Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Újabb két olimpiai szintesünk van atlétikában

A Magyar Atlétikai Szövetség honlapja szerint a súlylökő Kürthy Lajos kiváló, 20,20 méteres eredménnyel nyerte meg a viadalt, és teljesítette az idei vb és a jövő évi ötkarikás játékok gyengébbik szintjét. Németh Kristóf 75,54 méterrel a harmadik helyet szerezte meg a szlovéniai városban. Ugyan mindkét atléta „B”-szintet dobott, mégis teljesen más helyzetben vannak. Kürthy egyeduralkodó saját számában Magyarországon, és jelen állás szerint kevés esélye van másnak túlszárnyalni a 20 méteres kvalifikációs határt, azaz már most szinte biztosra vehető, hogy ő ott lesz Londonban jövőre.

Vele szemben Németh Londonban - egyelőre - nem szerepelhet, mivel a szintén kalapácsvető Pars Krisztiánnak már az A-szintje is megvan. A szabályok szerint egy országból egy számban három A-szinttel rendelkező indulhat az olimpián, B-szinttel viszont csak egy, és csak akkor, ha nincs A-szintes atlétája az országnak, vagy egyéb okok miatt az A -szintes nem indulhat az aktuális világversenyen. Németh Kristófnak, így a biztos ötkarikás induláshoz teljesítenie kell a 78 méteres "A-határt".

0 Tovább

London 2012: Elkészült az olimpiai fáklya

Szerdán a londoni olimpiai szervező bizottsága bemutatta a 2012-es játékokra készített fáklyát. A 80 centiméter hosszúságú, kúp formátumú, aranyszínű fáklya borítása nyolcezer darab kis lyukat tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy a láng ne csak felül, de oldalról, több irányból is látható legyen. „Azt szerettük volna, ha szép, de egyben egyszerű is lesz a külseje.” – nyilatkozta a két tervező egyike, Jay Osgerby. A lyukak száma sem véletlen, amely utal arra a 8000 emberre, akik a tervek szerint az olimpiát megelőző londoni váltófutásban részt vesznek majd. 

A fáklya alumíniumborítással került elkészítésre és emellett arra is ügyeltek tervezői, hogy könnyű legyen, hiszen a 70 napos fáklyaváltó nagy részében fiatalok futnak majd vele. A fáklya Nagy-Britanniába történő megérkezése után közel 13.000 kilométert tesz majd meg a szigetországban, mielőtt 2012. július 27-én megérkezik majd a londoni megnyitóra. 

0 Tovább

Kiss és Orbán is olimpiai szintes

Az elmúlt hét nem csak a magyar úszóknál, de atlétáinknál is sikeresnek volt tekinthető. A kalapácsvető Orbán Éva ugyanis 69,66 méterrel nyerte meg a hölgyek versenyét a Zalaegerszegen rendezett atlétikai vidék-bajnokságon, ezzel pedig teljesítette a világ- és olimpiai bajnoki kvalifikációs „B”-szintet. Az Egyesült Államokban tanuló dobó elmondta, hogy sikeres felkészülésen van túl és az átállással ugyan küzdeni szokott, de a szombati eredménye is bizonyítja, hogy már nincs problémája ezzel. A viadal legjobb eredményét elérő Orbán legközelebb egy göteborgi versenyen indul. A lengyelországi Bydgoszczban zajló versenyen a 110 gáton tavaly Európa-bajnoki bronzérmes Kiss Dániel világbajnoki és olimpiai "B" szintet futva negyedikként zárt, így ő is londoni olimpiai résztvevőnek mondhatja magát.

0 Tovább

Verrasztó Dávid is olimpiai kvótás

Újabb olimpiai A szintes magyar eredmény született a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat nyitóállomásán, Barcelonában: Verrasztó Dávidnak egy második hely is elegendő volt az ötkarikás szint produkálásához: a 400 m vegyes döntőjében lett ezüstérmes 4:11.71 perccel, alig lemaradva a győztes Cseh mögött, aki saját versenycsúcsát megjavítva nyert 4:11.22-vel.  Első lett, ráadásul országos csúccsal Kis Gergő is, ő 15:01.43 perces ragyogó idővel 1500 m gyorson csapott a célba győztesként. Saját korábbi legjobbját, a 2007-től élt 15:08.20-at adta át a múltnak a katalán fővárosban. Ugyanebben a számban a finálé negyedik helyét szerezte meg Gyurta Gergely (15:14.83). Az idősebbik Gyurta, a még mindig csak 22 éves olimpiai ezüstérmes Dániel kedvenc távján, 200 m mellen diadalmaskodott 2:12.48 perccel. Az olimpiai szinthez 74 század hiányzott. Kellemes meglepetésre ugyanitt a dobogó harmadik fokára állhatott fel az eredményhirdetéskor Molnár Ákos (2:12.84). A vasárnap negyedik magyar győzelmét a műsorrendben utolsó számban, női 400 m gyorson a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka aratta, aki 4:08.22 perces remek teljesítménnyel nyert.

0 Tovább

Négy magyar úszó már Londonban

A magyarok két aranyérmet gyűjtöttek szombaton Cseh László és Kis Gergő jóvoltából a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat nyitóállomásán, Barcelonában, Bernek Péter és Biczó Bence pedig egy-egy második helyezést szerzett. Cseh, Kis, Biczó és Kapás Boglárka teljesítette az olimpiai “A”-szintet, így már biztos londoni indulónak számít.

A katalán fővárosban zajló viadal első napján a világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Cseh 200 m vegyesen diadalmaskodott 1:58.94 perces, új versenycsúcsot jelentő idővel. Ebben a számban a teljes mezőnyt tekintve egyedül ő került két perc alá. A másik magyar első hely gazdája a korábbi Eb-győztes Kis lett, aki 3:48.85 perccel nyert a 400 m gyors döntőjében, jelentős előnnyel megelőzve minden vetélytársát. Ugyanitt Gyurta Gergely az ötödik lett 3:53.17-tel. Az ifjúsági olimpiai bajnokok közül Biczó, aki 1:56.60 perc alatt ért célba 200 m pillangón, két tizeddel maradt le az aranyéremről, s második lett Bernek is a 200 m hát fináléjában 1:58.66-tal. Ez utóbbi számban Verrasztó Dávid 2:00.82 perces teljesítménye az ötödik helyhez volt elég.

Dobogó közelben végzett a tavaly nyári, szingapúri ifi olimpia kétszeres magyar bajnoka, Kapás Boglárka 800 m gyorson, a negyedik helyet 8:33.14 perccel érdemelte ki, ugyanitt Mutina Ágnes ötödik (8:36.31), a hosszabb kihagyás után újból versenyző Verrasztó Evelyn pedig a hetedik helyen zárt (8:41.56). Döntős volt még a 200 m mellen olimpiai ezüstérmes, vb- és Eb-győztes Gyurta Dániel, aki gyengébbik számában, 100 méteren hetedikként végzett 1:02.00 perccel, míg a pillangó- és vegyesúszás többszörös Eb-érmese, Jakabos Zsuzsanna 50 m gyorson nyolcadik lett (26.07 mp).

“Összességében igazán elégedettek lehetünk a barcelonai eredményekkel – értékelt Kiss László szövetségi kapitány szombat este az MTI-nek. – Egyfelől, mert kemény edzőtáborozás után csak most kezdték meg a gyerekek a versenyszezont, másfelől pedig azért, mert elsőként mindjárt négyen is megúszták az olimpiai “A”-szintet: Cseh, Kis, Kapás és Biczó, s Berneknek is csupán 12 század hiányzott ugyanehhez. De hát van még bőven idejük és lehetőségük további versenyeken másoknak is gyarapítani a londoni indulók számát.”

0 Tovább

London 2012: Hétköznapi emberek futhatnak a fáklyával

A londoni olimpia előtt ugyan nem terveznek a brit szervezők világméretű fáklyaváltót, de a 2012-es játékok előtt így is közel hetven napon keresztül halad majd Nagy-Britanniában az olimpiai láng. A fáklyaváltóban összesen közel 8000 ember futhat majd néhány száz métert az olimpiai játékok szimbólumával, a résztvevők nagy részét (90%-át) pedig a britek a hétköznapi emberek közül választanák ki. A kiválasztási folyamat több szálon fut majd, melynek egy részében a váltó három fő szponzora (Coca-cola, Lloyds TSB és Samsung) szervez kampányokat júniustól kezdődően. Ezen felül viszont érdekesnek ígérkezik az a kezdeményezés, amelyben bárki ajánlhat a szervezőbizottság figyelmébe olyan személyeket, akit érdemesnek talál a megtisztelő feladatra.

A fáklyával futók felét a 12-24 éves korosztályból tervezik feltölteni, olyan fiatalokkal, akik a helyi közösségekben töltenek be vezető és példakép szerepet. „Ez egy nagyszerű lehetőség arra, hogy olyan embereknek adjunk rivaldafényt, akik a hétköznapokban nyújtott tevékenységükkel ezt megszolgálják” – mondta a szervezőbizottság vezetője, Sebastian Coe. A napokban indult „Moment to Shine” elnevezésű programban másfél hónap áll rendelkezésre (június 29 - éjfél a határidő) a jelölésre, a projekt végén pedig összesen 2012 személyt választanak ki ezen keresztül a futásra. Ezen program egyetlen megkötése viszont, hogy csak a szigetországban élő egyéneket lehet jelölni.

0 Tovább

Elhunyt a világbajnok Thomas Daley édesapja

A házigazdák számára a londoni olimpia egyik leginkább várt eseménye a férfi toronyugrók küzdelme lesz, ahol a fiatal, a 17. születésnapját éppen a múlt héten ünneplő, de már világ- és Európa-bajnok Thomas Daley-ért szurkolnak majd az angolok. A roppant tehetséges versenyző három évvel ezelőtti feltűnése óta valóságos média személyiség lett Nagy-Britanniában, akitől természetesen aranyérmet (és a kínai műugró klasszisok legyőzését) várnak 2012 nyarán.

A rá nehezedő sportszakmai nyomás miatt nem vár könnyű feladat Daleyre a következő egy évben, amelyet ráadásul nehezít édesapja pénteken este bekövetkezett halála is. Robert Daley-nél öt évvel ezelőtt diagnosztizálták az agytumor nevű betegséget, amely a kezelések hatására egy időre tünetmentessé vált. A daganat 80%-ának eltávolítása ellenére azonban idén februárban ismét jelentkeztek a betegség jelei, amelyek a végletekig legyengítették a 40 esztendős apuka szervezetét. „Az ő bátorsága és rákbetegséggel szembeni harcban felvállalt küzdelme volt az, amely megmutatta, hogy milyen erő rejtőzhet egy szülőben. Az ő szellemisége is segítette fiát abban, hogy még jobb sportolóvá váljon. Amikor a brit olimpiai csapat egy év múlva bevonul majd az Olimpiai Stadionba, akkor tudjuk, hogy az ő szelleme is velünk lesz majd, aki örökké motiválni fogja a brit olimpiai csapat tagjait.” – szól a Brit Olimpiai Szövetség (BOA) szombati szomorú hangvételű közleménye.

Robert Daley betegsége ellenére fia valamennyi versenyén jelen volt, kivételt a legutóbbi Nemzetközösségi Játékok jelentették csupán, ahova már nem tudott személyesen elutazni. Utoljára a múlt hónapban Sheffieldben rendezett versenyen látta fiát versenyezni, ahol Tom Daley szinkron partnerével, Peter Waterfielddel először tudott győzni a műugrók World Series névre hallgató sorozatának versenyén. A fájdalmasan korán búcsúzó Robert Daley feleségét, Debbiet és három fiát (Tom mellett Williamet és Bent) hagyta hátra. Élete nagy álma pedig nem teljesülhetett, hiszen jövőre nem nézheti majd tehetséges fiát a londoni játékok toronyugró versenyein.

0 Tovább

Közel két millióan néznék Usain Bolt londoni futását

Hihetetlen érdeklődés mutatkozik a londoni olimpia atlétikai versenyeinek azon napja iránt, amikor a férfiak 100 méteres síkfutó versenyének döntőjét rendezik. A szervezőbizottság tájékoztatása szerint ugyanis a közelmúltban lezárult jegy-lottón 1,8 millió (!) jegyigény érkezett az augusztus 5-én esedékes atlétikai döntők idejére. A 80.000 néző befogadására alkalmas Olimpiai Stadion felét szponzorok, a kiemelt vendégek (VIP) és a televíziós társaságok részére tartják fenn, így csupán 40.000 szerencsés „külsős” lehet ott rajtuk kívül a nagy esélyes jamaikai Usain Bolt futása során.

A jegylottó végeredményeit ugyan a szervezőbizottság majd csak június elején hirdeti ki, de az érintett szerencsések bankszámláiról már ezt megelőzően is elkezdik a szervezők levonni a „megnyert” jegyek összegét. Ezen eljárás ellen ugyan többen tiltakoznak, de a jelentkezési fázisban ez mindenki számára világos volt, így tudni lehetett, hogy a megfelelő pénzösszeget időben rendelkezésre kell bocsátani. A britek számára nem volt meglepetés, hogy a férfi 100-hoz közeli hisztéria övezte a férfi toronyugrás fináléját is, ahol a jegyek iránt hasonló mértékű túljelentkezés volt a fiatal brit tehetség, Thomas Daley szereplése miatt.

0 Tovább

Fazekas Róbert is olimpiai szintet dobott

A tavalyi Európa-bajnokságon bronzérmet szerző Fazekas Róbert olimpiai „B” szintet jelentő 64,06 méteres eredménnyel a második helyen végzett férfi diszkoszvetésben a csehországi Turnovban rendezett atlétikai viadalon. A szombathelyiek 2002-es Eb-győztesét, illetve 2003-as világbajnoki másodikját - akinek ez volt az első versenye a szezonban - csak az EB-címvédő Piotr Malachowski tudta legyőzni. A lengyel nehézatléta ezúttal 64,51 méteres dobással győzött. A viadalon Kővágó Zoltán 62,55 méterrel az ötödik, Savanyú Péter pedig 57,55-tel a nyolcadik lett.

Az atlétáknál korábban Pars Krisztián „A” szintet dobott kalapácsvetésben, míg a maratoni futó Kovács Tamás, a hétpróbázó Farkas Györgyi, a gyalogló Madarász Viktória (20 km) és a súlylökő Márton Anita is teljesítette már a gyengébbik szintet, mellyel egy számban egy országból egy versenyző indulhat az olimpián. Férfi diszkoszvetésben Fazekas mostani szereplése még nem jelenti azt, hogy ő szerepel az olimpián, hiszen amennyiben valaki (erre Kővágónak van a legnagyobb esélye) megdobja az „A”-szintet, akkor ő utazhat a játékokra.

0 Tovább

A FIFA írásos garanciája is kevés az „összangol” foci csapathoz

Hiába kapott hivatalos levél formájában garanciákat a walesi, a skót és az észak-ír labdarúgás irányító testülete a FIFA-tól, mégis vonakodik attól, hogy játékosokat delegáljon a 2012-es londoni olimpián szereplő brit labdarúgó csapatba. Azért nem akarják elengedni játékosaikat, mert nem szeretnének precedenst teremteni az olimpiára nevezendő csapattal. Ez ugyanis az ő vélekedésük szerint alááshatná speciális jogállásukat a nemzetközi labdarúgásban, ahol külön szövetségként, külön csapattal indulhatnak el minden jelentős nemzetközi tornán.

Angol források úgy tudják, hogy a FIFA főtitkára, Jerome Valcke személyesen írt levelet a három érintett tagszövetség vezetőjének, amelyben garanciát vállal arra vonatkozóan, hogy a londoni olimpia egyedi alkalom lehetne és az eddig kivívott jogok nem kerülnek veszélybe ezáltal. Sokan úgy vélték, hogy a június elsejétől a FIFA alelnökeként dolgozó észak-ír Jim Boyce lehet a közvetítő ezügyben, aki azonban a mostani fejlemény kapcsán is elmondta, hogy nincsen köze hozzá. „Teljesen egyértelművé tették nekem a skót és a walesi, de különösen az észak-ír szövetség vezetői, hogy ők már döntöttek a kérdésben, így fel sem vetődött, hogy komolyan lobbizzak az ügyért a FIFA-n belül.” – mondta Boyce a levél kapcsán, majd hozzátette, hogy szóban már a FIFA elnöke, Sepp Blatter is nyilatkozott az ügyről, aki azt ígérte a három érintettnek, hogy az ötkarikás szereplés esetén sem „esik bántódásuk”.

A helyzetet bonyolítja, hogy bár a szövetségek nem engedik el játékosaikat, többen, így a walesi Garreth Bale és Aaron Ramsey (különösen azért, mert az olimpiai tornán U23-as játékosok szerepelnek túlnyomórészt) is szívesen játszana Londonban. Kérdés, hogy ezt megtehetik-e saját szövetségük határozott tiltása ellenére. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy a mostani levél megírását a FIFA, a brit labdarúgó szövetség, az érintett tagországok szövetségei vagy netán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lobbija ihlette-e meg.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek