Pénteken a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) nyilvánosságra hozta a 2012-es londoni olimpiára kvalifikáló szinteredményeket. A szokásoknak megfelelően ezúttal is két szintet határozott meg az olimpiára vonatkozóan a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF). Londonra vonatkozóan abban sincsen változás, hogy versenyszámonként maximum három sportoló érkezhet egy országból, de csak abban az esetben, ha mindhárman teljesítik a most publikált erősebb szintet („A”-szint). Amennyiben egy ország sportolói csak a gyengébb szintet („B”-szint) tudják teljesíteni, akkor közülük maximum egy atléta indulhat csak az adott versenyszámban. A szabályok szerint viszont hiába éri el valaki a „B”-szintet, ha egy honfitársa rendelkezik „A”-szinttel, akkor utóbbi mehet a játékokra.

Az atlétikai olimpiai mezőny létszámát az IAAF a szintek erősségével próbálja kordában tartani, így például a férfi 100 méteres síkfutás „A”-szintje (10,18) is igencsak komoly időeredménynek számít (Pekingre ez a szint még 10,21 volt). Különös figyelem övezte a férfi 400 méteres síkfutás „A”-szintidejét (45,25) is, amely azért fontos, mert ezt kellene megfutnia a világ egyik legismertebb (mű lábszárakkal futó) para sportolójának, a dél-afrikai Oscar Pistoriusnak, ha szeretne biztosan kijutni Londonba. Pistorius idén futott már 45,61-et is Rustenburgban, így a tegui világbajnokságon vélhetően ott lehet. A kvalifikáció időszak atlétikában május elsején kezdődik és egészen 2012. július 8-áig tart majd, kivéve a 10.000 méteres síkfutás, a gyalogló és maratoni futó, valamint a többpróba számokat, ahol már január elsejétől teljesíthetővé váltak a most –utólag- ismertté vált szintek. A kvalifikációs szintek részletes bontásban az ALÁBBI linken megtekinthetőek.