Az utóbbi húsz évben gigantikus méretekre hízott olimpiai (főleg a nyári) játékok megrendezése manapság már lehetetlen lenne önkéntesek bevonása nélkül. A londoni szervezők sem akarják kihagyni ezt a lehetőséget és vélhetően már fiatalok ezrei álmodoznak világszerte arról, hogy munkájukkal segíthessék az olimpia megrendezését. A londoni szervezők pénteki bejelentése alapján elmondható, hogy minden idők egyik legangyobb volumenű önkéntes programját indítják majd útjára az angolok, akik 70.000 önkéntest (az ő olvasatukban „Games Maker”-t) keresnek a játékok idejére. A jelentkezések 2010. július 27-én indulhatnak majd el, napra pontosan két évvel a 2012-es olimpia megnyitója előtt. A korhatár egyelőre 18 év, de ahogy korábban is írtunk már róla, lesz egy külön program a kiskorúak számára is, amely viszont majd csak 2011 júliusában kerül meghirdetésre. A London 2012 önkéntes programot egy nagy világcég, a McDonald’s támogatja. Az önkéntes programról bővebb információ az alábbi linken található (angol nyelven).