Az ötszörös olimpiai bajnok ausztrál úszó, Ian Thorpe a közelmúltban jelentette be, hogy visszatér az uszodák világába. Az edzésmunkát újra bevállaló klasszis ugyanakkor titkolja, hogy ki lesz az a szakember, akinek az irányítása mellett felkészül majd a 2012-es londoni olimpiára. A visszatérést saját bevallása szerint már november elején elhatározó, de erről hivatalosan csak február elején nyilatkozó ausztrál jelenleg Abu Dhabiban edzőtáborozik. „Másokkal együtt fogok készülni. Nem csak egymagamban leszek ott. Van néhány úszótársam, akik szintén ott fognak készülni velem. Természetesen néhány másik ausztrál úszó társaságában.„nyilatkozta titokzatosan a 28 éves úszó az edzőjének személyét firtató kérdésekre.

Thorpe visszatérése kapcsán többen (így Don Talbot, a nemzeti csapat korábbi trénere, valamint az egykori úszótárs, Grant Hackett) is kijelentették, hogy az Ausztráliában nemzeti hősként tisztelt versenyző nem lehet sikeres, ha nem választ megfelelő edzőt magának. Az ausztrál válogatott jelenlegi edzője, Leigh Nugent felügyeli ugyan Thorpe edzéstervét, de –egyéb elfoglaltságai miatt - nem lesz főállású edzője a Thorpedo becenévre hallgató versenyzőnek. „Van edzőm. Tippelhetnek, amennyit csak akarnak, de úgysem árulom el, hogy ki az. El fogom árulni, abban a pillanatban, amikor elkezdem az edzéseket.” – nyilatkozta az ausztrál sajtónak elutazása előtt Thorpe, aki a tervek szerint főként Abi Dhabiban és Európában készül majd a versenyekre.

A www.ian-thorpe.com oldal információi szerint Thorpe március elején Svájcba utazik majd, ahol találkozik Gennagyij Touretski-vel (Alekszander Popov és Michael Klim egykori edzőjével), aki jelenleg a svájci válogatott locarnói bázisán dolgozik. Thorpe kapcsán amúgy érdekesség, hogy az edzőtáborba elkíséri őt az ausztrál filmrendező, Gregor Jordan is, aki dokumentumfilmet készít majd az ötszörös olimpiai bajnok londoni visszatéréséről.