Szurkolj Londonban !

A látványtervek, világmegváltó elképzelések létrehozásában mindig jók voltunk, ebbe a sorba egyelőre remekül illeszkedik a Budapesti Olimpia kérdésköre. A korábban látványos kudarcot valló EXPO-tervek és a háromszor is elbukó (csak makettek és papíron létező stadionok által megtámogatott) labdarúgó EB-pályázat után könnyen lehet, hogy az olimpiai pályázatunk is erre a sorsra jut. A korábbi 2012-es, majd 2020-as dátum után ugyanis már 2028-at emlegettek a magyar fővárosba tervezett olimpiával kapcsolatban az illetékesek. A pályázat elkészítése és jóváhagyása még csak egy dolog, utána megnyerni a rendezést azonban egy másik -sokkal nehezebb- kérdés. A Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM) az egyetlen komoly társadalmi szervezet, amely tesz is a merész célok megvalósulásáért, az általuk elkészített, amúgy még Budapest-2020 néven futó videót az alábbiakban lehet megtekinteni. A Csepel-szigetre vízionált Olimpiai Park bemutatása profi munka, érdemes megnézni:

Minden sportág történetében vannak emlékezetes, már-már csodaszámba menő mérkőzések. Így van ezzel természetesen a jégkorong is. A sportág történetét ismerők jól tudják, hogy mit jelent a „Miracle on ice” kifejezés. Az 1980-as téli olimpián, Lake Placidben szereplő – amatőr státuszban lévő játékosokból összeállított - amerikai jégkorong válogatottra utal, egyben a hidegháború egyik legérdekesebb sportbeli kicsúcsosodásának is számít. A legendás Sports Illustrated magazin által a XX. század legmeghatározóbb sportmomentumának választott eseményt azóta is emlegetik a tengerentúlon. A rájátszásban az ősi ellenfél szovjet csapat (4-3) - valamint a finnek későbbi (4-2) - legyőzése után olimpiai bajnoki címet nyerő amerikai jégkorong válogatott tagjai azóta is nemzeti hősnek számítanak az Egyesült Államokban. Jól példázza mindezt, az a tény is, hogy a 2002-es Salt Lake City-ben rendezett téli olimpián ők gyújtották meg a megnyitón az olimpiai lángot. Az akkori főszereplők máig legendának számítanak a sportágban, így nem csoda, ha erős visszhangot váltott ki a Boston Herald című újság azon híre, amely szerint a csapat egyik tagjának aranyérmét eladásra kínálják...

A legendás edző, Herb Brooks által irányított akkori csapatba utolsóként bekerülő Mark Wells aranyérméről van szó. A játékos már évekkel ezelőtt eladta az érmét (egy súlyos genetikai gerincbetegség miatt a gyógykezelésre kellett az ebből befolyó pénz) egy Connecticut állambeli gyűjtőnek, most pedig az akkori vevő gondolta úgy, hogy megválna a becses relikviától. Na persze jó pénzért… Az aranyérem eladásában egy Phil Castinetti nevű, Saugusban élő úriember segédkezik neki, aki az Interneten is fellelhető, sportrelikviákat forgalmazó boltján keresztül próbál vevőt találni. Amennyiben nem jár sikerrel, akkor elképzelhető, hogy Mark Wells aranyérme felkerülhet az eBay aukciós portálra is. Az érme eszmei értékét Castinetti 125.000 dollárra (több mint 25 millió forintra) becsüli, a magas összeg pedig szerinte annak köszönhető, hogy mindössze húsz került átadásra belőle. Idén márciusban egyébként egy ugyanilyen érem (az 1980-as olimpia tartalék érme, amelyet nem adtak át senkinek) közel 15.000 dollárért cserélt gazdát. A most eladásra kínált aranyérem mellé jár még egy személyes hangú levél is, amelyet Mark Wells akkor írt, amikor meg kellett válnia tőle.

„Ez az érem együtt szimbolizálja az én személyes eredményemet és a csapatunk közösen átélt sikerét is. Mivel én egyike voltam az akkor szerepelt húsz játékosnak, így 1980 februárja óta ez az érem különleges helyet tölt be a szívemben. Amikor eldöntöttem, hogy megválok tőle, akkor elhatároztam, hogy amíg elkel, nem válok meg tőle, így az elmúlt két hétben vele aludtam együtt. Remélem, hogy aki majd ezután birtokolja, az ő számára is ugyanannyi öröm forrása lesz ez az érem, mint amennyit nekem okozott…” – írja Wells, akit 1977-ben még a Montreal Canadiens draftolt, az olimpiai siker után pedig ugyan aláírt a New York Rangershez, de 1982-es visszavonulásáig végül sohasem játszott az NHL-ben. A most 53 esztendős Wells a betegség felfedezése előtt a vendéglátóiparban dolgozott. Castinetti szerint az aranyérem igazi kuriózumnak számít, hiszen bár Stanley Kupa gyűrűk és különböző NHL-es egyéni díjak ma is éves szinten cserélnek gazdát, a sportág egyik legkülönlegesebb eredményéhez társítható emlékekből (pláne ilyen nagy jelentőségű formában) kevés van forgalomban. A lehetséges vevők között emlegették a Jégkorong Hírességek Csarnokát is, de az intézmény kurátora, Tom Sersha gyorsan leszögezte, hogy nincs pénzügyi keretük az esetleges vásárlásra, ráadásul a múzeum anyagai korábban mind adomány formájában kerültek hozzájuk és amúgy is rendelkeznek már egy 1980-as aranyéremmel, amely Mark Pavelich tulajdonában maradva látható náluk a Minnesota állambeli Evelethben található múzeumban.

Befejezi aktív pályafutását a japánok kétszeres olimpiai bajnok dzsúdósa, Ayumi Tanimoto. A női 63 kg-os súlycsoport athéni és pekingi bajnoka mögött sikerekben gazdag pályafutás áll, amelynek során világbajnoki címet nem szerzett ugyan, de így is méltó módon tudta lezárni. Tanimoto volt az olimpiák történetében az első cselgáncsozó, aki két egymást követő olimpián tudott úgy győzni, hogy a torna valamennyi mérkőzését ippon-nal nyerte meg. A sportágától persze ezt követően sem szakad el, hiszen továbbra is klubja alkalmazásával áll majd edzőként. A 29 esztendős, elsősorban remek válldobásairól híres sportoló az utóbbi években sérülésekkel (hát és térd) küzdött és a korábbi sikerei miatt – saját bevallása szerint – már nem érzett magában elég motivációt a nemzetközi színtéren történő szerepléshez. Tanimoto jobb térdét tavaly áprilisban műtötték meg, így nem versenyezhetett az idei tokiói világbajnokságon, ahol a japánok így is kettős győzelmet arattak a női 63 kg-os súlycsoportban és nem mellesleg fölényesen nyerték meg (10 aranyérem a 16 súlycsoportban) a sportági éremtáblázatot is. Tanimoto legszebb akcióit az alábbi videóban csodálhatjuk meg:

A 100 méteres férfi síkfutás olimpiai döntője mindig nagyszerű futásokat hoz. Az atlantai olimpia fináléja azonban már a tényleges rajt előtt is hihetetlen izgalmakat hozott. Előbb Linford Christie (az olimpiai címvédő), majd Ato Boldon ugrott ki. A harmadik hibás rajt ismét a britek olimpiai bajnokának nevéhez fűződött, aki ezzel a kizárás sorsára jutott. A 2-es pályára besorolt Christie nélkül, negyedik rajt után is (!) világcsúcsot láthatott azonban az atlantai közönség, amely a kanadai sprinter, Donovan Bailey nevéhez fűződik. Az általa futott 9,84 ugyan a jamaikai Usain Bolt feltűnése után manapság már nem számít világrengető időnek, de a mindig mosolygós kanadai sokak számára még ma is az egyik legszimpatikusabb sprinternek számít. Nézzük meg angol kommentálással az ezt követően még három évig - Maurice Greene 9.79-es futásáig - érvényes világrekordot:

Hétfőn kezdte volna meg a munkát a londoni olimpia szervező bizottságában az egykori olimpiai bajnok súlyemelő, Szevdalin Marinov. Az 1988-as szöuli olimpián győztes (ld. lenti videó) bolgár súlyemelő azonban végül mégsem állhat munkába. Az ok pedig az, hogy a most 42 esztendős Marinov korábban doppingügybe keveredett, amiért eltiltották, az ilyen múlttal rendelkező sportolókat pedig nem alkalmazzák a 2012-es olimpia szervezői. Az egykori bolgár emelő a londoni súlyemelő versenyek egyik technikai igazgatói pozíciójára jelentkezett, amelyet el is nyert. A szervező bizottság „magasabb szintjeire” ez az információ azonban csak késve (a jóváhagyás után) jutott el, így alakult ki a kínos helyzet, amely végül Marinov utólagos „kikosarazásához” vezetett. Az eset különösen kellemetlen a doppingellenes harc élharcosának számító Sebastian Coe számára (a londoni olimpia szervezőbizottságának elnökét tisztelhetjük az egykori kétszeres olimpiai bajnok személyében), aki csak utólag értesült az ügyről. Coe éppen Ausztráliában tartózkodva fejezte ki sajnálkozását a botrányos eset miatt, amelyben azonban véleménye szerint így sem hozhattak más döntést.

