Szurkolj Londonban !

Saját otthonában 91 esztendős korában hunyt el a francia lovassport egyik legendája, Pierre Jonquéres d’Oriola. A hírt a kétszeres olimpiai bajnok díjlovas lánya jelentette be. Pierre d’Oriola első sikerét az 1952-es nyári olimpián aratta, ahol Helsinkiben „Ali baba” nevű lova nyergében lovagolva győzött. Külön érdekesség, hogy mindezt úgy tette, hogy előtte csupán háromszor ült a bajnoki címet vele együtt elhódító lovon.

Tizenkét évvel később „Lutteur B” nevű lovával megismételte az egyéni sikert Tokióban, így mindmáig ő az egyetlen, aki egyéniben tudott kétszer nyerni olimpiát díjugratásban. Az első Ázsiában rendezett olimpián ráadásul ő szerezte a francia küldöttség egyetlen aranyérmét. Emellett pedig a csapatversenyben is szerzett két olimpiai ezüstérmet. Olimpiai éremkollekciójának utolsó darabját Mexikóvárosban gyűjtötte be, amikor „Nagir”-ral versenyezve a csapatversenyben szerzett – 1964 után - újabb második helyezést. Érdekesség, hogy Pierre d’Oriola unokatestvére volt a négyszeres vívó olimpiai bajnok Christian d’Oriola.

Kilencvenhat éves korában elhunyt Bill Roycroft, Ausztrália legidősebb olimpikonja, az 1960-as római játékok aranyérmese. Az ausztrál lovas szövetség hétfői bejelentése szerint Roycroft a Victoria állambeli Camperdown kórházában halt meg, beteg volt. Roycroft a lovastusa csapatversenyében nyert olimpiai bajnoki címet 45 évesen, úgy, hogy előtte kulcscsonttörést szenvedett és az orvosok akarata ellenére a kórházból szökött ki a versenyre. Ebben a versenyszámban Roycroft sorozatban öt olimpián szerepelt, 1968-ban Mexikóvárosban és 1976-ban Montrealban (ahol 61 éves korában ő lett az olimpia legidősebb érmese) pedig egyaránt bronzérmet szerzett. Az 1968-as nyári olimpia megnyitó ünnepségén ő vihette országa nemzeti zászlaját.

A 2000-ben Sydneyben rendezett olimpián ő is egyike volt azon nyolc sportembernek, aki az olimpiai megnyitóünnepségen a stadionba hozhatta az olimpiai zászlót. Roycroft halála után a berlini olimpián szerepelt hármasugró, Basil Dickinson lett a legidősebb még élő ausztrál olimpikon, aki alig egy hónappal később született, mint a most elhunyt sportember.

Pénteken Varsóban, hetvenöt éves korában elhunyt a lengyelek kétszeres olimpiai bajnok súlyemelője, Waldemar Baszanowski. A hosszú pályafutása során 24 világrekordot is felállító Baszanowski 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóvárosban sem talált legyőzőre. Előbbi versenyen világcsúcsot emelve, csak könnyebb testsúlyának köszönhetően győzte le a szovjet Kaplunovot, utóbbi alkalommal pedig 15 kg-os előnnyel végzett az élen. A háromszoros világ- és hatszoros Európa-bajnok lengyel emelő négy olimpián szerepelt, 1969-ben Lengyelországban az év sportolójának is megválasztották, majd 1999 és 2008 között az Európai Súlyemelő Szövetség (EWF) elnöki tisztét is betöltötte.

A közelmúltban a Spuri Futómagazinban jelent meg egy terjedelmes írás minden idők egyik legnagyszerűbb atlétájáról, Abebe Bikiláról. A szerző (tapirka1014) engedélyével az alábbiakban közöljük a cikket az etitóp cseh legendával kapcsolatban:

A maratoni futás legendás, kétszeres olimpiai bajnoka 1932 augusztus 7-én, a Los Angeles-i olimpia maratonijának napján született Etiópiában, egy Jato nevű kis faluban, Addis Abebától 130 km-re. Édesapja pásztor volt, a kis Abebe az iskola mellett szintén pásztorkodással töltötte idejét. A hagyományos „Qes” iskolát 12 évesen fejezte be. Gyermekkorában tehetséges úszónak és lovasnak számított, valamint kiemelkedően jó volt a tradicionális „Gena” (a hokihoz hasonló, a Karácsonyhoz kapcsolódó csapatjáték) nevű játékban.

17 éves korában a fővárosba került, a hadseregben próbált karriert építeni, a birodalmi testőrség tagja lett. Sportolói karrierje is itt, de csak jóval később, 24 éves korában kezdődött. Egy katonai bemutatón felvonultak az 1956-os melbourne-i olimpiára utazó sportolók is. Bikila a válogatott melegítőt látva elhatározta, hogy ő is részt akar venni a játékokon. Még ebben az évben részt vett a katonai atlétikai bajnokságon. A futók között akkoriban Wami Biratu volt a „sztár” ő tartotta az etióp csúcsot 5.000 és 10.000 méteren is. A maratonin is mindenki az ő győzelmét várta, így óriás meglepetést okozott, amikor néhány kilométerrel a rajt után egy teljesen ismeretlen atléta vette át a vezetést, folyamatosan növelte előnyét és végül meggyőző fölénnyel nyerte a versenyt. Ő volt Abebe Bikila. Ekkor figyelt fel rá Onni Niskanen svéd edző, aki az etióp hadsereg atlétáit készítette fel. Az edzőtáborokban nem voltak ritkák a 30 km feletti hosszú futások és az sokszor ismételt 1500-as résztávok. Mindezt gyakran mezítláb teljesítették a futók a 2000 méteres tengerszint feletti magasságon a sziklás talajon. A közös munka meghozta a gyümölcsét, hamarosan Bikila tartotta az 5000-es és 10000-es csúcsot is.

1960 – Róma

A remek eredmények ellenére az olimpiai csapatba csak egy szerencsétlen (vagy szerencsés, nézőpont kérdése) véletlennek köszönhetően került be. Wami Biratu focizás közben eltörte a bokáját, így esett a választás Bikilára.

A római olimpia maratoni versenye talán minden idők legkülönlegesebb ötkarikás maratonja volt. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy se a rajt, se a cél nem került az olimpiai stadionba. A szervezők szerették volna megmutatni az egész világnak városuk építészetét, történelmi emlékeit, ragyogását, így egy olyan útvonalat találtak ki, amely a város legszebb pontjait érintette. A rajt a Piazza di Campidoglio-n volt, a cél pedig a Colosseum mellett álló Konstantin diadalívénél. A nagy meleget elkerülendő a mezőny délután fél hatkor rajtolt, az útvonal vége felé olasz katonák álltak sorfalat és fáklyákkal világítottak a futóknak.

A játékok cipő szponzora az adidas volt. A „beugró” Bikila nem talált magának kényelmes cipőt a helyszínen, így alig néhány órával a rajt előtt úgy döntött, hogy mezítláb fog futni, úgyis gyakran edzett így a versenyekre készülve.

Niskanen felhívta a figyelmét a fő riválisokra, kiemelve a 26-os rajtszámmal versenyző marokkói Rhadi Ben Abdesselamot. Nem tudni miért, a marokkói nem ezt a rajtszámát viselte, hanem a pályaversenyekre kapott 185-öst. Bikila futás közben végig a 26-ost kereste, de nem találta, miközben a verseny nagy részét együtt futotta vele, úgy, hogy nem is tudott róla. Féltáv után csak ketten maradtak elöl, így futottak egészen a Piazza di Porta Capena-ig, amely alig 500 méterre volt a céltól. Itt Bikila mintegy égi jelként megpillantotta, az Axumi Obeliszket, melyet az olasz megszállók hurcoltak el 1935 végén Etiópiából és itt állítottak fel. Tempót váltott és 2:15:16.2-es új világcsúccsal (akkor még nem hivatalos világcsúcs), 25 másodperces előnnyel első fekete afrikaiként aranyérmet nyert a nyári játékokon. Győzelme után megkérdezték, hogy miért futott mezítláb: „Meg akartam mutatni a világnak, hogy hazám, Etiópia eltökéltségével és hősiességével mindig győz.”

Másnap az olasz lapok arról cikkeztek, hogy 25 évvel korábban az egész olasz hadsereg kellett Etiópia meghódításához, Róma meghódításához viszont elég volt egyetlen etióp katona.

1961-ben nyert egy-egy maratonit Görögországban, Japánban és Kassán, majd hazatért és két évig nem indult nemzetközi versenyen. 1963-ban Bostonban 5. lett, ez volt az egyetlen olyan befejezett maratonija, amit nem nyert meg. Ezután a tokiói olimpiáig nem indult több nemzetközi versenyen, egyes források szerint Etiópiában többször is rajthoz állt, más források szerint a szomáliai határ közelében teljesített katonai szolgálatot.

1964 – Tokió

6 héttel az olimpia előtt vakbélgyulladással műtötték, a tokiói repülőtéren még kicsit meggörnyedve szállt le a gépről. A műtét és a verseny rajtja között egyszer sem futott, az ellenfelek nagyon jó formában voltak. Legnagyobb esélyesnek az amerikai Buddy Edelent tartották, aki 1963-ban 2:14:28-ra javította a világcsúcsot. Ez a verseny azonban senki másról nem szólt, csak Bikiláról, aki ezúttal cipőben (Puma) futott. A könnyű, sík, oda-vissza pályán az 1960-ashoz hasonló taktikával 20 km-ig ment az élmezőnnyel, majd onnan folyamatosan gyorsított. A fordítónál még csak 15 másodperc előnye volt a későbbi második helyezettel szemben, ez a végére több mint 4 percre nőtt. Hihetetlen világcsúccsal, 2:12:11-gyel győzött. A célban 75.000 ember tomboló ünneplésével a háttérben, mintha csak egy laza edzést futott volna, elkezdett nyújtani. A verseny 5. helyezettje Sütő József lett 2:17:55-ös idővel.

Abebe Bikila az első futó, aki maratoni távon két aranyérmet is tudott nyerni, egyedül a német Waldemar Cierpinski tudta ezt a bravúrt megismételni.

1968 – Mexikóváros

Tokióból hazatérve az egész ország hősként ünnepelte, az etióp császár is fogadta és egy fehér Volkswagen Bogárral ajándékozta meg. ’65-66-ban három maratonin indult, mindhármat megnyerte. Ezután folyamatosan kisebb sérülésekkel bajlódott, Mexikóba is úgy utazott, hogy a lábfejében egy kis csont el volt törve. A versenyen a szimbolikus 1-es rajtszámot kapta, sajnos nem tudott élni a lehetőséggel, 17 km-nél a nagy fájdalmak miatt fel kellett adnia a versenyt. Előtte még jelezte honfitársának Mamo Woldénak, hogy ő maradt Etiópia egyetlen reménye az aranyéremre. Ő élt is a lehetőséggel és megnyerte a versenyt.

1969 után

1969-ben a fővárosban autóját vezetve tragikus autóbalesetet szenvedett, melynek következtében súlyosan megsérült. Amikor a császár látta, hogy Etiópiában nem tudják megfelelően kezelni, azonnal Nagy-Britanniába, a Stoke Mandeville kórházba szállíttatta, ahol 9 hónapig kezelték. Bikila deréktól lefelé megbénult, többet nem tudott lábra állni, de a sport iránti szenvedélyét nem vesztette el. Megerősítette karját, szép eredményeket ért el íjászatban, valamint Norvégiában megnyert egy mozgássérült sportolók számára kiírt kutyaszán versenyt is.

Az 1972-es müncheni olimpia maratoni versenyének díszvendége volt, szerette volna látni, ahogy Mamo Wolde megismétli a duplázását, az etióp végül bronzérmet szerzett. Az olimpiai bajnok Frank Shorter lett, aki miután átvette az aranyérmét, odament Bikilához, hogy kezet foghasson vele.

A baleset szövődményének tartották azt az agyvérzést, amely 1973. október 23-án a halálát okozta. Abebe Bikila 41 éves volt. A császár a temetés napját nemzeti gyásznappá nyilvánította, 65.000 ember és maga az uralkodó kísérte utolsó útjára az Addis Abeba-i Szent József templomban.

A legenda

15 maratonin indult, 13-at fejezett be, ebből 12-t megnyert. Mindkét olimpiai aranyérmét világcsúccsal nyerte. Addis Abebában egy stadion és egy gimnázium, az olaszországi Ladispoli városkában egy híd viseli a nevét. Öt évvel halála utána a New York Road Runners klub (a NYC Marathon szervezője) díjat alapított a nevével, melyet olyan atléták kaphatnak meg, akik sokat tettek a hosszútávfutásért. Az eddigi díjazottak között van többek között Emil Zatopek, Waldemar Cierpinski, Fred Lebow, Stefano Baldini, Paula Radcliffe, Paul Tergat.

Árverésre bocsátja emlékezetes körülmények közt átvett aranyérmét, valamint futócipőjét Tommie Smith, az 1968-as mexikói olimpia 200 méteres síkfutásának amerikai olimpiai bajnoka. A különleges tárgyak 250 ezer dolláros kikiáltási áron kerülnek kalapács alá New Yorkban. Az aukció a napokban kezdődött el az egyik amerikai árverési portálon (itt a tárgyak képei és Smith hivatalos levele is látható egyébként) és november 4-én zárul majd le. Smith egyébként nem adott külön interjút a bejelentés kapcsán, az árverés szervezője, Gary Zimet azonban elmondta, hogy az egykori kitűnő sportoló nem pénzügyi nehézségek miatt döntött így, a befolyt pénzből viszont nagyrészt jótékonykodni szeretne. Érdekesség, hogy Smith aranyérme 1999-ben egyszer már megjelent egy árverésen, de akkor a tulajdonos rövid tépelődés után visszavonta az ajánlatot, mert az akkor az éremért felajánlott összeget (fél millió dollár) kevésnek és méltánytalannak érezte egy ilyen értékes relikviáért.

A becenév általában árulkodó, ha egy 140 kilós embert Picinek becéznek, annak megvan a maga oka. Az őt személyesen ismerők szerint félelmetes termete és fizikai ereje ellenére egy jámbor, jóravaló sportember volt, akit fájdalmasan fiatalon hívott magához a Teremtő. Negyven évvel ezelőtt, 1970. április 4-én az Alkotmány és a Honvéd utca kereszteződésében autóbalesetet szenvedett Kozma István, minden idők egyik legjobb magyar birkózója. Az autóból ugyan még saját lábán kiszálló sportembert később kórházba szállították, halálát végül vesesérülése okozta, öt nappal később, április 9-én hunyt el.