatkozatai szerint Londonban élete utolsó olimpiáján szerepel majd.
Utolsó kommentek