Hat év múlva Rio de Janeiro városa ad otthont a nyári olimpiai játékoknak, a közelmúltban pedig a helyi hatóságok letették a leendő Olimpiai Park alapkövét. A 250 ezer négyzetméteres alapterületűre tervezett park építési munkálatai a tervek szerint kilenc hónap múlva fejeződik be. A 21,7 millió dollár összértékű beruházás az első lépcsőfoka a 2016-os riói olimpia előkészületeinek, a létesítmény főpróbáját pedig a 2011-es Rock in Rio fesztivál jelenti majd, jövő év szeptemberében. A hatalmas zöld területként funkcionáló park célja elsősorban a közeli Olimpiai falu megfelelő kiszolgálása lesz, de már a játékok előtti években is az olimpia komoly társadalmi örökségének számíthat majd. A 2016-os olimpia szervezőbizottságának vezetője, Carlos Nuzman dicsérte a park korai fázisban történő elkészültét, amely szerinte még jobban hozzájárul majd ahhoz, hogy a város lakói magukénak érezzék az olimpiát.

A tervek szerint a parkban különböző sportolásra alkalmas eszközök, kerékpárutak, játszóterek, sétányok teszik majd kellemesebbé az időtöltést, emellett pedig egy hajókikötő és egy különleges belső lagúna is kialakításra kerül. A közelben épülő Olimpiai falu a tervek szerint 34 darab egyenként 12-12 emeletes házból áll majd. A sportolók és a kísérők elszállásolására összesen 2448 darab három vagy négy hálószobás apartmant terveznek a brazilok, amelynek építésére szintén a napokban írtak alá szerződést a Carvalho Hosken nevű céggel. Az Olimpiai falu központi elhelyezkedése garantálja azt, hogy a sportolók 46%-a tíz, 70%-uk pedig csupán huszonöt percnyi távolságban lesz az edzéshelyszínektől illetve a versenyeknek otthont adó létesítményektől.