Fontos jubileumhoz érkezett a Magyar Olimpiai Akadémia, amely negyedszázada, 1985. november 23-án, a TF aulájában ünnepélyes keretek között alakult meg. Az esemény jelentőségét Juan Antonio Samaranch NOB-elnök és Nikos Nissiotis a Nemzetközi Olimpiai Akadémia elnökének részvétele is bizonyította. A MOA első elnökévé Schmitt Pál jelenlegi köztársasági elnököt, a MOB akkori főtitkárát választották meg. A 25 éves jubileum alkalmából most vasárnap (november 28-án) 10 órától, az alakulás színhelyén, a TF aulájában gálaműsorral egybekötött emlékünnepséget rendeznek. Az olimpiai himnusz elhangzása után Aján Tamás az akadémia elnöke mond ünnepi beszédet, majd Isidoros Kouvelas a Nemzetközi Olimpiai Akadémia elnöke köszönti az akadémiát, és a jelenlévőket. Ezt követve Takács Ferenc professzor az akadémia történetéről, Szikora Katalin tanszékvezető a nemzetközi kapcsolatokról, Printz János a MOA tanács tagja pedig az akadémia megalakulása előtt szervezett egyetemi szemináriumokról tart előadást.

Az emlékülés előtt az olimpiai iskolák tanulói a TF szoborparkjában megkoszorúzzák Pierre Coubertin, Kemény Ferenc, Csanádi Árpád és Hepp Ferenc szobrát. A világviszonylatban huszonhatodikként létrehozott magyar akadémiát a negyed század alatt végzett rendkívüli széleskörű tevékenysége elismeréseként a jelenleg működő 130 nemzeti intézmény közül a legaktívabb, legjobban szervezettnek ítélik. Az akadémia alapvető célkitűzése az olimpizmus értékeinek megismertetése és népszerűsítése, a hagyományok ápolása. Ennek érdekében az olimpiai bajnokok nevét viselő iskolák, az olimpiai barátok körök munkájának támogatása, segítése mellett országszerte olimpiai vándorgyűléseket rendeznek. Már 21 olimpiai iskola és 26 baráti kör működik, és az ország különböző városaiban 56 vándorgyűlést rendeztek. S nem utolsó sorban a magyar olimpiai mozgalom hagyományait gondosan őrzik, ápolják.  Amint a MOB közgyűlésein többször elhangzott, az akadémia szerteágazó, széleskörű tevékenységével nagymértékben hozzájárul a magyar olimpiai mozgalom erősítéséhez. Ennek elismeréseként az akadémia a MOB Érdemérem kitüntetésben is részesült. A jubileum alkalmából kiadvány készül, amelyik angol nyelven is részletesen bemutatja az akadémia valóban értékes tevékenységét. 

Forrás: mob.hu