Szombaton 84 esztendős korában elhunyt az olimpiatörténet egyik legendás krónikása, az amerikai filmrendező és producer Bud Greenspan. A régóta Parkinson kórban szenvedő filmes fiatalabb korában a Metropolitan Opera kórusában is szerepelt, majd később egy new yorki rádióállomásnál ismerkedett meg közelebbről a sport világával. Az olimpiai témájú filmek mellett baseball és ökölvívás témájú alkotásokat is készített pályafutása során. Az olimpiák világa felé az 1964-ben készült „Jesse Owens visszatér Berlinbe” című filmalkotással mozdult el. Első Emmy-díját 1976-ban a „The Olympiad” című 22 órás sportfilm összeállításért kapta, amelyet később 80 országban mutattak be. Ezt követően számos olimpia hivatalos filmjét is ő készíthette el. Filmes pályafutása elismeréseként 1985-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság érdemérmét vehette át Juan Antonio Samaranch-tól, majd 2004-ben az amerikai Olimpiai Hírességek Csarnokába is beválasztották. Greenspan rendkívül széles és négy évtizedet felölelő olimpiai munkásságának egyik legismertebb eleme a „16 days of glory” sorozat, amely négy olimpia legdrámaibb és legérdekesebb történéseit dolgozza fel. A filmek egyes részei az Interneten –igaz csak angol nyelven – megtalálhatóak, ezek közül egyik személyes kedvencemet, a japán cselgáncsozó Jasuhiro Jamasita sikerét bemutató epizódot linkeltem be: