Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

20 évesen vonul vissza a gerenda olimpiai bajnoka

Meglepő bejelentést tett az amerikaik olimpiai bajnok tornásza, Shawn Johnson. A Pekingben gerendán olimpiai bajnoki címet szerző - emellett pedig még három tovább ezüstérmet is begyűjtő - tornásznő ugyanis alig három nappal az amerikai bajnokság előtt elbúcsúzott szeretett sportágától. A még mindig csak 20 esztendős Johnson döntésében bennfentesek szerint egy sérülés játszhatott közre, az ötszörös világbajnok ugyanis bal térdének visszatérő problémái miatt már nem tudja az általa elvárt magas szinten űzni a sportágat.

0 Tovább

Kenya földdel és autóval fizetne az olimpiai bajnokoknak

Alig kétszáz nappal a londoni olimpia megnyitója előtt bizakodóak a kenyai olimpiai csapat vezetői, akik úgy látják, hogy idén minden korábbinál népesebb csapatuk lehet a játékokon. Az először 1956-ban olimpiai résztvevő Kenya a 2004-es athéni olimpián indult a legnagyobb csapattal, akkor 94 sportolójuk vett részt a játékokon. A tervezett nagy létszámú csapattól persze eredményeket is várnak, így bíznak a pekingi 14 érmes termés túlszárnyalásában.

Érdekes módon Kenya Pekingben csupán 48 sportolóval vett részt, ennek tökérben pedig az ott megszerzett hat (!) aranyérem kifejezetten jó aránynak minősül, amely amúgy az afrikai ország valaha volt legjobb olimpiai szereplését is jelenti. A kiemelkedő siker természetesen a kenyai atlétáknak köszönhető, akik valamennyi érmet szállították Pekingben és akik ezzel a sportági éremtáblázaton az Egyesült Államok és Oroszország mögött a harmadik helyet szerezték meg.

„Sok fiatal tehetségünk van, akik képesek hasonlóan jól szerepelni majd Londonban is. Ehhez kellenek viszont a megfelelő feltételek és edzési lehetőségek. Ebben a vonatkozásban jobban állunk, mint a 2008-as olimpia előtt, így bizakodva várjuk a nyári eseményt” - nyilatkozta a kenyai olimpiai bizottság elnöke, a korábbi kétszerese olimpiai bajnok Kipchoge Keino. „Szeretnénk kiemelten jutalmazni a jól szereplő sportolóinkat, a szokásos pénzügyi juttatásokon felül pedig azt tervezzük, hogy művelhető földet illetve autót adunk nekik” - tette hozzá Paul Otuoma, kenyai sportminiszter.

Most már nem csak az atlétáktól várnak kiemelkedő eredményt (akik az ország eddigi 75 olimpiai érméből 68-at szereztek), hanem például a korábban a maradék hét érmet megszerző ökölvívóktól is, akik utoljára 1988-ban (Robert Wangila révén) szereztek aranyérmet. Az atlétika szerepel persze nyilvánvalóan most is a fókuszban, de olyan kenyai sportolók is sztárokká válhatnak majd Londonban, mint például Jason Dunford, aki a pekingi olimpia 100 méteres pillangóúszásának döntőjében ötödik lett az amerikai Michael Phelps mögött.

0 Tovább

Stephanie Rice az olimpia után visszavonul

Londonban még versenyez, de utána befejezi karrierjét az ausztrálok háromszoros olimpiai bajnok úszója, Stephanie Rice. Az olimpia előtt nyolc hónappal már a jövőjéről hozott döntést az ausztrálok háromszoros olimpiai bajnoka, Stephanie Rice. „Akkor már 24 éves leszek és éppen itt lesz az ideje annak, hogy valami újjal foglalkozzak” - mondta Rice, aki 2008-ban mindkét vegyesúszó számot megnyerte és emellett tagja volt a 4x200-as győztes gyorsváltónak is. Jelen állás szerint Rice nem tudja elképzelni, hogy a londoni olimpia után is találjon még motivációt az újabb négy évig történő folytatáshoz. Az ausztrál úszónő tavalyi vállműtéte után nem volt igazán csúcsformában az idei sanghaji világbajnokságon, ahol csupán egy egyéni bronzéremmel fejezte be szereplését.

0 Tovább

Három évet várt az olimpia aranyra a kenyai futó

Elég sok időt várt jól megérdemelt pekingi aranyérmére Asbel Kipruto Kiprop, aki Rashid Ramzi kizárása után lett az 1500 méteres síkfutás olimpiai bajnoka. Azt már régóta tudni lehetett, hogy a bahreini színekben versenyző Rashid Ramzitól doppingügye miatt elvették a pekingi 1500 méteres síkfutás olimpiai bajnoki címét, az igazi győztes azonban csak három év és 110 nappal a finálé után kapta meg az aranyérmet. A kenyai fővárosban, Nairobiban rendezett ünnepségen Kipruto Kiprop az egykori legendás kenyai futótól, Kipchoge Keino-tól vette át az aranyérmet. A Kenya történetének első olimpiai bajnoki címét (1968) nyerő Keino most már hazája olimpiai bizottságának elnökeként adta át a medáliát jogos tulajdonosának.

Ramzi kizárása után a szám ezüstérme a harmadikként célba érő új-zélandi Nicholas Willishez került, míg bronzérmes a francia színekben szereplő Mehdi Baala lett. Kipropnak most kellemes hónapjai voltak az esztendő második felében, hiszen a tegui világbajnokságon megnyerte az 1500 métert, a mostani ceremónia után pedig így már mindkét fontos címet magáénak mondhatja.

0 Tovább

Doppingvétség miatt nem indulhat a pekingi bajnok

Doppingvétség miatt biztosan nem vehet részt jövőre a londoni olimpián Hui Liao, Peking 69 kg-os súlyemelő bajnoka. A kínai sportminisztérium ugyan még nem erősítette meg a hírt, de a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség honlapja már arról tudósít, hogy 2014 szeptemberéig eltiltották Hui Liaot, a pekingi olimpia súlyemelő bajnokát. A most 24 éves emelő a kínai fővárosban elért sikere után egy évvel világbajnoka is lett a súlycsoportnak, most azonban - egyelőre még nem publikált - tiltott anyag használatán érték, így még három évig, tehát 2014 szeptemberéig nem versenyezhet.

0 Tovább

Rebecca Romero nem indul Londonban

A pekingi olimpia egyik sztárja volt a kerékpáros olimpiai bajnok Rebecca Romero, aki privát okokra hivatkozva lemondott a londoni játékokról. Vélhetően nem könnyű szívvel hozta meg döntését a londoni részvételről Rebecca Romero, aki személyes okokra hivatkozva nem indul el a hazai olimpián. „Az utóbbi időszakban fontos helyzetekben rendre rossz dolgok történtek velem, így nem érzem, hogy bennem lenne az esély egy újabb aranyéremre” - nyilatkozta hétfőn a 31 esztendős brit sportoló, aki három évvel ezelőtt az első női sportoló lett a szigetországból, aki két különböző sportágban is tudott olimpiai érmet nyerni.

Romero Pekingben a 3000 méteres üldözéses versenyt nyerte meg a kerékpárosoknál, az ezt megelőző olimpián Athénban pedig még evezősként szerepelt, ahol a brit négypárevezős tagjaként olimpiai ezüstérmet szerzett. Romero mostani döntésében annak is nagy szerepe lehet, hogy a londoni játékok kerékpáros versenyprogramjáról lekerült a 3000 méteres üldözéses verseny. A brit kerekes egy ideig az országúti időfutamra koncentrált, szeptember elején a negyedik helyen végzett ebben a számban a brit bajnokságon, de mostani döntése alapján már feladja a reményt a részvételre.

0 Tovább

LaShawn Merritt is készülhet Londonra a hathónapos szabály eltörlése után

A birkózó világbajnok Kiss Balázs mellett több nemzetközileg ismert sztársportoló is feszült várakozásokkal tekintett a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtöki döntése elé, amelyben eltörölték a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által még 2008-ban létrehozott ún. oszakai-szabályt. A döntés azt jelenti, hogy a korábban - az adott olimpiai ciklusban kapott hat hónapnál régebbi eltiltásuk miatt - körön kívülre került sportolók mégis indulhatnak a jövő évi londoni olimpián.

A „felmentettek” körébe tartozik az amerikaiak olimpiai és világbajnok atlétája, LaShawn Merritt is, akinek így alkalma lesz a Pekingben megszerzett ötkarikás elsőségének megvédésére.  A sportolót természetesen rögtön meg is kérdezték a folytatásról, aki jelezte, hogy a korábbiaknál is elszántabban veti bele magát a londoni felkészülésbe. „Keményen fogok edzeni, sokkal keményebben, mint bármikor korábban” - nyilatkozta a 25 esztendős Merritt, akit 2010-ben tiltottak el 21 hónapra, mivel szervezetében tiltott anyagra bukkantak. Az amerikai sportoló akkor azzal védekezett, hogy a szer egy, a nemi vágyak fokozására használt szerből jutott be a szervezetébe - az indoklást azonban nem fogadták el.

