Az olimpia megrendezése az anyagi és egyéb gazdasági előnyök mellett szakmai szempontból is fellendíti a házigazda ország sportéletét. Ennek egyik oka az, hogy míg az összes résztvevő ország versenyzői és csapatai szigorú kvalifikációs rendszeren keresztül tudnak csak kijutni a játékokra, addig a rendező ország alanyi jogon indíthat sportolókat. Így lesznek ezzel a britek is, akik a londoni olimpián sok olyan sportágban is ott lehetnek a mezőnyben, ahol kvalifikációs feltételek mellett biztosan sanszuk sem lenne erre. A Brit Olimpiai Szövetség (BOA) ennek ellenére –talán a nagy blama és hazai leszereplés elkerülése végett - szigorú szakmai előszűrésnek veti alá a sportágakat, különös tekintettel a viszonylag nagy költséggel járó csapatsportágakra.

A kézilabda is a szigorúan „felügyelt” sportágak közé tartozott, amelynél az sem volt biztos, hogy egyáltalán élnek-e a britek a házigazdaként történő szereplés jogával. A napokban azonban végül megszületett az a döntés, hogy lesz brit női és férfi kézilabda csapat is a londoni mezőnyben. „Nagy örömünkre szolgál, hogy bejelenthetjük ezt a hírt. A Brit Kézilabda Szövetség az utóbbi időben bebizonyította, hogy csapatai érdemesek arra, hogy szerepeljenek a hazai rendezésű olimpián. Ez a szereplés nagy előrelépést hozhat majd a sportágba, a kézilabda pedig ezáltal hosszan tartó fejlődési pályára állhat hazánkban.„ – nyilatkozta boldogan Andy Hunt a brit olimpiai csapat vezetője. „Örülünk annak, hogy ez a döntés végre megszületett. Számunkra ez az eddigi munkánk visszaigazolását jelenti. A kézilabda Európa számos országában nagyon népszerű, miért ne lehetne néhány év múlva ez a helyzet nálunk is?” – tette fel a költői kérdés a Brit Kézilabda Szövetség elnöke, Paul Goodwin. Az olimpiai kézilabda tornán mindkét nem esetében 12-12 csapat vehet részt, a házigazda Nagy-Britannia mellett eddig a női Európa-bajnok Norvégia és a férfiaknál világbajnok Franciaország biztosította részvételi jogát.