Akár olimpiai vetélkedő kérdése is lehetne az alábbi: „Melyik az az olimpiai torna versenyszám, amelyen valamennyi alkalommal volt magyar érmes?” A válasz az idősebbek számára talán egyszerű, a fiatalabb sportrajongók ugyanakkor lehet, hogy csak kapkodják a fejüket a „női kéziszer csapatverseny” kifejezésre, amely a fenti kérdés helyes válasza is egyben. Ez a versenyszám az ötvenes években csupán két alkalommal szerepelt az ötkarikás programban (1952, 1956), lányaink/asszonyaink pedig mindkét alkalommal ott voltak a dobogón. Már Helsinkiben is aranyesélyes volt a magyar csapat, de akkor a buzogány gyakorlat során Korondi Margit elejtette a szert, így végül a svéd és a szovjet csapat mögött a harmadik hely lett a mieinké. Négy ével később aztán végleg beérett Vali néni (alias „Herpich Rezsőné – ld. képen) tanítványainak munkája, akik Keleti Ágnes- Korondi Margit – Tass Olga – Bodó Andrea – Kertész Alíz, Köteles Erzsébet összeállításban aranyérmet szereztek a melbourne-i olimpián. Érdekesség, hogy a verseny előtt közvetlenül elveszett Tass Olga nemzeti színű szalagja és nem találták meg, így egy aranyszínű szalaggal kellett versenyeznie. A gyakorlat annyira tetszett a nézőknek és helyszínen a megjelent edinburghi hercegnek is, hogy közkívánatra megismételtették, az akkor már olimpiai bajnok magyarokkal. Akkoriban még nem nagyon volt televíziós közvetítés az olimpiákról, így talán sokan nem láthatták a magyar kéziszer csapat gyakorlatát, a Youtube videó megosztó portálra azonban a közelmúltban felkerült egy rövid videó, ahol fekete-fehérben és színesben (!) is látható néhány pillanatra az aranyérmes produkció. Ha valaki esetleg rendelkezik ennél hosszabb felvétellel, kérjük ossza meg velünk.