Sok sportoló ismert arról, hogy forradalmasította saját sportágát, a Fosbury-flop, a Gienger-szaltó, a Bielmann-piruett vagy a Siitonen-lépés egyaránt első alkalmazójáról kapta a nevét és azóta is a sportági szakszótár részét képezi. Talán kevésbé közismert az egyébként szintén az olimpiákhoz köthető „furukavázás” kifejezés, az alábbiakban erre adunk magyarázatot.

Az 1956-os melbourne-i olimpián egy japán úszó, bizonyos Masaru Furukawa nyerte meg a férfi 200 méteres mellúszást, méghozzá különös körülmények között. Az akkor csupán 20 esztendős úszó ugyanis úgy ért célba elsőként, hogy a táv közel 75%-ában víz alatt úszott. Az első három hosszon csak az utolsó öt métert tette meg víz felett, az utolsó hosszon pedig csak a felét. Akkoriban is voltak már a víz alatti haladást tiltó szabályok, amely miatt a melbourne-i olimpián hat úszót ki is zártak, mivel túl hosszan úsztak a víz alatt. Furukawa (ld. kép lent) azonban kihasználta azt, hogy a megkötés nem vonatkozott arra az esetre, ha valaki a vízbe ugrás után közvetlenül nem jön fel a víz felszínére.
 
Ez az úszó stílus persze hihetetlen nagy oxigénhiányt generált a szervezetben, ami az egészségre is veszélyes volt (többen elájultak a célban), ezért a Nemzetközi Úszószövetség villámgyorsan be is tiltotta, majd meghatározta azt is, hogy meddig lehet víz alatt úszni (ha jól tudom ez a limit most 15 méter) a mellúszó számokban közvetlenül a rajtot követően. Az úszó edzéseken persze ma is sokan úsznak brahiból víz alatt medence hosszakat és ekkor mondják azt az uszodai szleng szerint, hogy “furukaváznak”…