Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Pellegrini nem akar zászlót vinni Londonban

"Ha nekem ajánlanák fel, visszautasítanám. Nyolcórás feladatról van szó, és mivel úszó vagyok, ez a lábamnak megterhelő lenne, még akkor is, ha másnap nem kellene versenyeznem" - mondott határozott nemet Federica Pellegrini olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó. A hirtelen tett nyilatkozatot a sportoló később korrigálni igyekezett, hangsúlyozva: természetesen nagy megtiszteltetés lenne számára, ha az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) őt kérné fel londoni zászlóvivőnek, de fájó szívvel visszautasítaná, mivel a megterhelő feladat veszélybe sodorhatná a londoni teljesítményét.

Pellegrini rögtön megoldást is talált: azt javasolta, hogy a friss tőröző világbajnok Valentina Vezzali vezesse a londoni olimpia nyitóünnepségén felvonuló olasz csapatot. "A lobogó vitele nem keresztút, hanem valódi megtiszteltetés" - reagált Gianni Petrucci, a CONI elnöke, hozzátéve: csak jövő májusban jelölik ki a zászlóvivőt. Pellegrini első versenye a londoni nyitóünnepség után 36 órával lesz - írták az olasz sportlapok, melyek szerint a 23 éves úszófenomén nem túl diplomatikus kijelentéseivel próbálta meg elkerülni, hogy neki kelljen vinni az olasz zászlót.

1 Tovább

Rebecca Romero nem indul Londonban

A pekingi olimpia egyik sztárja volt a kerékpáros olimpiai bajnok Rebecca Romero, aki privát okokra hivatkozva lemondott a londoni játékokról. Vélhetően nem könnyű szívvel hozta meg döntését a londoni részvételről Rebecca Romero, aki személyes okokra hivatkozva nem indul el a hazai olimpián. „Az utóbbi időszakban fontos helyzetekben rendre rossz dolgok történtek velem, így nem érzem, hogy bennem lenne az esély egy újabb aranyéremre” - nyilatkozta hétfőn a 31 esztendős brit sportoló, aki három évvel ezelőtt az első női sportoló lett a szigetországból, aki két különböző sportágban is tudott olimpiai érmet nyerni.

Romero Pekingben a 3000 méteres üldözéses versenyt nyerte meg a kerékpárosoknál, az ezt megelőző olimpián Athénban pedig még evezősként szerepelt, ahol a brit négypárevezős tagjaként olimpiai ezüstérmet szerzett. Romero mostani döntésében annak is nagy szerepe lehet, hogy a londoni játékok kerékpáros versenyprogramjáról lekerült a 3000 méteres üldözéses verseny. A brit kerekes egy ideig az országúti időfutamra koncentrált, szeptember elején a negyedik helyen végzett ebben a számban a brit bajnokságon, de mostani döntése alapján már feladja a reményt a részvételre.

0 Tovább

LaShawn Merritt is készülhet Londonra a hathónapos szabály eltörlése után

A birkózó világbajnok Kiss Balázs mellett több nemzetközileg ismert sztársportoló is feszült várakozásokkal tekintett a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtöki döntése elé, amelyben eltörölték a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által még 2008-ban létrehozott ún. oszakai-szabályt. A döntés azt jelenti, hogy a korábban - az adott olimpiai ciklusban kapott hat hónapnál régebbi eltiltásuk miatt - körön kívülre került sportolók mégis indulhatnak a jövő évi londoni olimpián.

A „felmentettek” körébe tartozik az amerikaiak olimpiai és világbajnok atlétája, LaShawn Merritt is, akinek így alkalma lesz a Pekingben megszerzett ötkarikás elsőségének megvédésére.  A sportolót természetesen rögtön meg is kérdezték a folytatásról, aki jelezte, hogy a korábbiaknál is elszántabban veti bele magát a londoni felkészülésbe. „Keményen fogok edzeni, sokkal keményebben, mint bármikor korábban” - nyilatkozta a 25 esztendős Merritt, akit 2010-ben tiltottak el 21 hónapra, mivel szervezetében tiltott anyagra bukkantak. Az amerikai sportoló akkor azzal védekezett, hogy a szer egy, a nemi vágyak fokozására használt szerből jutott be a szervezetébe - az indoklást azonban nem fogadták el.

„Az utóbbi két év nagyon kemény volt számomra” - ismerte el Merritt, akinek edzője és családja jelentette a legfőbb támaszt a nehéz hónapok során. A négyszeres világbajnok futó saját bevallása szerint is több álmatlan éjszakán van túl, de ezek a tapasztalatok mentálisan megerősítették őt, így Londonban még jobb lesz majd. „Az elmúlt két évben sok időm volt gondolkozni, így sok szempontból más megvilágításba került az életem. Megtanultam óvatos lenni az edzéseken és sokkal jobban tudok figyelni a szervezetem jelzéseire is” - tette hozzá Merritt, aki már az idei tegui világbajnokságon is sikeresen tért vissza eltiltása után, ahol azonban a döntőben kikapott a grenadai junior világbajnok Kirani Jamestől, aki a londoni olimpián is fő riválisa lehet.

0 Tovább

A NOB elégedett a londoni előkészületekkel

Ismét pozitív hangnemben nyugtázta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Szemlebizottsága, hogy remekül alakulnak a londoni nyári játékok előkészületei. "Rendkívül pozitív, amit a látogatásunk során tapasztaltunk. Nagyon nagy előrelépés történt az előkészítésben, most már csak apróságokat kell elintézni, hogy minden rendben legyen” - összegzett Denis Oswald, a NOB-bizottság elnöke a testület háromnapos londoni vizitjének végén. „Lenyűgözött bennünket az átfogó tervezés és a tesztversenyek eredményessége" - tette hozzá a sportvezető egy nappal azután, hogy az idénre tervezett tizenhét tesztverseny közül az utolsó, az íjászoké is befejeződött. Mostanra már elkészült az Olimpiai Park összes létesítménye, köztük a 80 ezres Olimpiai Stadion, illetve a vizes sportoknak otthont adó központ is. Az olimpiai falu a tervek szerint viszont csak a jövő év elejére készül el. A londoni nyári játékok 2012. július 27-én kezdődnek.

0 Tovább

Új csodamódszert találtak a növekedési hormon ellen

Új és az eddiginél biztosabb módszert találtak a szakemberek a növekedési hormon kimutatására - az új eljárást már a londoni olimpián is alkalmazhatják.Az utóbbi évtizedben megszokhattuk azt, hogy az olimpiai játékok közeledtével rendre forradalmi újításokról, korábban soha nem ismert ellenőrzési módszerekről érkeznek hírek dopping-fronton, így már Sydney, majd Athén és Peking előtt is tömeges lebukás dömpinget prognosztizáltak. Hogy az időben jött dopping-figyelmeztetés vagy az ellenőrzési módszerek mégsem tökéletes volta miatt nem volt kiemelkedő mennyiségű pozitív eset, azt nem lehet tudni.

A londoni játékok közeledtével is beindult a „dopping-PR”, amelyben egy hétfői amerikai bejelentés viszi a prímet. Az Amerikai Doppingellenes Ügynökség egyik vezetője, Travis Tygart ugyanis hétfőn az AP hírügynökségnek arról nyilatkozott, hogy új, az eddigieknél megbízhatóbb - a WADA által jelenleg még nem elfogadott - módszert fejlesztettek ki a növekedési hormon tiltott használatának kimutatására. A közelmúltban egy londoni szimpózium szakemberei által is egységesen dicsért módszer a jelenlegi módszerek által biztosított 72 órás időlimittel szemben állítólag 21 nappal a szer alkalmazása után is képes kimutatni az illegális hatóanyagot. A hírek szerint az új, tökéletesített ellenőrzési módszert már a jövő évi londoni olimpián is alkalmazhatják.

Az amerikai szakemberek szeretnék elérni az új módszer kapcsán azt is, hogy az NFL-ben is alkalmazható legyen. Más kérdés, hogy a játékosok szakszervezete egyelőre nem járult hozzá ahhoz, hogy a világszerte népszerű bajnokságban a növekedési hormon vizsgálatát is bevezethessék. A növekedési hormont 2004 óta ellenőrzik az olimpiai játékokon, de eddig még nem akadt pozitív dopping eset ezügyben, igaz az olimpián kívül is csupán nyolc olyan esetet regisztráltak eddig, ahol a HGH (human growth hormone) illegális alkalmazása kimutatható volt.

0 Tovább

Ronaldinho végre olimpiai aranyat nyerne Brazíliának

Bármennyire is furcsa, az ötszörös világbajnok brazil válogatott még sohasem győzött az olimpián - jövőre Ronaldinhoval talán végre sikerül. A brazil nemzeti válogatott ugyan négy olimpiai érmet is szerzett már az ötkarikás játékokon, de az 1984-es és 1988-as ezüstérem, valamint a ’96-os és 2008-as bronzérem ellenére győzniük még egyszer sem sikerült. A tavalyi világbajnokság és az idei Copa America kudarca után különösen hangsúlyos lesz a londoni olimpia, amelyen a tervek szerint a jelenleg a Flamengoban játszó Ronaldinho is részt venne. „Az álmom az, hogy megnyerjük az aranyérmet. Ez a cím még nagyon hiányzik a pályafutásomból” - nyilatkozta az egykoron a világ legjobb játékosának is megválasztott klasszis.

A korábbi BL-győztes és világbajnok játékos a közelmúltban nyerte vissza helyét a brazil válogatottban, miután a brazil bajnokságban nyújtott jó teljesítménye alapján Mano Menezes szövetségi kapitány ismét beválogatta őt. A most 31 esztendős játékosnak persze nincs könnyű dolga bekerülni a selecao kezdőcsapatába, ahol hemzsegnek a fiatal tehetségek. „Az olimpiai szereplés segíthet nekem abban, hogy ott lehessek a brazil csapatban a 2014-es hazai rendezésű világbajnokságon. Neymar, Lucas és a többi fiatal a jövő emberei a válogatottnál. Én azért vagyok itt, hogy segítsek nekik a tapasztalatommal és úgy érzem, ez a rendszer működik is” - vallott a korával kapcsolatos kérdésről Ronaldinho, aki 2000-ben és 2008-ban is járt már olimpián, utóbbi alkalommal pedig bronzérmet akasztottak a nyakába.

Az olimpiai játékokon a csapatok 23 év alatti játékosokat nevezhetnek, ezen felül pedig három „túlkoros” is bekerülhet a keretbe - ezen helyek egyikére pályázik Londonra Ronaldinho is.


0 Tovább

Politikai pályával kacérkodik a gátfutó olimpiai bajnok

Politikai szerepvállalásba kezdett Kína egyik legismertebb sportolója, a gátfutó olimpiai bajnok Liu Hsziang. Az athéni olimpián a 110 méteres gátfutásban bajnoki címet szerző, majd Pekingben hazai közönség előtt sérülése miatt visszalépő Liu Hsziang számára az idei esztendő jelentette az igazi visszatérést a nemzetközi élmezőnybe. A tegui világbajnokságon a kínai atléta minden bizonnyal meg is nyerte volna versenyszámát, ha a kubai Dayron Robles később kizárást érő - igaz abszolút vétlen - megmozdulása nem billenti ki az egyensúlyából. A hazájában a nehezebb évek alatt is töretlenül népszerű 28 esztendős sportember csütörtökön a politikai karrierbe is beleszagolhat, miután meghívást kapott a Kínai Kommunista Párt ifjúsági tagozatától.

A Sanghajban egy sporteseményen a tervek szerint beszédet is mondó Liu popularitását szeretné kiaknázni ezzel a párt, amelynek ifjúsági szervezete sok későbbi vezető politikus számára jelentett fontos ugródeszkát. Liu számára a politika azonban egyelőre másodlagos, hiszen az egykoron 12,91-el még világcsúcsot is tartó gátfutó jövőre Londonban ismét az olimpiai arany reményében szeretne futni. A kiváló atléta évekig küzdött Achiles-ín sérüléssel, de a tegui világbajnokságon nyújtott formája alapján ez a sérülés már a múlté és nyugodtan odasorolhatjuk őt a közvetlen (arany)esélyesek közé.

0 Tovább

Igaly Diána már Rióra koncentrál

Ugyan lemaradt a jövő évi londoni olimpiáról, de nem vonul vissza, hanem célba veszi a 2016-os riói játékokat Igaly Diána, a női skeet athéni ötkarikás bajnoka. A Magyar Hírlap szerdai száma arról írt, hogy a 46 éves sportlövő nem igazán csalódott amiatt, hogy nem sikerült londoni kvótát szereznie, hiszen korábban három évet kihagyott, és elmondása szerint "egyszerűen nem voltak meg a feltételek a kijutáshoz, az igazi sikerhez. Persze hatalmas öröm lett volna, ha sikerül" - nyilatkozta Igaly. "Büszkén mondhatom, hogy várakozáson felüli eredményt értem el. Az Európa-bajnokságon mindössze egy korong, a belgrádi világbajnokságon pedig két korong hiányzott az ünnepléshez."

Arról örömmel számolt be, hogy a korábbi lőtérgondok megoldódtak, Budaörsön rendszeresen lőhet, és újra elkezdhette az utánpótlás-nevelést.  Athén olimpiai bajnokát az sem tántorítja el, hogy Londonban nem versenyezhet. A folytatással kapcsolatban kijelentette: "Sok erőt ad, hogy ennyien aggódnak értem, szeretném nekik is bebizonyítani, hogy érdemes. Ha semmi sem áll az utamban, akkor ki merem mondani: Rióban gondolkodom."

0 Tovább

Pénzért venne olimpiai aranyat Azerbajdzsán

A Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA) belső vizsgálatot indít annak nyomán, hogy a BBC állítása szerint két garantált londoni olimpiai aranyéremért cserében nyújtott támogatást a szervezetnek egy azeri befektető. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság üdvözli az eljárást, egyben jelezte, hogy adott esetben maga is vizsgálódik az ügyben. A BBC csütörtökön arról számolt be, hogy az AIBA égisze alatt futó World Series Boxing-ligát kilencmillió dollárral "támogatta meg" egy azeri befektető, cserében ötkarikás sikereket kért. Vu Csing Kuo (Wu Ching-kuo), az AIBA elnöke ugyan abszurdnak, valótlannak és nevetségesnek nevezte az állítást, de ígérte, az általa vezetett szervezet vizsgálatot indít.

Jacques Rogge, a NOB elnöke üdvözölte, hogy az AIBA eljárást indított, és egyben kéri a botrányt kirobbanó BBC-t, álljon elő a bizonyítékokkal. Hozzátette: minden korrupciós ügyet komolyan kell kezelni. Az azeri ökölvívó-válogatott a legutóbbi, 2008-as pekingi olimpiáról egyetlen bronzéremmel tért haza. Az AIBA-nak nem ez az első hasonló ügye. A 2004-es athéni olimpia alatti bírói részrehajlások és a pontozások körüli problémák miatt a NOB egymillió dollárt tartott vissza az ökölvívásnak járó alapból. A mostani botrány kipattanásának időpontja valószínűleg nem véletlen, a jövő hétfőn kezdődik ugyanis Bakuban az olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokság.

0 Tovább

Minden segítséget megkapnak a londoni olimpikonok

Az olimpiai felkészülést szolgáló minden anyagi forrás rendelkezésre Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára szerint. A sportvezető kifejtette, a MOB számára a legfontosabb, hogy annak ellenére kiváló eredmények szülessenek jövőre Londonban, hogy az induló versenyzők száma alacsonyabb lesz, mint az elmúlt nyári játékokon. Beszámolója alapján ennek szellemében megújult a Gerevich-ösztöndíj is. "Az elmúlt években 560 millió körüli összeg állt rendelkezésre, ezt sikerült nagyjából 900 millióra feltornászni. A legmagasabb ösztöndíj havi 400 ezer forint nettó összeg körül van. Ebben 30 olyan sportoló részesül, akik már letettek valamit az asztalra" - mondta hétfőn Molnár Zoltán a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

A sportvezető hozzátette, azokra a versenyzőkre is gondolnak, akiktől nem várnak feltétlenül olimpiai érmeket, így aki kvótát szerzett, amennyiben A szintes, akkor legalább havi 100 ezer, ha B szintes, akkor 70 ezer forint ösztöndíjban kell részesülnie. "Ha versenyre vagy edzőtáborba szeretnének menni, akkor minden anyagi forrás rendelkezésre áll" - jelentette ki Molnár, aki elmondta, eddig 69 kvótát szereztek a magyar sportolók a 2012-es londoni olimpiára, és szerinte még összejöhet egy 160 fős csapat. A műsorban az is szóba került, hogy a MOB zérótoleranciát hirdetett a dopping ellen. "Aki kvótát szerez, az 24-48 órán belül doppingellenőrzésen vesz részt, de további kontrollt is alkalmaznak. Januártól a kiutazásig minden sportoló legalább három doppingvizsgálaton vesz részt. Lesz olyan is, aki az indulás előtt 24 órán belül ad majd mintát" - mondta Molnár.


0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek