Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Véget ért az olimpia... :(

Magyar idő szerint hétfőn hajnalban látványos záróünnepséggel ért véget a vancouveri BC Place Stadionban a 21. téli olimpia. A szokásoknak megfelelően a sportolók ezúttal is egymás között elvegyülve, felszabadult hangulatban vonultak be a stadionba és nézhették végig a megnyitóhoz hasonlóan ezúttal is parádés szereposztást hozó műsort. A záróünnepség hagyományainak megfelelően minden ország egy-egy sportolója érkezett a nemzeti lobogóval, a magyar zászlót az immáron két téli olimpián is pontszerző helyen végző rövidpályás gyorskorcsolyázó, Huszár Erika vihette a záróünnepségen. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság belga elnökének, Jacques Rogge-nak, valamint a helyi szervezőbizottság vezetőjének, John Furlong-nak az érzelmektől sem mentes beszédei után fellépett többek között Michael J. Fox, William Shatner, Michael Bublé és Alanis Morissette is. A záróünnepségen természetesen részt vett a jó hangulatban lévő magyar olimpia küldöttség is, sportolóink felszabadultan ünnepelték a kifejezetten sikeres olimpiai szereplést (rövidpályás gyorskorcsolyázóink két bravúros pontszerző helyezését). Csapatunk kedden érkezik haza az olimpiáról, az előzetes tervek szerint a magyar küldöttség március másodikán a késő délelőtti órákban érkezik meg a Syma csarnokhoz.

0 Tovább

Vancouver 2010 - 12. nap összefoglaló

Az olimpia tizenkettedik napján hat versenyszámban avattak volna bajnokot Vancouverben. Női óriás-műlesiklásban az időjárás azonban megakadályozta a bajnokavatást.

Sífutás – férfi 4x10 km-es váltó
A svéd váltó sikerével ért véget a férfiak 4x10 km-es sífutó váltó versenye Vancouverben. Az előzetesen esélyesnek gondolt norvégok aranyérem szerzési esélyei a második embernél, Odd-Björn Hjelmesetnél úsztak el, a veterán versenyző ugyanis több mint fél perces hátrányt szedett össze. A Johann Olsson által diktált nagy tempó miatt a harmadik váltásnál már csak a svéd, a francia és meglepetésre a cseh váltó haladt az élen, a norvégok befutó embere, Petter Northug pedig szinte a lehetetlennel szembesült, amikor közel negyven másodperces hátránnyal kellett indulnia az utolsó 10 km-re. Northug viszont nagy hajrával csökkentette a különbséget, az aranyéremre hajtó svédek befejező embere, Marcus Hellner ezt megérezve három kilométerrel a cél előtt megindult és végül fölényesen hozta az aranyérmet az északiaknak. Northug végül a cél előtt néhány száz méterrel utolérte a lemaradó cseh és francia váltót, sőt le is hajrázta őket, így megszerezte Norvégiának a bravúros ezüstérmet. A Daniel Ryckardsson – Johann Olsson – Anders Södergren, Marcus Hellner összeállítású váltó 1988 után nyert ismét aranyérmet Svédországnak ebben a számban. A csehek is nagyon örültek a célban, hiszen négy éve az olimpián és tavaly a hazai rendezésű világbajnokságon is esélyesek voltak ugyan, de mindkétszer leszerepeltek, most viszont parádés csapatteljesítménnyel szerezték meg a bronzérmet. A végig az élen haladó franciák végül Northug nagy hajrájának köszönhetően lemaradtak a dobogóról és a negyedik helyen végeztek.
 
Gyorskorcsolya – női 5000 méter
Az olimpia utolsó egyéni gyorskorcsolya számában, a női 5000 méteres versenyben nem született meglepetés, hiszen a toronymagas esélyes Martina Sablikova lett az olimpiai bajnok. A 3000 méteren is győztes cseh versenyző 6 perc 50 egész 91 századmásodperces idővel győzött. Sablikova mögött a 3000 méteren szintén ezüstérmet szerző német Stephanie Beckert végzett a második helyen, míg a szám címvédőjének számító 37 esztendős kanadai Clara Hughes lett a bronzérmes. A vancouveri gyorskorcsolya versenyekből a két csapatverseny van még hátra.
 
