Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Vancouver 2010 - 15. nap összefoglaló

Az olimpia utolsó előtti versenynapján ismét hét számban avattak bajnokot Vancouverben. A házigazda Kanada három aranyérmet szerzett és ezzel megnyerte az olimpia éremtáblázatot.

Sífutás – női 30 km klasszikus stílus
Szombaton rendezték a vancouveri olimpia utolsó női sífutó versenyét, ahol a 30 km-es klasszikus stílusú versenyen a kétszeres világbajnok Justyna Kowalczyknak köszönhetően lengyel győzelem született. A futamról hiányzott a továbbra is betegséggel küzdő svéd Anna Haag, illetve a sprint verseny selejtezőjének bemelegítése során emlékezetes balesetet szenvedő szlovén Petra Majdic is. A tömegrajtos indítás sajátosságai miatt a táv első felében minden nagy esélyes együtt haladt az élmezőnyben, közülük csak a finnek 2007-es világbajnoka, Virpi Kuitunen maradt le tíz kilométer után. A verseny különlegessége volt, hogy az olimpiák történetében most először volt lehetőség arra, hogy minden kör végén (5000 méterenként) lécet lehetett cserélni, a nehéz hóviszonyok és a zuhogó eső miatt pedig ezzel a lehetőséggel az esélyesek közül többen is éltek. A mezőny élén 20 km után jöttek a komolyabb események, ekkor a norvégok fantasztikus formában lévő sportolója, a Vancouverben három aranyérmet is szerző Marit Björgen egy léccsere után úgy döntött, hogy megpróbál mindenki leszakítani. Egyedüliként az összetett Világkupát vezető Kowalczyk tudott vele menni, de öt-hat másodperces hátrányát neki is csak fogcsikorgatva sikerült tartania. A kör végére aztán visszaért a lengyel Björgenre és innentől kezdve ők ketten együtt haladtak egészen a befutóig. A célegyenesbe fordulva Kowalczyk vezetett és minden idők egyik legszorosabb 30 km-en látott befutója után végül minimális különbséggel (háromtized másodperccel) győzött. A harmadik helyre a finn Aino-Kaisa Saarinen jött be, aki az utolsó öt kilométeres kör előtt kockáztatott, hiszen kiment lécet cserélni, a nehéz emelkedőn azonban sikerült végül ledolgoznia az ekkor összeszedett 15 másodperces hátrányát. Justyna Kowalczyk lett a lengyel sport második téli olimpiai bajnoka, ezt megelőzően legutóbb még 1972-ben (a síugró Wojciech Fortuna révén) szereztek aranyérmet. Marit Björgen három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmével a vancouveri olimpia legeredményesebb versenyzője lett, ráadásul ő lett mindössze a kilencedik olyan versenyző, aki egy téli olimpián öt érmet is tudott szerezni. Kowalczyk győzelme azt is jelentette, hogy a lengyel sífutó egy ezüst- és egy bronzérem után teljessé tette olimpiai éremkollekcióját Vancouverben.
 
Bob - négyesek
Szombaton este lezajlott a bob versenyek utolsó futama is, a férfi négyesek küzdelmeiben ezúttal amerikai aranyérem született. Az első nap után már vezető amerikai négyes (Steve Holcomb, Steve Mesler, Curtis Tomasevicz, Justin Olsen) a harmadik futamot követően már 45 századmásodperces előnnyel állt az élen. Bár a negyedik futamban nem ők voltak a leggyorsabbak, előnyükből így is megőriztek 38 századmásodpercet, és ezzel 62 év szünet (1948-St. Moritz) után nyertek ismét bobos aranyérmet az Egyesült Államoknak. Holcomb sikere nem volt meglepetés, hiszen az amerikai az „éjjeli vonat” névre hallgató bobbal megnyerte az idei Világkupát és tavaly pedig világbajnok is lett. Az ezüstérem a négyszeres olimpiai bajnok André Lange vezette németeké lett, akik az utolsó futam előtti kilenc századmásodperces hátrányukat végül egy százados előnnyé tudták átalakítani, így megelőzték a végül a bronzéremnek is örülő Lyndon Rush által kormányzott kanadai négyest. Az Egyesült Államok ezzel megszerezte a 36. érmét is Vancouverben, amivel beállította a németek (2002-es) vonatkozó rekordját. Holcombék sikerével egyben a rekorddöntés is biztossá vált, hiszen ez Egyesült Államok férfi jégkorong csapata ott van a vasárnap esti fináléban, így ott is mindenképpen érmet szerez.
 
Gyorskorcsolya - férfi csapatverseny
Szombaton a gyorskorcsolya versenyek a két csapat üldözéses futammal fejeződtek be, ahol hatalmas meglepetésre a hazaiak örülhettek a férfiak döntőjét követően, miután csapatuk legyőzte az Egyesült Államok hármasát. A Mathieu Giroux, Lucas Makowsky, Denny Morrison összeállítású csapat a fináléban mindössze 21 századmásodperces előnnyel lett olimpiai bajnok a richmondi ovál pályán. Az elődöntőben meglepetésre vereséget szenvedő, de előzetesen a versenyszám toronymagas esélyesének számító (amúgy két vancouveri olimpiai bajnokkal felálló) Hollandia a „B”-döntőben a norvég csapattal találkozott. A futam érdekessége volt, hogy a végül a bronzérmet megszerző hollandok jobb időt mentek, mint a későbbi győztes kanadaiak, 3:39,95-ös idejük ráadásul új olimpiai rekordnak is számít. Az ezüstérmes amerikai csapatban szereplő Chad Hedrick immáron ötödik különböző olimpiai számban lett érmes gyorskorcsolyázásban, erre korábban mindössze hárman (Eric Heiden, Clas Thunberg, Roald Larsen) voltak képesek ebben a sportágban.
 
Gyorskorcsolya - női csapatverseny
A hölgyek mezőnyében sokkal esélyesebbnek számított a kanadai csapat, a három olimpiai érmessel felálló hazaiak azonban itt még az elődöntőbe sem tudtak bejutni és végül csak az ötödik helyen végeztek. A fináléba a német és a japán csapat jutott be, közöttük pedig minden idők egyik legszorosabb befutója döntött az aranyéremről. Az ázsiaiak nagyszerűen mentek, a hat körös verseny utolsó 400 métere előtt még több mint egy másodperccel vezettek is, ám a hajrában a Daniela Anschütz, Stephanie Beckert, Katrin Mattscherodt összeállítású hármas káprázatos hajrával visszahozta a sírból az aranyérmet. A németek mindössze két századmásodperccel győztek, így a döntő futamban ezúttal nem nevezetett, de szintén csapattag Anni Friesinger immáron a harmadik olimpiai bajnoki címének örülhetett. A női verseny „B” döntőjében a nap meglepetését okozó lengyelek legyőzték azt az amerikai válogatottat, amely éppen a kanadaiak ellen győzött bravúrral a negyeddöntőben. Az amerikaiak dolgát ebben a futamban különösen az nehezítette meg, hogy Catherine Raney-Norman az utolsó körre nagyon elfáradt, így leszakadt, ám mivel ebben a versenyben a csapat utolsóként célba érkező tagjának időeredménye számít, így az Egyesült Államok lecsúszott a dobogóról.
 
Alpesi sí – férfi műlesiklás
Az olimpia utolsó alpesi sí versenyszáma a férfiak műlesiklása volt szombaton, amely az olasz Giuliano Razzoli győzelmét hozta. A 25 éves versenyző már előzetesen is az éremesélyesek közé tartozott, de figyelembe véve a pálya állapotát és az időjárási nehézségeket, sokan őt tartották a legnagyobb favoritnak is. Az idén Zágrábban is futamot nyerő Razzoli az első futamban nagyszerűen síelt, és a legjobb időt produkálta. Előnyét aztán a második futamban is sikerült megőriznie, így 1992 (Alberto Tomba sikere) után ő lett az első, aki hazájának olimpiai bajnoki címet szerzett a férfiaknál alpesi sízésben. A második helyen a horvát Ivica Kostelic végzett, akit előzetesen szintén a favoritok közé soroltak, és aki ezzel második vancouveri, pályafutása során pedig összességében immáron harmadik olimpiai ezüstérmét szerezte. Kostelic az első futam után csak a negyedik helyen állt, de végül meg tudta előzni a szám olimpiai címvédőjét, az osztrák Benjamin Raich-et. A harmadik helyen a svéd André Myhrer végzett, köszönhetően a második futamban nyújtott nagyszerű síelésének, amivel a 10. helyről küzdötte fel magát a dobogóra. A férfi alpesi sí versenyeken a negatív szenzációt az osztrákok szereplése okozta, most fordult elő ugyanis először, hogy nyugati szomszédaink (amikor indultak a játékokon) egyetlen érmet sem szereztek alpesi síben a férfiak mezőnyében. A szlalom címvédője, Benjamin Raich különösen csalódott lehetett, hiszen jó pozícióból, a harmadik helyről vághatott neki a második futamnak, de végül egy helyet hátracsúszott. Razzoli sikere azért okozott különösen nagy örömet az olasz táborban, mert a Torinóban még öt aranyérmet szerző csapatuknak most az olimpia utolsó előtti napjáig kellett várnia az első olimpiai bajnoki cím megszerzésére. A svédek 22 év elteltével (1988-Calgary, vagyis a legutóbbi kanadai téli olimpia után) tudtak ismét férfi alpesi sízésben olimpiai érmet szerezni.
 
Snowboard – férfi parallel óriás-műlesiklás
Kanadai győzelem született a snowboardosok utolsó vancouveri versenyében, a férfiak parallel óriás-műlesikló futamában is. A döntőben Jasey Jay Anderson csapott össze az osztrák Benjamin Karl-al, és bár a négyszeres világbajnok kanadai az első futamban 76 századmásodperccel lassabb volt ellenfelénél, a másodikban meg tudta előzni az osztrákot, és ezzel megszerezte első olimpiai aranyérmét. A bronzérem végül a veterán francia versenyzőé, a 37 éves Mathieu Bozzetto-é lett, aki az orosz Sztanyiszlav Detkovot győzte le a kisdöntőben.
 
Curling – férfi döntő
Az olimpia utolsó előtti napján véget értek a férfi curling torna küzdelmei is. A döntőben a házigazdák csapata számított esélyesnek Norvégia ellen, a kanadai csapat ennek megfelelően kezdett és az ötödik end után már 3-0-ra vezetett. Mindkét csapatban remekül játszott ekkor az első két ember, kevés kockázatvállalás mellett pedig nem is születhetett sok pont. A norvégok első megnyert endje a hatodik volt, amellyel Ulsrudék 3-2-re felzárkóztak. A következő endet azonban ismét Kanada nyerte 2-0-ra, és ezzel visszaállt a három pontos hazai vezetés. A következő két játékrész után 6-3-ra változott az eredmény, a 10. endet így már le sem játszották a csapatok. A kanadai csapat (Kevin Martin, John Morris, Marc Kennedy, Ben Hebert, Adam Enright) sikerével így az is eldőlt, hogy a nőkhöz (és a svédek duplázásához) hasonlóan az erősebbik nem küzdelmeiben is címvédésre került sor az olimpiai curling tornán (igaz a kanadai férfi csapat négy éve más összeállításban nyert). Ez volt immáron Kanada 13. aranyérme Vancouverben, ráadásul a 25. hazai érem a játékok során, mindkettő új kanadai rekordnak számít. A bronzmérkőzésen a svájci válogatott visszavágott Svédországnak az Európa bajnoki vereségért, és egy izgalmas mérkőzésen megszerezte a harmadik helyet. A kilencedik end után még 4-3-ra a svédek vezettek ugyan, de a skip, Ralph Stöckli hibátlan játékával a svájciak 2-0-ra megnyerték a befejező játékrészt, így végül ők állhattak fel a dobogóra.
 
0 Tovább

Vancouver 2010 - 9. nap összefoglaló

Az olimpia kilencedik napján ismét hat versenyszámban avattak bajnokot Vancouverben. Az amerikai Bode Miller végre aranyérmet szerzett, a német biatlonos Magdalena Neuner pedig már második vancouveri győzelmét ünnepelhette.

Alpesi sí – férfi szuperkombináció
Ismét nem született osztrák aranyérem a férfi alpesi sízőknél, hiszen Bode Miller révén amerikai győzelemmel zárultak a szuperkombináció versenyszám küzdelmei. A torinói olimpiával ellentétben (ahol még sima kombinációban osztottak érmeket) ezúttal már az egy lesikló és csupán egy műlesikló futamból álló ún. szuperkombináció szerepelt a programban. Ennek megfelelően az előzetes esélylatolgatások során is inkább a szlalom-specialistákat emlegették esélyesként. A kora délelőtt rendezett lesiklás után a norvég Aksel Lund Svindal, a szuperóriás-műlesiklás vancouveri olimpiai bajnoka állt az élen. A svájci Carlo Janka az ötödik, honfitársa Sylvain Zurbriggen a hatodik, míg a lesikló pálya alsó részén ezúttal is rontó Bode Miller pedig a hetedik helyen állt az első rész után. A szlalom specialista Ivica Kostelic egy másodperces és a kétszeres olimpiai bajnok osztják Benjamin Raich másfél másodperces hátránya sem tűnt ekkor behozhatatlannak. A két órával később megrendezett műlesiklásban aztán Ivica Kostelic átvette ugyan a vezetést saját futama után, de végül ez sem volt elég neki a győzelemhez. Jött ugyanis az amerikai Bode Miller, aki tőle nagyon régen nem látott szlalom menetet produkálva harminchárom századmásodperccel megelőzte horvát riválisát. Az utolsóként lejövő, a lesiklás után még élen álló Svindal kaput tévesztett és nem tudta befejezni a szlalomot. Négy világbajnoki cím, három olimpiai ezüst- és egy bronzérme után Bode Miller egy olyan versenyszámban szerezte meg élete első olimpiai aranyérmét, ahol ezt kevesen várták volna tőle. Hiába tűzte a horvát Ivica Kostelic édesapja a szlalom pályát, fia végül Torinóhoz hasonlóan ezúttal is a második helyen végzett a kombinációban, igaz a műlesikló versenyben így is lesz még lehetősége bajnoki címet szerezni Vancouverben. A dobogó harmadik fokára a svájci Sylvain Zurbriggen állhatott fel, akinek ez az eddigi legnagyobb sikere, a hét évvel ezelőtt szerzett világbajnoki ezüstérme mellett. Az osztrák csapat ismét érem nélkül maradt, ugyanis a második futamban egyedüli osztrákként rajthoz álló Benjamin Raich csak a hatodik helyen végzett. Mostani sikerével Bode Miller az első olyan sportoló lett Vancouverben, akinek már mindhárom éremfajtából gyűjtött egyet a 2010-es olimpián.
 
Bob – Férfi kettes
A papírformának megfelelően kettős német siker született a férfi kettes bobok versenyében, ahol az André Lange - Kevin Kuske páros ráadásul történelmet írt. Langéék ugyanis negyedik olimpiai aranyérmüket szerezték meg, ami új rekord a sportág olimpiai történetében. A második helyen is egy német páros végezett, az ezüstérem a Thomas Florschütz - Richard Adjei páros nyakába került. A kettes bobok küzdelmei során utoljára 16 évvel ezelőtt (1994-Svájc) volt példa kettős-győzelemre. A bronzérmet az orosz egység, az Alekszandr Zubkov - Alekszej Vojevoda kettős szerezte meg. A hazaiak nagy esélyese, az egykori olimpiai bajnok Pierre Lueders kormányozta egység végül a svájci Ivo Ruegg által vezetett bob mögött csak az ötödik helyet szerezte meg. Lange és Kuske a sportági rangsor vezetése mellett a legeredményesebb német téli sportolók listáján is feljöttek az élmezőnybe. Az eddig egyedüliként öt aranyéremmel rendelkező gyorskorcsolyázót, Claudia Pechsteint ráadásul még utol is érhetik, hiszen Lange és társai a négyes bobok pénteken kezdődőd küzdelmeinek is esélyesként vághatnak majd neki
 
Biatlon – férfi tömegrajtos – 15 km
A férfi biatlonosok utolsó egyéni versenyszáma, a 15 km-es tömegrajtos verseny ismét izgalmas csatát hozott. A négy lövészet során a harminc indulóból ugyan többen is hibáztak, de az utolsó lövészethez öten érkeztek még egyszerre, és az üldözőboly sem volt messze a vezető ötöstől. Az utolsó sorozatban az osztrák Daniel Mesotitsch és az üldözéses versenyt megnyerő svéd Björn Ferry egyaránt kétszer rontott, de a sprint olimpiai bajnoka, a francia Vincent Jay is hibázott. Az orosz Jevgenyij Usztyugov és a szlovák Pavol Hurajt viszont az utolsó lövészetben sem rontottak, így ők ketten voltak mindössze a mezőnyben, akik mind a 20 korongjukat leszedték. Az orosz versenyző azonban jobb sífutónak számít, mint ellenfele, ennek megfelelően pedig le is rázta Hurajtot az utolsó kilométereken. Később aztán a lövészet után még csak az ötödik helyen álló francia Martin Fourcade is utolérte Hurajtot, és ezzel feljött a dobogó második fokára, miközben Hurajt számára a harmadik hely is kérdéses volt. Mögötte ugyanis a szintén jó sífutó Christoph Sumann jött, aki azonban végül nem érte utol a szlovák riválist, Hurajt pedig ezzel az első szlovák lett, aki olimpián érmet tudott szerezni. Jevgenyij Usztyugov tehát megszerezte a biatlonban eddig kifejezetten gyengén szereplő Oroszország (a sífutó Krijukov után) második aranyérmét a vancouveri olimpián. A 24 éves orosz sportoló az idei biatlon szezon nagy felfedezettje volt és most két Világkupa futamgyőzelemmel a tarsolyában már rögtön olimpiai bajnok is. Szergej Csepikov 1994-es sprint győzelme után 16 évvel tudott ismét orosz férfi biatlonos olimpiai bajnoki címet szerezni.
 
Biatlon – női tömegrajtos – 12,5 km
A női biatlonosok 12,5 km-es tömegrajtos versenyében sokáig úgy tűnt, hogy akár kettős orosz siker is születhet, végül azonban mégis a németek örülhettek. Ezúttal viszont nem a korábbi háromszoros olimpiai bajnok Kati Wilhelm, hanem a vancouveri üldözéses versenyben már aranyérmet szerző Magdalena Neuner bizonyult a legjobbnak. Az utolsó lövészet előtt még Olga Medveceva vezetett, de hiába lőtt ismét hibátlanul (a mezőnyből egyedüliként neki volt pontos mind a 20 lövése) ekkor honfitársnője, Olga Zajceva is hibátlanul lőtt, és átvette tőle a vezetést. Az utolsó lőállásban két német, Neuner és Simone Hauswald is hibátlanul teljesített, és ők ketten hamarosan meg is előzték Zajcevát. Innen már egyértelmű volt, hogy a mezőny egyik legjobb sífutójának számító Neunert senki sem fogja utolérni. A hajrára tartalékoló Olga Zajceva viszont vissza tudta előzni Hauswaldot, és ezzel megszerezte végül az oroszoknak az ezüstérmet a német biatlonos pedig a bronzéremnek örülhetett, ami tavalyi világbajnoki ezüstérme mellett így is pályafutása legnagyobb sikerét jelenti. Magdalena Neuner lett a biatlon sport történetében mindössze a második olyan női versenyző (a kanadai Myriam Bedard 1994-es sikerei után), aki egy olimpián két egyéni versenyszámot is meg tudott nyerni. Két arany- és egy ezüstérmével jelenleg Neuner számít (a norvég Marit Björgent megelőzve) a vancouveri olimpia legeredményesebb versenyzőjének.
 
Síkrossz – férfiak
A torinói olimpián még 84, Vancouverben viszont már összesen 86 versenyszámban avatnak bajnokot. A különbséget egy új szakág, a síkrossz jelenti, amelyben a férfiaknál vasárnap avattak először bajnokot az olimpiák történetében. A szakág első aranyérmét a Világkupa sorozat jelenlegi éllovasa, a svájci Michael Schmid szerezte meg. A 32-es főtábla és az egyenes kieséses futamok után Schmid mellett az osztrák világbajnok, Andreas Matt, a norvég Audun Groenvold, és a kanadaiak favoritja, Christopher Delbosco volt ott a négyes döntőben. Az X-Games aranyérmes Delbosco gyenge rajtját követően feljött ugyan a harmadik helyre, de a cél előtti utolsó ugratók egyikénél hatalmasat bukott, így a hazaiak végül érem nélkül maradtak. Michael Schmid rajt-cél győzelmet aratott, míg az ezüstérmet az osztrák Matt, a bronzérmet pedig a norvég Groenvold szerezte meg. A világbajnok alpesi síző, Mario Matt testvére, Andreas Matt mostani érmével az osztrákok első dobogós helyezését produkálta szabadstílusú sízésben, így a sógorok most már 12 különböző téli olimpiai sportágban rendelkeznek éremmel (csak curlingben, jégkorongban és rövidpályás gyorskorcsolyázásban nem szereztek eddig érmet).
 
Gyorskorcsolya – Női 1500 méter
A gyorskorcsolyázók küzdelmei a női 1500 méter es versennyel folytatódtak a richmondi ovál pályán, ahol vasárnap ismét holland örömünnep volt. A korábbi két versenyszámában a csalódást keltő hetedik illetve nyolcadik helyet szerző holland Ireen Wüst ezúttal ugyanis torinói formáját hozta. A négy évvel ezelőtt 3000 méteren olimpiai bajnoki címet szerző holland versenyző a 15. párban futott 1:56,89-es idejét senki nem tudta később felülmúlni, így Wüst pályafutása második olimpiai aranyérmét szerezte. A második helyen a 3000 méteres verseny bronzérmese, a kanadai Kristina Groves végzett 25 századmásodperces hátránnyal, míg a dobogó legalsó fokára a 3000 méter vancouveri bajnoki, a cseh Martina Sablikova állhatott fel. A németek kifejezetten gyengén teljesítettek ezen a távon, a 2002-es olimpiai bajnok Anni Friesinger csak a kilencedik, míg Daniela Anschütz csak a tízedik helyen végzett. A holland gyorskorcsolyázó csapat már három aranyéremnél jár Vancouverben, amellyel beállította ugyan a torinói teljesítményét, de az öt aranyérmes rekord (1998-Nagano) még azért messze van számukra. Most fordult elő ötödször az olimpián, hogy egy távon azonos nemzetbeli versenyző győzzön a nőknél és a férfiaknál is. (az erősebbik nemnél Mark Tuitert lett az 1500-as bajnok)
0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek