Szombaton immáron 156. alkalommal rendezték meg a legendás Oxford-Cambridge evezős versenyt, ahol két amerikai egyetem nyolcasai küzdenek egymással. A verseny történetében számos olimpiai bajnok nyert már korábban. A leghíresebb közülük a négyszeres olimpiai bajnok Matthew Pinsent (1992,1996 – kormányos nélküli kettes, 2000,2004 – kormányos nélküli négyes), aki pályafutása első részében az oxfordi csapat színeiben háromszor (1990, 1991 és 1993) nyerte meg a híres angol regattát.

A 2010-es versenyen az oxfordi hajó épített inkább egykori olimpikonokra, hiszen ott volt a sötétkék (dark blue) hajóban a pekingi olimpia férfi egypárevezősének „C”-döntőjét megnyerő (így összesítésben a 13. helyen végző) holland Sjoerd Hamburger a kormányos nélküli ketteseknél 2008-ban hatodikként záró amerikai ikerpár, Tyler és Cameron Winklevoss is, ám mégsem ők örülhettek a végén. A túloldalon ugyanis egy egykori olimpiai hatodik (1972-kormányos nélküli négyes) új-zélandi evezős, Chris Nilsson (ld. kép) vezetésével Cambridge rácáfolt az előzetes esélyekre. A korábban az amerikai és az új-zélandi olimpiai csapat mellett is dolgozó 60 éves tréner ugyanis kitűnően összerakta csapatát, amely fél távig még hátrányban evezett, majd végül egy hajóhossznyi különbséggel győzött. A verseny 1829 óta íródó történetében a cambridge-i hajó immáron 80-75 arányban vezet Oxford ellen. Az idei futam az ALÁBBI LINKEN angol kommentárral újra megtekinthető.