Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A paralimpián indulna az amputált olimpiai bajnok

Indulni akar a londoni paralimpián Ilke Wyludda, a női diszkoszvetés atlantai olimpiai bajnoka. A 42 éves német sportoló ismét korábbi edzője, Gerhard Böttcher segítségével készül, s a mozgáskorlátozott atléták március elején sorra kerülő országos bajnokságán versenyez majd először. "Gyakorlatilag a nulláról kezdtem újra a tréningeket, jelenleg a korábbi edzésprogramom 80 százalékát tudom elvégezni" - mondta Wyludda. A diszkoszvető 2010 decemberében egy elfertőződött seb következtében kialakult vérmérgezés miatt volt kénytelen lábszárának elvesztése mellett dönteni.


"Bakteriális fertőzés alakult ki, amely vérmérgezéshez vezetett, az ilyen esetek pedig fele részben halállal végződnek" - nyilatkozta akkoriban az esetről Wyludda, aki maga is orvosként dolgozik, így tisztában volt a betegség és a fertőzés kockázataival. "Választhattam a lábam elvesztése és az életem között, és én élni akartam. Sok minden megváltozik mostantól, át kell alakítani a lakást, az autót, de hát így hozta a sors." Az Európa-bajnok (1990, 1994), kétszeres vb-második (1991, 1995) atléta 1989 és 1991 között sorozatban 41 versenyt nyert meg, a sorozat pedig éppen a legrosszabbkor, a ’91-es tokiói vb döntőjében szakadt meg. Ilke Wyludda pályafutását 2000-ben, a sydney-i olimpián elért hetedik helyezése után fejezte be.

0 Tovább

Ismét olimpiai bajnok lett a francia sportminiszter

A kétszeres olimpiai bajnok cselgáncsozót, David Douillet-t nevezték ki az új sportminiszternek hazájában, Franciaországban. Az 1996-os atlantai és a 2000-es sydney-i játékok nehézsúlyú bajnoka, aki nem mellesleg négyszeres világbajnok is, Chantal Jouannót követi a poszton, akit beválasztottak a szenátusba, így átadja a munkát. A 42 éves Douillet június óta államtitkárként a külföldön élő franciák ügyeinek intézését felügyelte. Mostantól az egyik legfontosabb feladata a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság előkészületeinek koordinálása lesz. A franciáknál az utóbbi időben nagy hagyománya van annak, hogy egykori sikeres sportolókat neveznek ki erre a fontos posztra. Korábban ugyanis a montreali gátfutó olimpiai bajnok Guy Drut (2005 -2007) és a kétszeres egyéni olimpiai bajnok kardvívó Jean-Francois Lamour (2002-2007) is betöltötte a sportminiszteri posztot.

0 Tovább

Kokó vezeti az MTV új olimpiai műsorát

A Magyar Televízió április 10-én indítja útjára az Út Londonba című magazin műsorát, amelyben Kovács „Kokó” István mutatja be a nézőknek a 2012-es olimpiára készülő sportolókat. A műsor idén még kéthetente, jövőre pedig az olimpia közeledtével már hetente jelentkezik. Hasonló kezdeményezést már a 2008-as olimpia előtt is indított a csatorna, a műsorvezetést akkor is olimpikonokra bízta, Kovács Ágnes úszó, Horváth Gábor kajakos és Kiss Balázs kalapácsvető is feltűnt benne.

A mostani kiadás házigazdája Kovács István lesz, aki az origo-nak nyilatkozva így jellemezte a műsort: "Az Út Londonba a magyar sportolók olimpiára való felkészülésével foglalkozik, az edzésektől a kvalifikáción át a Londonba való megérkezésig. A teljes magyar élgárdát bemutatjuk, arra törekszünk, hogy minden sportág nagyjából azonos súllyal szerepeljen a műsorban. Az egyes adásokat az aktualitások és érdekes események mentén szerkesztjük, ebbe Sidi Péter kvalifikációja éppúgy belefér, mint, mondjuk, Berki Krisztián Magyarországra érkezett lova - minden adásban beszámolunk tehát arról, hogy az elmúlt egy-két hétben mi történt a kerettagokkal."

A műsor azonban csak az olimpia kezdetéig kíséri figyelemmel a sportolókat, onnantól kezdve már a sportközvetítések veszik át a főszerepet. "Az olimpia hivatalos tudósítója a Magyar Televízió, az ottani történésekről a csatorna állandó munkatársai fognak beszámolni. Az olimpián én is kint leszek, csak nem tudósítóként - az Út Londonba nem is annyira a sporteseményekről szól, mint inkább a sportolókról, arról, hogy ki hogyan készül fel a megmérettetésre" - mondja Kovács István.

0 Tovább

Katari olimpikon nyerte a Dakart

Szombaton a 13. szakasszal befejeződött a Dél-Amerikában rendezett Dakar rali. A most harmadszor egymás után Argentínában és Chilében sorra került eseményen a katari Nasser Al-Attiyah sikerét hozta az autósok versenye. A sportlövőként négy olimpián is szereplő Al-Attiyah pályafutása során első alkalommal nyerte meg a Dakar ralit. A katari polihisztor már az 1996-os atlantai olimpián szerepelt, ahol a skeetlövők között a 15. helyen végzett. A Sydneyben elért hatodik helyezése után Athénban szerepelt a legjobban, hiszen ott hajszállal (szétlövés után a kubai Rodriguez-zel szemben) maradt le csupán a dobogóról és lett végül negyedik. Az utóbbi években már elsősorban a terepralira koncentráló Al-Attiyah még a pekingi játékokon is ott volt, ahol újra a tizenötödik helyet szerezte meg. A kínai fővárosban ráadásul ő vihette a megnyitó ünnepségen a katari zászlót és vélhetően hasonló megtiszteltetésben lehet majd része, amennyiben eljut a 2012-es londoni játékokra is. A Katarban természetesen nemzeti hősnek számító Nasser annak idején édesapja hobbiját utánozva kezdett sportlövészettel foglalkozni, majd alig hathónapnyi versenyzés után az 1995-ös jakartai Ázsia Játékokon szerzett második helyével rögtön kvalifikálta is magát az atlantai olimpiára.

0 Tovább

Amputálták az olimpiai bajnok lábát

December kilencedikén térdtől lefelé amputálták a jobb lábát a német Ilke Wyluddának, aki az 1996-os atlantai olimpián megnyerte a női diszkoszvetést. A Bild című napilap híradása szerint a 41 éves ex-sportoló az elmúlt években több műtéten is átesett állandósuló térd- és lábszárfájdalmai miatt, a legutóbbinál viszont komplikációk léptek fel, amikor zárni kellett egy nyílt sebet. "Bakteriális fertőzés alakult ki, amely vérmérgezéshez vezetett, az ilyen esetek pedig fele részben halállal végződnek" - nyilatkozta Wyludda, aki maga is orvosként dolgozik, így tisztában volt a betegség és a fertőzés kockázataival. "Választhattam a lábam elvesztése és az életem között, és én élni akartam. Sok minden megváltozik mostantól, át kell alakítani a lakást, az autót, de hát így hozta a sors." Az Európa-bajnok (1990, 1994), kétszeres vb-második (1991, 1995) atléta 1989 és 1991 között sorozatban 41 versenyt nyert meg, a sorozat pedig éppen a legrosszabbkor, a ’91-es tokiói vb döntőjében szakadt meg. Ilke Wyludda pályafutását 2000-ben, a sydney-i olimpián elért hetedik helyezése után fejezte be.

0 Tovább

Gebre befejezi

Némi pátosszal őrségváltásnak is nevezhetnénk a vasárnapi New York maratonin történteket. A legendás táv versenyét ugyanis az élete első maratoniján egyből győztes, „Gebre” becenévvel illetett etióp Gebre-Egziabher Gebremariam nyerte meg, miközben a versenyt a táv felénél feladó honfitársa, a legendás Haile Gebrselassie bejelentette visszavonulását. A kétszeres olimpiai bajnok (Atlanta és Sydney 10.000 méteres síkfutásának győztese) „igazi” Gebre már Pekingben is pályafutása megkoronázására készült, de ott végül nem tudott elindulni a maratoni távon. Hasonló terveket dédelgetett a londoni olimpia kapcsán is, de úgy tűnik, hogy ebből már nem lesz semmi, a new yorki szervezők megdöbbenésére ugyanis azonnali hatállyal bejelentette visszavonulását. A 37 esztendős futó kivételes pályafutást hagy maga mögött, amelyet nem utolsó sorban a két éve elért, jelenleg is érvényes maratoni világrekord (2:03,59 – 2008 Berlin) fémjelez. „Sohasem gondoltam még a visszavonulásra, ma volt az első nap, hogy ez eszembe jutott” – mondta szomorúan a jobb térdének sérülése miatt a vasárnapi versenyt feladó Gebre – „A verseny után nem beszéltem senkivel, nem beszéltem meg a döntésemet a menedzseremmel sem. Csak magammal beszéltem és azok után döntöttem úgy, hogy ennyi volt és most kell befejeznem a pályafutásomat.” A hazájában nemzeti hősnek számító Gebrselassie-nak persze nem kell majd unatkoznia további életében, hiszen rengeteg érdekeltsége van Etiópiában. Egy autókereskedő hálózat, egy mozi és egy ingatlanügynökség mellett ugyanis a közelmúltban nyitotta meg saját szállodáját. Országa, honfitársai iránti szenvedélye továbbra is megvan, a napokban tett nyilatkozata értelmében pedig nem tett le arról, hogy szeretné Etiópia lakóinak életkörülményeit javítani.  

0 Tovább

Felejthetetlen közvetítések VI. - Donovan Bailey - 1996

A 100 méteres férfi síkfutás olimpiai döntője mindig nagyszerű futásokat hoz. Az atlantai olimpia fináléja azonban már a tényleges rajt előtt is hihetetlen izgalmakat hozott. Előbb Linford Christie (az olimpiai címvédő), majd Ato Boldon ugrott ki. A harmadik hibás rajt ismét a britek olimpiai bajnokának nevéhez fűződött, aki ezzel a kizárás sorsára jutott. A 2-es pályára besorolt Christie nélkül, negyedik rajt után is (!) világcsúcsot láthatott azonban az atlantai közönség, amely a kanadai sprinter, Donovan Bailey nevéhez fűződik. Az általa futott 9,84 ugyan a jamaikai Usain Bolt feltűnése után manapság már nem számít világrengető időnek, de a mindig mosolygós kanadai sokak számára még ma is az egyik legszimpatikusabb sprinternek számít. Nézzük meg angol kommentálással az ezt követően még három évig - Maurice Greene 9.79-es futásáig - érvényes világrekordot:

 

0 Tovább

Pérec is harcba száll

A franciák sem akarnak kimaradni a jóból... Azok után, hogy a 2018-as téli olimpiai játékok megrendezésért harcban lévő Pyeongchang városa a műkorcsolya aktuális olimpiai bajnokával, Yu Na Kim-mel, a németországi München városa pedig Katarina Witt-tel kampányol, a harmadik rivális is olimpiai bajnokot nyert meg kampányarcnak. Az elmúlt hét végén ugyanis a háromszoros olimpiai bajnok Marie-José Pérec megerősítette, hogy szerepet vállal az Annecy-2018 pályázat sikerre vitelében. A beszédes „gazella” becenévre hallgató francia futónő Barcelonában nyerte meg a 400 méteres síkfutást, majd Atlantában duplázott (200, 400), ráadásul a centenáriumi nyári játékokon ő volt a francia küldöttség zászlóvivője is a megnyitón. Amúgy eddig sem voltak híján a nagy neveknek a franciák, igaz az Albertville-ben mogulban győztes Edgar Grospiron (a pályázati bizottság vezetője) neve csak a téli sportokat közelről követők számára ismert, Pérec viszont már teljesíti a „világszerte ismert sportsztár” valamennyi kritériumát.

Marie-José Pérec sportolói pályafutása furcsa módon ért véget, amely szintén köthető az olimpiákhoz. A francia futónő ugyanis nagy esélyesként érkezett a 2000-es sydney-i olimpiára, ahol a Cathy Freeman-el történő összecsapása előtt egy nappal hazautazott. Az indoklás meglehetősen banális volt, a média által „hajszolt” futónőnek ugyanis elege lett a felhajtásból, így önként mondott le a történelmi triplázás lehetőségéről az egykörös távon. Pérec vett már részt olimpiai kampányban, hiszen a 2012-es nyári játékok megrendezésre pályázó Párizs pályázatát is segítette már (sikertelenül), így tudja, hogy most mire vállalkozott. A sporttól és a médiától amúgy sem távolodott el, hiszen visszavonulása óta a francia tulajdonú Eurosport sport csatornánál dolgozott kommentátorként.

0 Tovább

Felejthetetlen közvetítések V. - Kovács István 1996

A magyar sport utolsó ökölvívó olimpiai bajnoki címe Kovács István nevéhez fűződik. A népszerű "Kokó" a barcelonai bronzérem után nagy esélyesként utazott ki az 1996-os atlantai olimpiára, ahol végül igazolta a papírformát és felért (amatőr) pályafutása csúcsára. A centenáriumi olimpia egyik legszebb örömtánca volt az, amelyet Kokó bemutatott a ringben, vállán a magyar zászlóval. Érdemes megnézni a videót, ahol a 14 évvel ezelőtti felvételeken a siker előtt és után is látjuk nyilatkozni Kovács Istvánt.

0 Tovább

Tomkins befejezi

A háromszoros olimpiai bajnok James Tomkins befejezi sikerekben gazdag pályafutását. A bejelentésnek megadta a módját a veterán evezős, aki 45. születésnapján, csütörtökön jelentette be a végleges elhatározást. A csodás karriert a háta mögött tudó ausztrál sportember hat olimpián (1988-2008) vett részt, ahol összesen négy érmet (három arany- és egy bronz) nyert, ezen felül pedig hét világbajnoki cím gazdájának is vallhatja magát. Tomkins az 1992-es barcelonai olimpián szerezte meg első aranyérmét, ahol a kormányos nélküli négyes (a legendás „Oarsome Foursome”) tagjaként ért fel a csúcsra, majd Atlantában ismét ebben a számban ünnepelhetett. A 2000-es olimpiára már átült a kormányos nélküli kettesbe, ahol bronzérmes volt, igaz négy évvel később Athénban már ebben a számban is (Drew Ginn-el közösen) aranyérmet szerzett. A pekingi olimpián, 43 évesen is ott ült az ausztrálok hajójában, ezúttal a végül hatodik helyen végzett nyolcasnak volt tagja. A kínai fővárosban ráadásul pályafutása csúcspontjaként az a megtiszteltetés is érte, hogy országa zászlaját vihette a megnyitóünnepségen.

„Az evezős sport egyik legendája vonul vissza ezennel. Ő és csapattársai korszakos egyéniségek voltak nem csak az ausztrál, de a nemzetközi evezős életben is. Megérdemli azt, hogy a valaha volt legjobba evezősök között emlegessék a nevét” – búcsúztatta Tomkinst az ausztrál válogatott jelenlegi edzője, Noel Donaldson. Tomkins pályafutásából a hat olimpiai szereplés emelhető ki, rajta kívül ugyanis csupán a cseh Jiri Ptak, a román Elisabeta Lipa, a kanadai Lesley Thompson, az észt Jüri Jaensson, a szintén cseh Vaclav Chalupa volt képes ilyen hosszú ötkarikás karriert felmutatni ebben a sportágban. Ráadásul tette mindezt úgy, hogy valamennyi olimpiáján pontszerző helyen végzett, hiszen élete első ilyen jellegű versenyén (1988-Szöul) is az ötödik helyen zárt az ausztrál nyolcassal.

0 Tovább
«
12

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek