Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Majdnem meglett a hetedik

A téli olimpiákat tekintve egyedülálló rekord felállítására készült az olasz szánkós, Wilfried Huber. Az 1994-es lillehammeri olimpián párosban (Kurt Brugerrel) olimpiai bajnoki címet szerző versenyző ugyanis januárban Oberhofban hetedik téli olimpiájára is kvalifikációt szerzett. Az ötkarikás játékokon Huber 1988-ban, Calgaryban szerepelt először, azóta pedig valamennyi téli olimpián ott volt. Pechére azonban most nagyon erős az olasz szánkó csapat, így a kvalifikációs szint teljesítése önmagában nem volt elegendő a vancouveri részvételhez. Az erős hazai konkurencia miatt Hubernek válogatóznia kellett a szintén az olimpiára hajtó David Mair-rel. A 39 éves dél-tiroli versenyző ebben az összevetésben lemaradt, így végül mégsem vehet részt a 21. téli olimpián. „A rekorddal szerettem volna valamit visszaadni szeretett sportágamnak, ezért sajnálom igazán hogy nem jött össze. A vetélytársaim egyszerűen jobbak voltak nálam, ezért nem sikerült.” – mondta nagyon sportszerűen az olasz sportoló, miután kiderült, hogy mégsem utazhat Kanadába.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Huber kárpótlásul a lettországi EB-n vehetett részt, ahol a 12. helyen végzett, várhatóan ez lesz az idény végén visszavonuló sportoló utolsó nemzetközi eredménye is egyben.

 

0 Tovább

Kanada végre aranyat akar

Végre hazai rendezésű olimpián is szeretne aranyérmet gyűjteni Kanada. Az eddigi két olimpiai rendezése (1976-Montreal, 1988-Calgary) során meglehetősen pechesen versenyző kanadaiak ugyanis hazai földön még nem nyertek aranyérmet. A nyári olimpiák történetében Montreal mindmáig az egyetlen olyan rendező város, amely elmondhatja azt a kétes dicsőséget magáról, hogy a hazai versenyzők nem nyertek aranyérmet; 34 évvel ezelőtt öt ezüst- és hat bronzéremmel zárták akkori szereplésüket a juharlevelesek.

 
Tizenkét évvel később, Calgaryban sem ment jobban a kanadaiaknak, hiszen aranyérem nélkül (2 ezüst- és 3 bronzéremmel) zárták a téli olimpiát. A házigazdák akkor nagyon sajnálhatták, hogy a szabadstílusú sízés csak négy év múlva, Albertville-ben került fel az olimpia programjára, 1988-ban ugyanis az akkor még bemutató jelleggel szereplő aerials versenyszámban a kanadai Jean-Marc Rozon (ld. kép) győzött ugyan, de olimpiai bajnok mégsem lehetett.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A téli olimpiák történetében négyszer fordult elő, hogy a rendező nemzet képviselői nem nyertek aranyérmet, Calgary mellett az alábbi három olimpia rendezői bosszankodhattak a nagy hazai siker elmaradása miatt: 1924-Chamonix,1928-St. Moritz, 1984-Szarajevó
0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek