Négy országot sújt komoly szankciókkal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amiért az ország nemzeti olimpiai bizottsága a vancouveri olimpia idején megsértette a jegyek továbbértékesítésére vonatkozó előírásokat. A május legvégén publikált hírt kommentálva Gilbert Felli, a NOB igazgatója nem kívánta megnevezni az érintett országokat, akik azzal bűnhődnek majd, hogy a 2012-es nyári játékok idején a nekik „járó” jegykeretnél kevesebb belépőhöz juthatnak csak. A jegyek értékesítése mindig kulcskérdés az olimpián, ennek kapcsán a pekingi nyári játékokon a magyar szurkolók is gyűjthettek negatív tapasztalatokat…(vagy lásd még például a "Hol a jegyünk Pali?” című videót). Akinek van személyes tapasztalata, várjuk a kommenteket... :)
Csaltak a jegyekkel Vancouverben
Megvan az új orosz elnök
Saját léptékkel mérve katasztrofális teljesítményt nyújtott a vancouveri téli olimpián szereplő orosz nemzeti csapat. A 15 éremmel, közte mindössze három aranyéremmel az éremtáblázat tizenegyedik (!) helyén végző (ez a valaha volt leggyengébb orosz/szovjet téli olimpiai eredménysor) csapatnál március elején komoly botrányok voltak, amelyet természetesen (?) a vezetők sem úszhattak meg, így többek között az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke, Leonid Tyagachev is kénytelen volt távozni posztjáról a kudarc után. Két hónap telt el azóta, csütörtökön pedig kiderült az új vezető személye, aki nem más, mint az orosz miniszterelnök-helyettes, Alexander Zhukov. Az oroszok szeretnének a következő téli olimpián (Szocsi – 2014) hazai pályán jól szerepelni, ehhez pedig úgy tűnik, hogy egy befolyásos politikus lehet a legalkalmasabb vezető. A célokat tekintve nem „gatyáznak” az oroszok, hiszen Zhukov a székfoglalójában elmondta, hogy szeretné, ha az orosz csapat megnyerné négy év múlva az olimpia éremtáblázatot. Első lépésként persze szeretnének jól szerepelni Londonban a nyári olimpián, ahol az elvárás az, hogy a pekingi eredménysort (23 aranyérem, összesen 72 érem, 3. helyezés az éremtáblázaton) megismételjék. Az 54 esztendős Zhukov a csütörtöki szavazáson egyedüli jelölt volt az elnöki posztra, amelyre végül titkos szavazással (213-ból 204 IGEN-nel, 5 – NEM mellett, 4 érvénytelen szavazattal) választották meg.
Vancouver - 2010 képekben
A vancouveri téli olimpia és paralimpia ugyan már több mint két hónapja véget ért, de talán nem késő még feleleveníteni a legjobb fotókat a játékok kapcsán. Az általam jónak és emlékezetesnek ítélt tíz legjobb képet tettem be ebben a szubjektív válogatásba:
1. A paralimpia záróünnepségén az orosz kerekes székes break-táncos, Maxim Sedakov bemutatóját is figyelemmel kísérhette a közönség. A téli paralimpiai játékok utolsó hivatalos eseményén már a 2014-es szervezők, tehát Szocsi városa is bemutatót tartott.
Örömmámor Vancouverben
Gyakran olvassuk a hírekben, hogy az egyes sportesmények után milyen ünneplés és hangulat uralkodik egy-egy városban. A vancouveri olimpia -kanadai szempontból- legrangosabb és legörömtelibb eseménye a férfi jégkorong torna döntője volt. Az alábbi videó bemutatja, hogy a helyi idő szerint délután rendezett döntő után milyen fieszta hangulat uralkodott Vancouver utcáin. Érdemes végignézni a videót, van benne egy-két érdekes arc... :)
TOP 10 - jégkorong Vancouver 2010
A vancouveri téli olimpia már két hónapja véget ért, az ott elért eredmények azonban sokak emlékezetében örökre megmaradnak. A jégkorong torna legszebb jeleneteiből és góljaiból csemegézik az alábbi összeállítás. Érdemes végignézni !
Olimpikon télen-nyáron
A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület áprilisi klubnapjának vendége Haklits András volt. A 32 éves szentpéterfai kalapácsvető három nyári olimpia után februárban, Vancouverben a horvát négyesbob csapat tagjaként szerepelt. Így elmondhatja magáról, hogy ő az egyetlen vasi sportoló, aki nyári és téli olimpiánis megméretette magát. Az olimpikonnal a jól sikerült teltházas esten– egyebek mellett – további terveiről is beszélgettünk. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket.
Névjegy
1977. szeptember 23-án született Szombathelyen. Szülőfaluja a horvátok lakta Szentpéterfa. Németh Pál dobócsoportjában ismerkedett meg a kalapácsvetéssel. 1997-ben a horvát állam által felkínált lehetőséggel élve, felvette a horvát állampolgárságot. Miután ez időben az óriási hazai konkurencia miatt nem volt reális esélye a világversenyeken való részvételre, döntését edzője is támogatta. Már horvátként felvételt nyert az USA-beli Georgia egyetemre, ahol közgazdász diplomát szerzett. Kalapácsvetőként a sydney-i olimpián a 29., Athénben a 21., míg Pekingben már a 8. helyen végzett. A vb-kről egy 2009-es 7. helyezés a legjobb eredménye. 1999-ben az utánpótlás EB-n ezüstérmet nyert, most a felnőtteknél szeretné éremmel gazdagítni eredménylistáját. Tavaly őt választották az év atlétájának Horvátországban.
– Négy éve tévén néztem a torinói olimpia bob versenyeit, ahol a horvát csapat is elindult. Miután izgalmasnak találtam az őrült száguldást, elhatároztam, hogy az olimpia után megkeresem a horvát bobosokat. A gondolatot tett követte, 2006 őszén részt vettem az első edzőtáborozáson. A bobosoknál egyébként nem ritka, hogy atléták, főként sprinterek és dobóatléták alkotják a csapatot kiegészülve a kormányossal. Bár az atlétikai szövetség nem örült az ötletemnek, de hallgatólagosan tudomásul vette döntésemet.
– A vancouveri részvételhez az ötlet önmagában kevés lett volna…
– Valóban. Tavaly a kvalifikációs versenyek előtt csapatunk az 53. helyen állt a világranglistán. Innen indulva kellett megcéloznunk a biztos részvételt jelentő világranglista első 30 hely egyikét. A 11 selejtező futamot európai és amerikai helyszíneken rendezték. Bár többünket – így engem is – sérülések hátráltattak, végül január közepére biztossá vált indulásunk, huszonhetedikként kerültünk ki az olimpiára. – Milyen volt az olimpia testközelből?
–Miután három nyári olimpián már részt vettem, volt összehasonlítási alapom. Mi, bobosok a Vancouvertől messze lévő Whitlerben voltunk elszállásolva. Így a játékok hangulatából nem sokat érzékeltünk, mondhatni családias körülmények között készültünk. A megnyitó ünnepségre azért eljutottunk, felemelő érzés volt mindannyiunk számára.
– A whistleri jégcsatornáról félelmetes hírek járták be a világot, de milyen volt valójában?
– Ezen a csatornán a hivatalos edzések során csúsztunk le először, s már ekkor érzékeltük, hogy egy rendkívül gyors, technikás pályával van dolgunk. Elsődleges célunk az volt, hogy ne hibázzunk, és teljesítsük a kötelező két borulás nélküli célba érést. Az első edzésen óvatosan, betolás nélkül ereszkedtünk le, és így is csaknem 140 kilométer per órás sebességgel felborult a csapat, de a következő napon sikerült teljesíteni a rajthoz állas jogát. Egyébként az edzések alatt a 30 csapatból 25 teljesítette csak az indulás feltételeit. A maximális sebesség 154 kilométer per óra volt, mi is 150 körül mentünk a versenyen. A mi csapatunk ténylegesen amatőr körülmények között készült. Nem volt külön technikai stábunk, csak a korcsolyák csiszolása napi szinten 3-4 órát vett igénybe, és ezen kívül rengeteg idő ment el a bob javításával. Egy jobb bobnak az értéke mintegy 50-60 ezer euró. Sajnos a sérülésem a versenyig nem jött teljesen rendbe, így tartalékként én voltam a felelős a csapat körüli összes teendőért, ráadásul mindenkinek a pozícióját be kellett gyakorolnom, felkészülve arra, ha bárki megsérül, helyettesítenem kell majd.
– Ez végül a 3. és 4. futamban bekövetkezett…
– Igen, miután csapatunk szinte minden tagja valamilyen sérüléssel bajlódott, a sors úgy hozta, hogy harmadik emberként kellett beszállnom a csapatba. Hatalmas megpróbáltatás, egyben élmény volt a verseny. Úgy vélem, hogy a megszerzett 20. hellyel kellemes meglepetést okoztunk, ráadásul felülmúltuk a torinói szereplést.
– Mik a terveid a közeljövőt illetően?
– Hamarosan kezdődik az atlétikai versenyszezon, gőzerővel készülök az Európa-bajnokságra. A sok helyezés után most már az éremszerzés a célom. A kalapácsvető szezon után bobban megkezdjük a felkészülést a 2011-es németországi VB-re. Miután sokat készülünk ott, ez számunkra szinte hazai pályának számít majd, így bízom a jó szereplésben. Bobozásban hosszabb távra nem tervezek, atlétikában azonban már a londoni olimpia lebeg a szemem előtt.
Árverésen a korong
Tudjuk, hogy az Egyesült Államokban sok minden el lehet adni az Interneten, mint ahogy a licites árveréseknek is nagy hagyománya van arrafelé. Miért lenne kivétel ez alól a vancouveri téli olimpia néhány jégkorongos relikviája, amelyeket maga az olimpiai szervező bizottság értékesített. Az április elején kalapács alá került emlékek közül a férfi jégkorong torna fináléjában a mindent eldöntő gólt szerző Sidney Crosby (a svájciak elleni csoportmeccsen viselt) meze emelkedik ki, amelyet az árverésre kínál tárgyal közül a legmagasabb összegért, 35.034 dollárért vettek meg (az indító licit amúgy 5.000 dollár volt).
A finálé hosszabbításában használt pakk is gazdára talált, amely egy Ohio államban élő hoki rajongóé lett, csekély 13.088 dollár fejében. Talán kisebb az értéke annak a tálcának, amelyen a női jégkorong torna aranyérmeit vitték az éremátadási ceremóniára, ám még ez is megért közel ötezer dollárt egy rajongónak. A játékok hivatalos könyve, a kabalaállatok és (talán minden, ami mozdítható) eladó az olimpia után másfél hónappal, a szervezőbiztosság elnöke, John Furlong által dedikált hivatalos könyv például 665 dollárért (kb. 130.000 forint) kelt el.
Kevésbé jól mennek a dedikált fényképek, hiszen a kétszeres szarajevói olimpiai bajnok, a gyorskorcsolyázó Gaetan Boucher képére mindössze két licit érkezett az eBay portálon, igaz végül 130 dollárt ért új tulajdonosának. A kanadai bobos, Pierre Lueders által dedikált vancouveri ereklye nem volt ilyen kelendő, hiszen erre ugyan 12 licit érkezett, mégis „csak” 25 dollárért talált gazdára.
Olimpikonok látogatása
A szezon ugyan már véget ért a téli sportolók számára, az olimpián sikeresen szereplő amerikai versenyzőknek azonban még áprilisban is akadt kellemes kötelezettségük. Az északi összetettezőknél Vancouvert megelőzően sohasem volt még amerikai érmes az olimpiákon, most azonban alaposan kitettek magukért Bill Demongék, akik összességben hét érmet szereztek 2010 februárjában. Nem is csoda, hogy ők kerültek kiválasztásra az amerikai hadsereg által egy olyan küldetésre, amelyben a külföldön állomásozó katonák előtt kell élménybeszámolót tartaniuk. Az április 3-a és 15-e között teljesített kéthetes misszióban az egyéni olimpiai bajnok Bill Demong mellett a csapatban ezüstérmes Johnny Spillane, Todd Lodwick és Brett Camerota is részt vettek. A Dél-kelet Ázsia amerikai hadibázisain zajló „turné” konkrét programja nem ismert (hadititok!) „Jó érzés volt találkozni a csapatainkkal és átadni nekik valamit a téli olimpia hangulatából és az ottani sikereinkből. Az egész csapat egyből rábólintott, amikor megkaptuk ezt a felkérést. Ezek a nők és férfiak az életüket kockáztatják az Egyesült Államokért, azért, hogy megvédjék az általunk képviselt értékeinket.” – mondta büszkén Bill Demong.
A programot az amerikai Védelmi Minisztérium indította útjára még 1951-ben, melynek lényege, hogy a nehéz külszolgálati munka mellett színessé tegye a katonák hétköznapjait. A jelen pillanatban is idegenben szolgálatot teljesítő közel félmillió amerikai katona számára énekeseket, zenekarokat, humoristákat eljuttató program a téli játékok után érthetően most a sportolókra épített.
Forrás: http://armedforcesentertainment.com/
Vancouverben jártam: Viczián Vera
A Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör csütörtökön a vancouveri olimpián is szerepelt sífutót, Viczián Verát látta vendégül. A szerényen nyilatkozó, de az olimpiai szereplésére büszke kétgyermekes családanya élménybeszámolójának érdekesebb részeit igyekszem leírni:
- Mikor derült ki, hogy mehetsz az olimpiára és hogyan készültél fel az olimpiai szereplésre?
- A 2008 tavaszán rendezett magyar bajnokságon győztem, amivel a ranglista vezetője is lettem egyben. Az első nemzetközi versenyen aztán sikerült a kvalifikációs kritériumot is teljesíteni, így onnantól kezdve szinte biztos volt, hogy én mehetek Vancouverbe. A felkészülés nagy része szárazon zajlott nálam, azt szokták mondani, hogy a jó sífutó alapvetően nyáron készül fel a versenyekre. Sok szárazedzést végeztem, emellett pedig az idei tél során elég sokat tudtam itthon is havon lenni. Még a kerületünkben (XVI.) található Sashalmi-kiserdőben is csúsztam, de a felkészülés nagy részét a Normafánál teljesítettem. Az állóképesség nagy része itthon is megszerezhető, csak a havas edzések miatt kellett olykor külföldre utaznunk. Most sikerült nyomkészítő gépet is beszerezni a Normafánál, így egészen korrekt körülmények voltak. Igaz ugyan, hogy a Normafánál egy hónapon keresztül lehetett folyamatosan sífutni, de sajnos ez az időszak részben egybeesett az olimpiával, így nem tudtam teljes mértékben kihasználni.
- Hogyan éltétek meg az olimpiát egy olyan kis nemzet sportolójaként, ahol a havas sportágak nem számítanak annyira népszerűnek?
- Nem voltunk egyedül ebből a szempontból, sőt. Sok olyan nemzet volt még kint rajtunk kívül, ahol a téli sportok nem annyira ismertek. Számos olyan ország sportolója is ott volt, ahol még magát a havat sem ismerik, csak a hírekből. Ilyen szempontból mi itt Magyarországon nem panaszkodhatunk, főleg az idei tél során nem.
- Milyen volt maga az olimpia, mennyi időt töltöttél kint Vancouverben?
- Szerencsére sikerült eljutnom a megnyitó ünnepségre, ami hatalmas élmény volt számomra. Ezek az ünnepségek mindig emlékezetesek voltak a számomra korábban a televízió előtt ülve is, most pedig személyesen is átélni mindezt nagyszerű érzés volt. Én csak az olimpia elején voltam kint, mert a családom (két gyermek) miatt nem akartam végig kint maradni, így a záróünnepség idején már nem voltam kint Vancouverben.
- Milyen volt a hangulat a magyar csapaton belül?
- Alapvetően két részre voltunk osztva, hiszen a jeges sportágak (műkorcsolya, rövidpályás gyorskorcsolya) sportolói a városban, Vancouverben voltak, míg mi, a havas sportok képviselői fent voltunk a hegyekben a Whistlerben található olimpiai faluban. Egymásra figyeltünk, tudtunk a mások eredményeiről, igazi csapatként éltük meg az olimpiai napokat. Sajnos a külföldi sportolókkal, sífutókkal nem alakultak ki szorosabb kapcsolatok, mert nálunk szinte mindenki a saját versenyére fókuszált. Nagy olimpiai „buli” hangulatról nem tudok beszámolni, legalábbis az olimpia első hetében ilyen nem volt érezhető a versenyzők között. Persze a nagyobb nemzetek képviselői sem voltak megközelíthetetlenek, teljesen emberien viselkedett mindenki. A finnekkel például reggelente együtt gimnasztikáztunk. Az olimpia falu egy kis településen (Whistler) volt, az erdő közepén, alaposan körülvéve biztonsági személyzettel, így egy picit el voltunk szigetelve a vancouveri hangulattól. Én ezt azonban nem igazán bánom, nekem ez a felhajtás is egy kicsit sok volt. Hozzá voltam szokva, hogy az edzés-odautazás-verseny-hazutazás határozza meg a programomat, most ez a ritmus megtört, hiszen az akklimatizálódás miatt már jóval korábban kint voltunk a helyszínen.
- Nagy visszhangja volt az olimpiai sprint versenyen a szlovén Petra Majdic bukásának és későbbi bronzérmének, versenyzőként ezt a helyzetet ti hogyan éltétek meg kint?
- Sok gond volt valóban a szervezéssel és a pályák biztonságával. Velem is többször előfordult, hogy edzettem és azt láttam, hogy másfél-két méter mélységben egy betonút megy a pálya mellett, ahol pedig autók mennek és semmiféle védőháló nincsen kihelyezve. Az eset után én elsősorban azon csodálkoztam, hogy Majdicot engedték elindulni a sprint verseny selejtezőjében, a mezőny végére rangsorolva. Ha velem történik hasonló, aligha kapok ilyen engedményt. A verseny technikai delegáltja (TD), azonban szlovén volt, bizonyára az ő személye is közrejátszott abban, hogy Majdic végül elindulhatott. Sok edző furcsállta a döntést, de végül –talán emberbaráti okokból- a svédek sem óvtak. (ha Majdicot kizárják, az ő versenyzőjük lehetett volna ugyanis bronzérmes)
- Eredetileg két versenyszámban indulhattatok volna Tagscherer Zoltánnal, a másik magyar sífutó résztvevővel, végül ez miért nem jött össze?
- Meglehetősen felületesen voltak meghatározva az indulási feltételek. A legutóbbi két téli olimpián, Torinóban és Salt Lake Cityben is az volt a bevett szokás, hogy aki kvalifikációt szerez, az indulhat a sprintben és az egyenkénti indításos futamban is. Mi így készültünk most is, mint ahogy a kis nemzetek többsége is. Zoli a sprintben szerzett eredetileg kvalifikációt, de a 15 km-es versenyben történt indulása után ebben a számban mégsem lehetett ott a rajtnál. Mi sem értjük, hogy miért, de a verseny előtti nap éppen pályabejárásra mentünk, amikor láttuk a FIS (Nemzetközi Síszövetség) kifüggesztett információját, hogy mégsem lehetünk ott a rajtnál. Jó lett volna nekünk is három naponta versenyezni, mint a többieknek, így az számban történt indulásommal egy kicsit kívülállónak éreztem magam a versenyből.
- Benned lehet még egy olimpia, találkozunk veled Szocsiban is?
- Nem hinném, hogy ez bekövetkezne. Számomra már a mostani szereplés is egy óriási élmény. Közel harminc éve sífutok és évekkel ezelőtt nem is álmodtam volna ilyenről, hogy ott lehetek a játékokon. Nálam egy picit fordított a menetrend úgy tűnik, hiszen a többséggel ellentétben fiatalon mentem hosszú távokat, már 30 évesen Worldloppet Masters minősítésem volt, most viszont már inkább a rövidebb távokat, az intenzívebb erőkifejtéseket kedvelem. A sportág iránti lelkesedésem töretlen, de egyéb elfoglaltságaim (munka, család) miatt nem hiszem, hogy még egy olimpiai felkészülést végig tudnék csinálni.
Április 8-án Viczián Vera a vendég
Aktuális vendége lesz április elején a XVI. kerületben működő Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Körnek. A 2010. április 8-án rendezendő program során ugyanis a vancouveri olimpikon sífutó, Viczián Vera (a képen) lesz a baráti kör vendége. Aki kíváncsi a kétgyermekes édesanya olimpiai élményeire, azt szeretettel látják az ingyenes programon, ahol kötetlenül lehet kérdezni Verát és az UTE jégkorong szakosztály fiatal (10-13 éves) jégkorongozóit és edzőit (Ancsin János – szakosztályvezető, Baróti Zsolt – edző)
Utolsó kommentek