Szurkolj Londonban !

A londoni olimpia közeledtével a szigetországban is jobban előtérbe kerülnek az olimpiai hagyományok. A 2012-es nyári olimpia előtt a brit sportélet történelmi adósságot pótolhat az ország első olimpiai bajnokával, Launceston Elliot-tal szemben. Az 1896-os athéni olimpián győztes sportoló a Melbourne egyik külvárosában található Fawkner temetőben egy jelöletlen sírban nyugszik, ami azonban hamarosan megváltozhat. „Nagy szégyen, hogy első bajnokunk egy jelöletlen sírban nyugszik. Nem akármilyen utazást tett meg ő is annak idején az olimpiai győzelemig.” – nyilatkozta egy ausztrál lapnak Sebastian Coe a londoni szervezőbizottság elnöke, aki maga is kétszeres olimpiai bajnok, így tudja, hogy mivel jár az ötkarikás játékokon elért siker. A Brit Olimpiai Szövetség (BOA) a hírről értesülve természetesen azonnal a megoldáson kezdett el dolgozni, melynek eredménye az lesz, hogy Elliot hamarosan sírkövet kap majd, amely megemlékezik arról, hogy ő volt - az olimpiákon azóta is roppant sikeres - Nagy-Britannia első olimpiai bajnoka.

Az ausztrálok számára azért is lehet meglepő a múlt iránti közömbösség, mert az ő első olimpiai bajnokuk, Edwin Flack számos utcának, térnek adta a nevét hazájában, ráadásul otthonában, Berwickben egy bronz szobor is emléket állít az 1935-ben elhunyt sportolónak. Az 1896-ban atlétikában (800 és 1500 méteren) győztes ausztrál futóról ráadásul 1996-ban az olimpiai centenárium évében külön bélyeget is bocsátottak ki az ötödik kontinensen.

A skót arisztokrata családból származó Elliot ezzel szemben szinte teljesen a feledés homályába merült hazájában. Flackhez hasonlóan ő is az 1896-os athéni olimpián remekelt, ahol bajnoki címet szerzett az egykarú súlyemelésben (71 kg-al), emellett pedig a kétkarú emelésben is ezüstérmes lett. A birkózásban és a 100 méteres síkfutásban is induló Elliot 1874-ben Indiában született, de Tasmániában nevelkedett – talán ezzel is magyarázható, hogy kevés nyomot hagyott a brit sportéletben. Első felfedezője Eugen Sandow, a modern testépítés megalapozója volt, akinek a szárnyai alatt 19 évesen már brit súlyemelő bajnoki címet szerzett. Mivel az 1900-as párizsi olimpián nem rendeztek súlyemelő versenyeket, így akkor diszkoszvetésben indult és a magyar Bauer Rudolf mögött a 11. helyen végzett. Elliot 1923-ban vándorolt ki Ausztráliába, ahol Melbourne mellett egy farmon élt, mielőtt 1930. augusztus nyolcadikán rákbetegségben életét veszítette.

Az első újkori olimpia, éppen újdonsága miatt számos érdekességet, különlegességet tartogatott. Itt volt mindjárt a maratoni futás, amelyet még nem a mai távon, hanem Athén és Marathon városa közötti, mintegy negyven kilométeres úton rendeztek. Amikor Szpiridon Luisz, az első helyezett beérkezett a Márvány Stadionba, aligha gondolta, hogy perceken belül egész göröghon egyik legirigyeltebb emberének vallhatja magát. A derék postást, mint hazai győztest, a büszke honfiak elhalmozták minden földi jóval. A legnagyobb, s egyben legmegtisztelőbb ajándékot nem fogadhatta el. Ennek prózai oka volt: felesége és gyermekei várták otthon. Az első újkori olimpia legfőbb támogatója, Averoff nagykereskedő ugyanis leánya kezét és „fele királyságát” adta volna oda a maratoni futás győztesének, ha görög lesz. Persze a halálosan kifulladt Luiszt így is beterítették a legkülönfélébb csecsebecsék. Apró kincsek, élő állatok lettek a jutalmai, sőt, egy borbély egész életére ingyen hajvágást és borotválást biztosított neki.