Az 1991-es emigrációja óta, immáron közel két évtizede Ausztráliában élő és dolgozó Marinov annak idején az 52 kg-os súlycsoportban volt sorozatban háromszor is világbajnok (1985, 1986, 1987), majd új hazájának, Ausztráliának is szerezett egy aranyérmet az 1994-es Nemzetközösségi Játékokon, immáron 64 kg-ban. Később aztán Marinov lebukott anabolikus szteroidok használatával, így kétéves eltiltást (eredetileg egész életre meszelték el, de később ezt a NOB szabályozásával történő harmonizáció miatt csökkentették) kapott, dacára annak, hogy korábban az IWF (Nemzetközi Súlyemelő Szövetség) alelnökének, Sam Coffának a lánya volt a felesége. Marinov később sem tanult az első esetből, hiszen 2003-ban Ausztráliában is eljárás folyt ellene (immáron edzőként) tiltott teljesítményfokozó szerek birtoklásáért. A razzia alkalmával külföldön tartózkodó Marinov akkori lakótársával, Keith Murphyvel folytatott a Nemzetközi Sportdöntőbíróságig is eljutó pereskedést arról, hogy az éjjeliszekrényben található anyag kihez is tartozott tulajdonképpen. Az egykori bolgár emelő végül jól jött ki az ügyből, mert Murphy két éves - felfüggesztett- börtönbüntetést kapott, őt viszont egy újabb életre szóló eltiltás alól ismét felmentették...

A labdarúgás szerelmesei közül sokan emlékezhetnek Ilhan Mansiz nevére. A jellegzetes copfjáról is ismert labdarúgó (három góljával) a 2002-es vb-n bronzérmet szerző török válogatott egyik erőssége volt, aki a bronzmeccsen például gólpasszt adott a minden idők leggyorsabb vb-gólját szerző Hakan Sükürnek. Hogy miért kerül akkor mégis egy olimpiai érdekességekkel foglalkozó blogra az immáron 35 éves játékos? Az ok egyszerű: készül az olimpiára. Igaz nem labdarúgóként és nem a 2012-es londoni játékokra. Mansiz ugyanis Szocsiban, a 2014-es téli olimpián szeretne elindulni. Műkorcsolyázóként…

A történet pedig innentől kezdve már nekünk is témába vág, és bár korábban már írtunk egy ismert skeletonosról, aki súlyemelőként akar ismét olimpiára kerülni, az egykori válogatott labdarúgó meglepően éles sportágváltása még így is példa nélküli lehet. A német sporthetilap (Sport Bild) az elmúlt hetekben meglátogatta az Oberstdorfban edző sportembert és ott készített egy fotókkal is illusztrált interjút Mansiz-zal. A 35 esztendős török sportoló ugyanis a németek téli sportközpontjában készül párjával, a 31 éves Olga Bestandigova-val. Mansiz hét térdoperációt követően tavaly még próbálkozott ugyan labdarúgóként is a visszatéréssel az 1860 München együttesénél, de végül úgy döntött, hogy marad a jégnél és párjával török színekben szeretné kiharcolni a részvételi jogot a 2014-es téli olimpiára. Ennek érdekében nem is kímélik magukat, hiszen napi hat órát edzenek az oberstdorfi központban, amiből három órát a jégen töltenek el. „Az itteni edzések sokkal intenzívebbek és keményebbek, mint amit a futballpályán teljesítettünk, igaz ezzel nincsen problémám, hiszen mindig azok közé tartoztam, akik a kelleténél többet dolgoztak” – nyilatkozta Mansiz.

„Ha mindent beleszámítunk, akkor is csupán egy éve állok a jégen. Első alkalommal 32 éves koromban volt egyáltalán korcsolya a lábamon. A legnehezebb dolog az, hogy miként kell jól esni. A jégen ezt sokkal nehezebb megvalósítani, mint a füvön. Még mindig akkor érzem magam a legbiztosabban a jégen, ha Olga is ott van velem. Egyedül ritkán szoktam felmenni korcsolyázni.” A szlovák hölgy egyébként 2007 óta Mansiz párja (az életben is), akivel a Törökországban (is) futó „Sztárok a jégen” (helyi néven Buzda Dans) sorozat folyamán ismerkedett meg – ld. lenti videó.

Bestandigova amúgy szerepelt már olimpián, hiszen testvérével Jozeffel együtt ott volt (és lett 17.) a 2002-es, Salt Lake Cityben rendezett játékok páros műkorcsolya versenyén. „Amikor meghallottam, hogy egy labdarúgóval kell korcsolyáznom, kikerekedtek a szemeim. Azt gondoltam, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. De Ilhan elsőre roppant ügyesen állt meg a jégen, később pedig az ő kedvéért az örök műkorcsolyázó szabályt is felrúgtam, amely arról szól, hogy a magánéletben soha nem szabad a pároddal összeállni.” – nyilatkozta partneréről mosolyogva Olga.

A pár - miután megnyerte a török televíziós show - úgy döntött, hogy együtt marad és tovább folytatja a korcsolyázást, elsősorban annak érdekében, hogy eljusson egy olimpiára. „Nagyon szeretett volna még egy olimpiára eljutni, én pedig megígértem neki, hogy segítek ebben.” – nyilatkozta Mansiz a személyes motiváció okáról. Ez volt egyébként a labdarúgó pályafutás befejezésének is az indoka, hiszen saját bevallása szerint is "levezethetett" volna az 1860 Münchennél, de a két sport nem fért volna meg egymás mellett. A páros edzéseit a háromszoros olimpikon, Alexander König irányítja: „Olga egy világszintű korcsolyázó, Ilhan viszont olyan, mint egy bika. A technikai hiányosságait egyre jobban tudja ellensúlyozni erővel és akarattal. Már most minden egyfordulatos ugrást biztosan hajt végre, ami szenzációs dolog egy év után.” – nyilatkozta a párról az 1988-as, 1992-es , valamint 1994-es téli olimpia páros versenyein is indult tréner.

A páros decemberben tervez először elindulni versenyen, majd ezt követően a Török Korcsolyázó Szövetség támogatásával szeretne felkészülni Szocsira. Eddig maga Ilhan Mansiz állta a költségeket (edző + terem + felszerelés összesen kb. 6000 euró /hó) a felkészülés során. A páros úgy tervezi, hogy a 2012-es évre már összeállítja az olimpiai programját, amelyet nagyrészt az oberstdorfi jégen tökéletesítenének.

A magyar sport utolsó ökölvívó olimpiai bajnoki címe Kovács István nevéhez fűződik. A népszerű "Kokó" a barcelonai bronzérem után nagy esélyesként utazott ki az 1996-os atlantai olimpiára, ahol végül igazolta a papírformát és felért (amatőr) pályafutása csúcsára. A centenáriumi olimpia egyik legszebb örömtánca volt az, amelyet Kokó bemutatott a ringben, vállán a magyar zászlóval. Érdemes megnézni a videót, ahol a 14 évvel ezelőtti felvételeken a siker előtt és után is látjuk nyilatkozni Kovács Istvánt.

Hetvenhat esztendős korában, pénteken Utrechtben elhunyt Anton Geesink, olimpiai bajnok holland cselgáncsozó. A legendás sportember több hete kórházban feküdt és három hete az intenzív osztályon ápolták, betegségének okát azonban egyelőre nem közölték. Az európai dzsúdó sport talán legnagyobb egyénisége volt, 1952 és 1967 között 21 aranyérmet nyert az Európa-bajnokságokon, és elsőként győzte le világbajnokságon a japánokat 1961-ben. Három esztendővel később, az 1964-es tokiói olimpián a 15.000 hazai szurkoló nagy megdöbbenésére a holland óriás a toronymagas esélyes japán Kaminaga Akiót múlta felül az abszolút kategóriában. Geesink 1987 óta volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, aki azon kevés sportoló közé tartozott, akiről (Utrechtben) még életében szobrot emeltek (ld. kép balra). A tokiói olimpiáról viszonylag kevés mozgókép maradt fent a neten is, de Geesink döntője természetesen megvan és az alábbiakban látható:

A tudományos életben már régóta ismert fogalom a brain drain, vagyis az „agyelszívás” jelensége. A tehetséges tudósok külföldre áramlását mi magyarok is ismerjük (ld. még Nobel-díjas tudósaink amerikai sikerei), de a sportban is jelen van ez, igaz jóval kisebb mértékben. A gyarmatokról felfrissített és világbajnoki címet nyerő francia, vagy a korábban Európa-bajnokságot nyert holland labdarúgó csapat is jó példa minderre. Az utóbbi időszakban az atlétika világában is elindult a honosítások folyamata (igaz már korábban is akadt ilyenre példa – ld. a kenyaiból dánná váló Wilson Kipketer, vagy az amerikai színekben futó egykori kenyai Bernard Lagat esetét), amelyet az utóbbi években főleg a spanyolok és a franciák táplálnak nagy lendülettel. Nem kapott ugyan nagy nemzetközi visszhangot, Kamerunban ugyanakkor sokan értetlenül állnak azelőtt, hogy kétszeres olimpiai bajnok hármasugrójuk, Francoise Mbango Etone hazát váltott és a jövőben francia színekben versenyez tovább. (Forrás: www.athleticsafrica.com)

A 200 méteres mellúszás koronázott királya, Szabó József (vagy Joe, ahogy mindenki ismeri) a nyolcavans évek közepén robbant be a nemzetközi élmezőnybe, pályafutása csúcsát pedig az 1988-as szöuli olimpia jelentette, ahol emlékezetes fináléban tudott olimpiai bajnoki címet is gyűjteni.