Az én generációm számára az elmúlt harminc évben ő jelentette az olimpiai mozgalmat. A szerdán délután 89 éves korában szívelégtelenségben elhunyt Juan Antonio Samaranch neve már halála előtt is fogalom volt az ötkarikás mozgalomban. Azok is ismerték (elismerték), akik nem követték napi szinten a sportéletet, a 80-as évek elején megbicsaklani látszott olimpiai mozgalmat ugyanis az ő vezetése (21 éven át elnökként vezette a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot) idején sikerült „átmenteni” a XXI. századba. A Franco-rezsim során betöltött vezető szerepei és politikai kapcsolatai miatt olykor kritikával illetett sportvezető nagyköveti székből lett a NOB tagja 1966-ban, majd különböző funkciókat betöltve az ír Lord Killanin után 1980-ban vette át a marsallbotot a szervezet élén. A moszkvai (1980) és később a los angelesi (1984) olimpiai bojkottok idején nem volt könnyű dolga, ráadásul a szocialista blokk szétbomlása körüli időszak még külön nehezítette az olimpiai mozgalom egységességének fenntartását, de a diplomáciai érzéket illetően kivételes képességekkel rendelkező spanyol sportvezető irányítása alatt igazi pénznyerő automatává varázsolták az olimpiai játékokat. A mára tehetős szponzorok (TOP-program) és a jogokért egymással késhegyre menő harcot folytató televíziós társaságok által (is) uralt mozgalom ugyan a Salt Lake Cityben rendezett olimpia körül kirobbant vesztegetési botrányban veszített hitelességéből, de az olimpizmus által képviselt értékek és ideálok a nehéz napokban is segítettek a megtépázott hírnév fenntartásában.

A szervezet éléről 2001-ben távozó Samaranch már megromlott egészségi állapotban követte figyelemmel (de 89 évesen még mindig a helyszínen) a vancouveri olimpiát, élete utolsó éveit pedig egy második spanyolországi rendezésű olimpia létrehozásának szentelte. Samaranch a NOB tiszteletbeli elnökeként továbbra is a szervezet közelében maradt és bár szélesre nyúló (és jól megalapozott) kapcsolatait latba vetetette, Madrid azonban sem a 2012-es, sem pedig a 2016-os játékok rendezési jogát nem nyerte el. Sebaj, mondhatják erre a büszke katalánok, hiszen Samaranch élete főművét már így is beteljesítette, méghozzá 1992-ben, amikor szülővárosában, Barcelonában rendezték meg a (mindmáig egyik legemlékezetesebb és legjobb hangulatú) nyári olimpiát. Samaranch úr, nyugodjon békében !