A szerb férfi vízilabda-válogatott 8–7-re győzött Olaszország ellen a Világliga firenzei döntőjében, így megvédte címét és immár biztos résztvevője a jövő évi, londoni olimpiai játékoknak. Az olaszok a csoportkörben is megizzasztották a szerbeket, ahol csak ötméteresekkel kaptak ki, majd a döntőben is jól álltak három negyeden keresztül (5-5). Az utolsó játékrészt azonban már a szerbek nyerték 3-2-re, így a Világliga tízedik kiírása alkalmával hetedszer tudtak győzni. A sportágban ezzel a szerbek az elsők, akik kvótát szereztek a 2012-es játékokra. A bronzmérkőzésen Horvátország 11-5-re győzött az Egyesült Államok ellen, míg a 2009-es Világliga győztes Montenegró az ötödik helyen zárt, miután 8-7-re győzött a helyosztón Ausztrália ellen.

A 2000-ben, 2004-ben és 2008-ban is olimpiai bajnok magyar csapat idén nem indult a Világliga küzdelmeiben. A magyar válogatott a július közepén kezdődő sanghaji világbajnokságon szerezheti meg az olimpiai részvételi jogot. Az eredeti kiírás szerint a vb első három helyezettje kvalifikálja magát az olimpiára, de amennyiben a szerbek érmet szereznek, akkor a negyedik hely (magyarul az elődöntőbe jutás) is elegendő lehet Kemény Dénes csapatának a londoni repülőjegy megváltásához.