„Az utóbbi két év nagyon kemény volt számomra” - ismerte el Merritt, akinek edzője és családja jelentette a legfőbb támaszt a nehéz hónapok során. A négyszeres világbajnok futó saját bevallása szerint is több álmatlan éjszakán van túl, de ezek a tapasztalatok mentálisan megerősítették őt, így Londonban még jobb lesz majd. „Az elmúlt két évben sok időm volt gondolkozni, így sok szempontból más megvilágításba került az életem. Megtanultam óvatos lenni az edzéseken és sokkal jobban tudok figyelni a szervezetem jelzéseire is” - tette hozzá Merritt, aki már az idei tegui világbajnokságon is sikeresen tért vissza eltiltása után, ahol azonban a döntőben kikapott a grenadai junior világbajnok Kirani Jamestől, aki a londoni olimpián is fő riválisa lehet.

0 Tovább

Ronaldinho végre olimpiai aranyat nyerne Brazíliának

Bármennyire is furcsa, az ötszörös világbajnok brazil válogatott még sohasem győzött az olimpián - jövőre Ronaldinhoval talán végre sikerül. A brazil nemzeti válogatott ugyan négy olimpiai érmet is szerzett már az ötkarikás játékokon, de az 1984-es és 1988-as ezüstérem, valamint a ’96-os és 2008-as bronzérem ellenére győzniük még egyszer sem sikerült. A tavalyi világbajnokság és az idei Copa America kudarca után különösen hangsúlyos lesz a londoni olimpia, amelyen a tervek szerint a jelenleg a Flamengoban játszó Ronaldinho is részt venne. „Az álmom az, hogy megnyerjük az aranyérmet. Ez a cím még nagyon hiányzik a pályafutásomból” - nyilatkozta az egykoron a világ legjobb játékosának is megválasztott klasszis.

A korábbi BL-győztes és világbajnok játékos a közelmúltban nyerte vissza helyét a brazil válogatottban, miután a brazil bajnokságban nyújtott jó teljesítménye alapján Mano Menezes szövetségi kapitány ismét beválogatta őt. A most 31 esztendős játékosnak persze nincs könnyű dolga bekerülni a selecao kezdőcsapatába, ahol hemzsegnek a fiatal tehetségek. „Az olimpiai szereplés segíthet nekem abban, hogy ott lehessek a brazil csapatban a 2014-es hazai rendezésű világbajnokságon. Neymar, Lucas és a többi fiatal a jövő emberei a válogatottnál. Én azért vagyok itt, hogy segítsek nekik a tapasztalatommal és úgy érzem, ez a rendszer működik is” - vallott a korával kapcsolatos kérdésről Ronaldinho, aki 2000-ben és 2008-ban is járt már olimpián, utóbbi alkalommal pedig bronzérmet akasztottak a nyakába.

Az olimpiai játékokon a csapatok 23 év alatti játékosokat nevezhetnek, ezen felül pedig három „túlkoros” is bekerülhet a keretbe - ezen helyek egyikére pályázik Londonra Ronaldinho is.


0 Tovább

Nem kapott vízumot az afgán olimpiai érmes

Küzdelemben kevesen tudják legyőzni, mégis esélytelen megnyerni a Brit Nagydíjat Afganisztán első olimpiai érmét szerző Rohullah Nikpai tekvondós. A sportoló Manchesterbe szeretett volna utazni, de a helyi hatóságok nem adták meg neki az országba való belépéshez szükséges vízumot. A szervezők szerint az okozta a problémát, hogy az afgán csapatvezetés későn nyújtotta be a kérelmet. Nikpai a 2008-as pekingi játékokon nyert bronzérmet, ahogy az idei világbajnokságon is harmadik lett.

0 Tovább

Rogge: Kína várja ki a sorát

Legalább két évtizedet kell várnia Kínának arra, hogy ismét nyári ötkarikás játékokat rendezzen - jelentette ki Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a Xinhua hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában. A sportvezető azt mondta, az a sportszerű, ha az ázsiai ország türelmesen kivárja az újabb lehetőséget, esélyt adva ezzel más nemzeteknek is a rendezésre.

A 2008-as pekingi olimpia az általános vélekedés szerint nagyon sikeresnek bizonyult annak ellenére, hogy a játékok előtt Tibetben emberjogi szervezetek tiltakozása, tüntetések és erőszakos cselekmények zavarták meg az esemény felvezetését. Rogge úgy vélte, több kínai város, például Sanghaj vagy Csuangcsu szintén képes lenne az olimpia lebonyolítására. Utóbbi tavaly az Ázsiai Játékoknak adott otthont, Sanghajban pedig a világkiállításra illetve vizes világbajnokságra került sor a közelmúltban.

0 Tovább
«
12345

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek