Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Minden országból lesz női induló Londonban

Még soha egyetlen nyári olimpián nem fordult elő az, hogy minden küldöttség delegált volna női indulót csapatában. Londonban ez a széria megszakad, mert Szaúd-Arábia, Katar és Brunei is úgy döntött, hogy küld női résztvevőt az ötkarikás játékokra. A szaúdiak a 78 kg-os súlycsoportban dzsúdózó Vodzsan Ali Szeradzs Abdulrahim Sarkani és atlétikában a 800 méteren futó Szara Attar személyében két versenyzőt neveztek a hivatalos, július 9-i határidő előtt. A 19 éves, San Diegóban tréningező Attar elmondta, hatalmas inspirációt jelent számára, hogy ő lehet országa egyik legelső olimpiai résztvevője, s reméli ennek hatására több nő kezd majd sportolni Szaúd-Arábiában.

A négyfős katari küldöttség az úszó Nada Arkazsiból, az atléta Noor Al-Malki-ból, az asztaliteniszező Aja Magdiból és a sportlövő Bahija Al-Hamadból fog állni. Utóbbit ráadásul különleges megtiszteltetés éri, mert várhatóan ő lesz Katar országának zászlóvivője: "Nagyon boldog vagyok, hogy én vihetem a katari zászlót a megnyitó ünnepségen. Sporttörténeti pillanat ez minden versenyző számára." Brunei Maziah Mahusint indítja atlétikában.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) egyik feladatának tartja, hogy elősegítse a nők egyenjogúságát az olimpiákon, s ezt alapító okiratában is megfogalmazza. Az 1996-os atlantai olimpiáig még 26 nemzet nem delegált női versenyzőt, ez a szám a legutóbbi, pekingi játékokra háromra csökkent - éppen a szóban forgó országokról van szó. A nyári ötkarikás játékokon a női részvétel egyébként is folyamatosan növekszik: 1908-ban Londonban még csak a versenyzők 1,8 %-a, ezzel szemben száz évvel később Pekingben a résztvevők 42%-a már nő volt.

1 Tovább

Végre szaúdi nők az olimpián

Szaúd-Arábia vezetése engedélyezte női sportolók részvételét a londoni nyári olimpián. A muszlim államot először képviseli a gyengébbik nem ötkarikás sporteseményen. A bejelentés véget vetett azoknak a spekulációknak, miszerint a nők hátrányos megkülönböztetése miatt kizárják a teljes szaúdi olimpiai csapatot a játékokról. A szaúdi konzervatív vallási vezetők ugyanakkor élesen ellenzik a női sportolók indulását Londonban. Jelenleg csak a díjugrató Dalma Rushdinak van kvótája, de még többen csatlakozhatnak hozz - persze a teste elfedő öltözékben.

0 Tovább

Szurkolj Londonban !

blogavatar

Az olimpiai játékok történetének különlegességeivel foglalkozó blog. Érdekességek, számok a puszta hírek mögül mind a téli, mind pedig a nyári olimpiákról.

Utolsó kommentek