Sorozatban ötödik olimpiai sikerére készül az amerikai női kosárlabda válogatott - egyelőre 21 fős bő kerettel. Hétfőn az amerikai női kosárlabda válogatott edzője, Geno Auriemma kijelölte azt a 21 főt, akikkel jelen pillanatban számolhat a londoni olimpián. Az Egyesült Államok csapata zsinórban ötödször győzhet az olimpián, mivel az 1996-os atlantai olimpia óta mindig elhozta az aranyérmet. A női kosárlabda az 1976-os montreali olimpia óta szerepel az ötkarikás programban, az eddig megrendezett kilenc olimpiából hatot az amerikai hölgyek nyertek meg. A 2000-es olimpián győztes együttes mellett maga Auriemma is dolgozott, akkor még csak segédedzőként.

„Most megvan a bővebb, 21 fős keretünk, így látjuk, hogy kire számíthatunk. Hatalmas mennyiségű tapasztalat van bennünk, erre kell alapoznunk a felkészülés során. Vannak olimpia és világbajnokok, WNBA győztesek a keretben, így nem lehet más a célunk,mint az újabb aranyérem megszerzése” - nyilatkozta Auriemma, aki a University os Connecticut edzőjeként dolgozik a hétköznapokban. A mostani keretben három kétszeres olimpiai bajnok (Sue Bird, Tamika Catchings és Diana Taurasi) is szerepel, a 2010-es világbajnok együttesből pedig 12-en is bekerültek az újabb keretbe.

Amennyiben az egykoron még Rátgéber Lászlóval is együtt dolgozó Taurasi bekerül a végleges csapatba is, akkor számára óriási fordulatot hozhat ez az év. A 2010-ben kirobbant dopping-ügye kapcsán még elúszni látszott neki az olimpia, a török dopping-labor hibája miatt azonban később felmentették őt, így most gőzerővel készülhet a játékokra. Az amerikai női csapat 33 meccs óta veretlen az olimpiákon. A 2010-ben világbajnoki címet szerző amerikaiak már kvalifikáltak a londoni játékokra, ahol jelen állás szerint már Angola, Ausztrália, Brazília, Kína, Oroszország és a rendező nagy-Britannia is szerepet kap. Hozzájuk csatlakozik még öt további válogatott, amelyek júniusban egy törökországi kvalifikációs tornán harcolhatják ki a szereplés lehetőségét.

Az Egyesült Államok női kosárlabda csapatának 21 fős olimpiai kerete:
Jayne Appel (San Antonio Silver Stars)    Seimone Augustus (Minnesota Lynx)
Sue Bird (Seattle Storm)    Rebekkah Brunson (Minnesota Lynx)
Swin Cash (Chicago Sky)    Tamika Catchings (Indiana Fever)
Tina Charles (Connecticut Sun)    Candice Dupree (Phoenix Mercury)
Sylvia Fowles (Chicago Sky)        Brittney Griner (Baylor University)
Lindsey Harding  (Atlanta Dream)    Asjha Jones (Connecticut Sun)
Kara Lawson (Connecticut Sun)    Angel McCoughtry (Atlanta Dream)
Renée Montgomery (Connecticut Sun)    Maya Moore (Minnesota Lynx)
Candace Parker(Los Angeles Sparks)    Cappie Pondexter (New York Liberty)
Diana Taurasi (Phoenix Mercury)    Lindsay Whalen (Minnesota Lynx)
Sophia Young (San Antonio Silver Stars)