Ezen a hétvégén az NFL európai szurkolói Londonra figyelnek elsősorban, hiszen vasárnap délután a – várhatóan telt házas - Wembley Stadionban alapszakasz mérkőzésen találkozik egymással a San Francisco 49ers és a Denver Broncos. Mindkét csapat gyengén kezdte a bajnokságot, most pedig az NFL történetének negyedik Amerikán kívüli hivatalos mérkőzésén szeretne javítani. Az eddigi hét fordulóban a Denver kettő, a San Francisco pedig mindössze egyetlen meccset nyert meg, így tényleg létkérdés a siker mindkét oldalon. A meccs mellett a britek számára természetesen olimpiai szemüvegen keresztül nézve is fontos az NFL látogatása, hiszen nem hagyhatják ki ezt a megaeseményt sem a londoni olimpia népszerűsítésére. A ma kora esti találkozón ugyanis többek között a háromszoros olimpiai bajnok vitorlázó, Ben Ainslie és a Londonban szintén aranyéremre esélyes középtávfutó, Mo Farah lesz majd a két NFL együttes hivatalos kísérője. A két jelenlegi sportoló sztárt az NFL Hírességek Csarnokába tartozó egykori klasszis kíséri majd ki a Wembley stadion gyepére. A tiszteletbeli csapatkapitányi feladatot több egyéb – a brit sportéletben meghatározó szerepet játszó - sportoló is elfogadta, így Martin Johnson, Didier Drogba, John Terry, Lewis Hamilton, Rebecca Adlington és Joe Calzaghe is ott lesz a mérőzésen.