Szurkolj Londonban !

A női futók közül először szerepelhet ötödször is a maratoni futás olimpiai versenyein a román Lidia Simon. A 2001-es edmontoni világbajnokság győztese először az 1996-os atlantai olimpián indult a 42.195 méteres távon, most pedig Londonban 38 évesen immáron ötödször lesz tagja a mezőnynek. "Büszke vagyok arra, hogy ezt elértem. Szerintem ezt nem sokan fogják utánam csinálni egyhamar" - vélekedett az évek óta az egyesült államokbeli Colorado államban élő futónő.

Simonnak már van tapasztalata a londoni futásokat illetően, hiszen 2000-ben második lett a brit fővárosban rendezett utcai futóversenyen. Néhány hónappal később pedig Sydneyben az olimpián is a második helyen szerezte meg. A 157 cm magas, mindössze 44 kilogramm súlyú atlétanő a 2000-es évből rendelkezik mindmáig legjobb eredményével (2:22:54 - Oszaka) az olimpiai programban a hölgyek számára 1984 óta szereplő klasszikus távon.

Az ausztrál szövetség tájékoztatása szerint vasárnap 73 esztendős korában elhunyt Murray Rose, négyszeres olimpiai bajnok úszó. A skót születésű, de a második világháború után szüleivel Ausztráliába kivándorolt Rose már Sydneyben tanult meg úszni, és ausztrál színekben lett 17 évesen az 1956-os nyári olimpia sztárja. Melbourne-ben ugyanis három aranyérmet szerzett, hiszen a 400 és az 1500 méteres gyorsúszás megnyerése mellett tagja volt a szintén első helyen végző 4x200-as gyorsváltónak is.

Négy évvel később Rómában megvédte címét, ahol újra megnyerte a 400 méteres gyorsúszást. A karácsony óta leukémiával kezelt Rose a 2000-ben Sydneyben rendezett nyári olimpián is szerepet kapott, ahol egyike volt azon megbecsült és sikeres sportembereknek, akik az olimpia megnyitóünnepségére behozták az olimpiai zászlót.

A szerdán lejáró határidő előtt egy nappal Mario Monti miniszterelnök bejelentette, hogy az olasz kormány nem támogatja Róma pályázatát a 2020-as nyári olimpia megrendezésére. Monti a keddi kabinetülést követően azt mondta, hogy a gazdasági válság közepette felelőtlenség lenne az adófizetők pénzét az ötkarikás projektre költeni. Az előzetes kalkulációk szerint a római rendezés 12,5 milliárd dollárba kerülne.  A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdáig várja a jelentkezőktől a hivatalos pályázatokat, amelyeknek kötelező eleme a kormánygarancia.
Az olasz fővároson kívül Tokió, Madrid, Isztambul, Doha és Baku kandidált a 2020-as eseményre. A NOB 2013-ban Buenos Airesben dönt a leendő helyszínről.

Kilencvenhat éves korában elhunyt Bill Roycroft, Ausztrália legidősebb olimpikonja, az 1960-as római játékok aranyérmese. Az ausztrál lovas szövetség hétfői bejelentése szerint Roycroft a Victoria állambeli Camperdown kórházában halt meg, beteg volt. Roycroft a lovastusa csapatversenyében nyert olimpiai bajnoki címet 45 évesen, úgy, hogy előtte kulcscsonttörést szenvedett és az orvosok akarata ellenére a kórházból szökött ki a versenyre. Ebben a versenyszámban Roycroft sorozatban öt olimpián szerepelt, 1968-ban Mexikóvárosban és 1976-ban Montrealban (ahol 61 éves korában ő lett az olimpia legidősebb érmese) pedig egyaránt bronzérmet szerzett. Az 1968-as nyári olimpia megnyitó ünnepségén ő vihette országa nemzeti zászlaját.

A 2000-ben Sydneyben rendezett olimpián ő is egyike volt azon nyolc sportembernek, aki az olimpiai megnyitóünnepségen a stadionba hozhatta az olimpiai zászlót. Roycroft halála után a berlini olimpián szerepelt hármasugró, Basil Dickinson lett a legidősebb még élő ausztrál olimpikon, aki alig egy hónappal később született, mint a most elhunyt sportember.

A visszatérésen gondolkozik a románok olimpiai bajnok tornásza, Catalina Ponor. A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) közleménye szerint ugyanis a románok kérvényezték felvételét a dopping vizsgálatok nyilvántartásába, ami a visszatérések hivatalos megvalósításának első lépcsője szokott lenni. Ponor a 2004-es athéni olimpia sztárja volt, ahol a csapatverseny mellett gerendán és talajon is olimpiai bajnoki címet szerzett. A még mindig csak 23 esztendős tornász a pekingi olimpián is szeretett volna ott lenni, de végül sérülések miatt ez nem valósult meg, így már 2007 év végén bejelentette visszavonulását a sportágtól. A FIG szabályzatával összhangban a román szövetség mostani bejelentése azt jelenti, hogy Ponor 2011. október elsejétől ismét jogosult lesz újra versenyeken indulni.

Érdekesség, hogy a román szövetség nem csak Ponor esetében kérvényezte az ismételt „nyilvántartásba vételt”, hanem a nyolcszoros világbajnok, 2004-ben Athénban szintén három olimpia érmet szerző Marian Dragulescu esetében is.  A most 30 esztendős tornász már többször visszavonult az élsporttól, egyik tavalyi visszatérési kísérlete során pedig éppen a fenti bejelentés elmulasztása miatt kapott figyelmeztetést a FIG-től. Az, hogy Ponor és Dragulescu visszatérése valóban komoly-e, majd csak később fog kiderülni, mindenesetre a londoni olimpián történő részvételhez a tokiói világbajnokságon át vezethet az út, amelyet történetesen éppen október elején rendeznek majd meg, ahol már mindketten indulhatnak.

A közelmúltban a Spuri Futómagazinban jelent meg egy terjedelmes írás minden idők egyik legnagyszerűbb atlétájáról, Abebe Bikiláról. A szerző (tapirka1014) engedélyével az alábbiakban közöljük a cikket az etitóp cseh legendával kapcsolatban:

A maratoni futás legendás, kétszeres olimpiai bajnoka 1932 augusztus 7-én, a Los Angeles-i olimpia maratonijának napján született Etiópiában, egy Jato nevű kis faluban, Addis Abebától 130 km-re. Édesapja pásztor volt, a kis Abebe az iskola mellett szintén pásztorkodással töltötte idejét. A hagyományos „Qes” iskolát 12 évesen fejezte be. Gyermekkorában tehetséges úszónak és lovasnak számított, valamint kiemelkedően jó volt a tradicionális „Gena” (a hokihoz hasonló, a Karácsonyhoz kapcsolódó csapatjáték) nevű játékban.

17 éves korában a fővárosba került, a hadseregben próbált karriert építeni, a birodalmi testőrség tagja lett. Sportolói karrierje is itt, de csak jóval később, 24 éves korában kezdődött. Egy katonai bemutatón felvonultak az 1956-os melbourne-i olimpiára utazó sportolók is. Bikila a válogatott melegítőt látva elhatározta, hogy ő is részt akar venni a játékokon. Még ebben az évben részt vett a katonai atlétikai bajnokságon. A futók között akkoriban Wami Biratu volt a „sztár” ő tartotta az etióp csúcsot 5.000 és 10.000 méteren is. A maratonin is mindenki az ő győzelmét várta, így óriás meglepetést okozott, amikor néhány kilométerrel a rajt után egy teljesen ismeretlen atléta vette át a vezetést, folyamatosan növelte előnyét és végül meggyőző fölénnyel nyerte a versenyt. Ő volt Abebe Bikila. Ekkor figyelt fel rá Onni Niskanen svéd edző, aki az etióp hadsereg atlétáit készítette fel. Az edzőtáborokban nem voltak ritkák a 30 km feletti hosszú futások és az sokszor ismételt 1500-as résztávok. Mindezt gyakran mezítláb teljesítették a futók a 2000 méteres tengerszint feletti magasságon a sziklás talajon. A közös munka meghozta a gyümölcsét, hamarosan Bikila tartotta az 5000-es és 10000-es csúcsot is.

1960 – Róma

A remek eredmények ellenére az olimpiai csapatba csak egy szerencsétlen (vagy szerencsés, nézőpont kérdése) véletlennek köszönhetően került be. Wami Biratu focizás közben eltörte a bokáját, így esett a választás Bikilára.

A római olimpia maratoni versenye talán minden idők legkülönlegesebb ötkarikás maratonja volt. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy se a rajt, se a cél nem került az olimpiai stadionba. A szervezők szerették volna megmutatni az egész világnak városuk építészetét, történelmi emlékeit, ragyogását, így egy olyan útvonalat találtak ki, amely a város legszebb pontjait érintette. A rajt a Piazza di Campidoglio-n volt, a cél pedig a Colosseum mellett álló Konstantin diadalívénél. A nagy meleget elkerülendő a mezőny délután fél hatkor rajtolt, az útvonal vége felé olasz katonák álltak sorfalat és fáklyákkal világítottak a futóknak.

A játékok cipő szponzora az adidas volt. A „beugró” Bikila nem talált magának kényelmes cipőt a helyszínen, így alig néhány órával a rajt előtt úgy döntött, hogy mezítláb fog futni, úgyis gyakran edzett így a versenyekre készülve.

Niskanen felhívta a figyelmét a fő riválisokra, kiemelve a 26-os rajtszámmal versenyző marokkói Rhadi Ben Abdesselamot. Nem tudni miért, a marokkói nem ezt a rajtszámát viselte, hanem a pályaversenyekre kapott 185-öst. Bikila futás közben végig a 26-ost kereste, de nem találta, miközben a verseny nagy részét együtt futotta vele, úgy, hogy nem is tudott róla. Féltáv után csak ketten maradtak elöl, így futottak egészen a Piazza di Porta Capena-ig, amely alig 500 méterre volt a céltól. Itt Bikila mintegy égi jelként megpillantotta, az Axumi Obeliszket, melyet az olasz megszállók hurcoltak el 1935 végén Etiópiából és itt állítottak fel. Tempót váltott és 2:15:16.2-es új világcsúccsal (akkor még nem hivatalos világcsúcs), 25 másodperces előnnyel első fekete afrikaiként aranyérmet nyert a nyári játékokon. Győzelme után megkérdezték, hogy miért futott mezítláb: „Meg akartam mutatni a világnak, hogy hazám, Etiópia eltökéltségével és hősiességével mindig győz.”

Másnap az olasz lapok arról cikkeztek, hogy 25 évvel korábban az egész olasz hadsereg kellett Etiópia meghódításához, Róma meghódításához viszont elég volt egyetlen etióp katona.

1961-ben nyert egy-egy maratonit Görögországban, Japánban és Kassán, majd hazatért és két évig nem indult nemzetközi versenyen. 1963-ban Bostonban 5. lett, ez volt az egyetlen olyan befejezett maratonija, amit nem nyert meg. Ezután a tokiói olimpiáig nem indult több nemzetközi versenyen, egyes források szerint Etiópiában többször is rajthoz állt, más források szerint a szomáliai határ közelében teljesített katonai szolgálatot.

1964 – Tokió

6 héttel az olimpia előtt vakbélgyulladással műtötték, a tokiói repülőtéren még kicsit meggörnyedve szállt le a gépről. A műtét és a verseny rajtja között egyszer sem futott, az ellenfelek nagyon jó formában voltak. Legnagyobb esélyesnek az amerikai Buddy Edelent tartották, aki 1963-ban 2:14:28-ra javította a világcsúcsot. Ez a verseny azonban senki másról nem szólt, csak Bikiláról, aki ezúttal cipőben (Puma) futott. A könnyű, sík, oda-vissza pályán az 1960-ashoz hasonló taktikával 20 km-ig ment az élmezőnnyel, majd onnan folyamatosan gyorsított. A fordítónál még csak 15 másodperc előnye volt a későbbi második helyezettel szemben, ez a végére több mint 4 percre nőtt. Hihetetlen világcsúccsal, 2:12:11-gyel győzött. A célban 75.000 ember tomboló ünneplésével a háttérben, mintha csak egy laza edzést futott volna, elkezdett nyújtani. A verseny 5. helyezettje Sütő József lett 2:17:55-ös idővel.

Abebe Bikila az első futó, aki maratoni távon két aranyérmet is tudott nyerni, egyedül a német Waldemar Cierpinski tudta ezt a bravúrt megismételni.

1968 – Mexikóváros

Tokióból hazatérve az egész ország hősként ünnepelte, az etióp császár is fogadta és egy fehér Volkswagen Bogárral ajándékozta meg. ’65-66-ban három maratonin indult, mindhármat megnyerte. Ezután folyamatosan kisebb sérülésekkel bajlódott, Mexikóba is úgy utazott, hogy a lábfejében egy kis csont el volt törve. A versenyen a szimbolikus 1-es rajtszámot kapta, sajnos nem tudott élni a lehetőséggel, 17 km-nél a nagy fájdalmak miatt fel kellett adnia a versenyt. Előtte még jelezte honfitársának Mamo Woldénak, hogy ő maradt Etiópia egyetlen reménye az aranyéremre. Ő élt is a lehetőséggel és megnyerte a versenyt.

1969 után

1969-ben a fővárosban autóját vezetve tragikus autóbalesetet szenvedett, melynek következtében súlyosan megsérült. Amikor a császár látta, hogy Etiópiában nem tudják megfelelően kezelni, azonnal Nagy-Britanniába, a Stoke Mandeville kórházba szállíttatta, ahol 9 hónapig kezelték. Bikila deréktól lefelé megbénult, többet nem tudott lábra állni, de a sport iránti szenvedélyét nem vesztette el. Megerősítette karját, szép eredményeket ért el íjászatban, valamint Norvégiában megnyert egy mozgássérült sportolók számára kiírt kutyaszán versenyt is.

Az 1972-es müncheni olimpia maratoni versenyének díszvendége volt, szerette volna látni, ahogy Mamo Wolde megismétli a duplázását, az etióp végül bronzérmet szerzett. Az olimpiai bajnok Frank Shorter lett, aki miután átvette az aranyérmét, odament Bikilához, hogy kezet foghasson vele.

A baleset szövődményének tartották azt az agyvérzést, amely 1973. október 23-án a halálát okozta. Abebe Bikila 41 éves volt. A császár a temetés napját nemzeti gyásznappá nyilvánította, 65.000 ember és maga az uralkodó kísérte utolsó útjára az Addis Abeba-i Szent József templomban.

A legenda

15 maratonin indult, 13-at fejezett be, ebből 12-t megnyert. Mindkét olimpiai aranyérmét világcsúccsal nyerte. Addis Abebában egy stadion és egy gimnázium, az olaszországi Ladispoli városkában egy híd viseli a nevét. Öt évvel halála utána a New York Road Runners klub (a NYC Marathon szervezője) díjat alapított a nevével, melyet olyan atléták kaphatnak meg, akik sokat tettek a hosszútávfutásért. Az eddigi díjazottak között van többek között Emil Zatopek, Waldemar Cierpinski, Fred Lebow, Stefano Baldini, Paula Radcliffe, Paul Tergat.

A 2020-ban rendezendő olimpia ugyan még időben nagyon messze, az esemény megrendezésére pályázó városok azonban már gőzerővel dolgoznak a kandidáció előkészítésén. Az előzetes esélylatolgatások alapján Tokió is a favoritok közé tartozhatna, ám a közelmúltban bekövetkezett fölrengés átírhatja a japán fővárosba olimpiát álmodók terveit. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke, az olasz Mario Pescante beszélt erről az egyik olasz rádiónak, ahol elmondta, hogy a napokban találkozott az olaszországi japán nagykövettel, aki sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Tokió vélhetően nem fogja tudni folytatni kampányát az olimpiáért.

Az olasz fővárosban rendezett maratoni futóversenyen találkozott a két funkcionárius, ami azért is volt érdekes, mert Pescante a közelmúltban fogadta el a felkérést a szintén a 2020-as játékokra pályázó Róma kandidációjának vezetésére. Székfoglalójában akkor az olasz sportvezető azt is kifejtette, hogy szerinte (a 2016-os rendezésre is pályázó, de Rio de Janiero és Madrid mögött csak harmadikként végző) Tokió lehet a legnagyobb ellenfelük. A Világbank napokban publikált jelentése alapján Japánnak öt évre lesz szüksége a természeti katasztrófa által okozott károk eltűntetésére, amely a becslések szerint 235 milliárd dollárjába kerül majd az országnak. Tokió várható visszalépése után az olasz sportvezető Isztambult és a leendő dél-afrikai pályázót (nagy eséllyel Durbant) tartja a római pályázat legkomolyabb ellenfelének.

A Nemzetközi Olimpiai bizottság 2013 szeptemberében a szervezet buenos airesi kongresszusán dönt majd a 2020-as nyári játékok rendező városáról.

Bár az Olasz Olimpiai Bizottság hivatalosan is felkérte a posztra, a Ferrari csapat főnöke, Luca di Montezemolot mégsem vállalja el a Róma-2020 kandidáció vezetését. Az 1990-es olaszországi világbajnokság szervezőbizottsági elnöki tisztét is betöltő tekintélyes sportvezető azzal indokolta döntését, hogy nem látja biztosítottnak a kellő pénzügyi és állami garanciákat a pályázathoz. Mivel az olaszok szeretnék hamarosan elkezdeni a római pályázatot népszerűsítő kampányt, így minél hamarabb a „fővezér” szerepéről is döntenének. A legújabb jelölt az egykori olasz sportminiszter, Mario Pescante (a képen) lenne, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (NOB) is fontos szerepet (alelnök) tölt be, ily módon méltó felső szintű lobbistája is lehetne az eseménynek.

Pescante 1994 óta tagja a NOB-nak, korábban pedig öt éven keresztül (2001-2006) töltötte be a sportminiszteri posztot hazájában. Az olimpia rendezés sem áll távol tőle, hiszen a 2006-os torinói téli játékok idején ő volt az olimpia legfelsőbb szintű ellenőre az olasz állam részéről. Jelenleg az olasz parlament alelnöki székét foglalja el és emellett sport jogot tanít a Római Egyetemen. Hazája olimpiai mozgalmában is fontos szerepet töltött be, hiszen nyolc olimpián volt az olasz küldöttség hivatalos vezetője (chef de mission), emellett pedig a CONI elnöke is volt öt éven át (1993-1998).  Gianni Petrucci, a CONI jelenlegi elnöke szerint Pescante a legalkalmasabb jelölt: „Nagyszerű választás lenne, hiszen magas szintű sportszakmai ismeretei mellett egész életében az olimpiai mozgalom elvei, ideái szerint élt.” – méltatta egykori elődjét.

Pescante lenne a harmadik kiválasztott a pozícióra, miután Montezemolo előtt még Nerio Alessandri, a londoni olimpiát is támogató egyik szponzor (Technogym) alapító elnöke is visszautasította a megtisztelő felkérést. A végső döntést szerdán (február 23.) hozzák nyilvánosságra a Róma-2020 pályázati bizottság sajtótájékoztatóján.

A Ferrari csapat főnökét, Luca di Montezemolot kérték fel a Róma-2020 kandidáció vezetésére. Az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) korábbi döntésének értelmében Róma városa szállhat harcba a 2020-as nyári olimpiai játékok megrendezéséért. A főváros Velencével szemben nyerte meg az országon belüli küzdelmet, amelyre azért volt szükség, mivel egy olimpiára egy országból csupán egyetlen város pályázhat. Velence mellett korábban Bari és Palermo is komolyan érdeklődött az esetleges rendezés iránt, de végül előbbit kizárták, utóbbi pedig visszalépett.

Szombaton kiderült az is, hogy a Róma-2020 pályázati bizottság vezetői posztjára a Ferrari csapat elnökét, Luca di Montezemolot kérte fel az Olasz Olimpiai Bizottság. A Forma-1-es csapatnál betöltött tisztsége mellett Montezemolo a FIAT cég elnöki tisztét is ellátta korábban, sőt a sport más vetületei sem állnak tőle távol, hiszen annak idején az 1990-as olaszországi labdarúgó világbajnokság szervezésben is kulcsszerepet vállalt. „Luca di Montezemolo a megfelelő ember erre a posztra, hiszen ő az egyik leghíresebb olasz a világon. Az ő szerepvállalásával nőhetnek az esélyeink. Remélem pozitív lesz a válasza a felkérésre.” – bókolt a jelöltnek a CONI elnöke, Gianni Petrucci. A 63 esztendős, a becslések szerint 400 millió dolláros magánvagyonnal rendelkező sportvezető a jövő hét elejére ígért választ a kérdésben. Montezemolo az utóbbi időben a politikai szerepvállalással is kacérkodott, de akkor azt hangoztatta, hogy inkább maradna a Ferrari csapatnál és a Formula-1-nél.

Róma polgármestere, Gianni Alemmano szeretne minél hamarabb megfelelő embert találni a pályázat vezetőjének, hiszen szeretné elkezdeni az esemény kampányát. A 2020-as nyári olimpia helyszínéről szóló döntést ugyan a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csak 2013. szeptember 13-án, a Buenos Airesben rendezendő kongresszusán hozza meg, de az olaszok ettől függetlenül már most szerdán (február 23.) szeretnék bejelenteni, hogy ki lesz a Róma-2020 projekt vezetője.

Az olasz főváros, Róma 1960-ban már volt házigazdája nyári olimpiának, míg a 2004-es olimpiáért folyó versengésben Athénnal szemben a szavazási folyamat végső fázisában maradt alul. Az olaszok most abban bíznak, hogy a 2016-os riói olimpia után négy évvel ismét európai helyszínt választ a NOB. A kilenc év múlva esedékes nyári játékok lebonyolítása iránt Róma mellett még további 10-12 város (pl. Torontó, Isztambul, Durban, Tokió, Brisbane, Dubaj, Doha, Delhi, stb.) is komolyabban érdeklődik.

A súlycsoportokra osztott sportágakban gyakori a versenyző fogyasztása, amelynél a legfontosabb tényező, a súlyhatár minimális teljesítése. Nem csoda, ha előfordulnak extrém történetek is ennek kapcsán (mi magyarok az atlantai olimpián az ökölvívó Lakatos Pál esetére emlékezhetünk, akinek már a mérlegelésnél véget ért a verseny), mint például az amerikai súlyemelő, Charles Vinci esetében is. Az akkor világbajnoki ezüstérmes amerikai emelő esélyesként érkezett a melbourne-i olimpia 56 kg-os súlyemelő versenyeire, ahol jó szokásához híven a mérlegelés előtti utolsó órákban próbált megszabadulni minimális súlyfeleslegétől. Az egy órás futás és intenzív izzadás után azonban még mindig közel 20 dekagramm súlyfelesleg volt rajta. Pánikolás helyett azonban az amerikaiak gondolkoztak, előbb Vinci lábszárán, majd fején is lenyírták a szőrzetet, így végül kopaszra borotvált fejjel ment át a mérlegelésnél és lett olimpiai bajnok 1956-ban.

A pályafutása során 12 világrekordot is elérő amerikai emelő Melbourne-ben 342,5 kilogrammos világcsúccsal, majd négy évvel később Rómában 345 kilogrammos világcsúcs beállítással lett olimpiai bajnok, így azon kevesek közé tartozik, akik kétszer is nyertek olimpiát ebben az embert próbáló sportágban. Utóbbi győzelmének egyébként már magyar érdekeltsége is volt, hiszen mögötte lett hatodik Földi Imre, aki élete első olimpiáján, Rómában (320 kg-os teljesítménnyel) indult el a későbbi sikerek és olimpiai bajnoki cím (1972) felé. Érdekesség egyébként, hogy a sportág történetében az 1960-as római olimpia óta is Charles Vinci az utolsó amerikai férfi olimpiai bajnok (Tara Nott a nők első olimpia szereplése alkalmával a női 48 kg-os kategóriában lett olimpiai bajnok és szerezte meg az amúgy a sportági olimpiai éremtáblázaton a hosszú kihagyás ellenére is a harmadik helyen álló amerikaiak 16. bajnoki címét súlyemelésben.)