Rövidpályás gyorskorcsolya – női 3000 méter váltó
Magyar szempontból az olimpia 12. napjának legfontosabb eseménye a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál zajlott, ahol a női 3000 méteres váltóverseny „B”-döntőjében a Huszár Erika – Heidum Bernadett – Darázs Rózsa- Keszler Andrea összeállítású váltónk pontszerző helyezést szerzett. A kisdöntőben a második helyen végző magyar váltó végül az ötödik helyen zárt, hiszen a finálét megnyerő dél-koreai váltó kizárásra került. A döntőben a kínai váltó lett végül a győztes, amely 4 perc 6 egész 610 ezredmásodperces időeredménnyel, új világrekorddal lett aranyérmes. A legutóbbi négy olimpián egyaránt győztes koreai csapat érhetően dühösen vette tudomásul a kizárást, ami után a második helyet Kanada, míg a harmadik helyet az Egyesült Államok váltója szerezte meg. A nap történéseihez tartozik még, hogy Heidum Bernadett a női 1000 méteres verseny selejtezőjéből továbbjutott. Ugyanez nem sikerült viszont Huszár Erikának és a férfi 500 méteres versenyen Knoch Viktornak és Darázs Péternek.
 
Bob - női kettes
Kettős kanadai siker született a női kettes bobok versenyében, ahol az első két futam után vezető, a harmadik futamban új pályacsúcsot elérő Kaillie Humphries – Heather Moyse egység tovább növelve előnyét és végül 85 századmásodperccel győzött. Az első nap után még csak a negyedik helyen álló honfitársaik, a Helen Upperton – Shelley-Ann Brown páros zárt végül másodikként, míg a harmadik futamban nagyot rontó amerikai Erin Pac – Elana Meyers páros egy helyet visszacsúszva végül a harmadik helyen végzett. A negyedik futam érdekessége volt, hogy az éremért hajtó német Cathleen Martini – Romy Logsch páros felborult, így a kizárás sorsára jutott.

Szabadstílusú sízés - női aerials
Magyar idő szerint ma hajnalban rendezték a női síakrobatika versenyszám 12-es döntőjét, ahol négy kínai, három amerikai, három ausztrál, valamint két fehérorosz versenyző küzdött az érmekért. A címvédő Evelyne Leu ezúttal nem került be a fináléba, a svájci versenyző ugyanis elrontotta második ugrását a selejtezőben. Az első sorozat után még vezető kínai Xu Mengtao másodszorra rontott, így végül csak a hatodik helyen zárt. Ezzel a kiegyensúlyozottan versenyző (januárban világrekord pontszámmal versenyt nyerő) ausztrál Lydia Lassila lett az aranyérmes, megelőzve a tavalyi világbajnok kínai Li Ninát és a szintén kínai Guo Xinxint. A negyedik olimpiáján szereplő ötszörös szakági Világkupa győztes ausztrál Jacqui Cooper ezúttal lemaradt a dobogóról és végül az ötödik helyen végzett.
 
0 Tovább

Vancouver 2010 - 8. nap összefoglaló

Az olimpia nyolcadik napján hat versenyszámban avattak bajnokot Vancouverben. Magyar szempontból Huszár Erika hatodik helyezése a nap kellemes meglepetése, aki 1500 méteren hatodik, vagyis pontszerző helyen végzett.

Rövidpályás gyorskorcsolya – női 1500 méter
Magyar szempontból a legnagyobb figyelem szombaton a női rövidpályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyszámát övezte. A selejtezőben három magyar versenyző, Huszár Erika, Heidum Bernadett és Darázs Rózsa is indult, közülük pedig előbbi tovább is jutott az elődöntőbe. A torinói olimpián ebben a számban negyedik helyen végző Huszárnak ezúttal is sikerült továbbjutnia a fináléba, igaz némiképp szerencsés körülmények között. Az elődöntőben először a kanadai, majd egyszerre kínai, dél-koreai és amerikai ellenfele is kicsúszott előle, így Huszár a bolgár Radanovát megelőzve futamgyőztesként jutott a fináléba.Az elődöntőbeli bukások és óvások miatt, rendhagyó módon nyolcszereplős döntőben jelentős volt az ázsiai fölény, de a népes mezőny miatt a megszokottaktól eltérően még ekkor sem volt garantált a magyar pontszerzés. A fináléban a kínai Csou Jang két dél-koreai versenyzőt, Li Un-Bjult és Pak Szung-Hit előzte meg.  Huszár Erika végül a bolgár Radanova és a kanadai Vicent előtt ért be a célba, ezzel a bravúros hatodik helyen végzett és megszerezte a magyar olimpiai küldöttség első vancouveri pontját.
 
Síugrás – nagysánc
Tovább folytatódott Simon Ammann sikersorozata az olimpiai síugró versenyeken. A svájci ugró a normál sáncon elért sikere után ugyanis szombaton a nagysánc küzdelmeiben is a legjobbnak bizonyult. A svájci ugró már az első sorozatban is 144 méterre repült, amivel már ekkor 6,6 pontos előnye volt a második helyen álló Adam Malysz-sal szemben. Az első sorozat után a harmadik helyen álló finn Matti Hautemaki másodszorra kifejezetten gyengén ugrott, így végül a legjobb húsz közé sem fért be. Az első széria után még csak az ötödik helyen álló Gregor Schlierenzauer 136 méterre repült a második sorozatban, amivel a normál sáncon rendezett versenyhez hasonlóan ezúttal is bronzérmes lett. Simon Ammann a második sorozatban is magabiztosan ugrott, látszott, hogy nem befolyásolja őt a kötése szabályossága körül kialakult kisebbfajta botrány. A svájci ugró megnyerte ezt a versenyt is, így a 2002-es olimpiához hasonlóan mindkét egyéni számban diadalmaskodott, így összességében már négyszeres olimpiai bajnoknak vallhatja magát. A síugró sport történetében mindössze két olyan versenyző van, aki négy bajnoki címet szerzett: Ammann és a legendás finn Matti Nykaenen. Adam Malysz 133,5 méteres második ugrása az ezüstérmet jelentette a lengyel ugró számára, aki szintén megismételte a kisebbik sáncon elért helyezését, ráadásul ezzel immár harmadik alkalommal lett Ammann mögött olimpiai ezüstérmes. Az érmek számát tekintve ezzel Malysz lett minden idők legjobb lengyel téli olimpiai szereplője, aki két vancouveri ezüstéremmel zárhatja le eredményes pályafutását. Gregor Schlierenzauer bronzérme némi gyógyírt jelentett az előzetesen esélyesnek gondolt osztrákok számára, akiknek azonban már csak a hétfői csapatverseny maradt a síugró aranyérme megszerzésére.
 
Alpesi sí – női szuperóriás-műlesiklás
A vancouveri olimpia nyolcadik versenynapjának első aranyérmét a női szuperóriás-műlesiklásban osztották ki, ahol kisebbfajta meglepetés született, hiszen az osztrák Andrea Fischbacher győzött. A versenyszám esélyese, a lesiklásban már aranyérmet nyerő amerikai Lindsey Vonn 17–es rajtszámmal jött le a pályán, aki a jól sikerült futam után át is vette a vezetést. A világbajnoki bronzérmes Fischbacher ezt követően hatalmas sebességgel repesztett végig a pályán és meglepő módon 74 századmásodperccel előzte meg az amerikait. Az eddig mindössze egy Világkupa győzelemmel rendelkező, 24 éves síző az osztrákok első alpesi sí aranyérmét nyerte meg Vancouverben. Lindsey Vonn végül a második helyről is leszorult, mert érkezett a szlovén Tina Maze, aki negyvenkilenc századdal volt csak lassabb Fischbachernél. Maze ezzel az ezüstéremmel a szlovénok második vancouveri érmét szerezte, ami egyben a szlovén sport eddigi legjobb téli olimpiai eredményét is jelenti. Vonn a második érmét szerezte az olimpián, ezúttal azonban világbajnoki címvédőként a bronzéremmel kellett beérnie. A lesiklásban harmadik helyen végző Elisabeth Görgl ezúttal leszorult a dobogóról és végül az ötödik helyen végzett. Két magyar induló is volt a mezőnyben, a 46-os rajtszámmal induló Berecz Anna kiesett a pálya felső részén, a Vancouverben most bemutatkozó Döme Zsófia viszont bejött végül a 36. helyre.
 
Sífutás – 30 km-es férfi üldözéses verseny
A sífutó versenyek a férfiak 30 km-es üldözéses futamával folytatódtak szombaton, ahol a táv első 15 km-ét klasszikus-, a második részt pedig szabad stílusban kellett teljesítenie a versenyzőknek. A klasszikus stílusú részben a cseh Lukas Bauer húzta az élmezőnyt, a hatalmas iramnak köszönhetően jó néhány esélyes versenyző (Matti Heikkinen, Sami Jauhojarvi , Martin Koukal, Ville Nousiainen) a lemaradásra, majd később a táv feladására is kényszerült. A szabad stílusú rész kezdetére azonban még így is népes csoport haladt az élen, Bauer előzetes szándékai ellenére pedig nem tudott jelentős előnyt szerezni a számára kedvezőbb részben. A cseh sífutó aztán később lemaradt, nem tudott elmenni az élen haladókkal, igaz így is bejött végül a hetedik helyre. Ekkor már a svéd Johan Olsson vette át a vezetést, aki a vetélytársak tétovázását kihasználva meg is szökött a főmezőnytől, sőt több mint húsz másodperces előnyt is ki tudott alakítani az egymásra váró többi sífutóval szemben. Az üldözéses versenyekben eddig megszokottakhoz képest eltérő koreográfia és a svéd sífutók összedolgozása (Södergren és Hellner igyekeztek lassítani az üldözők tempóját) megzavarta a mezőnyt, amely végül csak az utolsó négy kilométeren belül eredt a szökevény svéd sífutó nyomába. A felzárkózást indító Alekszander Legkov végül felért Olssonra, az orosz sífutó pedig magával vitte Marcus Hellnert, a német Tobias Angerert, illetve ennek a számnak a világbajnoki címvédőjét, Petter Northugot is. A norvég sífutónak aztán egy kilométerrel a cél előtt eltört az egyik botja és bár az éppen ott tartózkodó segítőktől elég gyorsan hozzájutott egy másikhoz, ezzel a balesettel elveszítette a csatlakozást az élen haladókhoz, így végül nem tudott érmet sem szerezni. Northug ráadásul a végére teljesen leállva és nagyon csalódottan jött be a célba a 11. helyen. Az elsősorban a nagy hajrájáról híres Northug ellen kitalált svéd taktika aztán a befutónál is tökéletesen működött. Ekkor már csak négy sífutó maradt ugyanis versenyben, akik közül pont az a Legkov maradt le végül a dobogóról, aki az üldözők felhozásából nagy részt vállalt. A végső sprintben aztán a svéd Marcus Hellner volt a leggyorsabb és lett olimpiai bajnok a német Tobias Angerer és a szintén svéd Johann Olsson előtt. Svédország ezzel a sikerrel immár a 26. sífutó olimpiai bajnoki címét nyerte meg, amivel Norvégia mögött feljöttek az örökrangsor második helyére. Kiemelkedően szerepeltek a kanadai férfi sífutók az üldözéses versenyben, akik három versenyzővel is bekerültek a legjobb kilenc közé, Ivan Babikov az ötödik, George Grey a nyolcadik, Alex Harvey pedig a kilencedik helyen végzett.
 
Gyorskorcsolya – férfi 1500 méter
A holland Mark Tuitert meglepetés győzelmével ért véget a férfi gyorskorcsolyázók 1500 méteres versenyszáma a richmondi Oval pályán. A 37 fős mezőnyben a világranglista 5. helyén álló, 29 éves versenyző 1:45,57-es idővel végzett az élen, maga mögé utasítva a világbajnoki címvédő és világcsúcstartó amerikai Shani Davist. Az 1000 méteren már olimpiai bajnoki címet szerző Davis az utolsó körben szorult csak le a második helyre, a célban végül 53 századmásodperccel maradt el holland vetélytársától. A harmadik helyen a norvég Havard Bökko végzett, aki ezzel 2002 után szerzett ismét érmet a gyorskorcsolyában nagyhatalomnak számító Norvégiának ebben a sportágban. Az 500 méteren arany-, 1000 méteren pedig ezüstérmet szerző dél-koreai Mo Te Bum ezen a távon az ötödik helyen végzett. A pályafutása utolsó olimpiáján szereplő amerikai Chad Hedrick is ott volt az élmezőnyben, de több mint egy másodperces hátránnyal végül csak a hatodik helyen zárt. A legendás Ard Schenk 1972-es sikere után Tuitert lett az első holland gyorskorcsolyázó, aki olimpián győzni tudott ezen a távon.
 
Rövidpályás gyorskorcsolya – férfi 1000 méter
A férfiak 1000 méteres rövidpályás gyorskorcsolya számában a koreai Li Jung Szu az 1500-on aratott sikere után megszerezte második vancouveri aranyát is. Honfitársa Li Ho Szuk végzett mögötte a második helyen, míg az olimpiák történetének legsikeresebb rövidpályás gyorskorcsolyázója, a hetedik olimpiai érmét szerző amerikai Apolo Anton Ohnoé lett a bronzérem. A két kanadai versenyzőnek Charles és Francois Hamelinnek a hazai szurkolók legnagyobb bánatára végül nem jutott érem a fináléban, ők a negyedik és ötödik hellyel vigasztalódhattak. Mostani sikerével Li Jung Szu a sífutó Marit Björgen és a síugró Simon Ammann mellett a vancouveri olimpia harmadik olyan szereplője lett, aki már két aranyérmet is szerzett. Újabb harmadik helyezésével Ohno az érmek számát tekintve az Egyesült Államok legsikeresebb téli olimpikonja lett, megelőzve a hat éremmel rendelkező gyorskorcsolyázót, Bonnie Blairt.
0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek