Minden idők legnagyobb volumenű szerződését hozták tető alá a paralimpiai mozgalom képviselői, akik exkluzív megállapodást kötöttek a Sainsbury’s áruházlánccal. A BBC beszámolója szerint a megállapodás arról szól, hogy a külföldön is ismert áruházlánc egyike lesz a 2012-es londoni paralimpia két fő szponzorának. A több millió fontos megállapodás értelmében a Sainsbury’s 850 áruházában exkluzív kereskedelmi jogokkal rendelkezik majd a paralimpiához köthető termékek és szolgáltatások ügyében. A brit áruházlánc lett az első olyan szponzora a két év múlva sorra kerülő paralimpiai játékoknak, amely ezzel párhuzamosan nem támogatja az olimpiai játékokat is.

A Sainsbury’s ügyvezető igazgatója, Justin King elmondta, hogy azért fókuszálnak egyedüliként a parasportolók vetélkedésére, mert ezáltal egyedi lehetőséghez jutnak. Az olimpiával ellentétben ugyanis a paralimpián a támogatók jelen lehetnek a stadionokban, a cég pedig a sportolók rajtszámát és a fáklyaváltót is szeretné támogatni. A brit áruházlánc dolgozói közül (amolyan ellentételezésként) jó néhány részesei lehetnek majd az olimpiai fáklyaváltónak, ráadásul a cég szeretné megkönnyíteni azt is, hogy dolgozói önkéntesként vegyenek részt a 2012 nyarán rendezett eseményeken.