Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nagyszülők és unokák az olimpiákon

A magyar olimpikonok népes táborában számos családi kapcsolatot említhetünk meg. Vannak testvérek, szülők és gyermekek, házastársak és egyéb rokonságok. Ismeretesek azonban olyan családok is, amelyek három nemzedéke is rendelkezik olimpiai résztvevővel, róluk emlékezett meg dr. Hencsei Pál az alábbi válogatással:

Közülük legismertebb a Bogen – Gerevich család. Bogen Albert (1882-1961) két olimpián is indult, 1912-ben Stockholmban Ausztria kard csapatának tagjaként ezüstérmet nyert, majd 1928-ban Amszterdamban már a magyar párbajtőr csapatban szerepelt. Amszterdamban vett részt először az olimpia vívó versenyein leánya, Bogen-Bogáthy Erna (1906-2002), aki tőrvívásban indult. Itt még nem jutott a döntőbe, de négy év múlva Los Angelesben már bronzérmet nyert.
Ott volt még 1936-ban a berlini olimpián is. A Los Angeles-i olimpia másik eredménye Gerevich Aladárral való megismerkedése, amely házassággal végződött. Gerevich Aladár (1910-1991) olimpiai pályafutása 1928-tól 1960-ig tartott, 7 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet eredményezett. A sikereket fiuk, Gerevich Pál (1948) folytatta, aki két bronzérmet nyert kard csapatban az 1972-es müncheni és az 1980-as moszkvai olimpián. Mindezek alapján a család három nemzedéke (Bogen Albert, Bogen Erna, Gerevich Aladár, Gerevich Pál) 7 arany-, 2 ezüst- és 5 bronzérmet szerzett az olimpiákon.
 
Balogh Lajos (1903-1986) 1928-ban Amszterdamban atlétikában, távolugrásban indult. Felesége, Kael Anna (1908-1985) ugyanezen az olimpián indult, és a negyedik helyen végzett tornász csapat tagja volt. Leányuk, Balogh Anikó atléta nem vett részt olimpián, de unokájuk, Petőváry Zsolt (1963) 1988-ban Szöulban és 1992-ben Barcelonában a vízilabda válogatottban szerepelt, és 5. és 6. helyezéseket szerzett. A nagyszülők és unokájuk (Balogh Lajos, Kael Anna, Petőváry Zsolt) 3 pontszerző helyezést értek el az olimpiákon.
 
Tuss Miklós dr. (1898-1978) 1928-ban Amszterdamban vitorlázásban a 6 m-es osztályban indult Hungária nevű vitorlás legénységének tagja volt. Fia, ifj. Tuss Miklós (1938) szintén vitorlázott, két olimpiára is eljutott, de 1972-ben és 1980-ban is csak tartalék volt, a versenyen nem indult. Unokája, Tuss Réka (1977) 2006-ban Torinóban a téli olimpián műlesiklásban és óriás-műlesiklásban állt rajthoz.
 
Jordanov Krisztián (1976) 1996-ban Atlantában a tornász csapat tagjaként indult az olimpián. Nagyapja, Dimitre Jordanoff (1928) 1952-ben Helsinkiben a bolgár tornász csapat tagja volt.
0 Tovább

Kuriózum a téli olimpián - Anya és lánya

Nem kis bravúrt hajtott végre Elisabeth Görgl az osztrákok alpesi síelője. Ugyanabban a versenyszámban tudott ugyanolyan téli olimpiai érmet nyerni, mint édesanyja 1960-ban és 1964-ben. Waltraud J. "Traudl" Hecher Squaw Valley és Innsbruck lesikló bronzérmese biztosan nagyon szurkolt lányának a minél jobb eredmény elérése érdekében, aki azonban a 2 amerikai hölggyel (Vonn és Mancuso) ugyan nem bírt, de a 3. helyével olyan sporttörténeti érdekességet produkált, amilyenre a téli olimpiák versenyei során még nem akadt példa (ha mégis, osszátok meg velünk).

A nyári olimpiákon többször előfordult, hogy szülő-gyermek ugyanabban a versenyszámban versenyzett és szerzett ugyanolyan érmet (vívás, vízilabda, stb.), sőt olyan is akadt, hogy egy csapatban nyertek (arany)érmet (pl. Oscar és Alfred Swahn sportlövészetben több olimpián is).
Vancouverben az amerikai Elli Ochowitznak is megvan az esélye Görglhöz hasonló bravúrra, hisz édesanyja, Sheila Young 1976-ban a második innsbrucki olimpián bronzot nyert a gyorskorcsolyázók ezer méteres távján, s amelyen ő is futni fog a mai versenyen a 14. párban (500 m-en aranyat kellett volna nyernie, ha édesanyja példáját követni szerette volna, de csak a 17. helyet sikerült megcsípnie).

(köszönet Hencsei Pálnak az infóért)

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek