Bár még több mint egy év van hátra a londoni olimpia kezdetéig, bizonyos sportágakban már javában zajlik az olimpiai kvalifikációs időszak. Így vannak ezzel a cselgáncsozók is, akiknél a közelmúltban rendezett isztambuli Európa-bajnokság már a kvalifikációs időszak felét jelenti. A párizsi világbajnokságon gyűjthető pontokkal ugyan még sok minden megváltozhat, de érdemes megnézni, hogy jelenleg hogy állnak versenyzőink a londoni részvételért folytatott harcban.

A cselgáncs londoni olimpiai kvalifikációs rendszere két tizenkét hónapos ciklusból áll, az első az isztambuli Európa-bajnoksággal ért véget. Minden versenyző az elmúlt tizenkét hónapban szerzett öt legmagasabb pontszámának ötven százalékát viszi tovább magával, ehhez adódik majd a most kezdődő tizenkét hónap öt legjobb eredménye, utóbbiakat viszont már nem felezik meg. A kvalifikáció első évében a jelenleg doppingügy miatt felfüggesztett Ungvári Attila (73 kg) gyűjtötte a legtöbb pontot (340), de kérdés, hogy miként zárul le az ügye. A jelenlegi állás szerint a hölgyeknél a kétszeres vb-ezüstérmes Mészáros Anett (70 kg), Joó Abigél (78 kg), Karakas Hedvig (57 kg) és Csernoviczki Éva (48 kg) lenne olimpiai résztvevő, a férfiaknál pedig a háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós (66 kg), Bor Barna (+100kg), Csoknyai László (81kg) és Burján László (60 kg) lehet főként bizakodó.

A magyar cselgáncsozók jelen állás szerint 8-10 (a rangsor mellett különböző kompenzációs listák is készülnek majd, így nem lehet pontos létszámot becsülni) versenyzővel lehet kint a londoni olimpián, igaz a kvalifikációs időszak legfontosabb része majd csak most következik. Az alábbiakban a judoinfo.hu által összeállított világranglistát közöljük, ahol a magyarok helyezései (zárójelben a januári állapot) is láthatóak. A pontok esetében a zárójeles érték azt mutatja, amennyivel az olimpiai kvalifikációs rangsor összeállításakor kalkulálni lehet.

FÉRFIAK

60 KG
1. Risod Szobirov (üzbég) 2096 pont
2. Hiroaki Hiraoka (japán) 1318
3. Georgij Zantaraja (ukrán) 1242
32. (21.) BURJÁN LÁSZLÓ (UTE) 272 (80)

66 KG
1. Hashbataar Tsagaanbaatar (mongol) 1578
2. Morisita Dzsunpej (japán) 1250
3. Alim Gadanov (orosz) 1226
6. (6.) UNGVÁRI MIKLÓS (MTK-Erzsébetváros) 888 (290)
83. (135.) GORJÁNÁCZ ZSOLT (UTE) 68 (32)
222. (223.) UNGVÁRI ZOLTÁN (Ceglédi VSE) 8 (4)
222. (–) JURACSEK LÁSZLÓ (KSI SE) 8 (4)

73 KG
1. Vang Ki Csun (dél-koreai) 1728
2. Akimoto Hirjuki (japán) 1260
3. Dirk Van Tichelt (belga) 1080
6. (8.) UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSE) 860 (340)
60. (62.) TARABA SÁNDOR (UTE) 132 (66)
100. (–) UNGVÁRI MIKLÓS (MTK-Erzsébetváros) 60 (30)
201. (171.) HERÉDI ÁKOS (Margitszigeti AC) 14 (4)
204. (193.) HORVÁTH ERVIN (Koroncó-Tutti) 12 (6)

81 KG

1. Kim Dzse Bum (dél-koreai) 1840
2. Leandro Guilheiro (brazil) 1170
3. Ivan Nyifontov (orosz) 950
24. (31.) CSOKNYAI LÁSZLÓ (Paksi Atomerőmű SE) 368 (148)
36. (28.) IFJ. NAGYSOLYMOSI SÁNDOR (Kecskeméti JC) 266 (78)
81. (78.) KRIZSÁN SZABOLCS (KSI SE) 88 (26)
99. (107.) BÜRGÉS MILÁN (Szegedi JSE) 60 (24)
151. (–) TÓTH KRISZTIÁN (KSI SE) 28 (14)

90 KG
1. Ono Takasi (japán) 1580
2. Kirill Gyenyiszov (orosz) 1268
3. Nisijama Daiki (japán) 1168
48. (43.) MADARÁSZ TAMÁS (Debreceni SC-SI) 156 (38)
87. (75.) LEDÉNYI LEVENTE (Honvéd-Kipex) 62 (20)
157. (–) VÉR GÁBOR (Honvéd-Kipex) 14 (7)
176. (–) NAGY ISTVÁN LEVENTE (Debreceni SC-SI) 8 (4)

100 KG
1. Anai Takamasza (japán) 1716
2. Henk Grol (holland) 1132
3. Makszim Rakov (kazah) 1098
42. (43.) HADFI DÁNIEL (Honvéd-Kipex) 204 (70)
44. (45.) FARKAS BÁLINT (TFSE) 198 (82)

+100 KG
1. Teddy Riner (francia) 2080
2. Iszlam el-Sehabi (egyiptomi) 1490
3. Andreas Tölzer (német) 1248
9. (8.) BOR BARNA (Paksi Atomerőmű SE) 678 (254)

NŐK

48 KG
1. Fukumi Tomoko (japán) 1938
2. Aszami Haruna (japán) 1710
3. Alina Dumitru (román) 1126
6. (8.) CSERNOVICZKI ÉVA (Ippon Judo Tatabánya) 900 (274)

52 KG
1. Nakamura Miszato (japán) 2140
2. Nisida Juka (japán) 1830
3. Munkhbaatar Bundmaa (mongol) 1070
64. (51.) MAROS BARBARA (KSI SE) 86 (24)
138. (116.) SZABÓ KATINKA (Leányvár-Egerági Üstökös SE) 6 (0)

57 KG
1. Macumoto Kaori (japán) 2210
2. Telma Monteiro (portugál) 1630
3. Sabrina Filzmoser (osztrák) 1164
5. (4.) KARAKAS HEDVIG (Miskolci VSC) 802 (210)
83. (69.) BACZKÓ BERNADETT (KSI SE) 40 (0)
130. (–) SZABÓ KATINKA (Leányvár-Egerági Üstökös SE) 16 (8)

63 KG
1. Ueno Josie (japán) 2170
2. Emane Gevrise (francia) 1760
3. Claudia Malzahn (német) 1068
63. (–) BACZKÓ BERNADETT (KSI SE) 74 (37)
83. (66.) GÁSPÁR ESZTER (Miskolci VSC) 42 (9)
104. (65.) SZABÓ FRANCISKA (Leányvár-Egerági Üstökös SE) 30 (0)
145. (126.) KÁKONYI NINETTA (UTE) 6 (0)

70 KG
1. Lucie Decosse (francia) 2072
2. (2.) MÉSZÁROS ANETT (Honvéd-Kipex) 1366 (338)
3. Vang Je Szul (dél-koreai) 1216

78 KG
1. Jang Hsziu-li (kínai) 1510
2. Kayla Harrison (amerikai) 1198
3. Audrey Tcheumeo (francia) 1172
10. (11.) JOÓ ABIGÉL (KSI SE) 740 (280)

+78 KG
1. Tacsimoto Megumi (japán) 1650
2. Szugimoto Mika (japán) 1330
3. Lucija Polavder (szlovén) 1300