A maratoni futás során még számos furcsaság történt. A harmadik helyen beérkező Velokasz, mint utólag kiderült, az út több mint felét kocsin tette meg, amiről a mögötte beérkező magyar Kellner Gyula értesítette a NOB tagját, dr. Kemény Ferencet, mondván, ő végig ugyanabban a ritmusban haladt és menet közben senki sem előzte meg. A turpisság napvilágot látott, amin a görögök annyira felháborodtak, hogy megszégyenítve, valósággal leszaggatták honfitársukról a nemzeti mezt. Kellner így harmadik lett, de mivel érmet – ezüst és bronz színűt – csak az első és második helyezett kapott, be kellett érnie egy oklevéllel – no meg persze megannyi gratulációval. Ugyancsak a leghosszabb távú futóversenyen történt, hogy egy hölgy is bejelentette indulási szándékát. Ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szigorú urai nem engedélyezték, hogy rajthoz álljon. Melpomené kisasszony ennek ellenére, mintegy bosszúból, néhány nappal a hivatalos verseny előtt, újságírók szeme láttára lefutotta a távot, bizonyítva: ő is leány a talpán.

Az első újkori olimpia legmókásabb figurája a német tornász, Carl Schumann volt. A mindössze 158 centire nőtt mokány fiatalember miután három aranyat szerzett eredeti sportágában, átrándult a birkózók közé, s ott is győzött a súlycsoportok nélküli küzdelemben.

Az amerikai James Brendan Connoly (ld. kép), az újkori olimpiák első bajnokának esete már más lapra tartozik. A Harvard Egyetem hallgatójaként a rektor megtiltotta neki, hogy tanulmányi időben elutazzék a távoli Európába, holmi sportversenyre. A tiltás ellenére azonban ő mégis áthajózott az öreg Földrészre, s meg is nyerte a hármasugrást. Sorsát nem kerülhette el: kicsapták az egyetemről. Hősünk viszont nem esett kétségbe, átiratkozott a Yale Egyetemre, ledoktorált, majd néhány év múlva visszatért a Harvardra: egyetemi előadóként. Valami hasonló történetbe kavarodott első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd is. A 100 és az 1200 méteres gyorsúszás bajnokát műszaki egyetemi tanára így köszöntette az olimpiát követő első órán: „,Nem érdekel, hogy Ön mit futott(!), csak az, mit tud a tananyagból”, aztán a sikeres vizsga után elsőként gratulált a tanár az olimpiai győzelemhez.

S ha már itt tartunk, még egy sztori Hajós Alfrédról. A bajnokoknak fogadást adott a görög király, s mindenkihez volt egy-két kedves szava. Amikor Hajóshoz ért, feltette neki a kérdést: „Árulja már el, hol tanult meg ennyire úszni?” Bajnokunk lakonikusan felelt: „A vízben Felség!”

És még egy magyar sztori: évtizedeken át vitatkoztak a sporttörténészek azon, vajon hány harmadik helyet is szereztek a magyar sportolók Athénban. Minden idők első, 1-es rajtszámú olimpiai versenyzője, a sprintfutó Szokoly Alajossal, illetve a fentebb említett Kellner Gyulával kapcsolatban szemernyi kétség sem merült fel, annál inkább meglepődött mindenki, amikor a közelmúltban bebizonyosodott: harmadik honfitársunk, az amúgy bosnyák származású Tapavicza Momcsilló a tenisz egyéni versenyben szintén harmadik helyet érdemelt ki, vele tehát bővül az olimpiai harmadik helyezettjeink sora.

Az athéni beszámolóhoz kapcsolódó záró kérdésünk: Egy váratlan, de annál inkább sorsszerű találkozásnak köszönhetik mindketten, hogy együtt vonultak be a modern olimpizmus történetébe. Kik között, hol és hogyan zajlott ez az egymásra találás a görög fővárosban, és mi lett az eredménye? A két férfiú nemzetének képviselői közül kik nyertek még a sportág későbbi ötkarikás történetében aranyérmet? 

