Már 1200 jegyet vásároltak a magyar szurkolók a londoni olimpia kajak-kenu döntőire. Mindhárom finálé napon legalább (!) 400 Magyarországról utazó szurkoló már biztosan ott lesz 2012-ben Londonban a kajak-kenu versenyeken. A szegedi kajak-kenu világbajnokságon 14 olimpiai kvótát szerző magyar csapat tagjai 2012. augusztus 8.-án, 9.-én és 11.-én szállhatnak majd vízre az olimpiai érmekért és pontokért. A helyszín különleges, a windsori kastélyhoz közeli Eton Dorney, az 1440-ben alapított nemzetközi hírű magániskolához közeli terület.
Mint ismert, Szegeden, egy hete öt nap alatt, összesen több mint 40.000 néző, hat magyar világbajnoki arany, egy ezüst és három bronzéremnek is örülhetett. Az éremtáblázaton csak a németek előztek meg bennünket, míg a nemzetek közötti pontversenyt Magyarország nyerte meg. A londoni olimpia kizárólagos magyarországi jegyértékesítője, a Pegazus Sport Tours más rivális országokhoz képest jóval nagyobb számú belépőjegyet igényelt a sportág olimpiai versenyeire, így egy-egy kajak-kenu finálé napon akár 700 magyar is ott lehet majd a lelátón. A MOB hivatalos utazási irodája szerint a maradék jegyek nagy valószínűséggel 1-2 hónapon belül el is kelnek, azzal együtt, hogy már csak utazási csomagban vásárolhatóak meg.
Londonban is magyaros hangulat lesz a kajak-kenu döntőkön
Már a megnyitóra toborozzák az önkénteseket
Nem lesz könnyű feladatuk azon személyeknek, akik a 2012-es londoni olimpia megnyitóünnepségének sikeréért felelnek. A kis túlzással a fél világ által várt eseményt ugyanis több százmillió szempár kíséri majd figyelemmel, így nem kell külön hangsúlyozni, hogy milyen feladat vár azon - közel tízezer – önkéntesekre is, akik részt vállalhatnak a megnyitó előadásában. A Gettómilliomos című Oscar-díjas film rendezője, Danny Boyle által tervezett ceremónián a korábbi olimpiákhoz hasonlóan nagyrészt most sem fizetett színészek, hanem önkéntesek ezrei vállalnak majd fontos szerepet.
A jelentkezőket a közelmúltban kezdte el toborozni a londoni szervezőbizottság, akik a megnyitóra (és a most még kisebb fontossággal bíró záróünnepségre) táncos, zenés performanszokat tanulnak majd be. Az alábbi linken jelentkezőknek vállalniuk kell, hogy a novemberi és decemberi hétvégi válogatások közül két vagy három alkalommal részt tudnak venni, majd pedig jövő májustól kezdődően a rendszeres próbákra is el tudnak szabadulni. A megnyitó előtt jön az intenzív hajrá, ahol három héten keresztül folyamatosan zajlanak majd a próbák a London keleti részén található Olimpiai Stadionban.
„A jelentkezőknek nem szükséges rendelkezniük korábbi előadóművészi tapasztalattal. Bőven elég, ha lelkesek és pozitív személyiséggel rendelkeznek, emellett pedig eléggé energikusak és akaratosak ahhoz, hogy egy stadionnyi ember előtt képesek legyenek részt venni az előadásban” - beszélt a követelményekről Bill Morris, a londoni szervezőbizottság ceremóniákért felelős vezetője. A pályázóknak 2012. március elejéig be kell tölteniük a 18. életévüket, a jelentkezési határidő pedig: 2011. augusztus 31. A szervezőbizottság fenntartja magának a jogot, hogy amennyiben több mint 15.000-en jelentkeznek szereplőnek, akkor számítógépes sorsolással határozza meg azok körét, akiket behív meghallgatásra.
Végleges a 2012-es paralimpia programja
Huszonegy sportág 503 versenyszámában avatnak majd paralimpiai bajnokot jövőre Londonban - a helyi szervezők csütörtökön véglegesítették a játékok programját. A nyári olimpia után nem sokkal, 2012. augusztus 29. és szeptember 9 között kerül sor Londonban a paralimpiai játékokra, ahova 150 ország közel 4200 sportolóját várják a szervezők. A hivatalos versenyprogramot csütörtökön véglegesítették, amely alapján két héten belül már a közel két millió belépő értékesítése is elkezdődhet. A szurkolók részéről már most óriási az érdeklődés a versenyek iránt, hiszen az Internetes igénylő rendszeren keresztül már közel egymillió jegyigénylés futott be a szervezőbizottsághoz.
Az egyik slágerszám természetesen itt is a 100 méteres síkfutás lesz, amelyben a hamarosan kezdődő tegui vb-n is rajthoz álló Oscar Pistorius-szal is találkozhatnak a nézők, méghozzá szeptember hatodikán este. A jegyárak öt fonttól kezdődnek, a legdrágább belépőket pedig itt is a megnyitóra árulják majd, a legjobb helyekért közel 500 fontot kell fizetni az érdeklődőknek. A londoni paralimpia teljes sportági menetrendje és jegyárai az alábbi linken érhetőek el.
Fuss te is az olimpiai lánggal!
A Samsung öt személyt keres, akik Magyarországot képviselve vihetik az olimpiai lángot a 2012-es londoni nyári játékok előtt - hangzott el a cég és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az eseményen utaltak arra, hogy a program keretében korábban olyan hírességek futottak a lánggal, mint Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszónő, Halász Judit színésznő vagy Besenyei Péter műrepülő. Molnár Zoltán, a MOB főtitkára arról beszélt, hogy a fáklyafutás az első esemény, amely ráirányítja a figyelmet a soros olimpiára, a sport nagy ünnepére. Személyes élményét is felelevenítette: az 1972-es müncheni olimpia előtt egy barátja futhatott a lánggal, amiért mindenki irigyelte őt.
A Samsung elsősorban olyan "hétköznapi" embereket keres a fáklyafutásra, akik szakmai vagy magánéletükben többet tettek, mint ami elvárható lenne, legyen szó jótékonysági tevékenységről vagy szakmai eredményekről. A Nagy-Britanniában sorra kerülő futásra szeptember elsejétől a hónap végéig lehet jelentkezni a www.samsungsport.hu oldalon. A pályázatokat a Borkai Zsolt MOB-elnök által vezetett zsűri bírálja majd el. Kassai Viktor nemzetközi labdarúgó-játékvezető, aki biztos, hogy futni fog a fáklyával, első olimpiai élményeként az 1988-as szöuli játékokat nevezte meg. A pekingi ötkarikás eseményen bíróként személyesen is részt vett, sőt, ő vezette a férfi torna döntőjét, a londoni olimpiához pedig a fáklyafutás részeseként kapcsolódik majd.
A BBC-nek is nagy kihívás a londoni olimpia
Nyolcvanöt éves története legnagyobb kihívása elé néz a brit közszolgálati televízió - a BBC a napokban adott hírt részletes olimpiai közvetítési terveiről. A brit közszolgálati televízió szeretne az esemény rangjához méltó módon tudósítani a hazai rendezésű olimpiáról, így kibővíti – eddig sem kis terjedelmű – adásait. A BBC Three névre hallgató televíziós csatornán eddig adásszünet volt napközben, az olimpia ideje alatt azonban itt is non-stop futnak majd az olimpiai közvetítések, mint ahogy a Radio5 is külön digitális rádiócsatornával bővül majd a játékok idejére.
A tervek szerint az általában csak az esti órákban „aktív” BBC Three kibővítése 4,5 millió fontos költséget jelent a közszolgálati csatornának. „Szükségünk van erre a bővítésre az olimpia ideje alatt, így a BBC One és a BBC Three csatornánkon keresztül folyamatosan figyelemmel tudjuk kísérni az eseményeket” – nyilatkozta Roger Mosey, a csatorna londoni olimpiáért felelős igazgatója. „Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen hazai televíziós társaságként nekünk kell az év legfontosabb sporteseményét feldolgoznunk, ugyanakkor arra is oda kell figyelnünk, hogy az emberek kedvenc programjai, sorozatai se maradjanak ki a kínálatból, hiszen sokan vannak, akik kívül akarnak majd maradni az olimpia-őrületen” – tette hozzá Mosey.
Tizennégy olimpiai kvóta a szegedi vb mérlege
Véget ért az idei év legfontosabb hazai sporteseménye, a szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. A magyar válogatott hat arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel zárta a viadalt, az olimpiai versenyszámokat tekintve pedig két arany- és egy ezüstérem jelentette a termést. Az olimpiai programban szereplő versenyszámban győzött a női kajaknégyesünk 500 méteren, valamint Vajda Attila a kenu egyesek 1000 méteres versenyén, ezüstöt pedig Kozák Danuta szerzett kajak egyes 500 méteren.
Storcz Botond szövetségi kapitány előzetesen tíz érmet várt a magyaroktól a szegedi világbajnokságon, ez a kívánsága teljesült, de a maximálisan elérhető kvótaszámot nem sikerült kiharcolniuk a mieinknek, a 18 olimpiai indulási jogból 14-et gyűjtöttek be. A női kajakosoknál hatból hat, a férfi kajakosoknál nyolcból hét, a férfi kenusoknál viszont négyből mindössze egyetlen megszerzett kvóta a szegedi mérleg. A hiányzó négy kvóta megszerzésére jövőre az Európa-bajnokságon nyílik lehetőség, ami a férfi kenu mezőny jelenlegi erősségét látva nem ígérkezik könnyűnek.
Megvan a magyar csapat londoni szállása
A főbejárattal szemben található sétány végén, egy 12 emeltes épületben, mintegy 350 méterre az étteremtől és közvetlenül a poliklinika szomszédságban lesz a magyar csapat szálláshelye az olimpiai faluban a jövő évi londoni nyári játékok idején. A magyar ötkarikás szervezet (MOB) honlapjának szombati beszámolója szerint a szálláshelyet a legelsők között sikerült lefoglalni. A végleges szoba- és ágyszámot a versenyzői csapat nagysága alapján határozzák majd meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előírásaival és a vonatkozó akkreditációs szabályokkal összhangban. Eldőlt az is, hogy előreláthatólag két nappal a játékok megnyitója előtt, 2012. július 25-én 14 órakor lesz a tradicionális zászlófelvonás és a magyar csapat köszöntése az olimpiai faluban.
Az e heti londoni csapatvezetői értekezleten - melyen a MOB-ot Molnár Zoltán főtitkár és Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató képviselte - több fontos dátumot ismertettek a résztvevőkkel. Az akkreditációs határidő március 23., a nevezési határidő pedig július 9. Mindkét esetben a mulasztás a részvételi jog elvesztésével járhat. A magyar csapat előzetes regisztrációjára nagy valószínűséggel április 16. és május 4. között az Európai Olimpiai Bizottságok Szervezetének (EOC) budapesti konferenciája keretében kerül sor, a véglegesre pedig már az olimpiai faluban az előzetes bejelentkezés alapján július 11-én vagy 12-én. A csapatvezetői értekezleten a szervezőbizottság (LOCOG) - az egyes területek illetékeseinek közreműködésével - 205 tagország képviselőit tájékoztatta az elvégzett munkáról és a tervekről.
Kolobkov vezeti az orosz csapatot Londonban
A sportolóként öt olimpián szerepelt Pavel Kolobkovot választották ki arra a feladatra, hogy jövő nyáron Londonban vezesse az orosz olimpiai küldöttséget. A rangos poszt (chef de mission) betöltésére az orosz miniszterelnök, egyben az Orosz Olimpiai Bizottság elnöki tisztét is betöltő Alexander Zsukov kérte fel a 41 esztendős ex-sportolót.
Kolobkov az 1988-as szöuli olimpián még szovjet színekben szerepelt először az olimpián, ahol a párbajtőrözők csapatversenyében rögtön bronzérmes lett. Négy évvel később Barcelonában egyéni ezüst- és csapat bronzérem, Atlantában újabb csapat ezüstérem volt a termés számára. A sportolói pályafutás csúcsára a 2000-es olimpián ért fel, amikor egyéniben olimpiai bajnok lett, négy évvel később Athénban pedig egyéni bronzéremmel zárta le ötkarikás karrierjét. A sikeres vívó civilben is közel maradt a sporthoz, tavaly nevezték ki az orosz sportminiszter helyettesévé. „Azt gondolom, hogy logikus döntés született, hiszen több olimpiáról van tapasztalatom versenyzőként, amit most vezetőként is tudok majd hasznosítani” – nyilatkozta az ötszörös világbajnok Kolobkov.
Sportvezetőként nem lesz várhatóan könnyű dolga, hiszen igencsak nagyméretű csapatot kell majd kordában tartania és vezetnie. Az orosz csapat legutóbb Pekingben 455 sportolóval vett részt és bár a kvalifikációs versenyek java része még hátravan, vélhetően Londonban is hasonlóan nagy sportolói küldöttséggel indulhatnak majd.
A NOB nem aggódik a londoni zavargások miatt
Egy 29 esztendős fiatalember halála miatt robbantak ki zavargások még a múlt héten Londonban. Az immáron harmadik napja tartó erőszakos cselekmények sokak szerint aggasztóak az alig egy év múlva sorra kerülő olimpia előtt. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetői azonban úgy tűnik, hogy nem aggódnak emiatt. „Ez a londoni hatóságok feladata és hatásköre, mi pedig teljes mértékben megbízunk bennük, hogy megfelelően kezelik a helyzetet” – nyilatkozta a szervezet egyik szóvivője.
„Az emberek csodálatos olimpiát élhetnek majd át jövőre” – igyekezett megnyugtatni a kedélyeket London város polgármestere, Boris Johnson, aki hamarosan szabadságát is megszakíthatja, amennyiben nem áll helyre a rend a brit fővárosban. Bár a randalírozók egyelőre még az olimpia biztonságát nem veszélyeztetik, a szerdára tervezett Anglia-Hollandia barátságos labdarúgó mérkőzést miattuk mondták le a szervezők.
Brit sikerek az olimpiai teszt versenyeken triatlonban
Vasárnap a londoni Hyde Parkban rendezték meg a jövő évi nyári olimpia triatlon tesztversenyét a férfiaknál, amely a brit Alistair Brownlee sikerével ért véget. A kerékpáros részben elszökő triatlonos idén remek évet teljesít, ez a sikere pedig már a 10. volt a triatlon világsorozatban. Az időnként esőben rendezett közel két órás verseny az egyetlen lehetőség volt a versenyzők számára az olimpiai pálya tesztelésére, amely a britek számára különösen jól alakult, hiszen szombaton a hölgyeknél Helen Jenkins győzött az olimpiai távú versenyen.
A férfi versenyben végül a 2009-es világbajnok Brownlee 1:50,09-es időeredménnyel győzött, alig 25 másodperccel megelőzve az orosz Alexander Brukhanovot, mögöttük pedig a nap legjobb futóidejét produkáló ifjabb Brownlee testvér, Jonathan végzett a dobogón, aki a hajrában a tavaly Budapesten világbajnoki címet szerző spanyol Javiert Gomezt előzte meg.
A britek mostani szereplése azért is meglepetés, mert az olimpiai programba 2000-ben felkerülő sportágban az ötkarikás játékokon még egyetlen érmet sem szereztek. A tesztverseny szervezői elégedettek voltak a pályával és azzal is, hogy a verseny során hatalmas tömeg bíztatta a versenyzőket, hasonlóval – és természetesen ezzel a két hazai aranyéremmel – jövőre is kiegyeznének.
Utolsó kommentek