Az ősi rivális Pakisztánhoz hasonlóan az indiai olimpiai csapatnak is merész céljai vannak a 2012-es londoni olimpiára. Az indiai kormány ugyanis rögzítette „elvárásait” a leendő olimpiai csapattal szemben. A tervek szerint az ázsiai ország küldöttsége 10-12 érmet szeretne szerezni a brit fővárosban, ami azért is számít merész elképzelésnek, mert az indiaiak Pekingben is csupán három éremmel zártak. Ráadásul a 2008-as produkció így is történetük legjobb ötkarikás szereplését jelentette. A lécet persze nem véletlenül tették ennyire magasra az indiai sportolók számára, a 2011-es Nemzetközösségi Játékok például már jelezte, hogy azért van valóságalapja az elvárásoknak. Az Új-Delhiben rendezett versenyen ugyanis a házigazdák (101 éremmel, közte 38 arannyal) az éremtáblázat második helyén zártak Ausztrália mögött. „Kiválasztottunk néhány fő sportágat, ezekre összpontosítjuk az erőforrásainkat” – nyilatkozta a sportminisztérium titkára, Rahul Bhatnagar a tervekről. Indiának persze nem lesz könnyű dolga mindezt elérni, hiszen ellentétben a Nemzetközösségi Játékokkal (ahol rendezőként minden számban nevezhettek sportolókat), Londonra kőkemény kvalifikációs kritériumokat kell teljesíteni a kijutáshoz is.

India az 1900-ban Párizsban rendezett olimpián szerepelt először, azóta sportolói összesen 20 érmet (közte kilenc aranyat) szereztek, ennek tükrében is elég „meredek” a mostani célkitűzés. A kilenc aranyérem egyébként szinte kivétel nélkül a gyeplabdázók nevéhez fűződik, csupán a sportlövő Abhinav Bindra pekingi győzelme volt az első olyan ötkarikás arany, amit nem csapatsportágban szereztek India legjobbjai. A pekingi olimpián az indiai sportolók birkózásban (Sushil Kumar) és az ökölvívásban (Vijender Kumar) szereztek még két bronzérmet. Utóbbi sportoló számos profi ajánlatot utasított vissza az elmúlt években annak érdekében, hogy továbbra is amatőr maradjon, így ott lehessen a londoni olimpián. A fenti sportágak mellett tollaslabdában (Saina Nehwal), női ökölvívásban (Mary Kom) és sportlövészetben számítanak éremre az indiaiak. Utóbbi sportágban Tejaswini Sawant és a blogunkban korábban már bemutatott Gagan Narang is esélyes lehet, akár a győzelemre is. Ja, mellesleg India a riói olimpiára már 7-8 aranyéremmel számol… Ha figyelembe vesszük az ország naponta hatalmas mértékben gyarapodó lakosságát, akkor talán nem is annyira irreálisak ezek az elképzelések.