Néhány hónappal a sydney-i olimpia előtt két bronzéremmel is gazdagodott a magyar olimpiai mozgalom. Hencsei Pál egyetemi tanár és Ivanics Tibor testnevelő ugyanis kutatást végzett Lausanne-ban az Olimpiai Múzeumban, az általuk átnézett hivatalos jegyzőkönyvek után pedig Tapavicza Momcsilló (1896-tenisz) és Levitzky Károly (1908-evezés) is bronzérmesnek mondhatta magát. A két „megtalált” bronzérem közül nézzük a Tapavicza-rejtély feloldását, amelyet a két olimpia kutató eredeti, 2000-ben íródott beszámolójával idézünk fel:

"Az első újkori olimpián, 1896-ban 13 tagú magyar küldöttség vett részt. Kemény Ferenc vezetésével hét versenyző és öt kísérő kelt útra Athénba. A versenyzők között volt Tapavicza Momcsilló is, akit előzetesen súlyemelésre, tornára (lóugrás, korlát és gyűrű számokra) és atlétikára (súlylökés) neveztek. A szerb származású Tapavicza 1872. október 14-én született az Újvidék melletti Nádalján. Budapesten tanult és a Műegyetemen 1895-ben műépítészeti (építészmérnök) diplomát szerzett. A Nemzeti Torna Egyletben sportolt és a kilencvenes években többször győzött atlétikai és torna versenyeken. Athénban az előzetes nevezések ellenére súlyemelésben, birkózásban és teniszben indult. Súlyemelésben a kétkaros versenyben hatodik, birkózásban negyedik, teniszben a férfi egyesben harmadik lett.  

Befejezésül megemlítjük, hogy Tapavicza Momcsilló az olimpia után építészmérnökként is szép sikereket ért el. Olaszországi, svájci, marokkói és főként jugoszláv (ld. Matica Sprska épület Újvidéken a lenti képen) építkezéseket vezetett, nevéhez fűződik az isztriai Parenzo (mai néven Porecs) üdülőhely kiépítése. Később politikai pályára lépett és Montenegróban közlekedésügyi miniszter lett. 1949. január 10-én hunyt el Polában. Újvidéken az általa épített Hotel Boka falán emléktábla, a városban utca őrzi a nevét."

Most induló sorozatunkban szeretnénk olyan sportembereket bemutatni, akik bár nagyszerű eredményeket értek el, ennek ellenére keveset tudunk róluk. Elsőként a négyszeres olimpiai bajnok német Carl Schuhmann-t (1869. május 12. Münster - 1946. március 24. Berlin) mutatjuk be:

Olimpiai szereplése: 4 aranyérem, 1 bronzérem - férfi torna, birkózás

Carl Schuhmann három tornában szerzett aranya után (egyéniben a lólengést, csapatban a korlátot és a nyújtót nyerte meg), eredetileg távolugrásban és súlylökésben szeretett volna bajnok lenni Athénban, de mivel ez nem sikerült neki, így bánatában elindult birkózásban is. Az eset pikantériája, hogy hősünk 157 cm-es testmagasság mellett mindössze 60 kg volt és mivel abban az időben nem voltak még súlycsoportok, mindenki egy csoportban indult, így kevés esély kínálkozott számára ebben a sportágban. A férfiak kötöttfogású birkózása volt az egyetlen birkózó esemény ezen az olimpián, melyet a Panathinaikosz stadionban tartottak. A szabályrendszer szinte teljesen azonos volt a mai kötöttfogású birkózás szabályaival, azzal a két különbséggel, hogy nem volt időkorlát, ill. szabad volt a lábfogás (nem úgy, mint most). Eltekintve a két görög versenyzőtől, az összes többi atléta már korábban részt vett más sporteseményen is. Schuhmann első ellenfele a britek athéni súlyemelő bajnoka, Launceston Elliot volt, akit könnyedén legyőzött. Az elődöntőben erőnyerő volt a német, így a döntő volt a második mérkőzése az olimpián, ahol görög ellenfele Georgios Tsitas, jó 30 kilóval volt nehezebb nála. Már majd negyven perce küzdöttek egymással, mikor a bírók félbeszakították és elhalasztották a mérkőzést másnapra, ugyanis a nap már lemenőben volt. Reggel folytatódott a küzdelem és Schuhmann hamarosan megszerezte a győzelmet. A fenti -sokak által jól ismert - kép 1896-ban az athéni olimpia birkózó döntője előtt készült. Schuhmann becenevét „A kis Apolló" is a birkózásban elért győzelme után kapta.

Carl Schuhmannról több fotó is fennmaradt az 1896-os athéni játékokról. Ezek közül két közismert van még, az egyiken a későbbi győztes lólengés gyakorlatát mutatja be a német sportember.

A másikon pedig tornász csapattársai, Alfred Flatow és Hermann Weingartner vállán pózol büszkén a versenyek után.