A Dél-Afrikában zajló labdarúgó világbajnokság idején a FIFA illetékesei természetesen nem csak az aktuális sorozattal, hanem a következő évek eseményeivel is foglalkoztak. Az egyik témakör a 2012-es londoni olimpia labdarúgó tornája volt, amellyel kapcsolatban az a döntés született, hogy marad a korábbi rendszer, amit már Pekingben is alkalmaztak a sportágban: vagyis a csapatokat 23 év alatti játékosok alkothatják, kiegészítve három túlkoros labdarúgóval. A pekingi játékok előtt rengeteg huzavona volt abban a kérdésben, hogy az európai élklubok elengedik-e (kötelesek-e elengedni) legjobbjaikat az olimpiára, mely az ő olvasatukban nem volt része a FIFA versenynaptárnak. A klubok és a FIFA/NOB közötti perlekedés csúcspontja Lionel Messi szereplését illetően alakult ki, az ügy a Barcelona jóvoltából egészen a Nemzetközi Sportdöntőbíróságig jutott el. Messi végül ott volt az olimpián a győztes argentin csapatban, de a legjobb játékosok olimpia szereplésének ügye azóta sem került nyugvópontra.

A klubok és ezt meghallgatva a FIFA vezetői is szerették volna ugyanis elérni, hogy a 23 éves korhatárt a NOB levigye 21 évre (ily módon kevesebb sztárjátékost kellene elengedni a nagy csapatoknak az olimpiára). A Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban bekeményített ezügyben és jelezte, ha a FIFA tényleg ezt szeretné, azzal saját sportágának helyét illetve résztvevő csapatainak (a többi labdajátékhoz képest kiemelten magas) létszámát (16 férfi és 12 női) veszélyezteti az olimpiai programban. A FIFA mostani dél-afrikai szavazásán végül a tagok 89%-a arra voksolt, hogy maradjon az eredeti szabály, így Londonban is az „U23-as korosztály + három túlkoros” képviselheti országát. Mivel Nagy-Britannia 1960 után először indít majd ismét csapatot ötkarikás játékokon, így adott esetben olyan „túlkorosok” előtt is megnyílhat az ötkarikás szereplés lehetősége, mint a vasárnap kiesett angol nemzeti csapatban ezúttal gyengén teljesítő Wayne Rooney…