Az egyik svéd rádiónak nyilatkozva Carolina Klüft bejelentette, hogy a londoni olimpia után befejezi sportolói pályafutását. Klüft a női hétpróba egyik korszakos alakjának számít, a még csupán 28 esztendős sportoló azonban vélhetően így sem lesz aranyesélyes a londoni játékokon, mert 2008 márciusában, nem sokkal a pekingi olimpia előtt – sokakat meglepve, de főként sorozatos sérülései miatt - a hétpróbáról a számára sokkal kevesebb sikert hozó távolugrásra és hármasugrásra váltott.

„Itt lesz az ideje lassan annak, hogy valami mást csináljak az életemben. Olyan régóta atletizálok már, hogy nem is nagyon volt időm mással foglalkozni eddig. Sok egyéb dolgot is csinálhatnék.” – nyilatkozta Klüft, aki a 2003-as párizsi világbajnokságon kezdte el sikersorozatát. Ezt követően ugyanis hétpróbában megnyerte az athéni olimpiát, illetve a 2005-ös (Helsinki) és a 2007-es (Oszaka) szabadtéri világbajnokságot is. Utóbbi versenyen érte el az egyéni csúcsának számító 7032 pontos teljesítményt, amelynél csak a világrekorder Jackie Joyner-Kersee tudott jobbat ebben a számban.

„Azt hiszem, egy időre elegem van a sportból, így valami teljesen mással szeretnék foglalkozni. Azt hiszem, hogy az embereket tudnám motiválni, de ezt sok egyéb területen is meg lehet tenni, nem csak a sportban edzőként.” – jelezte Klüft, hogy jövőre totális változás várható az életében. A Radiosportennek adott interjúban azt is elmondta, hogy már nem motiválják úgy az edzések, mint korábban, de ettől függetlenül a svédek 4x100-as váltójában még szeretne ott lenni a brit fővárosban rendezendő olimpián, előbb azonban az idei tegui világbajnokságon próbálkozna ismét a távolugrás-hármasugrás duplával.